Már két napja voltam távol a falutól, és már két napja nem láttam Jake-et. Nagyon rossz volt, nem láttam, hogy mit csinál, hogy kivel van, semmit. De bíztattam magamat, hogy csak egy hónap, és hogy lehetett volna több is. Minden napom ugyan úgy telt, aludtam, sétáltam, aludtam, és a pataknál voltam, majd ott aludtam, és estefelé mosakodtam, s kimostam a ruháimat. A harmadik nap írtam neki egy sms-t.
”Drágám, remélem olvasod ezt az sms-t. Nagyon hiányzol! Mi újság van?” Elküldtem neki. Szorosan fogtam magamhoz a telefont, miközben a part szélén ültem. Magam elé bámultam, és próbáltam elképzelni, miért nem ír vissza. Három órával később sem jött válasz, így lemondtam róla. Minden nap írtam neki egy hasonló szövegű üzenetet. Sosem jött válasz. A tizedik napon erőt vettem magamon, és felhívtam őt. Kicsöngött. Ez már egy jó jel  gondoltam. Percekig voltam így, majd mikor már letettem róla, felvették a telefont.
-Igen? –kérdezte Billy, erélyes, öreg hangjával.
-Billy, jaj, de jó- megörültem.- Jake ott van?
-Ne keresd többet. Nem akarom, hogy míg elvagy, keresd. És minek keresed?
-Mert hallani akarok róla. Azonnal add oda neki a telefont!
-Nem. Többé ne merd megkeresni- majd lecsapta a telefont. Kikerekedett szemekkel bámultam magam elé, és néztem, ahogy a nap szépen, lassan elhagyja a környezetét, és felváltja a rideg telihold, melyet a felhők néhol eltakarják fáradt szemeim elől. Magányosan ültem a már- már félelmetesen nyugodt parton. Néhol egy- egy szitakötő volt a tó tükrén, amin jól kivehető volt a Hold tükre is. Halk vonyítás törte meg a megnyugtató csendet. Nem figyeltem oda, túlságosan is lefoglalt a nyugalom. Majd a vonyítás a közvetlenül a hátam mögött szólalt fel. Kényszeríttettem magamat, hogy odanézzek, és két villogó szempárral találtam magamat szembe. Csak néztem a hatalmas farkast, és szomorúan elfordítottam a fejemet. A farkas a vállamra tette a fejét, és elég nagyot sóhajtott.
-Haza kéne menned, még a végén olyat tesznek veled, amit nem akarhatsz…- suttogtam, és a farkasra néztem. Bólintott, megnyalta az arcomat, és elfutott a sötétségbe. Mosolyogtam, majd lefeküdtem aludni. Minden nap így telt, mindig kijött az a hatalmas farkas, és mindig, ugyan akkor ment el. Mikor elérkezett az utolsó nap, nagyon izgatott lettem. Reggel levettem a ruháimat, és bementem a tóba. Megfürödtem, megszárítkoztam, és felvettem a ruháimat. Visszagyalogoltam a határhoz, és út közben megint találkoztam a hatalmas farkassal. Végig jött velem a határig, majd, mielőtt átléptem volna, adtam a fejére egy puszit, és visszavigyorgott rám, és megnyalt, majd elment. Mosolyogva néztem, ahogy eltűnik az erdőben, majd megfordultam, és Sam állt előttem. Hátra léptem egyet.
-Visszajöhetek?- kérdeztem kicsit határozatlanul.
-Úgy érzed, hogy alkalmas vagy arra, hogy megöld akármelyik vámpírt?- kérdezte szigorúan.
-I…Igen- feleletem tétován.
-Bizonyítsd be! Holnap egy kisebb újszülött csapat jön a közeli területre. Látni akarom a harci tudásodat, és hogy ígéretedet betartod-e. Rendben?- a vége már barátságos hangnem volt. Széles vigyorral az arcomon bólintottam, és félve feltettem egy kérdést:
-Sam, Billy miért olyan velem? Nem tudod?
-Nos… talán azt a Bella nevű lányt jobban bírta, viszont, te hoztad vissza. Szóval ez szerintem csak amolyan apa aggodalom.
Odamentem hozzá és megöleltem.
-Köszi, ez sokat jelent- majd adtam neki egy puszit, és elindultam Billy háza felé. Sam utánam fordult.
-Jake nálunk van. Vagy alszik, vagy eszik. Nem jössz inkább oda?
Megfordultam, és visszamentem és elindultunk a házához. Az utón beszélgettünk, kérdezte, miket csináltam, és beszéltem neki a hatalmas farkasról is. Kicsit meglepődött, hogy nem tudtam, ki is az igazából. De nem mondta el, azt akarta, hogy magamtól jöjjek rá. Ezért morcos voltam, de egyből elszállt ez a érzés, mikor Jake-et megláttam, főleg úgy, hogy nem volt rajta felső, és épp szerelt egy kocsit. Intettem a többieknek, hogy maradjanak csöndben, csöndben is maradtak. Odaléptem hozzá.
