(Bella szemszöge) 

Már csak pár perc, és ismét a szerető családom otthonában lehetek. Nessie teljes erejével le akart beszélni a hazatérésemről, de én hajthatatlan voltam. Szerinte ez az egész nem jó ötlet, és még Tanya a Cullen házban van, addig én maradjak Alaszkában. De szerintem ez fölöslegesnek bizonyult volna, hiszen Jake már a lányom mellett van. 
A futás most még lassabbnak tűnt, mint valaha. Edwarddal szerettem volna már lenni, az ő karjaiba zárni magam, és engedni az érzésnek, hogy átjárja testem, és mélyeket lélegezve édes, mámorító illatából boldogság áradjon szét ereimben. 
A Cullen ház elé érve egy nyugtalanító érzés kerített hatalmába. Nem tudtam a miértjét. Megráztam a fejem, tiltakozás képen – így próbáltam magam nyugtatni, hogy nincs semmi baj. 
Kezem a kilincsre emeltem, és benyitottam a házba. 
 
- Nem – suttogtam szinte magamnak, és éreztem, hogy lábaim megremegnek. 
Edward a kanapén ült, és ölében Tanya foglalt helyet. 
Pillanatokon belül egy hűvös szellőt éreztem, majd lányom előttem állt, és karjaival szorosan magához ölelt. Láttam Edward arcát, ami egy pillanatra mély fintorba torzult. 
- Menjünk fel – kérlelt Nessie. 
 
Készségesen elfogadtam az ajánlatát, és szélsebesen felrohantam Nessie szobájába. Lányom leült az ágyszélére megpaskolva maga mellett a takarót. Én pedig leültem mellé. Renesmee hangosan kifújta a levegőt. 
- Nem tudom, hol kezdjem – húzta el a száját. 
- Talán az elején – mosolyogtam idegesen. 
Nessie bólintott. 
- Hát tudod, Tanya-nak van egy képessége… 
- Mi az? – kérdeztem mérgesen. 
- Érzéseket tud manipulálni, csak sokkal erősebben, mint Jasper, de… 
- De mi? – ismét közbe vágtam. 
- De, ha én apa mellett vagyok, akkor nem hat rá Tanya – mondta Nessie. 
 
Belém pedig nem tudom mi ütött. Legszívesebben most helyben letéptem volna Tanya fejét. Még is mit képzel magáról, hogy csak úgy elveheti a férjem?! És valahol mélyen, nagyon mélyen csalódott voltam, és ezt nem akartam beismerni magamnak. Annyi minden ért már az életben, de ez… ez most Újra összetörte a szívem, melyet már nem lesz olyan egyszerű megragasztani.

Renesmee eltűnt, majd egy perc múlva ismét előttem ült hatalmas vigyorral az arcán. 
- Mi ilyen vicces? – kérdeztem keserűn. 
Éles fájdalmat éreztem testemben, mely egy percre se tért nyugovóra. Minden porcikám égető lassúsággal kínozta. Az ördög nyelve égette bőrömet, mintha tömény sósavval öntötték volna le… mintha a törékeny Bella lettem volna. 
- Menj a rétre! –utasított Nessie. 
- Milyen rétre? – húztam össze szemöldököm. 
Válaszul egy dühtől fortyogó pillantást kaptam. 
- Anyu! – szólt mérgesen lányom. – A Rétre – forgatta szemeit.

- Minek? – rántottam meg a vállam. 
Nem akartam, hogy Nessie olyan állapotban lásson. Hogy lássa mennyi fájdalom, és keserűség kavarog ereimben. 
- Mert minél távolabb van apa Tanya-tól.. annál kisebb befolyása van rá – mosolygott lányom. 
- Köszönöm –nyomtam egy puszit Nessie arcára, majd eszeveszett futásba kezdtem a közös rétünk felé Edwarddal. 
 
Nem tudom, hogy mi ütött belém, de most szinte minden érzés elpárolgott testemből. Csak futottam a rétre, élveztem ahogy a hűvös szellő kényezteti arcom. 
Amint lefékeztem a gyönyörű virágokkal borított táj előtt, a szívembe újra felerősödött a fájdalom, mintha kettéhasadt volna és még apróbb- és apróbb darabokra törték volna a lelkem. 
Beljebb sétáltam a réten, és ekkor megpillantottam Edward alakját. A lábaim megremegtek, mintha ember lettem volna. 
 
