6-kor keltem az ős öreg órám hangos csörgésére. Mire nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, meghallottam, hogy anya, és a bátyám, Justin a konyhában beszélgetnek, és mozgolódnak. Odaléptem a tükör elé, és nagy nehezen rendbe szegtem magam.

Hátközépig érő szőke hajamat megfésültem, de kiengedve hagytam. Sosem szoktam hétköznapra kifesteni magam, ezért most is inkább hanyagoltam.

Felvettem egy sima pólót, és egy csőnadrágot, és lecammogtam a konyhába a többiekhez.

- Jó reggelt kicsim! – köszönt mosolyogva anya. Hosszú fekete haja lófarokba volt kötve, szürke szemei pedig, melegen mosolyogtak rám. Most kivételesen eltekintett a klasszikus viseletétől (orvosi köpeny). Farmert és egy piros szaténblúzt vett fel, egy sima fekete tornacipővel.

- Hello! – motyogott a bátyám. Na, benne most sem kellett csalódnom. Megint az egyik tapadós farmernacija volt rajta, egy vékony pamut felsővel. Fekete haja most is kócos volt. Egyszer már, elmondta a titkát. Órákat tölt a tükör előtt, és a hajával szórakozik. Azt mondta az az egész lényege, hogy úgy tűnjön, mintha hozzá sem nyúlt volna.

Az egész családom barna és fekete hajú egyedekből áll. Csak én vagyok olyan mutáns, aki szőke. Méghozzá nagyon szőke. Egyáltalán nem hasonlítok anyámra. Mindent az apámtól örököltem. Van róla pár fényképem. Magas, szőke, jóképű, fiatal, és nagyon-nagyon helyes. Kár, hogy még azelőtt meghalt, mielőtt megszülettem volna.

- Sziasztok.

- Remélem, veszel fel, még valamit magadra, mert így nem engedlek ki az utcára.

- Persze, Amber.

- Tessék? – erre kicsit ledöbbent

- Vagyis... Persze, anya. 

- Hiányozni fog Los Angeles. – sóhajtott Justin

- Egyet értek, de sebaj. Jó lesz nekünk Forksban. - vigasztalta anyu. – Akkor, hogy megyünk? Noa?

- Szerintem te menj a terepjáróval, mert oda egy csomó dobozt be tudunk pakolni. Mi meg Justinnal megyünk az én kocsimmal. Ha kell, még akkor hozzám is rakhatsz cuccokat.

- Ez nekem megfelel. – mondta nem sok élettel Justin

- Figyelj Justin! Ez engem rohadtúl idegesít. Hisztizel itt, meg nyafogsz. Inkább örülj! Neked legalább ott lesz Lillie, anyunak ott lesz az összes volt munkatársa, de nekem senki. Rám senki nem fog várni Forksban, úgyhogy fejezd be vagy leütlek! – fenyegettem

Egy ideig olyan csöndbe volt, hogy halálra rémültem a kenyérpirító hangjára.

- Rendben kölykök. Egyetek, azután meg indulunk! – zárta le a vitát anya

Leültünk az asztalhoz, és megbeszéltük, hogy még, mit kell bepakolnunk. Amikor a számba vettem a pirítóst rápillantottam Justinra. Ugyan egész életében emberi táplálékon élt, és csak néha ivott vért, azért kicsit furcsa volt látni, amint egy vámpír pirítóst reggelizik. Ezen elkuncogtam magam. 

* * * * * 

Amikor 5 óra autókázás után végre beértünk Forksba. Jóleső, ismerős borzongás kerített hatalmába, amitől egyre izgatottabban vártam, hogy anya beforduljon az egyik utcába, és megérkezzünk abba a házba, amiből 11 éve elhozott bennünket. A bátyámra büszke voltam, mivel nem hisztizett, és egész úton mosolyogva beszélgettünk.

