Az ágyban feküdtem, és Jake percenként járkált be hozzám, hogy megnézze minden rendben van e, pedig apám megtiltotta neki, hogy a közelembe menjen. Persze ez őt nem zavarta, meg akart bizonyosodni arról, hogy jól vagyok e. Gondoskodása nagyon jól esett, bár aggódtam is miatta, mert alig aludt valamit, és ez meg is látszott rajta. Szemei alatt fekete karikák éktelenkedtek a kialvatlanságtól, mintha vámpír lenne, pedig egyszerűen csak át kellene aludnia egy teljes napot. Amikor viszont ezt megemlítettem, azonnal lehurrogott, hogy most ne foglalkozzak vele, mert szerinte most én vagyok a legfontosabb. Ezzel vitatkoztam volna, de Jake nem hagyta, így hát én sem feszegettem tovább a témát. Megpróbáltam Carlisle-t is rábeszélni, hogy győzze meg Jake-t, hogy pihennie kell, de ő meg azt mondta, hogy nem akar beleavatkozni a mi dolgunkba, és inkább kimaradna ebből. Amikor Jake legközelebb bejött hozzám, a kezében hozott egy hatalmas bögrét, amely még javában forró volt.
- Neked hoztam. Még friss, Emmett, most vadászta le a szarvast – mosolygott rám, és a bögrét a kezembe nyomta.
Azonnal mohón kortyolni kezdtem. Amióta gyereket várok, csak a vért kívánom, de azt irdatlan mennyiségben. Jó étvágya van a kicsinek, az már biztos, de azért féltem, hogy esetleg túlságosan vérengző lesz, ha már most ennyi vért fogyaszt.
- Jobban vagy? – kérdezte Jake, mikor végre kiittam a pohár teljes tartalmát.
Bólintottam. Tény, hogy nem fájt semmim sem, de olyan gyenge voltam, mint még soha. Alig bírtam felállni, szinte csak segítséggel, és még a beszéd is fárasztott. Ezeket nem osztottam meg senkivel sem, de látták rajtam, hogy mennyire nem vagyok erő teljében.
- Szeretném, ha pihennél egy kicsit… - próbálkoztam megint, de újra megrázta a fejét.
- Veled akarok lenni minden percben, Nessie. Nem lustálkodhatok, amíg te ilyen állapotban vagy! – válaszolta határozottan, nem úgy tűnt, mint akit meg lehet győzni.
- Legalább akkor, amikor én is alszok! – kérleltem.
Jake elgondolkodva ráncolta össze a homlokát.
- Majd még átgondolom. De most pihenj kérlek! Ha a szőke barbie meglátogat, kell, hogy legyen elég erőd elviselni – morcosan elhúzta a száját, de későn figyelmeztetett.
A következő pillanatban Rose rontott a szobába, kezében rengeteg rózsaszín szatyorral, melyeket mind a földre dobott.
- Mi van ezekben? – kérdezte unottan.
Nem volt most kedvem ruhákat nézegetni, de a szatyrokból ítélve pont ez következett.
- Hoztam neked valamit! – válaszolta lelkesen, és Jake-ről tudomást sem véve mellém furakodott.
Kezében az egyik szatyrot fogta, és kiemelt belőle egy apró, rózsaszín ruhadarabot. Először fogalmam sem volt róla, hogy milyen ruha ez, de mikor kihajtogatta, rájöttem. Egy baba ruha volt az, ráadásul egy kislányra való.
- Rose… ez… öhm… nagyon szép, de még azt sem tudjuk, mi a baba neme! – ellenkeztem.
Jake rosszallóan megforgatta a szemét, és a fülembe suttogott.
- Én szóltam előre, hogy ehhez sok erő kell!
Rose szúrós pillantást lövellt szerelmem felé, mert persze mindent hallott, de nem foglalkozott vele tovább, inkább újra felém fordult.
- Nessie, én biztos vagyok benne, hogy lányatok lesz! Legalábbis remélem, mert azt akarom, hogy a gyerek minél kevesebb dologban hasonlítson az apjára! – felelte határozottan.
Nagyot sóhajtottam, és segítséget remélve néztem Jake-re, aki azonnal kapcsolt, és Rose felé fordult.
- Nessie-nek pihennie kellene, nincs erre ereje. Lehetnél egy kis tekintettel rá is – morogta.
Rose halkan felmordult, és fenyegetően Jake elé állt.