- Szia. – köszönt szerelmem. 
Majd szemem előtt termett. Meglepődve pislogtam hibátlan arcára. Kezét végig húzta arcomon, érintése szint égette fagyos bőröm. 
- Nincsenek szavak a bűnömre – mormolta fülembe, és illata elbódította elmém. 
- Nem tehetsz róla – suttogtam elkábulva. 
- De hibás vagyok – mondta egy hatalmas sóhaj kíséretében kedvesem, majd ajkait enyémekre tapasztotta, és nem tudtam neki ellen állni. Ujjaimmal selymes hajába túrtam, és ingjénél fogva még közelebb húztam testét az enyémhez. Ajkaink vad táncot jártak egymással, és egy pillanatra se akartam megszakítani ezt a csodás érzést. 
- Nem, nem vagy hibás – tiltakoztam. 
Edward megadóan sóhajtott, de valahogy kiolvastam a szemeiből, hogy ezt a csatát én nyertem, de a háborút nem!  

Újabb csókot leheltem férjem ajakira, és ez oly váratlanul érte őt, hogy szabályszerűen hátra borult velem.  
Hatalmas nevetésbe törtem ki, és nem tudtam abbahagyni. Edward mellkasán feküdtem elég félre érthető helyzetben. Boldog voltam, egyrészt azért, hogy Edwardon per pillanat egy nyomát sem látom az önmarcangolásnak, és végre felettébb boldog voltam. A kacagás hirtelen komoly csendé vált, és elmerültem szerelmem aranybarna szemeimben. Férjem karjai szorosan derekam köré csavarodtak, és ajkaink ismét egymáséra találtak. 
 
Teleszívtam tüdőm Edward különleges, egyedi illatával, és porcikáim bizsergésükkel jelezték, hogy most már testileg - lelkileg olyan boldogság kerített hatalmába, melyben már rég volt részem. Majd hirtelen valami átsuhant az agyamon. És fájdalmas fintorba borult arcom, akaratom ellenére. 

- Mi a baj kedvesem? – kérdezte Edward.

- Semmi – hazudtam. 
- Bella, látom – simított végig arcomon. 
Hangosan kifújtam a levegőt. 
- Ha Tanya idejönne, akkor te őrá néznél szerelmes szemekkel. – mondtam lesütött szemekkel. 
- Valószínű – nézett a távolba Edward. 
- Sajnálom – motyogtam. 
- Még is mit? – nézett rám szerelmem, szája mosolyra húzódott, de szemeiben láttam a temérdek fájdalmat. 
- Hát, hogy szóba hoztam. 
- Ugyan Bella, nem te tehetsz róla – szerelmem arcán a kedvenc féloldalas csibészes mosolyom ült. 
- Kérlek, hagyjuk ezt – néztem könyörgően. 
 
Nem akartam most a térrel, idővel foglalkozni. Csak az számított igazán, hogy azzal lehetek ezen a csodálatos helyen, kiért mindenem feláldoznám. A sors volt, hogy csúnyán elbánt velem, de volt, hogy cukor mázos réten legeltetett. A cukor finom volt, de vészjósló, hiszen ha egy cukorka elolvad a kezedben, a tenyered ragad, és amihez hozzáérsz ragacsos lesz, így a hibáid sorban követik egymást, minta tyúkanyót a kiscsibéi. 
 
- Kérésed számomra parancs – adta meg magát Edward. 
- Köszönöm – mosolyogtam. 
 
Edward mellkasára hajtottam fejem, ő pedig lágyan cirógatni kezdte hátam, és mélyeket lélegzett hajam illatából. Kellemes érzés járta át testem, minden egyes érintésénél szerelmemnek. A vágy hirtelen fellángolt ereimben, és mohón kaptam férjem ajkai után. Ám, amikor megéreztem egy illatot a vágy érzése átcsapott egy hűvös szellőbe testembe. És megfagyva tekinttetem előre. 

- Tanya – szűrődött fogaim közt a név. 
- Sziasztok – mosolygott ördögien Tanya. 
 
Megszorítottam szerelmem kezét, és próbáltam a pajzsom alá vonni, de a képességem nem működött. Mintha nem is lett volna. Így már csak reménykedni tudtam, hogy Edward önmaga marad, és nem fog Tanya kegyeiért bájologni. 
 
- Bella – nézett rám Tanya – Neked nem halottnak kellene lenned? – érdeklődött. 
- Nem – nyögtem, és úgy éreztem, hogy torkomban egy hatalmas gombóc telepedett le. 
- Szerintem pedig igen – sziszegte Tanya. 
 
Felkeltem a földről, és védekező állásba álltam. Edward kábán pislogott. Úgy vettem észre, hogy Tanya próbál rá hatni kisebb- nagyobb sikerekkel. Szerelmem küzdött ellene, én padig tehetetlenül álltam, és figyeltem a cselekményeket. 
 
