(Anthony szemszöge) 

Miután megnéztem anyát, hogy hogy van, azonnal nagyapa felé vettem az irányt, hogy beszéljek vele Nathalie-ról. Bár fogalmam sem volt, hogy van-e egyáltalán megoldása ennek a helyzetnek. Hiszen elvileg Nath nem is eshet teherbe, amíg gyakorolja az átváltozást, márpedig, hogyha az én bevésődésem, akkor ezt örökké fogja gyakorolni, hogy ne kelljen elhagynia engem. Ergo, nekünk soha nem is lehet gyerekünk. Bár Billy szerint pedig nagyon is lehetséges. Csak néhány évet kéne kihagynia a farkassá változásból, amíg teherbe esik, és kihordja a babát, majd újra elkezdheti az átváltozást. Bár erről inkább szeretném megkérdezni nagyapát is. Hiszen logikusnak hangzik, amit Billy kigondolt a boldogságunk érdekében, és alfaként el is érhetné, hogy Nathalie, ha akar, akkor se tudjon átváltozni, de nem biztos, hogy kivitelezhető. Ráadásul nem dönthetünk Nath helyett ebben a kérdésben. Mérlegelek minden lehetőséget, és utána megbeszélem a lehetőséget leendő kedvesemmel. Még mindig kicsit furcsa ez az egész. A kapcsolatunk a születése óta nem hétköznapi, és mondhatjuk, hogy az idő múlásával folyamatosan változott. Amikor még csecsemő volt az én karomban nyugodott meg, kislányként én hintáztattam, amikor Sam járőrözött. Valahogy mindig is mellette akartam lenni, és ahogy növekedett a kapcsolatunk is egyre fejlődött, úgy, hogy szinte észre sem vettem. Először a bátyja voltam, aztán az egyik haverja, utána a legjobb barátja, és most egyre inkább úgy érzem, hogy a kedvese. Valahogy lassan tört rám ez az érzés. Nem is tudom, hogy igazából mi történt. Soha nem néztem úgy Nathalie-ra, mint leendő kedvesemre, bár tény, hogy az utóbbi időben egyre többször gyönyörködtem a bájaiban. Mert kétségkívül gyönyörű nő, és kedves, lágy, őszinte, tökéletes. Bárki boldog lehetne mellette, de ő engem választott. Lehet, hogy eleve így volt elrendelve, azért nem néztem soha más nőre, mert rá vártam. Azért álltam egész életében mellette, mert vele kellett lennem. Nem a bevésődés miatt, hanem magunk miatt. Anya egyszer azt mesélte, hogy apa várt rá, egy egész évszázadon át nem nézett más lányra, mert az nem ő volt. Talán ez történt Nathalie-val és velem is, csak nem kellett rá olyan sokáig várnom. Azt hiszem, hogy tényleg szerettem. Sőt, mindig is szerettem. Már egészen a születésétől kezdve vártam a pillanatot, hogy együtt lehessünk, de csak most jöttem rá. Amikor kis híján megcsókoltam. Az igéző szemei, a kívánatos, telt ajkai. A selymes, bronz bőre, tökéletes alakja. A hosszú, fekete haja. A lelke és a teste tiszta ártatlan valója. 