- Ne szólj bele a mi dolgunkba, korcs! Nem elég, hogy felcsináltad Nessie-et, de úgy teszel, mintha minden rendben lenne, pedig mindannyian tudjuk, hogy mennyire nincsen! – vágott vissza Rose dühösen.
Viszont Jake sem hagyta most már magát, újra visszaszólt Rose-nak.
- Nem tudom, ki hiszi azt, hogy bármi köze is lehet a gyerekhez! Ő az enyém és Nessie-é, és nehogy azt hidd, hogy hagyom, hogy akár egy újjal is hozzá nyúlj, te bestia! – kiabálta.
- Én legalább szeretnék vele törődni! – sziszegte Rose – De úgy veszem észre, hogy te nem igazán repesel az örömtől, hogy gyereked lesz!
- Mondjuk azért, mert Nessie akár bele is halhat a szülésbe! Lehet, hogy téged ez egy kicsit sem érdekel, de én szeretem őt! Te pedig… tudok mindent a legnagyobb álmodról, hogy gyereket szerettél volna mindig is, de nem, érted? Nem, fogom hagyni, hogy kisajátítsd! Nem te vagy az anyja és akár tetszik akár nem, soha nem is leszel az! Fogd már fel végre, hogy senki sem kíváncsi rád! – kiabálta Jake, mire Rose megtántorodott.
Kerekte tágult szemekkel meredt Jake-re, arca komorrá, elesetté vált, és ha képes lett volna, zokogva borult volna le a földre.
- Rose… Jake, nem úgy gondolta. Kérlek, ne veszekedjetek! – szóltam közbe, mert már nem bírtam tovább hallgatni a vitatkozásukat.
Nem arra kértem Jake-et, hogy kiabálja le, és hogy vesszen vele össze, hanem arra, hogy segítsen megszabadulni tőle, hogy pihenni tudjak. Erre meg… ez is csak az én hibám.
- Igazán sajnállak Nessie, hogy ilyen férjet szánt neked az ég. Kíváncsi vagyok, hogy mi lett volna, ha soha nem vésődik beléd. Valószínűleg a farkasoknak semmi közük nem lenne a családunkhoz, és ti ketten ugyanolyan ellenségek lennétek, mint én és ő… - mondta, majd sarkon fordult, és kirohant a szobából.
Az ajtót olyan nagy erővel vágta be maga után, hogy beleremegett az egész ház. Jake nem nézett rám, csak állt, és bámult maga elé. Már megint hibásnak érezte magát, amiért megbántotta egyik szerettemet. Pedig tisztában voltam vele, hogy nem kedvelik egymást.
- Sajnálom… tudom, nem erre kértél – kért bocsánatot, de még mindig nem nézett felém.
- Nem haragszom. Csak tudnod kellene kordában tartani az ellene érzett gyűlöleted. Nagyon megbántottad, és most valószínűleg rám is haragszik – válaszoltam nyugodtan.
Jake odasétált mellém, és leült az ágyam szélére. Kezével végigsimított arcomon, majd megpuszilta a homlokomat. Csak utána szólalt meg.
- Nem tudom megállni, hogy ne közöljem vele a véleményem. Igazat mondtam neki, te is tudod! Csak a gyerek fontos neki, az, hogy veled mi lesz, nem érdekli! Tudod mennyire bosszant ez? – idegesen elfordította a fejét az ablak felé.
Megsimítottam a karját, és aggodalmasan sóhajtottam. Igaza volt. Tudtam én is nagyon jól, hogy mik Rose szándékai. Gyereket akar. Az én gyerekemet, s talán még az sem szomorítaná el, ha nekem meg kellene halnom. Akkor ő gondoskodhatn a a gyerekről.
- Megértelek, hidd el! De akkor sem szeretném, ha veszekednétek! Nem jó a folytonos háborúzgatás… - mondtam, és megcsókoltam a karját.
Jake lehajolt hozzám, hogy megtudjon csókolni, így én karjaim a nyaka köré fonhattam. Jake alig bírta tartani az egyensúlyát, olyan erővel húztam lefelé magamhoz, de ellenkezni nem ellenkezett. Jól esett neki a közelségem, csak úgy, mint nekem az övé.
- Szerinted is lányunk lesz? – tette fel hirtelen ezt a kérdést, amikor végre levegőhöz jutott.
Elgondolkodtam. Valójában még nem is gondolkoztam ezen a dolgon.
