A szobámban teljes sötétség honolt. 
Becsuktam magam mögött az ajtót, és támadó helyzetbe guggoltam. A szemem sarkából mozgást láttam, így automatikusan megmerevedtem. Egy apró sóhajt hallottam, ezért rávetettem magam a titokzatos árnyékra. 
A csípőjén landoltam, így ő került veszélyeztetett helyzetbe.

Végigcsúsztunk a padlón, végül a feje nekicsapódott az öltözőszekrénynek. A kemény, hideg bőréből rájöttem, hogy vámpírral van dolgom, de hogy ki ez a vámpír, arról halvány, lila gőzöm sem volt.

A legegyszerűbb azonosítási ötletem az volt, hogy illat alapján azonosítom.

Mivel a „Kis barátom” elkezdett mocorogni alattam, rámorogtam, amitől persze a szemfogaim is kijöttek (Ezt, úgy képzeljétek el, mint a filmekben a vámpírfogakat. Ugyan nem tudom szabályozni, hogy mikor jöjjenek elő, általában akkor, ha éhes (mármint vérre), vagy mérges vagyok. De előjönnek akkor is, ha veszélyben érzem magam, és támadok, esetleg, ha valaki iránt vágyat érzek.). Beleszagoltam a vámpírom nyakába.

Rögtön rájöttem, ki is a látogatóm.

Abbahagytam a morgást, leszálltam a csípőjéről, felálltam, és odanyújtottam neki a kezem, hogy felsegítsem.

Amikor már, álló helyzetbe került, odamentem az ágyam mellett lévő kislámpához, és felkapcsoltam.

A szívroham kerülgetett, mikor visszafordultam, és ott állt előttem az 1000 éves, szőke vikingvámpír, Eric.

Eric minden tekintetben tökéletes pasi. Magas, széles vállú, szőke, kékszemű. Eddig az összes lány, akivel beszéltem, azt mondta hihetetlen vele a szex. Ő tipikusan az a srác, aki tudja, hogy jól néz ki, és ezt ki is használja. Most Converes tornacsuka, farmer, és kék, magas nyakú pulóver viselt, amely szorosan tapadt a mellkasához, kihangsúlyozva izmos felsőtestét.

Felnéztem az arcára, ő pedig boldogan elmosolyodott.

- Szia, kislány! – köszönt

- Eric – biccentettem –  Mit keresel itt?

- April felhívott, hogy kellene neked egy testőr.

- Nekem? - kérdeztem zavarodottan

- Na, jó. Másképp fogalmazok. A nagyanyád mondta, hogy Tamera megint téged keres. Azt akarja, hogy amíg abba nem hagyja, addig én vigyázzak rád.

- Tehát egy ideig te leszel a testőröm.

- Igen.

- És mindenhova kísérgetni fogsz.

- Pontosan.

- És a halálba fogsz kergetni.

- Látom, kezded érteni.

Sóhajtva leültem az ágyra, és felnéztem a felém tornyosuló alakjára.

Amíg a szemébe néztem, eszembe jutott, hogy mit akar tőlem. Mindig is bonyolultak voltak köztünk a dolgok. Én már, egészen kiskorom óta ismerem, és szeretem, de vele más a helyzet. Eric úgy mondja, hogy fellángolt benne a vágy irántam. 15 éves korom óta le akar velem feküdni. Én persze nemet mondtam. Nem vagyok én kurva. Amikor két hét múlva újra próbálkozott az volt az indítéka, hogy szerelmes lett belém. Persze, így is nemet mondtam. Ugyan nagyon meggyőzően játszotta a szerelmest (hiszen 1000 éves gyakorolja a megtévesztést, és a színjátszást), de már elég rég ismerem, hogy rájöjjek, az egész kamu. Eddig nem lett volna semmi probléma, viszont addig játszotta a szerepét, amíg tényleg belém szeretett. Azóta pedig, folyton azzal fáraszt, hogy feküdjek le vele. Mondhat bármit, én nem adom meg magam. Lehet, hogy szőke vagyok, de nem hülye.

Helyet foglalt mellettem, felém fordult, és elmosolyodott.

- Hiányoztál. – duruzsolta, miközben átölelt

- Te is.

Amikor elengedett, előálltam egy ötlettel.

- Menjünk le. Mondjuk el anyának is. Biztos a haját tépi már, idegességében.

- Rendben. – kuncogott

Lementünk, mire anya nagyot sóhajtott, és üdvözlés képen átölelte Ericet.

Mikor elmeséltük „küldetése” lényegét, egy kicsit megriadt, de látva nyugodt arcunkat megkönnyebbült.

- Tényleg, milyen volt a randi, Noa?

- Milyen randi? – idegeskedett Eric

- Jó volt. – mondtam dühösen Justinnak

- Kivel? – Eric, még magához képest is kezdett elsápadni

- Egy sráccal a suliból.

- Hogy hívják?

- Mit érdekel? – kérdeztem ingerlékenyem, de a drága barátom kemény pillantása miatt jobbnak láttam folytatni. – Edward Cullen. De figyelmeztetlek, ha csak egy ujjal is hozzáérsz, nagyon megbánod.

Hírtelen ravasz vigyor terült el a képén.

- Te nem lehetsz együtt ezzel a Cullen sráccal.

- Miért nem.

- Emlékszel mi volt azzal a három emberrel, akivel jártál? Hogy végezték?

Szégyenkezve sütöttem le a szemem.

- Na, látod. Ugye nem akarod őt is halálra ítélni.

Ezzel telibe talált.

Eddig össz-vissz három ember pasim volt, és mindegyik rosszul végezte. Védelmemre legyen mondva, hogy fiatal voltam, és nem tudtam szabályozni az érzelmeimet.

- Nem fogom bántani. – motyogtam magam elé bámulva

- Lehet, de mi rá a biztosíték? Noa, ezt nem gondolhatod komolyan.

- Vagyok olyan erős, hogy ne öljem meg. Több mint két éve senkit nem öltem, csak ha én is úgy akartam.

- Az egy dolog, hogy ha esetleg éhes vagy kibírod az emberek közelében. De képzeld el, hogy megcsókolod. – rövid ideig hallgatott – Szereted? – kérdezte most már, sokkal gyengédebb hangnemben

Mivel nem tudtam mit mondani, hallgattam. Pechemre Eric igennek vette.

- Na, ugye? Vele nem lehet jövőd.

- Tévedsz! – fakadtam ki – Csak vele lehet jövőm.

- Ez nem igaz. Velem is lehetne.

- Eric. Több mint tíz éve ismerlek. Te nem öregedtél egy napot se. Én viszont... És, akkor mi lenne, ha összejönnénk? Addig jó lennék neked, amíg fiatal vagyok. De utána? Leváltanál egy fiatalabbra. Én nem vagyok halhatatlan. Csak egy emberrel van jövőm.