- Hagyd békén – sziszegtem dühtől izzott hanggal. 
- Nem tehetem – vigyorgott Tanya. – Tudod – végig mérte szemével külsőmet- Nem érdemled őt meg – fejét Edward irányába fordított, ki még mindig a fűben feküdt. Teste meg- meg rándult. Fájdalmai vannak? Merült fel bennem a kérdés. És itt elszakadt a cérna. 
- Hagyd békén – utasítottam Tanyát. 
És ekkor ami történt… felfoghatatlan számomra. Megkövültem álltam, halványan pislogtam, de szemem nem akart kitisztulni. Tanya arcáról, csak úgy tükröződött az önelégültség. Edward tökéletes karja ez az átkozott nő derekán pihent. 
 
- Nem – suttogtam elhaló hangon. 
- Bocsika Bellácska – nevetett fel hangosan Tanya. 
 
Szívem apró, pici üvegszilánkokká tört szét, és a darabjait nem lehetett összeilleszteni többé. Tisztában voltam vele, hogy Edward Tanya hatása alatt áll. De fájt az igazság. Az igazság, hogy mindennél jobban szerettem szerelmem, és rá kellett jönnöm. A szerelem először maga a gyönyör, majd összetör téged, a poklok- poklát járatja meg veled, és csak fájdalmat okoz a szívnek.  

- Meg némultál? – röhögött Tanya. 
Fejem felemeltem, és dühtől fortyogó szemeimmel az övéibe néztem. Írisze vérvörös színben égett. 
- Nem – villantottam ki tökéletes fogaim. 
- Ne merd bántani – szólt rám Edward, és éreztem, hogy valami éles fájdalom a mellkasomba nyilall. Mély fájdalom költözött lelkembe, és nem tehettem ellene semmit se. Mély levegőt vettem, és vártam, hogy az édes bánat betöltse szívem. 
Nem tudtam Edwardnak válaszolni. Szavai vízhangoztak elmémben, és kín keservesen égették azt. A valóság fáj, hiszen mindig lesz az életben egy apró hibapont, mely nem hagyja, hogy lelked kibontakozzon, és önfeledten éld az életed. Mindig lesz valami, ami szöget üt a fejedben, épp, hogy csak egy tűhegynyi hiba. De hiba, mely örökre megbélyegezi sorsodat. 
 
- Ugyan Edward maci – simított végig Tanya férjem arcán. – Nem tud nekem ártani – kacarászott. 
Szívemben dúló éles fájdalom rosszabb volt, mint egy fizikai fájdalom. Minden egyes levegő vétel, egy újabb fájdalom hullámot sodort magával. Titkolt könnyeim nem tudtak kifakadni, szemeim szúrtak, de erős maradtam.  
A fény árt a szemnek, a hangos zaj a fülnek, a forró étel a nyelvnek, a maró szag az orrnak, és a fájdalom a szívnek, a léleknek. 
Edward mindig is úgy tartotta, hogy a vámpíroknak nincs lelkük. De ez nem igaz, hiszen ha nem lenne lelkünk, akkor nem lenne ekkora fájdalmunk belül. 
 
- De, viszont neked ÉN tudok ártani – nézett a szemeimbe Tanya. – Hiszen, neked halottnak kellene lenned. – morogta. 
Szemeim lesütettem. Tudatomban állt, hogy most már végleg eljött az idő. És nem bántam, hiszen a lányom boldog és tudom, hogy Jake vigyázni fog rá. Ezt, ezt pedig nem tudom elviselni többé. Emberi mivoltomba is volt elég időm a pokolban ékeskedni, és többé nem akarom, hogy ez az érzés csordogáljon ereimben. Akkor inkább a halált választom, de ez már nem megy nekem. 
 
Lassan előre léptem, hogy szembe nézzek Tanya akaratával. De ő nem közeledett felém. Gúnyos mosolyra húzta a száját. 
- Azt hiszed, ilyen zökkenőmentes lesz? – nevetett. 
Majd kezével végig simított Edward arcán, majd egyre lejjebb haladt, keze végig cikázott szerelmem mellkasán, minden négyzetmilliméterét bejárva. Ajkaival Edward ajkai felé közeledett, és vadul megcsókolta szerelmem.  
 
Fájdalmamban legszívesebben felsikítottam volna. De nem tettem. Erősnek kell lennem. Meggyötört arcvonásaim egy maszk mögé rendeztem, és próbáltam közömbös arcot festeni. Kisebb- nagyobb sikerekkel elértem ezt, és egy halvány mosolyt erőltettem arcomra. 
 
- Mi tetszik ennyire? – húzta fel szemöldökét Tanya. 
- Szánalmas a kis játékod – forgattam a szemeim. 
 
Magabiztos, határozott lényem kellet előásnom a pincéből, hiszen erre volt most szükségem. A sárba tiporni Tanyát és az érzéseit. Kölcsönkenyér visszajár.  
 