-Srácok, miért vagytok ilyen csöndben?- kicsúszott a kocsi alól, és én ott álltam mellette. Felvirult az arca, egyből felugrott, és megölelt.
-Juj de jó, hogy itt vagy!- örvendezet. Kicsit csalódott voltam, hogy nem kaptam puszit, de nem kellett sokáig várnom, amint úgy érezte, hogy itt az idő, és kijátszotta magát, megcsókolt. Természetesen nem ellenkeztem, hülye lettem volna. A csók közben a hasát simogattam, és észrevettem, hogy lett egy pici pocija.
-Milyen jól áll neked ez a kis pici poci- mondtam a csók után. Szégyenlősen elmosolyodott.
-Hallottam, hogy Billy miket mondott…-mondta szomorúan és rám nézett az édes, ében fekete szemeivel. – Sajnálom. Gondolom, most…
-Cssss… nem akarok senki másra gondolni, csak rád. Egyelőre elég bajom van így is. A testvéremmel mondtam, hogy mi van?
-Nem. Mikor ott voltam náluk, csak éreztem, hogy valami baj van, meg gondoltam is, mivel egy napot ott aludtál, és csak nekem szokásom az, hogy egy napot alszom.- felvette egy édes, féloldalas mosolyt.
-Beteg, és napok óta nem hív. Pedig megígérte- lebiggyesztettem a számat olyan kislányosan. Megfogta az arcomat, és a tekintetemet kereste. Majd nyugtatóan így szólt:
-Biztos jól van, csak nem akar azzal terhelni téged, hogy állandóan a nyakadon lóg. De most…- átnyúlt a vállam felett, lecsapta a motorháztetőt, majd felemelt, és ráültetett. Meglepődve néztem rá, majd kihasználtam a helyzetet, és közel húztam magamhoz. Lábamat átfontam derekán, így még közelebb volt hozzám. Csibészesen elmosolyodott, és átfogta a derekamat.
-Milyen kis mohó lettél… -jegyezte meg, és közelebb húzott pár milliméterrel.
-Ha elfelejtetted volna, most jöttem haza, és rég láttalak, és hiányoztál –a mutató ujjamat lóbáltam előtte. Közel hajoltam hozzá, majd elfordítottam oldalra a fejemet, majd az ajkaira illesztettem a következő szavakat:
-Jacky hol van?
Izgatott volt, de mikor kimondtam a kérdésemet, egy nagyon nagyot sóhajtott, és lehajtotta a fejét. Felemelte és bemutatott a házba.
-Ott van- sóhajtotta.
Odafordultam, és egy hatalmas farkas nézett vissza rám. Odarohant hozzám, és ellökte előlem Jake-et , aki mérges volt emiatt. Megnyalogatott, és én mosolyogva simogattam. Most néztem meg alaposan, teljesen úgy nézett ki, mint az a farkas, mint aki ott volt velem az erdőben. Mereven bámultam magam elé.
-Mi az?- szólalt meg Paul, megfogta a vállamat, és odalépet hozzám.
-Ismerős, csupán ennyi. – még mindig magam elé bámultam. Jacky ott ült előttem, nagy, fekete szemekkel, oldalra döntött fejjel. Elfordítottam a fejemet, és gondolkodni kezdtem.
-Ha úgy vesszük…végül is lehet róla szó…- mondtam hangosan magamnak. Értetlenül néztek rám. Megcsörrent a telefonom- hálát adtam az égnek-, felvettem.
-Igen?
-Szia húgi, zavarok?
-Juj, nem! De jó, hogy hívtál! Mi van veled! Mesélj, mindent hallani akarok!
-Nos, nincs semmi. Jobban vagyok, de hallottam, hogy egy hétig nem voltál otthon, ez igaz?- hangjában éreztem nem kis dühöt.
-Igen- feleletem félve, hogy mit szól. Halk morgást hallottam, mind Jake felől, mind Edmund felől.
-Azt akarom, hogy gyere el onnan. Az a lány, aki ott van…nem vagy vele biztonságban. Azonnal el kell jönnöd- minden egyes szót külön hangsúlyozott.
-Milyen lány? Itt nincs semmilyen lány, csak én és Emily.
-Ha jól tudom, van ott egy farkas…
-Igen- feleltem félve. Bár hülyeség volt félni, hisz Emilynek ott van Sam, nekem meg Jake…vagy…? Jacky-re néztem, és ő lehajtotta a fejét.
-Majd később vissza hívlak, szia- letettem a telefont, és mérgesen meredtem Jacky-re.
-Srácok, menjetek be, mind.