Mindenki maga elé bámult, amit úgy vettem, hogy igazam van.

- Megyek lefeküdni. – motyogtam

Amikor felértem a szobámba, bevágtam magam mögött az ajtót, és leültem az ágyamra.

Érzékeim szerint, már, fél órája ülhettem a padló repedéseit bámulva, amikor kopogtak az ajtómon. Mivel nem válaszoltam, az illető benyitott, és leült mellém.

- Tudod, hogy csak védeni akarunk téged, és a srácot is. – mondta Justin

- Tudom.

- Noa, ő egy ember. Emlékszel mi volt a múltkor? Mind a három alkalommal mély depresszióba estél. Nem hiányzik se neked, se nekünk még egyszer.

- Már megmondtam, idősebb és erősebb vagyok. Nem fogom bántani. – néztem rá dühtől  égő szemmel

- Jól van, na. De figyelmeztetlek, ha őt is megölöd, egyedül neked kell elvinned a balhét. – sajnálkozva nézett rám – Kívánod?

- A vérét nem, de őt... – kicsit bizarr, hogy a bátyámmal beszélgetek egy fiúról, de megnyugtató, hogy nem csak idegesíteni tudjuk egymást

- És... szereted? – úgy nézett ki, mintha zavarban lenne

- Jobban vonzódom hozzá, mint amennyire helyes lenne.

- Hát, tégy úgy, ahogy jónak látod, de vigyázz a fiúra.

Ránéztem, mire elmosolyodott. Homlokon csókolt, és kiment.

Még vagy egy óráig ültem az ágyam szélén, és arról gondolkodtam, hogy vajon mi lenne a helyes, amikor anya jött be, és elküldött fürdeni. Mikor végeztem lementem a konyhába egy pohár vízért, láttam Ericet, aki megágyazott a kanapén (nem azért, hogy aludjon (bár ha megerőlteti, magát el tud bóbiskolni néhány órára) hanem azért, hogy kényelmesebben feküdjön). Jó éjszakát kívántam mindenkinek, és elmentem lefeküdni, aludni viszont, nem sikerült.

Egész éjszaka forgolódtam, és Justin szavait ismételgettem magamban: „Ha őt is megölöd, egyedül neked kell elvinned a balhét.” Nem tudtam mit csináljak. Abban persze biztos voltam, hogy mi a helyes, de azt nem, hogy mi mondjak neki. Hajnali négy körül, szerencsére eléggé kitisztult a fejem, hogy végre el tudjak aludni.

Reggel arra ébredtem, hogy két hideg, erős kéz simogatja az arcomat, és a hasamat.

- Noa! Noa, kelj fel! El fogsz késni. – ébrezgetett Eric

Amikor oldalra fordultam valami keménybe ütköztem. Túl fáradt voltam kinyitni a szemem, ezért a kezemet felfedező körútra küldtem.

Az első, amit kitapintottam, egy meztelen vállnak éreztem, de nem voltam biztos benne, ezért folytattam a keresgélést. Hamarosan olyan érzésem támadt, mintha egy mellkas lenne a tenyerem alatt, ezért idegesen felpattantam a szemeim.

Eric mellettem feküdt egy szál piros, selyemboxerben.

Felugrottam, és elkezdtem üvöltözni vele.

- Mi a jó büdös fenét csinálsz te tetű? Most azonnal kiszállsz az ágyamból, és felveszel valami ruhát, különben szétrúgom a seggedet.

- Nagyon jó érzés volt, ahogy simogattál. – mormolta kéjesen

- Fogd be, és takarodj!

Elmosolyodott, felállt és elém sétált.

Lehet, hogy bunkó, és utálatos, és azt hiszi, hogy mindenki a lábai előtt hever, de jó ég, teste az van.

- Jól van. Nyugodj le!

Rámkacsintott, és vámpírsebességgel elhagyta a szobámat, mielőtt bármit is hozzávágtam volna.

Dühösen eltrappoltam a fürdőszobába, és felöltöztem. Most nem öltöztem ki nagyon. A farmerhez és a halványkék hosszú ujjúmhoz (ami mellesleg nagyon tapadt a felsőtestemhez) először csizmát akartam venni, de meggondoltam magam, és inkább egy óceánkék tornacipőt vettem. A hajammal semmit nem tudtam kezdeni, ezért csak megfésültem, és szorosan felfogtam.

Mikor végeztem bepakoltam a táskámba, felvettem a dzsekimet (erősen vízálló), és lementem.

Eric már lent várt indulásra készem. Még mindig mérges voltam, ezért duzzogó képpel intettem, hogy menjünk.

- A te kocsiddal megyünk, mert az kevésbé  feltűnő. Persze mindenhova követni foglak a tantermeken kívül. Szerintem ne tervezz egy ideig külön programokat, mert oda is követlek, mert szerintem nem örülnél neki.

- Nem megyek sehova. Szobafogságban vagyok.

- Na! – nevetett – Mit csinált egy ilyen jó kislány, mint te?

- Engedély nélkül vadásztam. Mehetünk? – kérdeztem türelmetlenül

Nevetve bólintott.

Eric persze kisajátította a vezetői ülést, így nekem már csak az anyós ülés jutott. Gyorsan bekapcsoltam a rádiót, nehogy beszélgetnem keljen vele. Nyílván rájött a tervemre, mert mosolyogva ingatta a fejét, de nem szólt egy szót sem.

Egész úton (miközben Eric, úgy repesztett, mint egy állat) azon gondolkodtam, hogy mit mondjak majd róla. A legjobb, ami eszembe jutott, az volt, hogy ő a testőröm (ez pedig, kivételesen igaz volt).

Mikor megérkeztünk a sulihoz (fogalmam sem volt, hogy talált ide, de inkább nem kérdeztem rá), még egy kicsit ücsörögtünk a kocsiban, mikor megszólalt:

- Az éjszaka gondolkodtam.

- Arról, hogy mit kapnál, ha reggel befeküdnél mellém? – kérdeztem ingerlékeny gúnnyal

- Nem. – nevetett – De nem kaptam akkorát, mint amekkorára számítottam.

- Csak szerencséd volt. Másodjára nem leszek, ilyen elnéző azt elhiheted.

- Sejtettem. Tudod nagyon izgatónak talállak.

- Eric! Miről gondolkodtál az este?

- Arról, hogy ezt a Cullen nevet valahonnan ismerem. Vagy legalább is hallottam, már valahol.

- Nem hinném. Lehet, hogy pár száz  éve, már hallottál hasonlót.

