2. fejezet - A suli és ő...
Az éjjel nagyon rosszul aludtam, és rettentő korán keltem. Mivel nem tudtam visszaaludni, elmentem lefürödni. Miután végeztem, mit volt, mit tenni fel kellett öltöznöm. Felvettem egy térdig érő farmert, amihez, majd egy hosszú, magas sarkú csizmát veszek föl, felülre pedig egy fehér hosszú ujjút, és egy farmerkabátot vettem.
Az éjjel nagyon rosszul aludtam, és rettentő korán keltem. Mivel nem tudtam visszaaludni, elmentem lefürödni. Miután végeztem, mit volt, mit tenni fel kellett öltöznöm. Felvettem egy térdig érő farmert, amihez, majd egy hosszú, magas sarkú csizmát veszek föl, felülre pedig egy fehér hosszú ujjút, és egy farmerkabátot vettem. A hajamat most is kiengedve hagytam. Mivel az első iskolanapomra készülődtem, megengedtem magamnak azt a luxust, hogy kihúzzam a szemem, és szempillaspirálozzak.
Ezzel el is készültem, de maradt még, majdnem másfél órám, ezért míg a többiek aludtak, gondoltam meglepem őket azzal, hogy reggelit készítek nekik.
Sokáig nem tudtam mit csináljak, de végül találtam hozzávalókat a rántottához.
- Noa! Jó reggelt édesem! Reggelit csinálsz? Finom illata van.
- Kösz anya. Nektek csináltam. Rántotta. – toltam elé egy tányérral
Pár perc múlva Justin is megjött, és együtt ettünk tovább.
Miután végeztünk, megbeszéltük, hogy anya elviszi Justint a suliba, de nekik előbb kell indulni, mert anya korábban megy be. Miután elmentek maradt még, negyed órám, ezért TV-ztem egy kicsit.
Egész úton ideges voltam. Vajon mit fogok csinálni. Sosem voltam nagyon barátkozós. Vajon itt más lesz? A gondolattól is kirázott a hideg, hogy esetleg nem fogok tudni beilleszkedni. Persze mindenki körülöttem fog legyeskedni, mert azért, mégiscsak tini pop-ikon vagyok, de elrémiszt az a tudat, hogy csak, ezért akarnak velem barátkozni.
Már messziről ki lehetett szúrni a sulit. A sok fehér ház között, az egyetlen piros téglás épület, olyan feltűnő volt, mint több száz fehér között egyetlen néger férfi.
Amikor találtam egy üres parkolóhelyet, rögtön beálltam. A fejembe húztam az esőkabátomat, és elindultam a titkárság felé.
Amint végeztem gazdagabb lettem egy órarenddel, és egy iskolatérképpel. Kezdtem azt hinni, hogy megúszom az állandó esőt, de tévedtem. Amikor kiléptem a tikárságról, abban a pillanatban úgy kezdett el esni, mintha dézsából öntötték volna.
Mikor beléptem az iskolába egészen megnyugodtam. Világos, meleg, és száraz volt.
Szinte mindenki eléggé észrevehetően megbámult. Néhány bátrabb, még autogramot is kért.
Már egy ideje bolyongtam, és kezdtem egyre jobban pánikba esni, amikor végre megérkezett a segítség.
Egy magas, barna, lezselézett hajú fiú lépett mellém. Kifejezetten helyes volt. Úgy látszik észrevette, milyen nagyon elveszett vagyok.
- Szia. Josh vagyok. Tudod, elég szánalmas látványt nyújtassz.
- Hello! Én Noa vagyok. Hidd el, pedig annyira próbálkozok, hogy ne tűnjek szánalmasnak.
Ez elkuncogta magát.
- Tudod, mire van szükséged? – kérdezte nyájasan
- Nem. Mire?
- Egy mentorra.
- Egy mentorra? Kitalálom. Te akarsz a mentorom lenni? – találgattam
- Ha nem bánod. – mondta szerénykedve
- Rendben. Akkor segíts nekem megkeresni a 39–es termet, ahol a matek lesz.
Míg Joshhal a terem felé sétáltunk, megbeszéltük, hogy mellé, és a barátja mellé ülök a menzán.
Néha odalépett hozzánk egy-egy bátrabb fiú vagy lány, akinek autogramot adtam. Mint kiderült Joshnak is a 39-esben lesz órája.
A matek sosem volt a kedvencem, és ez most is megmutatkozott. Az irodalom egész jó volt, viszont a kémia borzalmas. Mindig jó voltam benne, de nagyon utáltam. Azután volt, még egy spanyolom. Az egyszerűen istenien ment. A tanár egészen elképedt, amikor elmondtam neki, hogy felső-fokúm van spanyolból, és a munkafüzeti feladatok annyit érnek, mintha egytől-tízig kéne elszámolnom. Az ötödik óra után Josh az ajtó mellett várt rám (ez a fajta gondoskodás meglepett), és együtt mentünk a menzára.