- Szerintem nem. Legalábbis remélem. Én fiút szeretnék, hogy olyan legyen, mint te! – suttogtam a fülébe.
Jake halkan felnevetett.
- Én meg pont ezért szeretnék lányt. De igazából édes mindegy, hogy mi lesz, a lényeg, hogy ő és meg te is rendben legyetek. Én csak erre vágyom! – hangja komolysággal volt telve, de éreztem a benne rejtőző félelmet.
Nagyon aggódott. Értem és a kicsiért is. Bűntudatom támadt, hogy bár nem szándékosan, de gondot okozok neki. Folyamatosan, mióta ismerem. Vagyis születésem óta, szinte.
- Nem kellene nevet választanunk? Te mondasz egy lány, én meg egy fiú nevet, rendben van? – kérdeztem mosolyogva.
Jake belegyezően bólintott, majd erősen gondolkozni kezdett valamilyen jó kis neven. Végül győzelmes mosollyal az arcán nézett rám.
- Meg van! Szerintem tökéletes név lenne egy kislánynak – felelte boldogan.
- És mi az? – kíváncsiskodtam.
- Sarah… - olyan élvezettel ejtette ki a nevet, hogy nevetnem kellett, de az ő arca komoly maradt.
- Bocsi… sajnálom. Hogy jutott pont ez az eszedbe? – érdeklődtem.
Jake felsóhajtott, majd szomorúan ezt válaszolta.
- Anyámat is így hívták. Alig ismertem, de… akkor is tudom, hogy nagyon jó anya volt. A legjobb a világon. És te… te is ugyanilyen jó anya leszel majd – mosolygott rám kedvesen.
Elérzékenyülve simítottam végig arcán, majd én is közöltem vele a fiú nevet.
- Én meg a Jeremy-re gondoltam. Szerintem nagyon cuki név! – nevettem fel.
Jake elvigyorodott.
- Szerintem egy fiú nem biztos hogy örülne annak, ha cuki nevet kapna. A mi fiunk legyen vagány, ne pedig cuki!
- Jaj, már! – ellenkeztem – A Jake is cuki!
- De vagány is! – vágott gyorsan közbe Jake.
Megforgattam a szemeimet.
- Semmi baj nincs a Jeremy-vel. Olyan… - kezdtem volna bele, de mikor megláttam Jake bosszús arcát, inkább abbahagytam.
- Jól van na, a Jeremy vagány név! Csak úgy, mint a Jake is! – javítottam ki előbbi mondatomat.

Jake hangosan nevetni kezdett erre, amit én egyáltalán nem értettem. Most valami vicceset mondtam volna?
- Hé, mi van már? – csaptam házba, mert nem akarta abbahagyni a nevetést.
- Bocsi, csak tudod… annyira… csak vicceltem! Egyáltalán nem baj, ha cuki lesz, és az sem baj, hogy engem cukinak tartasz! - nevetett rám.
Bosszúsan néztem rá, összeszűkült szemekkel.
- Nem vagy cuki, csak a neved az. Valójában egy nagy idióta vagy! Már azt hittem, megsértődtél! – morogtam.
Jake nevetve ölelt magához, és megpuszilta a fejem búbját.
- Ugyan már! Olyannak ismersz engem?! Csak kicsit fel akartam dobni a hangulatot. A Jeremy tök jó név, szerintem jól döntöttél! – tette hozzá utólag.
Megráztam a fejem, de azért én is elmosolyodtam. Tény, hogy Jake nagyon jól ért a hangulat csináláshoz.
- Mondd, hányszor vertél már át ilyen apróságokkal? – kérdeztem rá.
- Ezen kívül csak egyszer. Amikor megkérdezted mi volt az első szavad. Az nem a Jake, hanem a mami volt… - mosolyodott el bűnbánóan.
- Akkor miért mondtad azt?
- Csak… csak látni akartam, mit szólsz hozzá. Azután teljesen kiment a fejemből, hogy elmondjam az igazat… - motyogta.
Nevetve megsimítottam az arcát, majd közelebb húztam magamhoz, hogy megtudjam csókolni. Nem ellenkezett, sőt, közelebb húzott magához, mint eddig, bár ehhez nagy tudomány kellett, mert már így is a testéhez préselődtem. Mikor elengedett, akkor újra megszólaltam.
- Ahogy megszültem a gyerekünket, összeházasodunk, rendben van? – mosolyogtam rá kedvesen.
Jake bólintott, majd újabb erőteljes csókkal belém fojtotta a szót.