- Rendben kislány. Legyen, ahogy akarod. Kitaláltad, hogy kinek a szerepét kell átvennem?

- Maradunk az igazságnál. Testőr. Te védsz meg az újságíróktól, riporterektől, és paparazziktól. Azért hívtalak, mert félek, hogy rám találnak.

- Akkor ezt megtárgyaltuk.

Kiszálltunk a kocsiból, és elindultunk a főbejárat felé. Dilen persze, már várt, és nagyot nézett, amikor meglátta mellettem Ericet.

- Szia, Noa! Szia, Noa barátja! –  köszönt

- Dilen ő itt Eric a testőröm. Eric ő Dilen a barátnőm. – mutattam be őket egymásnak

- Hello! – úgy néz Dilen fejébe vette, hogy megszerzi Ericet. Remélem, ő nem megy bele a játékba, mert ha igen Dilen nagy veszélybe kerül. Mondjuk az is elég zavarba ejtő, hogy a drága barátnőm nem néz csípőmagasságnál feljebb.

- Nagy öröm számomra, hogy megismerhetem. – Eric olyan átható pillantással nézett Dilenre, mintha... ó, ó, ó...

- Nem! – ordítottam rá hírtelen

Annyira váratlanul érte, hogy úgy megremegett, mintha egy sokkolót nyomtam volna az oldalához. Amint kizökkentettem a koncentrálásból Ericet, Dilen szemébe rögtön visszatért az értelem.

- Mi most megyünk órára. Suli után itt találkozunk. Addig meg se próbálj a közelembe jönni.

- Nekem el kéne téged kísérnem. –  látszott rajta, hogy erősen gondolkodik rajta, hogy elengedjen-e vagy az utasításához híven kövessen mindenhova

Nem vártam meg míg eldönti, ezért gyorsan alkaron fogtam Dilent, és húzni kezdtem a matekterem felé.  Éreztem, hogy próbálja kihúzni a kezét, de nem engedtem neki, inkább még jobban megszorítottam.

- De erős vagy. – látszott rajta, hogy erőlködik – Noa, nem szoríts! Ez fáj.

Mivel nagyon elmerültem a gondolataimba nem vettem észre, hogy túl erősen fogom Dilen alkarját, ami a vérhiány miatt elfehéredett, szemébe pedig könnyek szöktek a fájdalomtól.

- Ó istenem. Ne haragudj! Nem akartam. Sajnálom. – kértem elnézést sírós hangon, miközben átöleltem

- Semmi baj. Jól vagy? Nagyon feszültnek látszol.

- Persze. Nincs baj.

Eddig nem is tűnt fel, hogy esetleg feszült lennék. De, ha jobban belegondolok, van benne igazság. Viszont nem Tamera miatt az biztos. Bár, az sem könnyel felejthető tény, hogy a világ egyik legerősebb, leggonoszabb, és legfélelmetesebb vámpírja. Nem. Ettől nem vagyok feszült. Sokkal inkább attól, hogy ma el kell mondanom Edwardnak, hogy többet nem találkozhatunk.

Matekon Dilen mellett ültem. Az óra első húsz percében, csak Ericről kérdezgetett, de egyáltalán nem azokat, amikre felkészültem.

- Na, és ti jártok?

- Csak barátok vagyunk.

- Én rástartolhatok? Lécci, lécci, lécci!

- Nem lehet. Sajnos homoszexuális. – hú, mit fog szólni Eric, ha ez visszajut hozzá – Neked pedig, nem lenne biztonságos.

- Miért? - kérdezte duzzogva

- Most az egyszer hallgass rám, és csináld, amit mondok! Kerüld el!

Erre nagyon megsértődött. Kihúzódott egészen a pad szélére, hátat fordított nekem (már amennyire ez lehetséges volt, azon a kis helyen), és a ceruzájával kezdett el piszmogni. Nem telt el 5 perc, Dilen egy jajszót hallatott. Odafordulnom se kellett, rögtön rájöttem, hogy magába szúrta.

Ahogy megéreztem a vére illatát, egyből görcsbe rándult a gyomrom, kijöttek a szemfogaim, és éreztem, hogy befeketedik a szemem (Na, ez is egy macskás tulajdonság. A szemem hangulat szerint változik. Általában, ha fekete a szemem éhes vagyok, ha piros, akkor mérges, esetleg ideges stb.). Azonnal befogtam az orrom, és a szám. Felpattantam, és (ugyan emberi tempóhoz képest kicsit gyorsan) kirohantam a teremből.

Még hallottam, amint a tanár utánam kiált, de nem foglalkoztam vele. Csak futottam át a folyosón, le a lépcsőn, végül ki a parkolóba. Semmi másra nem tudtam gondolni, csupán arra, hogy minél előbb friss levegővel töltsem meg a tüdőmet.

Elmentem a parkoló végén lévő  erdős részhez, leültem egy fa tövébe, és a két térdemre hajtottam a fejem, miközben mély levegőket vettem. Rövid idő elteltével két nagy, hideg, és erős kéz ölelte át a vállam. Felemeltem a fejem, és elbámultam az iskola mellett.

- Mi történt? – kérdezte Eric melegen, ami az ő esetében elég különös 

- Éhes vagyok.

- Pedig nem tűntél annak.

- Én sem hittem. Dilen az óra közepén megszúrta magát a ceruzájával, mire elkezdett folyni a vére. Azt hittem nem fogom kibírni. Ki kellett rohannom a teremből. Már több mint fél éve nem ittam emberből.

- Oh, hogy bírod?

- Egész jól. – nevettem keserűen

- Miért vagy ennyire emberbarát? Ők a tápláléklánc egy részét teszik ki. A te táplálékaid. Nem értem, miért véded őket. – értetlenkedett

Igazság szerint, én sem értem minek védem őket. Abban viszont teljességgel biztos vagyok, hogy jól cselekszem. Több ezer embert mentek meg azzal, hogy megölöm az elvadult vámpírokat, macskákat, és vérfarkasokat.

- Nekik ugyanannyi joguk van az életre, mint nekünk, sőt talán több is.

- Elviszlek vadászni. Ismerek egy helyet, az erdőben, ahol sok a túrázó. – jelentette ki hírtelen

- Eric, még ha bele is mennék, hogy embert öljek, nekem suli van.

- Gyere!

Megfogta a kezem, felráncigált a földről, és az iskola épülete felé kezdett vonszolni.

- Hova viszel?

- Melyik teremben volt órád? –  utálom, hogy nem veszi figyelembe a kérdéseimet, annyira idegesítő

- A 19-es terem. De mondd! Hová  megyünk? – igen határozottan egyre idegesebb lettem

- Tettesd azt, hogy nagyon beteg vagy!

- Miért?