Mikor megérkeztünk beálltunk a pult elé, és rendeltem egy pizzát, Josh pedig egy almát.
- Mi van fogyózol?
- Nem vagyok éhes.
- Te tudod.
Mivel csak mi voltunk még az ebédlőben Josh mindenkiről elmondta a jellemzőket.
Kicsit meglepett, amikor megjelent Josh barátja, aki mellesleg lány volt. Furcsa látványt nyújtott. Szép volt, ahhoz képest, hogy emó. Mindig azt hittem, ők azok a fajta emberek, akik vagdossák az ereiket, és meg akarnak halni, de ő egyáltalán nem tűnt ilyennek. Éjfekete haja szög egyenes, természetellenesen zöld szeme szépen kihúzva. Komolyan. A mosolyától bárki feldobhatná a talpát. Josh elmondta, hogy a neve Dilen.
Mint kiderült, nagyon kedves, és közvetlenül viselkedett. Elmondta milyen hülyeségeket csinált (az érvagdosás, és az öngyilkosság nem volt benne). Amikor Josh elment, hogy vegyen valami táplálót is (én tudtam, hogy egy alma nem lesz elég neki) hirtelen betoppantak.
Legelöl egy gyönyörű szőke lány lépett be.
Nem lehetett magasabb nálam. A hosszú szőke haja hullámos függönyként omlott a vállára. Gyönyörű fehér bőre, szinte csillogott a tisztaságtól. Az alakjáról, pedig ne is beszéljünk. Úgy nézett ki, mintha egy divatmagazinból lépett volna ki.
Éppen mosolyogva fordult hátra, és megfogta egy srác kezét. Mondjuk, nem igazán nevezném srácnak, inkább egy férfinak. Nagydarab volt. Körülbelül 2 méter tömör izom. A bőre neki is fehér, és kristálytiszta volt. A haja, pedig barna, és göndör.
- Ők Rosalie, és Emmett. – mondta kuncogva Dilen (biztos észrevette milyen áhítattal néztem őket)
- Íme, Alice, és Jasper.
A következő páros, még eltérőbb volt.
A lány pici, és tündérszerű, arcvonásai szépek, és finomak. Hollófekete haja rövid, és rendezetten meredezett szét.
A fiú pedig, sokkal nyúlánkabb volt Emmett-nél, de minden kétséget kizárólag izmos volt. Olyan nagyon helyes volt, mint a mesebeli szőke herceg. Szőke haja kócos, és ellenállhatatlan volt. Világfájdalmas arca azonnal megnyugodott, amint Alice odaugrált hozzá, megfogta a kezét, és odavonszolta az egyik üres asztalhoz, és leültette a többiek mellé.
- Ő pedig, Edward Cullen. – sóhajtott álmodozva Dilen
A tekintetem újra az ajtóra vándorolt, és ekkor belépett Ő...
Magas volt, és észveszejtően szexi. A haja dús, kócos, és bronzvörös volt. Teste egészen izmos volt, amit csak még jobban hangsúlyozta a rajta lévő, feszülős, fehér, magas nyakú pulóver. Az arca, pedig maga volt a tökéletesség. Minden egyes porcikája, mintha vonalzóval lenne megrajzolva. Végül ő is leült a többiek közé.
Folyamatosan néztem őket, de nem láttam rajtuk semmi olyat, ami azt mutatná, hogy testvérek. Talán az egyformán krétafehér arcuk, vagy a lila véraláfutásos szemük.
- Te, Dilen? Biztos, hogy ők testvérek? –kérdeztem tőle
- Igen, bár nem mind édestestvérek. Csak Rosalie, és Jasper ők ikrek. A többieket Dr. Cullen, és a felesége adoptálták. Elvileg Esme-nek nem lehet gyereke.
Bólintottam, és visszafordultam hozzájuk. Még azt sem vettem észre, hogy Josh visszaült mellénk, és megvetően bámulja a Culleneket (leginkább pedig, Edwardot).
Egy ideig, még bámultam őket, amikor hirtelen Edward felém fordult.
Olyan gyors volt, hogy még fel sem fogtam, hogy megfordul, amikor már, engem nézett. A szemei barnák voltak, és kíváncsi félelemmel meredtek rám.
Éppen ekkor Dilen szólalt meg:
- Nézd Josh! Noa úgy mered Edward Cullenre, mintha UFO lenne.
