Szinte azonnal hazaindultunk Volterrából. Nagyon sok rossz emlék kötött mindannyiunkat oda, így nem akartunk sokáig ott maradni. Jake végig karjaiban tartotta Jeremy-t, egy percre sem vette le róla a tekintetét, se rólam, végig a közelemben volt. Nagyon jól esett, hogy ennyire vigyáz rám, és aggódik értem, de azért féltem, hogy túlságosan is sokat aggodalmaskodik.
- Már nincs semmi baj, Jake, nyugodtan lazíthatsz! - mondtam neki, mikor végre valahára hazaértünk.
Először a Cullen házba mentünk, hogy kicsit letudjunk pihenni, és csak később fogunk hazamenni.
- Szerinted három hétnyi távollét után tőled képes lennék messzebb lenni tőled egy méternél? - kérdezte morcosan, és pedig válaszként megsimogattam a karját.
- Tudod, hogy nekem is hiányoztál... - suttogtam, és lehunytam a szemem, mikor ő gyengéden végigsimított arcomon.
Jeremy halkan felnevetett, és éreztem, amint apró kis szájával nagy, cuppanós puszit nyom az arcomra. Én is felnevettem, és boldogan mosolyogtam Jake-re, aki azonnal puszilgatni kezdte Jeremy arcát. Ő csak nevetett, és nevetett, vidáman csapkodott közben a kezeivel.
- Nagyon hasonlít rád - jelentettem ki szeretettel nézve fiamra.
Az én fiamra. Nagyon furcsa volt ezt mondani, de olyan jól eső érzéssel töltött el, amire eddig nem is gondoltam volna. Soha nem akartam anya lenni, de most, hogy Jeremy itt van, tudom, hogy ezt az érzést, amit anyaként ez iránt a teremtés iránt érzek soha nem bírnám elfelejteni. Nélküle élni sem tudnék.
- Igen. De a szeme... a szeme a tiéd - válaszolta szerelmem, és átadta nekem kisfiamat, hogy én is megfoghassam egy kicsit.
Jeremy szélesen rám mosolygott, szemei csak úgy csillogtak a boldogságtól. Nem volt valami könnyű gyerek, és tényleg, szinte három évesnek nézett ki. Elég gyorsan nőtt, és biztos voltam benne, hogy Carlisle-t is erősen foglalkoztatja a gondolat, hogy miként fejlődhet egy vámpír, vérfarkas gyerek.
- Szeretlek mami... - suttogta a fülembe kisfiam, én pedig annyira meghatódtam, hogy éreztem, amint sós könnyek kezdenek folyni a szememből.
- Én is szeretlek kicsim... - sóhajtottam, és jó szorosan magamhoz öleltem.
Éreztem, amint Jake is körénk fonja karjait, még szorosabban összehúzva minket. Élveztem testük kellemes melegét, és szívük megnyugtató dallamát. Míg Jake-é egyenletes tam-tam-ot járt, addig Jeremy-é apróbb kis szünetekkel teli tam... tam... tam... volt. Most jöttem csak rá, hogy mennyire hozzám nőtt ez a két megszokott, mégis pótolhatatlan hang.
- Bocsássatok meg, ha zavarok, de szerintem ideje lenne bejönnötök. Beszélni szeretnénk. Mindenkivel - köszörülte meg mögöttünk a torkát Alice, mi pedig elengedtük egymást, és követtük őt befelé a házba.
Mindenki ott volt a nappaliban. Sokan a kanapén ültek, mások a falnak támaszkodva álltak, voltak olyanok is, akik a földön foglaltak helyet, de amint beléptünk a kis helyiségbe, mindenki felkapta a fejét.
- Jaj, de édes! - sóhajtotta Esme, és azonnal előttünk termett - Megfoghatom? - kérdezte reménykedve, én pedig mosolyogva adtam át neki dédunokáját.
Esme azonnal ringatta kezdte a karjaiban, és nem sokára Rose és csatlakozott hozzá, és most már ketten kényeztették az új családtagot. Úgy látszik, Rose is megbékélt már azzal, hogy Jeremy fiú lett. Reméltem is, hogy nem fog sokáig durcáskodni.