- Csak tedd azt, amit mondtam! –  oktatott

Rövid időn belül elértük a matekterem ajtaját. Eric bekopogott, és betolt maga előtt. A tanár dühös szeme rám villant, de amint észrevette, hogy mögöttem a testőröm is belép, egy pillanat alatt érdeklődővé vált az arckifejezése.

- Mi történt? Miért rohant ki a teremből? Tudja kisasszony nálunk ez nem szokás.

Még mielőtt megszólaltam volna, Eric közbeszólt:

- Tudja uram, Eleonora (Körülbelül 2 hete nem láttam Ericet, de kezd egyre furcsább lenni. Még soha nem hívott a teljes nevemen.) nagyon rosszul van. Azért rohant ki, mert felfordult a gyomra. A lányvécéből visszafelé jövet találkozott velem, és elmesélte, hogy rosszul van. – a tanár láthatóan ledöbbent egy pillanatra – Ezért szeretném elvinni az iskola területéről, hogy orvoshoz menjek vele.

- Rendben. Fogja a cuccát, és menjen Skatch kisasszony. Jobbulást kívánok. – köpte hozzám nem túl udvariasan

Odamentem Dilen mellé, összeszedtem a cuccomat, és felálltam.

- Gyógyulj meg gyorsan! – kérte félénkem mosolyogva

Bólintottam. Úgy tűnik megbocsátott. Elköszöntünk, és kisétáltunk a teremből. Amint becsuktam magam után az ajtót, Eric olyan gyorsan lépdelt, hogy szinte csak futva tudtam lépést tartani vele.

Vett egy mély levegőt, és hírtelen megállt. Mivel mögöttem voltam, amilyen kecsesen csak lehet, neki mentem. Olyan érzés volt, mintha betonfalnak sétáltam volna.

- Menj a kocsihoz, szállj be, és zárd magadra az ajtót! – mondta olyan hideg hanggal, hogy még egy jéghegy is megirigyelhetné

- Eric, mi történt? – kérdeztem ijedten, amitől ismét kijöttek a fogaim (úgy tűnik el tudtam annyira terelni az éhségről a figyelmemet, hogy maguktól visszahúzódjanak)

- Siess! Mindjárt visszajövök.

Egy pillanat alatt eltűnt, én pedig hasonló gyorsasággal mentem oda a kocsimhoz. Eszembe jutott, hogy talán Eric után kellene mennem, de elvetettem, mert nincs arra szüksége, hogy ha esetleg vészhelyzet merülne fel, engem is meg keljen védenie. Az anyósülés helyett, inkább hátraültem, hogy el tudjak bújni. Lenyomtam a zárat, és elfeküdtem, nehogy meglássanak.

A gondolataim elkezdtek cikázni a fejembe, akaratom ellenére. Az foglalkoztatott, hogy vajon Tamera kit küldött a felfedezésemre. De az is lehet, hogy ő jött értem. Akkor nekem végem. Bár ez valószerűtlen, mivel csak sejti, hogy talán itt lehetek. Sosem volt túl aktív résztvevője az elpusztításomnak. Mindig is a háttérből irányítja az eseményeket. Felültem.

Amíg ezeken járt az eszem valaki megkopogtatta mellettem az ablakot. Annyira hírtelen ért, hogy ugrottam egyet, mire bevertem a fejem a kocsi tetejébe. Kintről halk kuncogást hallottam.

Kinyitottam az ajtót, és kiszálltam. Mellettem Edward támaszkodott lazán, a kocsinak.

- Hello! – mondta szívdöglesztő  hangon

- Szia!

- Jól van a fejed? – kérdezte nagyon ártatlanul

Megtapogattam a fejemen lévő púpot.

- Túlélem.

Láttam rajta, hogy egy ideje próbálja elfojtani a nevetését, de most kitört belőle.

- Örülök, hogy ilyen jól szórakozol, de meg kell keresnem a barátomat (direkt fogalmaztam kétértelműen).

- Arra a szőkére gondolsz, akiről a lányok egész reggel beszéltek? – a hangja majdnem dühösnek hallatszott

- Igen.

- Túl idős hozzád. Mégis hány éves? – A gyanúm beigazolódott. Határozattan féltékeny volt. Ennek örültem. Úgy látszik, érdeklem annyira, hogy zavarja a gondolat, hogy esetleg elveszíthet.

- Csak 23 éves. De én nem érdeklődöm iránta.

Megkönnyebbülten sóhajtott.

- Miért voltál a kocsidban?

- Hazamegyek.

Megütközve nézett.

- Mert...?

- Mert rosszul vagyok.

- Ha akarod, hazavihetlek.

- Majd Eric hazavisz (persze csak vadászat után, de ezt mégsem nem mondhattam el neki).

Újból dühös képpel nézett.

- Na, és hol van ez a bizonyos Eric? – Eric nevét úgy ejtette ki. Mintha csak köpne

- Gondolom a WC-n.

Kivettem a telefonomat a táskámból, és a zsebembe süllyesztettem. Elindultam a suli felé.

- Várj! Hova mész? – kérdezte ijedten

. Megkeresem Ericet. – erre savanyú képet vágott – A végén nekem kell kiszednem a WC-ből.

- Értem. – a dühös képe egyszer csak, szomorú váltotta fel.

Elmentem mellette, de gyorsan megszorítottam a vállát.

- Nyugi! Nekem a bronzvörös hajú  srácok jönnek be. - szóltam vissza a vállam felett. Láttam, amint halványan elmosolyodik.

Ericet a folyosón találtam meg, amint épp hozzám igyekezett (persze rengeteg lány is utána fordult.).

Amikor meglátott a szeme tele lett idegességgel, dühvel, féltéssel, és még több dühvel.

- Noa, megmondtam, hogy maradj a kocsiban. – mondta suttogva, dühtől égő hangon

- Téged kereslek.

- Megtaláltál. Most pedig, indulás! – fújtatott

- Láttam Edwardot. – suttogtam

Megállt.

- És, hogy ment? Mit mondtál neki?

- Nem tudtam megmondani. Képtelen vagyok elválni tőle. Már ott volt a nyelvem hegyén, de nem jött ki. És rájöttem, hogy azért nem tudtam elmondani neki, mert nem szeretném. Magamnak akarom. Ő az enyém. Bármi áron megszerzem.

Sóhajtott.

- Jól átgondoltad?

- Nem, de itt az esélyem a szerelemre, és nem akarom elvesztegetni.

- Látom, nem lehet lebeszélni róla.

- Lehetetlen lenne.

- De, hogy fogod ezt csinálni? Te a komoly kapcsolatok híve vagy. Nem titkolhatod előle. Neki is lehet választása. Nem félsz, hogy ha megtudja, esetleg megijed tőled, és elmenekül? Képes leszel elengedni ebben az estben?

