-Csak nem féltékeny vagy…?- kérdeztem félve, remélve, hogy azt mondja, dehogy, csak hülyéskedtem. De nem így történt. Szúrósan rám nézett, és mintha a szívembe szúrt volna valamit, úgy éreztem magamat emiatt. Lehajtott fejjel álltam előtte. Érzéseim kavarogtak. A lábam megcsuklott, és össze is estem volna, hogy ha Jake nem kap el, már a földön feküdnék. A fejemet fogtam. Mikor visszanyerte az agyam normális működését, újra rá néztem.  Hátat fordított nekem, melle előtt keresztbe tette a kezét. Megvetően hátra vetette hosszú haját, majd elindult valamerre. Megfordultam. Jake világtalanul nézett rám. Újra látomás tört rám. Szorosan fogtam kedvesem pólóját, és egy nagy szörnyűséget láttam.
-Neee!!!! –üvöltöttem fel. Könnyeztem, a fejemet hátra vetettem. Sírva rogytam össze. Jake leguggolt mellém, és simogatta a karomat. Eltoltam magamtól. Felálltam, megfordultam. A lábaim nem engedelmeskedtek. Futni akartam, rohanni, el tőle. De nem tudtam. A lábam, és legfőképp a szívem maradni akart. De az agyam, az agyam az menne. Menne el messzire, és megölné azt, aki az útjában áll. Akár még a saját, tulajdon testvérét. A nyakláncot szorongattam. Hirtelen elhatározásból letéptem a nyakláncot. Ledobtam és visszafutottam a Cullen család házához. Otthagyva Jake-et. Egyszer néztem hátra, és láttam, hogy remegve feláll, a nyakláncot szorítja, és keserű üvöltés közepette átváltozott, és elfutott. Én is átváltoztam. Farkasként értem oda, és már támadó állásban voltak, de jeleztem nekik, hogy csak én vagyok. Edmundhoz, futottam, előtte megálltam, és nyüszítettem. Simogatott, próbált nyugtatni. Nem ment. Mikor visszaváltoztam, csak egy köntöst, vagy egy hosszú pulcsit akartam. Bella adott egy térdig érő, hosszú nyakú pulcsit. Felvettem, és továbbra is Edmund mellett voltam. Lilly és Lucy is ott volt.
-Sajnálom, hogy ide jöttem…de nem tudtam máshova…-mondtam könnyek közt, hüppögve.
-Semmi baj. De legközelebb ne farkasként gyere. Amint most te is tapasztaltad, megtámadhattunk volna- mondta Carlise nyugtatóan. Bólintottam. Megcsörrent Edmund telefonja. Még mindig hozzá voltam bújva, és mellkasán volt a fejem. Megnézte ki is az, de nem vette fel. Odaadta nekem. Megnéztem ki is az. Remek gondoltam, és kinyomtam a telefont. Értetlenül néztek rám, én csak megvontam a vállamat.
-Nem akarok vele beszélni. Olyat láttam, amit valahogy senki sem akarhat.
Gondolataimban lejátszottam azt a klipet, amit láttam. Edward vagy Richi a fejemben járhatott, hisz mind a ketten rémülten néztek rám.
-Az a csaj lenne…?- kérdezték egyszerre. Bólintottam, és újra könnyeztem.
-De nagyon szeretném, hogy ha nem valósulna meg. Túlságosan is fájna. Talán…
-Nem. Arra ne is merj gondolni. Még az álmaidban se merj erre gondolni!- figyelmeztet Richi és figyelmeztetően rám nézett. Félénken bólintottam. Edmund vállán aludtam el, és csak másnap keltem fel, de ő nem volt ott. Megint ugyanabban a szobában voltam, ahol még tegnap Jake adta a nyakláncot. Kicsit szar érzés volt, de el lehetett viselni. Krákogni kezdtem, és éreztem, hogy a bőröm teljesen kihűlt. Megrémültem. Épp szólni akartam valakinek, mikor Alice rontott be a szobába, rémült, aggódó arckifejezéssel. Gyorsan odajött hozzám, és megfogta a kezemet.
-Nem maradhatsz tovább. – mondta olyan hanggal, mintha bánná.- Felhívom a barátodat, vigyen haza.