- Oh, azt hiszed – nevetett fel, majd kezeivel szép lassan kigombolta Edward ingjét és apró csókokkal halmozta el azt. Újabb fájdalom hullám söpört végig minden egyes porcikámon vibráló sebet égetve belém. 
- Elég – csattantam fel, és Tanya mellé léptem, majd egy hatalmas pofonnal jutalmaztam arcát. 
- Mit képzelsz magadról te csitri? – morgott fel Edward.  
Egy cédulát ragasztottam lelki szemeim elé „Tanya teszi ezt vele, Tanya teszi ezt vele, Tanya teszi ezt vele!” 
 
Hirtelen egy ismerős hangot hallottam meg. 
- Anya! Anya! – kiáltotta Renesmee. 
És ekkor láttam Edward szemeiben ismét a küzdelmet Tanya ellen. Nessie jelenléte blokkolja Tanya képességét. 
- Anya, jól vagy? – lépett mellém lányom, majd Tanyára morgott. 
- Jól. – válaszoltam egyszerűen. De korántsem voltam jól. 
 
Edward értetlenül tekintett a karjaiban álló nőre, majd ellökte magától minek hatására Tanya a földre esett. Legszívesebben oda sétáltam volna, és saját kezemmel téptem volna le a fejét. De nem tettem, nem fogom ezt megtenni Nessie előtt.

Pillanatokkal később egy hatalmas farkast észleltem az rét szélén. 
- Jake – szólt mérgesen Nessie. De Jacobot nem hatotta ez meg. – Jake menj haza! – kérte Nessie. Mire Jacob hevesen megrázta hatalmas fejét. 
 
Szerelmemre tekinttettem, kinek pillantását egy másodpercre elnyertem. Szemei nem tükröztek mást, mint temérdek fájdalmat, sajnálatot, és szerelmet. Az utolsó érzést nem tudtam hova sorolni. Nem tudtam, hogy most ki iránt táplálja ezt az érzést.  
Alice alakja rajzolódott ki egy fa árnyéka mögül. 

- Menjetek innen! – utasított Alice. 
- Nem – tiltakoztunk egyszerre Nessie-vel. 
- Bella kérlek! – nézett rám könyörgő szemekkel – Elintézzük! 
 
Alice-nek megint igaza volt. El kellett innen tűnnöm. Gyenge voltam. Legalábbis annak éreztem magam. A szívemben ismét lüktetni kezdett az elviselhetetlen fájdalom. Most értettem meg igazán, hogy mit jelent egy embernek az alvás. Nem mást, mint elmenekülni a valóságból az álomvilágba. Legalább most, egy olyan önkívüli állapotba kerülhetnék, ahol nem kell a jelennel foglalkoznom, elmenekülhetnék egy varázslatos helyre. 
 
- Menjünk – mondta végül Nessie. 
Megfogtam lányom kezét, és szélsebesen futni kezdtem vele. Edward szorosan a nyomunkban volt. Még Alice, Jasper, és Emmett a réten végeztek Tanyaval. Percek alatt a ház előtt találtam magam. 
 
Féltem betenni a lábam a házba, féltem szembe nézni Edwarddal. Tudtam, hogy évekig a sajnálkozását kell hallgatnom, amikor nem tehet az egészről. Én vagyok egyedül a hibás, hogy ennyire törékeny üvegből készült a szívem, mely darabokban hever. És most semmi sem képes újra összeragasztani. 
 
Túl nagy a fájdalom, mely már nem hagyja nyugodni lelkem. A szívem és a lelkem egyaránt darabokban hever. Bár mennyire szeretném újból egészbe látni magam, ez nem megy… szétestem. Darabokban álltam. Élettelen darabokban voltam az élet tengerén. 
 
- Magatokra hagylak – mondta Nessie amint beléptünk a Cullen házba. 
Mérgesen néztem lányom után, hiszen pont ezt nem akartam. Besétáltam a nappaliba, és leültem a kanapéra. 
Edward az ajtókeretnek támaszkodva állt, mint egy kőszobor. 
- Edward, nem harapok – próbáltam viccelődni. 
Hangosan kifújta szerelmem a levegőt. – Bella, nincsenek szavak a bűnömre. 
 
- Hát persze! Jellemző. Bármi történik, de megfutamodsz. Ez tipikus. Edward én nem haragszok. Nem mondom azt, hogy nem bánt, ami történt, de nem lett vége az életünknek. És újra egymás mellett vagyunk. – mondtam teljesen kikelve magamból. 
 
Edward meglepődve reakciómon, közelebb sétált, majd leült mellém a kanapéra. 
- Szeretlek – búgta a fülembe. 
- Én is – mondtam őszintén. 
 
És végre egy igazi boldog, halvány mosoly ült ki arcomra. És valójában boldogságot éreztem, hogy Edward itt van velem.