- Neki is van választása ezt tudom. Nagyon félek, hogy ha meg tudja félni fog tőlem. Ettől rettegek a legjobban. És el fogom tudni engedni.

Szomorú, és gondolkodó lett az arckifejezése.

- Menjünk enni! Egy éhes férfivámpírt nem lehet megvárakoztatni. – jelentette ki hírtelen

Most én vezettem. Eric javasolt egy jó erdőt, ahol sok a túrázó, és ha esetleg eltűnnének, ráfogják a vadállatokra. Hogy az emberek vérét kellett innom nem lelkesített túlságosan. Az íze ugyan isteni volt, de én mindig is próbáltam jó ember lenni, ez viszont nem mindig sikerült. Ugyan nem vagyok teljesen vámpír, de nekem is vannak szükségleteim.

Csak azért iszok embervért, mert az jobban lenyugtat, mivel mi is, akárcsak a vérfarkasok, eléggé labilis természetűek vagyunk. Általában, ha nagyon felidegesítenek, teljesen kitörök magamból, és remegve kell megtartóztatnom magam, nehogy átváltozzak (Nekem hópárduc a macskaalakom, Alexnek gepárd, Natalienak tigris, Chelseanak leopárd, Amynek pedig, oroszlán.). Ilyenkor, ha sikerül leállítanom a remegést vadásznom kell, mert a vér számomra nyugtató hatású. Először állatvérrel próbálkoztam, de nem nyugtatott le teljesen, így rövid időn belül ismét volt egy kitörésem. Nagyjából erre két héttel, a nagyi előállt azzal az ötlettel, hogy esetleg az embervér, megoldás lehetne. Kipróbáltuk, és igaza lett. Most nem vagyok mérges, de több mint másfél éve nem ittam emberből.

Amikor megérkeztünk leparkoltam egy ösvényen. Ericnek már, csillogott a szeme az izgalomtól.

Emberi tempóban sétáltunk, de a testőrömnek már, nagyon ölhetnékje volt, ezért karon ragadott, és eszeveszett sebességgel kezdett húzni az erdő sűrűjébe.

Öt perc elteltével elértünk egy túraösvényt, és két irányból emberek illatát éreztük. Eric, majd megveszett az éhségtől.

- Most elválunk! Ha végeztél, ugyanitt találkozunk. – hadarta, és elrohant az egyik csoport túrázó  felé

- Rendben. – suttogtam, inkább csak magamnak

Vettem egy mély levegőt, mire az emberek illata átjárta a tüdőmet. A szemem megint befeketedett, és a fogaim ismét előbújtak. Sóhajtottam, és elindultam a másik túrázó csoport irányába.

Tíz percig gyalogolhattam visszafelé, amikor megláttam őket. Öt férfi állt egy farönk mellet. Szerencsére nem volt köztük sem gyerek, sem nő.

Amint megláttak egy kicsit meglepettnek tűntek, de valószínűleg azt hitték eltévedtem, ezért gyorsan hozzám futottak. Érdekes látványt nyújthatta, farmerben, és tornacipőben egy kiránduló helyen. Az egyik rögtön felismert.

- Noa kisasszony, jól van?

- Igen. – mondtam a fogaim közt szűrve. Mégsem ugrálhatok előttük, és kiáltozhatok, hogy: „Nézzétek meg milyen a fogam! Ezzel szívom, majd ki a véreteket.”

- Eltévedt?

- Nem.

- Bocsánat, hogy megkérdezem, de akkor mit keres itt? Nem úgy tűnik, mintha túrázna.

- Segítenek nekem? – kérdeztem

- Persze. Miben?

- Éhes vagyok. Ennék valamit.

- Michael, vedd elő a szendvicseket!

A Michael nevű kicsi, dagadt férfi, már nyitotta a táskáját.

- Nem szendvicsre.

- Sajnálom, csak ezzel szolgálhatunk.

Kíváncsian félrebillentette a fejét, ezzel felfedve a nyakán lüktető ért. Elértem arra a pontra, ahol már, nem bírtam tovább.

- Mondják! Hisznek maguk a vámpírokban? – a szám gúnyos mosolyra húzódott

Egyszerre kezdtek nevetni.

- Na, de mégis. – kuncogtam –  Ha léteznének, örülnének neki?

- Rohadt vérszopó banda. – szólt egy magas fekete hajú férfi – Utálom a vámpírokat. És maga.

- Nem. Viszont én ezt nem mondtam volna. Lehet, hogy egy vámpír épp meghallotta. – vontam vállat

- Miért? Hiszen nem léteznek. Nem hiszek bennük.

- Ideje változtatni ezen.

Értetlenül néztek. A szám ismét hatalmas mosolyra húzódott, és morgás szakadt fel a torkomból. A testem lelapult, az izmaim megfeszültek. A mosolyom, vigyorrá vált, a vigyorom vicsorgássá, felfedve ezzel a szemfogaimat. Üvöltözni kezdtek, és hátat fordítva rohanni próbáltak. Átugrottam a fejük felett, majd nekik mentem.

Az egyiknek eltörtem a nyakát, a másiknak letéptem a fejét, a harmadiknak átdöftem a hasán a kezemet, a negyediknek pedig, eltörtem a lábait.

Először ahhoz az emberhez sétáltam, aki utálja a „Rohadt vérszopó bandát”. Leguggoltam mellé, és a füléhez hajoltam.

- A vámpírok nem szeretik, ha ócsárolják őket. – suttogtam, majd a nyakába haraptam

Az éltető nedű sebesen ömleni kezdett a számba, útja mentén melegséget okozva. A testem, már megszokottan, extázis közeli módon reagált. Éreztem, hogy az élet távozik áldozatomból, és sápadt bőre alatt elfogy a vér. Remegve váltam el a nyakától. Felsóhajtottam, és a következő áldozatomhoz fordultam.

Miután kiittam mindegyiket, a hasamban teltséget éreztem. Csak nehogy megártson. A szám szélén lecseppent egy kis vér. Letöröltem, majd megnyaltam az ujjam.

A holttesteket messze elvittem a turistaösvény közeléből, be az erdő sűrűjébe. A megbeszélt találkahely felé sétáltam. Amikor elértem leültem egy nagyobb sziklára, és a felé a hely felé kezdtem figyelni, ahol Eric eltűnt.

Talán öt percet várhattam, amikor megjelent tetőtől-talpig véresen. Még a gyönyörű szőke haja is vérben úszott.

Tekintete végigsiklott a teljesen tiszta ruhámon.

- Nem tudtad levadászni őket?