Amint megérkeztünk a fehér házba, amit pár hónapja minden álmomban látok, úgy éreztem jó ötlet volt, hogy rábeszéltem a családomat, hogy jöjjünk vissza. Olyan hírtelen törtek rám a gyerekkori emlékek, hogy beleszédültem. Amikor edzések után hazajöttem a nagyitól, amikor először vettem észre magamon a tüneteket, hogy macska leszek (erre mindenki azt mondja, hogy egy igazi áldás, de én inkább betegségként gondolok rá), amikor először átváltoztam. Mind szép, de félelmetes emlékek.

A nap folyamán anya körbevezetett minket a környéken. Megmutatta a bevásárlóközpontot, a sulit, és a munkahelyét vészhelyzetre.

A lakáson látszott, hogy anya megkérte a nagyit, hogy egy kicsit túrbózza fel. Minden új volt, és modern.

A szobám egészen furcsa érzést keltett bennem. Majdnem minden, olyan volt, mint régen.

Az ágyam most is ott állt az ajtó  bal oldalán. A falak ugyanúgy krémszínűek. Az ágyam mellett a sarokban egy vadonatúj lap – top díszelgett. A csipkefüggönyök fehérek, és rózsaillatúak, a parkettán pedig egy új szőnyeg kapott helyet. Az ágyam előtt egy nagyobb méretű ruhásszekrény, mellette könyvespolc. Az ajtótól jobbra meg, egy kis fehér fotel állt.

A fürdő a szobámból nyílt, benne egy WC, egy kisebb kád, és egy mosdó, felette tükörrel.

Hát igen a nagyiban most sem csalódtam.

Miután kipakoltam ledőltem az ágyra, és vártam, hogy elnyomjon az álom.

Még 5 perc sem telt el, amikor Justin belépett, és ledobta magát mellém.

- Hát, a ház nagyon jól néz ki.

- Igen. – értettem egyet

- Azt hiszem, elleszünk itt. Nem rossz ez a hely. A barátokkal legalább nem kell foglalkoznunk. Felhívtam a nagyit. Megbeszéltem vele, hogy hétvégén átmegyünk hozzá.

- Rendben.

- Tudod Eleonora, ahhoz képest, hogy otthon üvöltöztél velem, hogy legalább próbáljak meg megbarátkozni a gondolattal, hogy elköltözünk, te eléggé le vagy törve.

- Nem. Minden nagyon happy, csak fáradt vagyok.

- Akkor nem fogsz nekem örülni, mert anya, azért küldött fel, hogy mindenáron cipeljelek le vacsorázni.

- Örülök, de legalább most nem fog esni.

- Akkor, ezért se leszel oda. Anyuval hallgattuk a rádiót, és bemondták, hogy ma hatalmas felhőszakadás lesz.

- Ez életem legjobb napja. –  nevettem fájdalmas vigyorral

A vacsoránál arról, beszélgettünk, hogy milyen volt itt élni (inkább csak anya, és Justin beszélgetett, mert én, olyan fáradt voltam, hogy majdnem belefejeltem a levesbe).

Amint felértem a szobámba, jó  ideig azon vacilláltam, hogy fürödjek-e vagy sem.

Mivel már, nagyon kómás voltam, elvetettem a fürdéssel való gondolataimat, hogy majd reggel korán felkelek, és lefürdök

Amikor már, majdnem elaludtam hangos villámlásra, és dörgésre lettem figyelmes, amitől kis híján frászt kaptam. Mindig is féltem a viharoktól, és ez az első estén nem éppen a legjobbkor jött.

Attól tartok, ezt nem fogom soha megszokni. A napos, tengerpartos Los Angelest leváltani a mindig hideg, nedves, és zöld Forksra? Tiszta hülye vagyok. Bár tudom, hogy én akartam, de azért, nem hiszem, hogy jól meggondoltam. Minden esetre, megpróbálom megszokni.

Ezekkel a gondolatokkal, sikerült álomba ringatni magam, nem sejtve, hogy holnap mi vár rám.