• Anthony, be is jössz, vagy csak megkövülve állsz itt tovább? – legyezett Carlisle a szemem előtt a kezével.
• Tessék? – tértem magamhoz. – Bocsánat, én csak elbambultam.
• Igen, azt látom. A kérdés már csak az, hogy mi kötötte le ennyire a gondolataidat – mosolygott rám mindentudóan. „Pont ilyen voltam én is, miután rájöttem, hogy mennyire imádom Esmét. Az unokám szerelmes – gondolta boldogan.”
• Már ne is haragudj, de nem úgy nézel ki, mint akinek ötlete sincs – mosolyodtam el én is.
• Ötletem van, csak nem vagyok biztos benne, hogy igazam is van a kérdésben. Bár szerintem, igen – tessékelt be a dolgozószobájába.
• Igazad van abban, amit gondoltál, és őszintén szólva, én is csak most döbbentem rá – mondtam kicsit idegesen. Miért tartott ennyi ideig, mire rájöttem, hogy hogyan érzek valójában.
• Ne szabadkozz, van, hogy az érzés szunnyad egy ideig, és hirtelen tőr rád. Nem te vagy az első a családban, akinek idő kellett, hogy rájöjjön az érzéseire. Ez csodálatos időszak – merengett el.
• Valóban az – mosolyodtam el boldogan. Majd az arcom gondterheltté vált.
• Akkor mi a gond, amiért felkerestél? – komolyodott el nagyapa is.
• Nathalie, mint tudod vérfarkas – néztem rá jelentőségteljesen.
• Igen, de nem értem a problémát, miért ne lehetne együtt egy vérfarkas, és egy félvér? Nem ti vagytok az első furcsa pár a világon – mondta határozottan. – Anyád, és apád sem volt éppen hétköznapi.
• Tudom, de velük mégis csak más volt a helyzet. Anya nem volt alakváltó. Nathalie-ra súlyos következményekkel lehetnek a fajtánk béli különbségek.
• A fajtátok béli különbségek? Fiam, ti elsősorban emberek vagytok, egy kis plusszal. Nem hiszem, hogy bármi baj származhatna a szerelmetekből. Nem fogtok kárt tenni egymásban.
• Szándékosan biztosan nem, de mi van, hogyha Nath például teherbe esik? Mi lesz, hogyha a baba esetleg mérgező, és megharapja? Egyáltalán lehet-e nekünk gyermekünk, vagy a sejtjeink megölik egymást, és nem lesz képes még megfoganni se?
• Anthony, te elvégezted az orvosit? – kérdezte Carlisle kikerekedett szemekkel.
• Nem, csak szeretem a szakkönyveket – mondtam mosolyogva. – Most viszont koncentráljunk a lényegre. Mit gondolsz ilyen szemszögből a kapcsolatunkról?
• Őszintén szólva nem tudom – mondta meg az igazat. – Még nem találkoztam hozzátok hasonló szerelemmel, de biztos vagyok benne, hogy megoldható. Végezhetek vizsgálatokat, és kutatásokat is az ügyben. Addig pedig legyetek megfontoltak.
• Köszönöm, többet nem is várhatok el.
• Ugyan, ez semmiség. Bármit megtennék értetek – legyintett mosolyogva. – Oh, még egy kérdés – kezdett bele. – Mérgező vagy? Haraptál meg már valaha valakit?
• Eddig csak állatokat, és őket is csak táplálkozás céljából – gondolkodtam el. – Hacsak kiskoromban nem, de nem emlékszem.
• Rendben, semmi gond – mosolygott rám. – Talán az édesanyád meg tudja mondani. Megtennéd, hogy szólsz neki?
• Persze, mindjárt megkérem, hogy jöjjön ide hozzád – indultam kifele a szobából.
• Nekem is lenne igényem a hugicámra – rontott be Emmett az ajtón. – Légy szíves, csak egy kicsit hagyjatok engem is Bellával lenni. Olyan sok mindenről lemaradtam már így is – biggyesztette le az ajkát.
• Megmondom neki, hogy téged is keressen fel – kuncogtam fel.
• Köszi, öcsikém – veregetett hátba. Még jó, hogy félig vámpír vagyok, mert különben egy ilyen kedves megnyilvánulástól eltört volna a gerincem.

Szép lassan, emberi tempóban sétáltam vissza Edward szobájáig. Nem akartam megzavarni semmit. Olyan jó volt anyát megint boldognak látni, és minden jel szerint Edwarddal az is lehet újra. Úgyhogy rajtam ne múljék. Majd csak megismerjük egymást mi is. Bár én már elég sokat tudok róla, de ötven év alatt könnyedén megváltozhatott sok mindenben. Mikor odaértem az ajtóhoz azonnal halkan bekopogtattam.

• Szabad – hallottam meg Edward hangját, és azonnal beléptem a szobába.
• Itt vagyok, ahogy ígértem – mondtam komolyan. – Anya, Emmett már tűkön ül, hogy veled tölthessen néhány percet, úgyhogy, ha van kedved menj le hozzá, de előtte még Carlisle hív téged – magyaráztam anyának lágyan.
• Rendben, azonnal benézek hozzá – állt fel anyu, de egy pillanatra bátorítólag megszorította Edward kezét. Majd hozzám lépett és megölelt, közben pedig gondolatban üzent nekem. „Lehetőség szerint próbálj meg egy kicsit kíméletesebb és türelmesebb lenni apádhoz, mint legutóbb – kérlelt gyengéden
• Hidd el, hogy igyekszem – válaszoltam a gondolatára.