- Természetesen megtettem. Csak én nem eszek úgy, mint egy bennszülött.

- Mi volt az étlapodon. – kérdezte mosolyogva, miközben leült mellém

- Öt férfi. 30-40 év közöttiek. Kifogtam két 0 negatívosat, egy A pozitívat, és két AB pozitívat.

- Nem rossz. Nálam két férfi, és egy dagadt szőke öregasszony.

- Három ember? Mi tartott akkor ennyi ideig?

- Egy kicsit szórakoztam. Tudod, Natalie mostanában keményen diétáztat. – ábrándozva sóhajtott – Bárcsak erősebbek lennének. Több móka lenne benne.

- Olyan gyerekes vagy, Eric. Különben is senki sem mondta, hogy meg kell küzdened az ételért.

- Jó, de úgy mégis csak izgalmasabb. – sóhajtott – Na, gyere menjünk!

- Rendben. – megtántorodtam –  Várj! Elrejtetted a holttesteket?

Lesújtóan elmosolyodott, és megveregette a fejem.

- Noa, egy több mint ezer éves vámpírtól kérdezed ezt. Ennyi idő alatt megtanultam álcázni a tetteimet.

- Jó, jó. Felfogtam.

Az utat szótlanul tettük meg. Eric a vért próbálta eltüntetni a hajáról, mielőtt megszáradt volna. Én eléggé fáradt voltam (ez új dolog. Nem szoktam meg, hogy ha küzdök az éhség ellen, az erőlködéstől szellemileg elfáradhatok.), ezért, csak arra tudtam figyelni, hogy ne csukódjon le a szemem.

Végtelennek tűnő óra után végre hazaérkeztünk. Eric már szállt volna ki, de gyorsan utánakaptam, és visszahúztam.

- Szerintem először én körül nézek.

Értetlenül nézett rám.

- Mégis mit gondolnának a szomszédok, ha megjelennél ilyen állapotban.

Végignézett magán, és megjelent rajta az értelem szikrája.

- Talán igazad van.

Kiszálltam a kocsiból, és körülnéztem. Mivel nem láttam senkit, intettem Ericnek, hog

Végignézett magán, és megjelent rajta az értelem szikrája.

- Talán igazad van.

Kiszálltam a kocsiból, és körülnéztem. Mivel nem láttam senkit, intettem Ericnek, hogy tiszta a levegő.

Amikor besétáltunk a házba, anya, már várt ránk. Szeme izzott a dühtől. Szólásra nyitottam a számat, de megelőzött.

- Tudom. Az igazgató felhívott, és elmesélte, hogy matematika órán az osztálytársad megszúrta magát a ceruzájával, erre te kirohantál a teremből.

Lesütöttem a szemem.

- Te meg, hogy nézel ki Eric?

- Vadászni voltunk Noával.

- Na, azonnal indulj megfürödni. A véres ruháidat pedig, dobd ki, de gyorsan. – mondta, majd elment

Eric felé fordultam.

- A szobámban lefürödhetsz. Hozok neked törölközőt. Van valahol ruhád?

- A kanapé mellett van a bőröndöm.

Felmentünk a szobámba, és bekísértem a fürdőbe.

- Vedd le a ruhád!

- Mi van Noa. Ennyire kívánsz? –  mosolygott huncutul

A kezébe nyomtam egy kék törölközőt.

- Csak tedd, amit mondok! Én majd elégetem.

Nem számítottam rá, hogy elkezdd vetkőzni, ezért kicsit hírtelen ért, amikor levette az ingét.

Tágra nyitottam a szemem.

Már a farmerja cipzárját húzta le, amikor inkább leléptem. Mielőtt bárki azt mondaná, hogy hülye vagyok, esetleg leszbikus, védelmemre legyen mondva, szörnyű lenne a folytatás.

- Én inkább megyek. – nyöszörögtem, és kirontottam a fürdőből

Lementem a nappaliba, és kivettem Eric bőröndjéből egy vékony melegítőgatyát, meg egy pólót.

Amikor visszamentem a szobámba, letettem az ágyra a ruhákat, hogy biztosan megtalálja. A fürdő előtt megtaláltam a véres ruhákat.

Kimentem a hátsóudvarra, és felgyújtottam a ruhákat. Miután elégtek visszamentem a házba.

Eric fent várt a szobámban. Amint beléptem felállt az ágyról, és elém sétált. Mélyen a szemembe nézett, majd az arcát egyre közelebb hajtotta az enyémhez. El akartam fordulni, de a keze villámként sújtott le a tarkómra, szorosan tartotta. Amikor tartotta. Amikor már, csak néhány centi választotta el a száját, az elválasztotta el a száját, az enyémtől megszólalt:

- Miért jobb az az ember nálam? – a hangja majdnem dühös volt

- Én őt szeretem.

- Engem is tudnál szeretni.

- Szeretlek is. Nem viselném el a hülyeségeidet, ha nem szeretnélek. De...

- Nem vagy belém szerelmes. – fejezte be helyettem – Én viszont igen.

- Azt tudom.

- Tudnál szeretni. – ismételte hidegen

- Tudnálak, ha akarnám. Nekem nem pasira van szükségem. Nekem barát kell. Nem keresem a szerelmet. Ha megtetszik egy pasi, akkor együtt vagyunk. Nem akarom mindenáron, hogy valakibe szerelmes legyek.

Felsóhajtott, majd kiment.

Lerogytam az ágyra. Nagyon elfáradtam. Lentről kopogást hallottam. Leszaladtam a lépcsőn, és kérdőn néztem Ericre. Ő értetlenül bámult vissza, majd megrántotta a vállát, és felment az emeletre. Azt gondoltam, hogy talán Justin nem vitt reggel kulcsot magával, de az óra csak fél kettőt mutatott, ő pedig negyed háromig biztos nem ér haza.

Odaléptem az ajtóhoz, kinyitottam, mire ott állt Ő.

Bronzvörös hajában gyémántként csillogtak az esőcseppek. Amint meglátott, tökéletes márványajka mosolyra húzódott. Felvillant bennem egy kép, hogy odalépek hozzá, és lesmárolom. Gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot, és visszamosolyogtam. Csak most vettem észre, hogy kint égiszakadás van. Megfogtam a kabátját (ami persze rajta volt), és berántottam az esőről.

- Szia! – vigyorgott

- Mi szél... jobban mondva: Mi eső  hozott?

- Az igazgató megkért, hogy ugorjak be hozzád, adjam oda a házi feladatokat, és kérdezzem meg, hogy vagy?

- Ó. - értelmesebb nem jutott eszembe

- Voltál orvasnál?

- Igen.

- Mit mondott?

Csak felfordult a g- Voltál orvasnál?

- Igen.

- Mit mondott?