Jake intett a kint álló farkasoknak, és bementek. Éreztem égető, kíváncsiskodó tekintetüket a hátamon.
-Gyerünk. Mondd meg az igazat.
Majd, mintha már tényleg egy mesében lettünk volna, Jacky egy gyönyörű szép nővé változott. Levettem a hosszú pulcsimat, és odadobtam neki, persze, miután felmértem a lányt. Hosszú, fenékig érő, fekete haja volt. Arányos alakja volt, ő bárkit megkaphatott volna. Szemei szomorúan csillogtak, miközben felvette a hosszú nyakú, bő pulcsimat.
-Miért nem árultad el?- kérdeztem, de a hangom a végén elcsuklott.
-Nos, reméltem, hogy soha ne kell előtted, vagy előttük felfednem a titkomat- a fiúk felé bökött. Megfordultam, és láttam, a fiúk a lányt nézték. Nem csodálom gondoltam, és vissza fordultam. Odajött, és megölelt.
-Sajnálom- most figyeltem fel arra, hogy a hangja, mint a bársony, olyan lágy volt. Visszaöleltem, és megsimogattam a hátát.
-Ugye nem kezdtél ki senkivel?- kérdeztem szigorúan, és remélve, hogy a válasz nem lesz.
-Nos, van egy srác, aki bejön. De, ígérem, nem fogok.- rám mosolygott angyali mosolyával.
-Rendben, hiszek neked. –mondtam, és intettem a fiúknak, hogy kijöhetnek. Mind, egytől egyig kijött, és mikor odaértek, rendesen végig mérték a lányt.
-Mi a neved?- kérdezte Jake, és mellém állt.
-Nos, nem is tudom…- pirult, közben a pulcsi alját folyamatosan húzta lefele. Pedig nem volt semmi szégyellni valója, gyönyörű, hosszú, kecses lábai voltak. Na jó, állj le kiscsaj! Gondoltam magamban, és megráztam a fejemet. –Nos a nevem, legyen az, mint ahogy hívtál, Jacky. – angyalian mosolygott mindenkire. Mindegyik srác belepirult. Ezek szerint még Jake-nek is bejön. Remek! Hirtelen megragadtam Jake kezét, és erősen szorítottam. Egy újabb látomás. Két vámpír, de az egyik, mikor idejön, ember. A nő…a nő pedig gyönyörű, és ártatlan, és iszonyatosan vágyik a szerelemre, és egy olyan klánra, mint, ami itt van. Jake hozott vissza ismét a való világba, Megrázta a két vállamat, és tágra nyílt szemmel néztem a semmibe, és levegőért kapkodtam.
-Egy…lány… -lihegtem.- Jake, menj le a főúthoz, most!- ránéztem. Jake neki iramodott. Néztem, ahogy eltűnik az erdők között, és visszafordultam a többiekhez.
-Készüljetek fel.- mondtam szigorúan, és vártam, hogy mit szólnak. Sam intett nekik, hogy tegyem azt, amit mondtam.
-Ja, és még valami!- kiabáltam utánuk. –Ne legyetek forró fejűek. Nem akarom, hogy bárkiben is kárt tegyetek. -rájuk mosolyogtam kellemesen, majd befutottam az erdőbe.
  Ahogy számítottam. A Cullen család itt gyülekezett. Szerencsére nem vettek észre, pedig elég hülye módját vettem elő az elrejtőzésnek. Egy magas fa tetejére mentem fel. Próbáltam nem gondolni semmire. Eddig oké! Úgy tűnik, a csajjal beszélgettek. Tényleg szép volt, sőt. Alakja tökéletes, haja egyenes és barna. Egy egyszerű farmert és pólót viselt, és kedéllyel csevegett a többi vámpírral. Ezek szerint befogadták… gondoltam, és tudtam, ennyi volt. Mennem kell. De késő volt. Egy aranybarna szemű, és hajú srác kapott fel, és vitt le a földre. Mikor leértünk, elengedett. Megigazítottam a ruhámat, és próbáltam nem levegőt venni.
-Hát ő meg ki?- csengett az idegen lány hangja kecsesen, illedelmesen. Meghökkentem. Aztán Edmund válaszolt helyettem:
-Nos, ő az egyik farkas. De, mivel ő a hugim, ne nyúlj hozzá. Rendben?
-Persze!- rám mosolygott. Oda nyújtotta a kezét.- Szia, Lilly vagyok! Örvendek!
Kezet ráztam vele.- Rebecca, Rebecca Clane. Én is örvendek. De most mennem kell- adtam Edmund-nak egy puszit, közben Lucy-re gyilkos pillantást vetettem, és elindultam haza. Otthon nem volt semmi. Kikérdeztek, és elmondtam mindent, majd utána kimentem a tóhoz, és kiültem a sziklára, és néztem a holdat. Jake jött ki hozzám, és leült szorosan mellém.