Tényleg igyekszem, de nem is olyan könnyű. Valahogy könnyebb volt nem haragudni rá, amíg nem volt itt. Miután ezt megbeszéltük anya azonnal kisurran az ajtón, és be is csukta maga mögött. Én pedig magamra maradtam vele. Igazság szerint sok minden érdekelt az ő szemszögéből is, csak nehéz volt belekezdeni egy beszélgetésbe vele. Bár a gondolatai alapján ő is pontosan ugyanígy volt ezzel. Aztán mégis összeszedte a bátorságát, és szólásra nyitotta a száját.

• Tudom, hogy nem kedvelsz engem túlzottan, de szeretném, hogyha legalább megpróbálnál nekem adni egy esélyt – kezdett bele.
• Nem mondtam, hogy nem kedvellek – vágtam a szavába. – Haragszom rád, és ehhez azt hiszem, hogy jogom van. Leginkább azért haragszom, mert nem bíztál meg anyában és magára hagytad. Nekem szép életem volt eddig is. Volt családom – mondtam határozottan.
• Tudom, hogy volt, és hálás is vagyok Jacobnak ezért, de nekem kellett volna veletek lennem. Nekem kellett volna átváltoztatnom az édesanyádat – mondta bűntudatosan.
• Hogyha most csak vezekelni akarsz, akkor hagyjuk ezt az egész beszélgetést – sóhajtottam fel. Anya mondta, hogy önmarcangoló típus, de azt, hogy ennyire, soha nem gondoltam volna.
• Nem, ne hagyjuk abba, én csak elnézést akartam kérni – vágta rá azonnal.
• Jó, akkor ezen most túl is vagyunk. Nem akarom, hogy az örökkévalóság hátralévő részében állandóan bocsánatot kérj, hogyha találkozunk – mondtam komolyan. „Hm, Bella nevelése. Mintha csak őt hallanám – gondolta Edward büszkén.”
• Akkor áruld el, hogy mit tegyek azért, hogy kapjak tőled még egy esélyt – nézett rám kérlelőn. – Bármit megteszek a boldogságotokért.
• Tedd boldoggá anyát, ez kell ahhoz, hogy jóban legyünk. Nem nehéz feladat, mert minden alkalommal beleremeg a lába, hogyha meglát, bár nem fogod könnyen visszaszerezni még így se. Viszont hogyha kitartó vagy, akkor tudom, hogy boldoggá tudod tenni. Ha anya elégedett, akkor én is az vagyok – magyaráztam a helyzetet.
• Ezek nagyon önzetlen gondolatok, de édesanyád miatt nem kell aggódnod. Engem az érdekel, hogy érted mit tehetek – lépett hozzám közelebb.
• Értem nem kell tenned semmit. Minden rendben van velem, de hogyha baj van, akkor szólok, ígérem – mondtam őszintén.
• Nem akarsz beszélni valamiről? Nem tudok segíteni valamiben? Hozzám bármilyen gonddal fordulhatsz – mondta kedvesen. – Az apád vagyok, még akkor is, hogyha nem érzel annak.
• Tudom, hogy fontos neked, hogy kijavítsd a hibáidat, és hogy apámként tekintsek rád, de adj egy kis időt. Kis híján ötven évig más töltötte be a helyedet, és nem könnyű ettől a ténytől elvonatkoztatni, de ígérem, hogy igyekezni fogok. Egyelőre lehetnénk csak jóban egymással, mit szólsz? – kérdeztem és a kezemet nyújtottam. Edward pedig gondolkodás nélkül utána kapott, és megrázta.
• Boldogan elfogadom az ajánlatot – mosolyodott el, és megveregette a vállamat.
• Jó, akkor most elkezdheted elmesélni nekem, vagyis inkább megmutatni, hogy milyen volt anya, amikor még együtt voltatok. Kíváncsi vagyok a szép pillanataitokra, persze a pikáns részeket megcenzúrázva, hogyha lehet – fintorodtam el egy pillanatra. Az a része nem érdekelt a dolognak, hogy hogyan lettem én.
• Mire gondolsz pontosan? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
• Arra, hogy kipróbálhatunk egy emlékátvitelt – nyújtottam felé a kezem. – Pont olyan, mint amit a múltkor kaptál tőlem, csak most te adnál nekem képeket, és nem fordítva. Egyszerű folyamat. Az elején egy kicsit furcsa lehet, de gyorsan hozzászoksz. Érezni fogod, ahogy körbevesz a pajzsom, és magába fogadja a képeket, amiket vetítesz – magyaráztam. – Talán jobb lenne, ha leülnénk, utána pedig csak fogd meg a kezem, és lazíts.
• Rendben – egyezett bele. Mindketten leültünk és Edward azonnal elkezdte vetíteni a képeket az elmémbe, de néhány pillanattal később kikapta a kezét az enyémből.
• Mi a baj? – kérdeztem döbbenten.
• Látom a múltat. Mármint, lepereg az egész a szemem előtt – mondta döbbenten. – Ez normális?
• Igen, ez teljesen rendben van – bólintottam rá. – Elfelejtettem mondani, hogy vannak ritka kivételek, alkalmanként vannak, akik látják a képeket, amiket átveszek tőlük. Pontosabban eddig még csak anyánál fordult elő ilyen. Érdekes – gondolkodtam el.
• Valóban az – gondolkodott el ő is. „Talán azért van, mert én gondolatokat veszek el, Bella pedig megvédi a sajátjait. Anthony pedig valahol köztünk áll, ezért biztosan mindkettőnkre reagál az adottsága – gondolta végig magában a történteket.”
• Szerintem ez egy remek elmélet – mondtam határozottan.
• Köszönöm, de ez csak egy ötlet. Még nincs alátámasztva – legyintett. – Viszont, hogyha még szeretnéd, akkor próbáljuk meg újra az emlékátvitelt. Most már nyugton fogok maradni, ígérem – adta vissza a kezét.