- Csak felfordult a gyomrom.

Időközben levette a kabátját, és felakasztotta. Leültünk a kanapéra.

- Már jól vagy?

- Persze.

Ericet nem láttam, és nem hallottam sehol. Gondolom elhúzott, hogy kettesben hagyjon bennünket. Tévedtem. Lassan ereszkedett le a lépcsőről. Edward azonnal rávillantotta szemeit. Nyílván észrevette, hogy milyen nemkívánatos személy, de nem, úgy tűnt, mintha izgatná.

- Sziasztok! – vigyorgott – Noa, ki a barátod? – érdeklődve félrebillentette a fejét, és Edwardot kezdte spekulálni

- Edward, Eric. Eric Edward. –  Eric nevét olyan utálattal ejtettem ki, hogy Edward elmosolyodott

- Hello! – bólintott

- Edward. Örülök. – Eric vigyorgása abbamaradt. Az arca elkomorodott, és rám villantotta a szemeit.

- Vigyázz rá! – mondta miközben figyelmeztetően nézett

Nem tudtam eldönteni, hogy ezt most nekem mondta-e. Mindenesetre elég furcsa, hogy Edward komolyan vette, és megmerevedett. Jaj, ne! Lehet, hogy rájött arra, hogy milyen veszélyes vagyok számára? Eric visszament az emeletre. Kíváncsian néztem magam mellé, de Edward nem volt ott. Felállt, odament a fogashoz, és kivett a kabátjából egy kisebb papírlapot. Visszaült mellém, és a kezembe nyomta. Értetlenül néztem, majd kinyitottam. A házi feladat, és az órai munka volt ráírva Edward gyöngybetűivel. Megértettem, hogy menni akar.

- Köszönöm. – emeltem rá  csüggedt tekintetem

- Holnap találkozunk? – kérdezte, és felállt

- Igen.

- Akkor, szia.

- Szia.

Felvette a kabátját, és elment. Mivel lassan háromnegyed kettőre járt, elkezdtem kaját csinálni Justinnak. A kedvence a pulykahúsos ravioli, úgyhogy azt csináltam (ha már én vért ettem, ő is kapja meg a kedvencét). Már mindennel elkészültem, csak a sajtos-tejfölös szósz maradt, amikor Eric jött vissza. Leült a pult elé egy székre, és engem kezdett vizslatni. Egy szót sem szólt, csak nézte, hogy mit csinálok. Mit ne mondja zavarba hozott. Egy idő után elegem lett, és rákérdeztem:

- Mi van? Minek kellett egyáltalán Edwardhoz szólnod? Nem maradt volna sokáig.

- Kerüld el! – mondta hidegen – Nem bízom benne.

- Az kit érdekel? – kiabáltam rá

- Nem véletlenül kértem meg, hogy vigyázzon rád.

Megzavarodtam. Edwardnak mondta? De miért? Én vagyok, aki veszélyt jelent számára.

- De miért ment el?

- Mert vigyáz rád.

- Mit tudsz róla?

- Semmit. Ne törődj vele.

- De...

- Menj fel!

- De...

- Indíts! Gyerünk, indulás! –  felpattant a székről, és fogát kieresztve próbált megfélemlíteni

Most nem tűnt jó ötletnek a veszekedés, úgyhogy szó nélkül felmentem a szobámba. Leültem a gép elé, és bementem a postafiókomba. Megnéztem a leveleimet. Semmi. A hónom alá kaptam egy könyvet, egy törölközőt, és a pizsamámat. Elmentem fürdeni. A forró víz nagyon jóérzés volt a bőrömnek. Miután kiolvastam a könyvemet, még áztattam magam tíz percig, de a bőröm nagyon ráncos lett, a víz pedig kihűlt, ezért kiszálltam. Felvettem a pizsamámat (egy türkizkék top, és egy türkizkék, hosszú pizsamagatya), és hajat mostam. Amikor kész lettem, turbánba tekertem a fejen a törölközőt, és kivettem a farmerom zsebéből a telefonomat. Leültem az ágyamra, és tárcsáztam a n tekertem a fejen a törölközőt, és kivettem a farmerom zsebéből a telefonomat. Leültem az ágyamra, és tárcsáztam a nagymamám számát.

- Haló? – egy nagyon irritáló hang szólt bele. A nővérem.

- Rachel? Szia! Add a nagyit!

- Szia, Noa! Adom már. Hallom a hétvégémet elrontjátok.

- Ja. Minden tervem szerint iszonyatos lesz a hétvégéd. Add a nagyit!

- Jól van, adom. Ne lég már, türelmetlen. Neked is jól jönne az a kiképzés, ami nekem volt.

- Kösz, inkább nem. Még a végén engem is elrontanának.

- Aha. Nagyon poénos vagy. Itt van nagyi.

- Haló? Szia, Eleonora! Mit szeretnél Angyalom?

- Miért Ericet küldted? Megkeseríti az életem. Végre találtam valakit, erre elüldözi. – fakadtam ki

- De hiszen jóban vagytok. – egy pillanatra elbizonytalanodott – Ezt vele beszéld meg. Noa, meg kell értened! Lehet, hogy te nem vagy tisztában vele, hogy Tamera milyen veszélyes, de én igen. Eric nagyon öreg, és nagyon erős. Ő a legalkalmasabb az őrzésedre.

- De...

- Nem nyitok vitát. Ha a hétvégén jöttök, akkor majd megbeszéljük. – kezdett határozottan ideges lenni

- Nagyi...

- Szia, Noa! – letette

- Szia!

Sóhajtottam, és hátradőltem.

- Hallom panaszkodsz. – Eric hangja az ajtó felől jött

- Jól hallod.

- Sajnálom.

- Mit? – kérdeztem hidegen

- Azt, ha nem érzed jól magad velem. Ne haragudj!

- Miért csinálod ezt?

- Hogy?

- Nem értem miért akarod tönkretenni a szerelmi életemet. – szégyenkezve hajtotta le a fejét  – Már ezerszer mondtam, hogy nem fogok beléd szeretni.

- De attól én még próbálkozni fogok. Számomra nincs lehetetlen. – újra a szemembe nézett, szemében elszántság tükröződött – Kérlek, add nekem magad!

Fölsóhajtottam, és megráztam a fejem.

- Nem tehetem. Ne kezd ezt megint! Nem.

Felsóhajtott.

- A bátyád most fordult be a sarkon. Vett egy új kocsit.

- Az király. Valószínűleg kérkedni fog vele.

- Biztos. Gyere, menjünk! Inkább essünk túl rajta.

Justin életvidám arccal lépett be az ajtón, pont mikor leértünk.