- Kicsim! - szólított meg anya csendesen, majd egyetlen szó nélkül magához ölelt.
Én is visszaöleltem őt, és megint elkezdtem sírni. Hisz úgy látszik, végre minden megoldódott. Legalábbis nagyon reménykedtem benne.
- Jacob! - hallottam meg apa hangját, és azonnal arra fordultam, féltem, hogy talán valami baj fog történni.
De ami utána történt, arra nem gondoltam volna. Apa Jake elé lépett, és határozottan magához húzta szerelmem. Megölelte őt. Csak álltam ott, és nem bírtam szóhoz jutni, de annyira boldog voltam, hogy nem is volt szükség szavakra. Végre valahára tényleg teljes a béke közöttük, és remélem, hogy ez így is fog maradni.
- Nessie... nem lenne baj, ha elkezdenék néhány vizsgálatot? Érdekelne, hogy mi megy végbe a kis Jeremy változásakor... - állt elém Carlisle mosolyogva.
Bólintottam beleegyezően, és Carlisle már el is tűnt, hogy előkészítse a terepet a vizsgálatokhoz. Én csak álltam ott, nyugodtan, és közben figyeltem, ahogy mindenki mosolyogva beszél a másikkal. Ekkor viszont észrevettem valamit, ami eddig még nem tűnt fel. Esme arca volt az. Boldogan nevetett, amint a kis Jeremy adott neki egy puszit, de arca bal felén egy félhold alakú sebhely vált láthatóvá. Szegény Esme biztosan a harcban sérült meg. Még elképzelni is nehéz volt, hogy Esme bárkivel is harcoljon, de most, hogy láttam, amint sérülést szerzett, nagyon nagy bűntudatom támadt.
- Jól vagy? - puszilta meg arcomat szerelmem, és derekamnál fogva magához húzott.
- Igen, semmi bajom. Végre rendben van minden... - sóhajtottam, és megfogtam a kezét.
Jake elmosolyodott, és felemelte az én kezemet, amin a jegygyűrűm fénylett éppen.
- Ideje lenne megházasodnunk is, nem gondolod? - tette fel ezt az igen egyszerű kérdést, mire én hangosan elnevettem magam.
- Ezt ugye nem komolyan kérdezted! Remélem, hogy nem! Persze, hogy itt az ideje! Szólok Alice-nek. Biztosan örülne, ha szervezhetne egy jó kis esküvőt... - mosolyogtam rá, és kelletlenül kimásztam Jake öleléséből, hogy Alice keresésére induljak.
Nem sokára meg is találtam őt. A konyhában volt éppen, és a szekrénynek támaszkodva bámult maga elé. Tudtam, hogy éppen látomása van.
- Baj van? - kérdeztem, mire Alice lassan megrázta a fejét, és ezúttal rám nézett.
- Semmi. Csak ellenőriztem, hogy minden rendben lesz e a következő néhány évben, és nagyon úgy tűnt, hogy igen. Remélem senki nem változtatja meg úgy a döntését, hogy az nekünk rossz legyen! - mosolyodott el, de láttam rajta, azért nagyon aggódik, és reméli, hogy tényleg minden zökkenő mentesen fog zajlani.
- Azt én is remélem. Figyelj Alice! Szeretnélek megkérni valamire - kezdtem bele, mire Alice szeme azonnal felragyogott.
- Az esküvővel kapcsolatos, igaz?! Hát, persze, hogy vállalom! - kiáltott fel lelkesen, és a nyakamba ugrott.
- Azt hittem, nem látod a jövőm Jake miatt - nyöszörögtem, mert Alice elég nagy erővel szorított, hogy alig kaptam levegőt.
- Hát nem is látom, de néha már látomások nélkül is rájövök dolgokra - vigyorgott rám büszkén, és kecsesen a nappali felé suhant.
- Azonnal nekilátok! - fordult vissza, még mielőtt eltűnt volna a szemem elől.
Nevetve néztem utána. Alice biztosan remek esküvőt fog szervezni, olyat, amit soha nem fogok elfelejteni. Bízok benne, hogy így lesz. De nem sokáig maradtam egyedül, mert Jake azonnal megjelent a konyhában, és gyorsan magához vont.