Néhány pillanattal később, az emlékek pedig csak úgy pörögtek. Mindent láttam. A megismerkedésüket. Edward vívódását, hogy mi lenne a helyes. Azután, ahogy megmentette anyát a sikátorban, az első találkozás a Cullen családdal, James, és a két csatlósa. A balett terem. Minden lepergett előttem, ahogy anya is megmutatta, de Edward szemszöge valahogy mégis teljesen más volt. Az ő szemével láttam anyát, és így sokkal gyönyörűbb volt, mint valaha. Amikor anya emlékeit láttam, akkor ő átlagosnak mutatta magát, de Edward szemszögéből a világ legszebb asszonyává vált. A képek lassan leperegtek, és én végre mindennel tisztában voltam.

• Tehát elméletileg lehetetlen a létezésem? – kérdeztem döbbenten.
• Elméletileg azt hittük régen, de most már tudjuk, hogy nagyot tévedtünk – válaszolta lehajtott fejjel. – Ráadásul az, hogy elvileg nem volt lehetséges, még nem volt elég ok arra, hogy kételkedjek Bella érzéseiben.
• Ne kezdjük már elölről az önmarcangolós kérdést, könyörgöm – nyögtem fel.
• Oké, már abba is hagytam – emelte fel a kezeit védekezően, mire mindketten felnevettünk. „Sikerült, sikerült, sikerült. Beszélgetnek egymással! Apa és fia lassan egymásra talál! – gondolat Alice és közben szökdécselt Jasper körül. - Bárcsak látnám a jövőjét Anthonynak is. Majd szétvet az ideg ettől a várakozástól. A legfontosabb dolgokra nincs rálátásom – morgolódott aztán.” Mire mindketten hangos kacagásba kezdtünk.
• Alice néni mindig ilyen hiperaktív? – kérdeztem kíváncsian.
• Nos, tulajdonképpen, igen. Mindig ilyen, és ez sosem fog megváltozni, de pont azért szeretem ennyire, mert egyszerűen nem bír magán uralkodni. Hogyha bármilyen eseményt szeretnél széppé tenni, akkor bátran fordulj hozzá – mondta Edward határozottan.
• Hallok ám – kiabált fel Alice. Mi pedig csak összemosolyogtunk Edwarddal.
• Bocsi, hugi – kiáltott le végül Edward.
• Ne haragudj, Alice néni – kiabáltam le én is.
• Na jó, megbocsátok – mondta Alice kuncogva.
• Egyébként mikor vadásztál utoljára? – kérdeztem kíváncsian. A szemei nagyon feketék voltak kezdtem már lenni.
• Nem olyan régen, csak mostanában egy kicsit megviselt voltam, pontosabban nagyon, és így gyorsabban visszatér a szomjam – magyarázkodott.
• Akkor, mit szólnál egy közös vadászathoz? Nekem is jól esne már egy kiadós hajsza – ajánlottam fel az első közös program lehetőségét.
• Az remek lenne – lelkesedett fel.

