Hosszú már a tél
Nem látom a napot
A lelkem nagyon fél
Hogy nem lesz már boldog
Haldoklik az én kicsi Bellám
Lehet, hogy soha nem látom többet
Bár sosem volt az enyém ám...
De azért hiányzik egy csöppet
Aztán hirtelen meglátom őt!
És minden megszűnik létezni
Az életem eltűnik, de felerősödik sőt!
Körülveszem és szeretném birtokolni
Szeretném kiáltani, kiáltani Renesmee!
Légy az enyém! Hagyd el családod!
De még kicsi, ezzel várnom kell még
(itt rímtípust váltok, az egyszerűség érdekében
remélem senki nem haragszik meg ennek fényében)
Bella dühös lenne, és bár már nem szeretem
Fel tudnám érte áldozni az életem
De mindent megtennék szerelmemért
Persze még kicsi, az életből nem mért
Nem mért egy kanállal, nem élvezte ki
De én várok rá, én ott leszek neki
És ha felnő, tárt karokkal fogadom
Ha az életet megismeri, én megcsókolom
És rájön, hogy én ott voltam neki, és szeretem
És ő is szeretni fog, hisz mellette éltem életem
És minden jóra fordul, mert örökre vele maradok
Az élete végéig, majd vele halok*

*ugye itt még nem tudta, hogy ő is örökké fog élni