- Szisztok, srácok– vigyorgott

- Szia! - öleltem át

- Justin! – biccentett Eric

- Hallom új kocsit vettél. Milyen típus?

- Egy Wolksvagen Passat.

Kimentünk, és megcsodáltuk a gyönyörű kocsiját. Fekete bevonata fénylett. Még a tükörképemet is láttam a lakkozásán.

- Nagyon szép. Jól megy? – kérdeztem álmélkodva

- Mint egy álom. Hihetetlen gyors, és halk.

Eric és Justin több mint egy órán  át beszélgetett a Passatról. Ugyan szeretem a kocsikat, és mindig izgalomba hoz egy-egy gyors jármű látványa, de ez már nekem is sok volt. Annyira bonyolult szakszavakkal dobálóztak, hogy beleszédültem. Van egy olyan érzésen, hogy ezt a dumát, csak a kifejlett hímegyedek értik. Amikor már, határozottan rosszul voltam, elindultam a szobámba. Odaköszöntem nekik, de egyáltalán nem hallották.

- Idióta, bunkó vámpírok. –  morogtam – Felőletek fel is fordulhatnák. – erre se reagáltak. Kezdtem láthatatlannak érezni magam. Eszembe jutott valami. – Áááá... Ott van Tamera!!! – sikítottam hisztérikusan

Abbahagyták a beszélgetést, mire az arcukon rémület, majd elszántság és düh suhant át. Támadó  helyzetbe guggoltak, és morogva várták a veszélyt. Milyen jó színésznő vagyok.

Eddig sikerült tartóztatni magam. Kitört belőlem a nevetés. Meglepetten felálltak, és amint leesett nekik a helyzet, dühösen rám villantották a tekintetüket. Elérkezettnek láttam az idejét, hogy lelépjek.

- Sziasztok! – köszöntem, és villámgyorsan hátrálni kezdtem

Amint megfogtam a bejárati ajtó  kilincsét, a két vámpír megindult felém. Ajkuk elszakadt az ínyükről, és vicsorogni kezdtek. Eric csupasz fogaiból a dühtől, kinőttek a szemfogak. Vicces látványt nyújthattunk. Még talán nevettem is volna, ha nem én lennék az áldozat. Védekezve felemeltem a kezeimet.

- Na, de srácok... csak poén volt. – próbálkoztam kimagyarázni magam, sikertelenül

Eric torkából halk, fenyegető  morgás tört fel. Úgy éreztem itt a vég. Egyszerre ragadták meg a karomat, és behurcoltak a házba. Szó szerint belepasszíroztak a fotelbe. Mind a ketten elém léptek, én pedig félve pislogtam fel rájuk. Először a bátyám szólalt meg:

- Ez nem volt vicces.

- Én jól szórakoztam. – suttogtam ártatlanul

Mindketten hangosan és megsemmisítően morogtak rám. Jó ötletnek tűnt a menekülés.

- Inkább felmegyek.

- Indulj! – parancsolta halkan, de indulatosan Eric

Felrohantam a szobámba, és lerogytam a fotelbe. Nagyon szerettem volna beszélgetni valakivel. Mondjuk anyuval, de vele nem lehet hosszú beszélgetéseket intézni, főleg akkor, ha a kórházban van, és bármikor rácsipoghatnak. A nagyi nincs éppen abban a hangulatban, Dilen pedig nem tudja, hogy nem vagyok ember. Talán Lillie szóba jöhet. Végtére is ő a legjobb barátnőm. Azt hiszem az „ember” elvárhatja a legjobb barátnőjétől, hogy beszélgessen vele, ha az illető padlón van. Igen. Ha tényleg szeret, akkor megteszi nekem azt a szívességet, hogy beszélget velem egy órácskát.

Bepötyögtem a számát, és vártam, hogy felvegye. Szerencsém volt. A második csengetésre beleszólt.

- Igen?

- Szia, Lillie. Noa vagyok.

- Szia, No! Miért hívtál?

- Csak szeretnék veled beszélgetni.

- Igen. Miről? – hírtelen aggódó  lett a hangja

- Nincs senki, akinek kiönthetem a lelkem. Annyi minden történt velem. Szinte belehalok, hogy senkinek nem mondhatom el.

Ebben a pillanatban jött be Eric.

- A mobil is megtiltva. – mondta, és kivette a kezemből a telefont – Sajnálom Lillie, a hívás megszakadt. – kinyomta, és a zsebébe dugta a telefonom

- Hogy lehetsz, ennyire szemét?

- Őstehetség vagyok.

- Ezt én is kitaláltam. – megfogtam egy párnát, és hozzávágtam – Seggfej!

Elnevette magát, majd kiment.

Ledobtam magam az ágyra, és a plafont kezdtem bámulni. Behunytam a szemem, és relaxáltam. Elvesztettem az időérzékem. Amikor kinyitottam a szemem, már sötét volt. Kellett pár pillanat, mire rájöttem, hogy elszundítottam. Az órára pillantottam. Este 7 óra volt. De jó. Már épp kezdtem volna feltápászkodni, amikor lentről kiabálást hallottam. Arra gondoltam, hogy Justin valami filmet néz.

Bementem a fürdőbe, és hidegvízzel megmostam az arcomat. Amint egy kicsit felélénkültem, lassan és halkan lépegettem le a lépcsőn. Idilli látvány fogadott.

Justin a kanapén ült, és holtra vált arckifejezéssel nézte a maga előtt veszekedő párost.

Lillie hangosan kiabált Ericcel. Hosszú  szőke haja lobogott, ahogy magyarázott, zöld szeme pedig, izzott az indulattól. Ma valakit megöl az tuti biztos. Csak mondta, mondta a magáét. Nem sokat tudtam kivenni belőle, de a lényegét megértettem. Engem védett. Olyasmiket vágott Eric fejéhez, mint például: „Ő már, egy felnőtt nő. Nincs jogod tiltanod bármitől is.” Vagy azt, hogy: ”Ha tényleg annyira szereted, mint amennyire te állítod, akkor hagyd élni!” Nem igazán, így ismertem meg. Teljesen kivetkőzött magából. Még Ericen is látszott, hogy meglepte Lillie viselkedése.

Eric persze megpróbálta megfélemlíteni a barátnőmet, de az újra és újra nekiment.

Amikor meglátta, hogy ott állok a lépcső  alatt, segélykérően nézett rám (mármint Eric). Túlságosan élveztem a helyzetet, ahhoz, hogy megszakítsam. Keresztbe fontam a kezeimet a mellemen, és vigyorogva megráztam a fejem. A szeme megtelt könyörgéssel és szenvedéssel, az ajkaival pedig, a „Kérlek” szót formázta. Megadóan felsóhajtottam, és elindultam Lillie felé.