Mindketten felpattantunk, és az ablak felé fordultunk. Edward odalépett és szélesre tárta az üvegajtót.

• Keresünk egy-két oroszlánt? – kérdezte lelkesen.
• Naná, de az én kicsikém tabu – mondta komolyan.
• Sosem bántanám a te oroszlánodat. Bella mindent elmondott róla – biztosítottam.
• Akkor verseny – mondtam vidáman, és kivetettem magam az ablakon. Majd ahogy földet értem, már száguldani is kezdtem a hegyek felé.

(Bella szemszöge) 

Amint Anthony visszajött Carlisle-tól, megüzentem a fiamnak gondolatban, hogy viselkedjen kedvesen, majd magukra hagytam őket. Nagyon reméltem, hogy megtörik a jég végre, mert Anthonynak bár nem vallja be, de hiányzott a vér szerinti apja is, annak ellenére is, hogy Jacob tökéletes édesapja volt ötven éven át. Abban is biztos vagyok, hogy Edward legfőbb vágya, hogy végre megismerhesse a fiát, és talán, hogy Anthony még apának is szólítsa őszintén. Ez sok időbe fog telni, de hogyha elég kitartó, akkor eljön még az ő ideje. Ha lassan is, de apa és fia egymásra fog találni.

Amint odaértem Carlisle szobájához bekopogtattam, és fogadott apám rögtön be is tessékelt, ahogy mindig is tette. Sosem kombinálta túl a dolgokat, csak egy egyszerű kis „Szabad” és már be is léptem a dolgozószobába.

• Áh, Bella, nagyszerű. Szeretnék beszélni veled néhány dologról – állt fel, amikor beléptem. Majd az asztalával szemben lévő székre mutatott, hogy foglaljak helyet.
• Mit szeretnél? – ültem le kíváncsian.
• Nos, először is kíváncsi lennék, hogy Anthony mérgező-e? Mármint a harapása. Tudnom kell, hogy mennyi mérget termel a szervezete – mondta határozottan.
• Nathalie miatt, ugye? – kérdeztem vissza. Anthony biztosan aggódik, mindig is nagyon felelősségteljes volt.
• Igen, főleg miatta. Tudod, hogyha a fiad mérgező, akkor nem tudom, hogy milyen következményekkel járhat a kapcsolatuk. Hogyha esetleg hajlamos lenne-e megharapni Nathalie-t, hogyha komolyra fordul a helyzet… - magyarázkodott, de értettem, hogy mire gondol.
• Nos, mérgezőnek mérgező a harapása ez biztos, de azt nem hinném, hogy valaha is képes lenne megharapni egy embert. Annál sokkal nagyobb az önuralma. Úgyhogy ezzel nem lesz gond – mondtam határozottan. Az én fiam tudja magát kontrollálni.
• Rendben van, én is így gondoltam – mosolyodott el Carlisle. – A másik kérdésem az lenne, hogy mennyit tudsz a farkas nők terhességéről? Leah volt az egyetlen, ha jól tudom, aki nő létére átváltozott. Született babája? Vagy terméketlen maradt örökre?
• Leahnak két gyönyörű fia született, de csak miután felhagyott az átváltozással. Amíg aktív farkas volt, addig terméketlen is maradt. Na és itt van a bökkenő. Mivel Anthony sosem fog öregedni, ezért Nathalie sem fog felhagyni az átváltozással.
• Anthony és Billy szerint van megoldás, hogyha Nathalie egy ideig nem változik át, akkor lehetséges, hogy teherbe esik és ki is tudja hordani a babát, viszont ez kockázatos is lehet – magyarázta a helyzetet.
• Értem, de ezt nem dönthetjük el a gyerekek helyett – mondtam komolyan. – Felnőtt emberek, és rájuk kell bíznunk a döntést. Nathalie pedig erős lány. Túl fogja élni, hogyha úgy döntenek, hogy családot alapítanak.
• Örülök, hogy bizakodó vagy, Bella, de nyugodtabb lennék, hogyha a fiad és a leendő lányod is beleegyeznének néhány vizsgálatba. Arra gondoltam, hogy talán jobb lenne Nathalie-nak, hogyha te beszélnél vele erről, és a terhesség kockázatairól is. Te már tudod, hogy milyen kihordani egy félvért, de nem tudjuk, hogy milyen erős lesz egy félvér és egy farkas gyermeke, de valószínűleg hasonlóan hatalmas, mint Anthony volt kicsinek.
• Nos, ez lehetséges, de Nath felépítése már most sokkal erősebb, mint az enyém volt emberként – mondtam bizakodóan. – Ráadásul a farkas gének egyébként is örökké erőssé teszik a testét. Nem átlagos lány, de természetesen beszélek vele a vizsgálatokról és az egész helyzetről is, hogyha így látod jónak – mondtam kedvesen. Ha Carlisle aggódik, akkor azt általában nem ok nélkül teszi. Úgyhogy az a biztos, hogyha meggyőződik róla, hogy minden rendben van.
• Köszönöm, hálás vagyok, amiért segítesz – mosolygott rám kedvesen.
• Ez természetes. Mind azt akarjuk, hogy Anthony és Nathalie boldog legyen. Hogyha bármit tehetek még, akkor csak szólj – mondtam komolyan.
• Te leszel az első, aki megtudja, hacsak Edward nincs a közelben, mert akkor azt hiszem, hogy ellene nem tudok mit tenni – kuncogott fel. Kedves volt, hogy próbálta oldani a hangulatot.
• Nos, ezt az esetleges apró hibát még megbocsátom – mosolyodtam el én is. A meghitt pillanatot nagy dörömbölés szakította félbe.
• Azt hiszem, hogy kénytelen leszek végre átengedni egy nagyon türelmetlen Emmettnek – sóhajtott fel Carlisle. – Tudod, amióta itt vagyunk, azóta veled akar lenni egy kicsit, de eddig sosem jutott el odáig. Úgyhogy most már nagyon türelmetlen.
• Nekem is jogom van a húgomhoz – morgott mackós bátyám, majd belökte az ajtót, és a karjaiba kapott. – Most csak az enyém lesz egy kis ideig – vigyorodott el, majd kirohant velem együtt a házból.