- Ennyire nehéz elviselni a hiányom? - ütögettem meg a mellkasát.
Jake nagyot sóhajtott, és erőteljesen megcsókolt. Karjaim a nyaka köré fontam, és én is visszacsókoltam neki.
- Ez igent jelent? - nevettem rá, mikor végre levegőhöz jutottam.
- Persze, hogy azt jelent! - vigyorgott rám szélesen, majd megint megcsókolt.
Óvatosan eltoltam magamtól, mire ő csalódottan bámult vissza rám.
- Most mi van? - kérdezte morcosan.
- Ne most. Mindenki itt van, nem illene, ha mi most ezt csinálnánk... - simítottam meg a mellkasát.
Jake nagyot sóhajtott, majd kézen fogott és elindult velem ki, a nappaliba.
- Oké. De amint elmegyünk, esküszöm, leteperlek! - felelte halálosan komoly arccal, és én nem bírtam ki, elnevettem magam, pedig tudtam, hogy most nagyon is komolyan beszélt.
Kimentünk a többiekhez, és leültünk a kanapéra. A hangulat egész nap nagyon jó volt, és egyikünk sem hozta fel a Volterrában történteket. Nem is lett volna jó, ha most azokról a dolgokról beszélünk, csak elvették volna a kedvem mindentől. De arra azért nagyon is kíváncsi voltam, hogy mi történt a Volturival, így odasúgtam Jake-nek:
- Aro és a többiek... meghaltak? - kérdeztem reménykedve.
Jake bánatosan megrázta a fejét, kezei ökölbe szorultak.
- Azok a gyávák elfutottak, sajnos. Mert ha a kezem közé kerültek volna, esküszöm letéptem volna a fejük. Viszont az ikrek. Jane és Alec meghaltak. Meg néhány alacsonyabb rendű tag is. Szóval... egész jók voltunk! - dicsekedett Jake, és megszorította a kezem.
- Remélem békén hagynak majd minket. Nem lenne jó, ha továbbra is üldöznének! - sóhajtottam.
- Nyugodj meg! Ha üldözni is fognak, ígérem, hogy megfoglak védeni! - feleltem Jake, és én tudtam, hogy mellette biztonságban vagyok.
Ő soha nem hagyná, hogy nekem, vagy Jeremy-nek baja essen.
- Nessie! Nessie, ezt meg kell nézned! Találtam egy nagyon szép ruhát, ami pont illik hozzád! - kiabált le Alice az emeletről.
Mosolyogva elindultam felfelé, közben leráztam Jake-et azzal, hogy ő nem láthatja a ruhámat még képen sem. Alice az ő és Jasper szobájában ült a földön, előtte temérdek mennyiségű újság hevert. Mind esküvői magazinok voltak. Amint meglátott, ragyogó mosollyal az arcán elém tolta az egyiket, ami egy gyönyörű ruhát ábrázolt.
- Ez káprázatos! - suttogtam, de akkor észrevettem az árát - És nagyon sokba kerül!
Alice arcáról azonnal eltűnt az előbbi lelkes mosoly, és bosszúsan ütött karon.
- Hé! Ezt meg miért kaptam?! - bosszankodtam.
- Hogy lehetsz ilyen?! Ne gondolj már a pénzre! Van nekünk elég, és neked nincs beleszólásod, hogy mennyit költök a szervezésnél! - tette csípőre határozottan a kezét.
- Ez az én esküvőm, Alice. Szerintem nagyon is sok beleszólásom van!
- De nincs! Kérlek, Nessie, hadd csináljak mindent úgy, ahogy szerintem jó lesz! Kérlek! - nézett rám könyörgően, és én nem bírtam neki nemet mondani.
Hogy is bírnák? Hisz annyira lelkes. Nem akarom elrontani az örömét.
- Ez a ruha tökéletes. Nagyon tetszik - jelentettem ki, mire elnevette magát, és rögtön elém tolt még egy rakás újságot.
A nap hátralévő része azzal telt, hogy Alice és én ruhákat, csokrokat, díszeket nézegettünk az újságokban, és próbáltuk megtalálni a legmegfelelőbbet egy esküvőre. Nagyon kellemesen elcsevegtünk közben. Most, hosszú idő óta először, megint boldog voltam.