Eleresztettem egy halvány mosolyt, még mindig Edwardot nézve, mire a szemei befeketedtek, arcvonásai pedig, megkeményedtek, és elfordította a fejét rólam. Alicevel kezdett el beszélgetni. Éles hallásra állítottam az agyam (mert a macskáknál lehetséges, hogy emberire cseréld a hallásod, és a látásod, mivel elég idegesítő, ha mindig mindent hallasz, és látsz, ezért én ezt a képességemet előszeretettel használom (mármint a lehalkító képességet)), és elkezdtem hallgatózni:
- ... Alice, én ezt nem fogom bírni. – mondta elkeseredetten
Mit nem fog bírni? Mi történt vele? Mit csináltam? Én ezt nem értem. Miért vált hirtelen olyan merevvé? Várjunk csak! Azt hiszem, kezdem kapizsgálni. Amint elmosolyodtam megmerevedett. Vagyis ez volt a baj? De miért?
Egész biológiaóra felé menet ezen gondolkodtam, és az istenért nem tudtam rá választ találni.
Ezt ráadásul tetézte az is tetézte, hogy a tanár mellé ültetett. Az óra elején, amikor leültem, kihúzódott a pad szélére, és istenemre mondom, úgy szorította a pad szélét, hogy rajta volt a lenyomata (komolyan, mintha gyurma lett volna), még ráadásul teljesen merev is volt, és mintha nem vett volna levegőt. Nagyon lassan telt az óra. Azt hittem már sosem lesz vége, amikor kicsöngettek. Edward persze rögtön kirontott a teremből (azt hiszem számítottam is rá).
A következő óra elmaradt, ezért hamarabb mehettünk haza, aminek nagyon örültem. Ugyan Dilen, és Josh hívtak, hogy menjek velük egy kávézóba, de valahogy most nem volt ínyemre a dolog, ezért kihagytam.
Amikor hazaértem lepakoltam, és megcsináltam a leckémet. Mivel könnyű volt nem kötött le túlságosan. Lementem a nappaliba tv-t nézni, de elaludtam.
Alig egy óra múlva Justin ébresztett, hogy megkérdezze, hova rakta anya a fűszereket, ugyanis úgy döntött, hogy csinál egy Tandori csirkét (nem értem miért, de ebbe az ételbe legalább húsz féle fűszer kell, és tudtommal utálja a fűszeres kajákat).
Megpróbáltam visszaaludni, de nem ment, ezért úgy döntöttem segítek az én drága jó bátyámnak.
Körülbelül egy óra elteltével anya hívott minket, hogy valószínűleg későn fog megjönni, mert pár munkatársa meghívta valami „Isten hozott újra itt!” bulit.
Justin úgy gondolta, hogy jót tenne neki, és nekem is egy kis vadászat, ezért elmentünk egy kicsit rosszalkodni (ugyanis anya csak nagyon ritka esetekben enged el minket, mert szerinte nem túlságosan jó, ha rászokunk).
Mivel kint iszonyat sötét volt macskalátásra kellett váltanom (tehát láttam a sötétben). És ha ez nem lenne elég, mivel vadászni voltunk, a szaglásomat, és a hallásomat is erősítettem (mert hát mit ér az, ha nem látom, és érzem az áldozatomat).
Justin nagyon felspanolt volt, hogy végre kiszökhettünk, és vadászhat. Azt terveztük, hogy fél 12-re hazaérünk, mire anya is megjön. Persze rögtön rájött, hogy rossz kedvem van, mert mindig is élvezettel vadásztam, de most egészen nyomott voltam. Nem értem, miért érdekel, hogy egy bunkó újgazdag kölyök utál. Kit érdekel? Mondjuk tudtam a választ. Engem nagyon is érdekel. Csak azt az egyet nem értettem, hogy miért. Miért érdekelne engem egy ilyen nagyon helyes, de bunkó ember.
Ezekre a gondolatokra kezdtem egyre jobban begurulni. A végén, már olyan mérges lettem, hogy feltámadt bennem a gyilkolási kényszer, és mindent elpusztítottam, ami az utamba állt, legyen az mókus vagy menyét, szarvas vagy róka.
Épp amikor újra támadásba lendültem volna, Justin elkapta a derekamat:
- Noa! Nyugalom! Nem kell kiirtanod az egész vadállományt.
- Bocsánat. – mondtam lesütött szemmel
- Mi történt? – kérdezte gyengéden
- Semmi. Csak... csak van egy srác, aki...
- Mit csinált? – gondolt rögtön a legrosszabbra
- Nem azt nyugi. Csak olyan furcsa.
- Ennyi? – kérdezte grimaszolva
- Igen, de szerintem menjünk vissza, mert lehet, hogy anya előbb hazaér, mint hinnénk.
- Felőlem.
Hazafelé úgy spuriztunk, hogy alig láttunk valamit az erdőből.
Mikor megérkeztünk lihegve berontottunk a konyhába, és nem is sejtettük, hogy halál torkába éreztünk, csak mikor megpillantottuk azt...
|