Nem igazán tudtam, hogy merre megyünk, de hagytam magam elrabolni. Én is szívesen lettem volna már egy kicsit Emmettel, mindig fel tudott vidítani. Ráadásul imádtam a humorát, még akkor is, hogyha egy kicsit fárasztó volt néha. Már jó fél órája rohantunk valamerre, amikor Emmett hirtelen megállt és letett engem.

• Megjöttünk, csajszi – mondta elégedetten.
• Hova is? – néztem körbe kíváncsian.
• Az egyik kedvenc helyemre a Kecske-szikla környékén. Itt nyugodtan tudunk beszélgetni, és szükség esetén vadászni is. Szóval, mesélj. Mi történt az elmúlt ötven évben. Elő a szaftos részletekkel. Semmit nem tudok rólad azóta, hogy elhagytunk, mert a bátyám idióta módon nem bízott meg benned. Utána mi történt? Hogy bírtad a terhességet? Igaz, hogy a kismamák kívánósak, és a szexet is jobban akarják? Hogyan lett belőled vámpír? A kis lurkó harapott meg, vagy valaki más? Amúgy nagyon bírom a kiscsávót. Vad és mégis megfontolt. Mi történt azután? Hogyan éltetek? Miért nem kerestetek meg minket? – záporoztak belőle a kérdések.
• Lassabban, Emmett, nem tudok egyszerre válaszolni neked ötven év, minden kérdésére. Szóval, mint tudod terhes lettem, rá nem sok időre pedig megszületett a fiam is. Jacob végig mellettem állt, és segített nekünk. Nehéz volt kihordani Anthonyt, de egyetlen percet sem bántam meg. Sőt. Az életem újra értelmet nyert a születésével. Igen, kívánós voltam, és valóban jól esett volna néha egy kis gyengédség. Az előbbit Jacob megoldotta, nos a terhességem alatti szeretethiányt, pedig elviseltem. A vámpírrá válásomban egy nomád vámpír segített. Jacob elrabolta, és elhozta hozzám, hogy harapjon meg, azután pedig a falka elengedte. Nem úgy történt, ahogy képzeltem, de a lényeg, hogy megtörtént. Végül is mindig is erre vágytam, amióta ismertelek titeket – rántottam meg a vállam. – Az életünk szép volt. Jacob a legjobb barátom lett a fiam apja, de sosem voltunk társak, csak jó barátok, ahogy mindig is. Három évig csak ketten voltunk, azután vésődött be Jake Dawnba, és a kis családunk kibővült. Csodálatos életet éltünk, bár tény, hogy egyáltalán nem voltunk hétköznapiak. Éreztem a hiányotokat, ami sosem múlt el teljesen, de boldog voltam azzal az élettel, amit Jacobtól kaptam. Gyermekem volt, otthonom, és egy igazi barátom.
• Na, de kérlek. A gyereket csak nem Jacobtól kaptad – nézett rám Emmett tettetett ijedséggel. – Képes voltál a gyereket beáztatni egy kis fehérítőbe? Te kis hamis. Tudtam én, hogy huncut lány vagy – mondta komolyan, mire felnevettem.
• Te semmit sem változtál, Emmett – mondta fejcsóválva. – Hiányoztál.
• Te is hiányoztál nekünk, Bella – mondta Emmett, majd újra a karjaiba kapott, és szorosan megölelgetett. Szó szerint megropogtatta a csontjaimat. – Ha tudnád, hogy milyen unalmas volt az élet, az én egyetlen, ügyetlen hugicám nélkül. Senki nem botlott meg. Senki nem akart lezuhanni a lépcsőn. Még csak veszélybe sem kerültünk.
• Aha, szóval csak azért kellek, hogy balhéba keveredhess – mondtam durcásan, és ellöktem magamtól.
• Jaj, ne butáskodj, kiscsaj. Tudod, hogy imádlak – kapott utánam azonnal.
• Tudom, de ezt néha kicsit jobban is éreztethetnéd – mondtam mosolyogva.
• Rajtam ne múljék – emelt fel a földről. Majd megint szorosan magához ölelt. – Mennyire szeresselek? – kérdezte kuncogva. Én viszont már nem nagyon tudtam megszólalni, mert az összes szuszt kiszorította belőlem. – Na, elhiszed már, hogy szeretlek?
• El… hi… szem – nyögtem ki nagy nehezen.
• Na, ez a beszéd – tett le a lábaimra. – Most pedig térjünk vissza hozzád – mondta komolyan. – Miért nem próbáltál megkeresni minket?
• Mégis mikor, vagy hogyan? – kérdeztem kissé bosszúsan. – Miután elmentetek nem voltam olyan állapotban, hogy kutatásokba kezdjek. Utána pedig eszemben sem volt egy gyermekkel útnak indulni. Egyébként pedig miért kerestelek volna titeket? Azt hittem, hogy már nem kellek, és jobb híján beletörődtem a hiányotokba.
• Olyan kis buta vagy – csóválta meg a fejét. – Te vagy Edward számára az élet, a lélek, minden, ami fontos lehet valakinek, csak a bátyám egy hülye. Mondjuk ki, hogy néha a legkevésbé sem logikus dolgokat teszi. Bár egyikőtök sem jobb a másiknál. Az Isten szerelmére vámpírok vagytok. Ösztönlények. Hogyha akarom, akkor megszerzem. Ennyi a titka. Hogyha az én csajom lennél, akkor már réges régen leromboltunk volna néhány házat, és ruhád sem nagyon maradt volna. Hogyha akarod Edwardot, akkor cselekedj, cicám. Menj oda, és vágd falhoz – mondta kajánul vigyorogva.
• Nos, a közeledésnek ez a formája, azt hiszem, hogy nem az én stílusom – mondtam zavartan.
• Grr… - csettintette össze a fogaid. – Az a lökedék tesóm is ezt mondta. Soha nem fogtok újra összejönni – csóválta meg a fejét bosszúsan.
• Ne legyél negatív, bátyus. Majd megtörténik, hogyha itt lesz az ideje – kacsintottam rá.
• Ne velem kacérkodjon, kisasszony, hanem a fivéremmel. Még a végén félreértenék a helyzetet. Bár tény, hogy szívdöglesztő fickó vagyok – kacsintott rám ő is.
• Hát igen, ezzel nem tudok vitába szállni – mondtam komolyan.
• Nagyon felvágták a nyelved, mióta nem láttalak, hallod-e – nézett rám hitetlenkedve. – Még csak zavarba sem jössz, amikor már percek óta ilyen témákról faggatlak. Lenyűgöző fejlődés. Bár én élveztem a régi énedet is. Viszont ez az új határozottan képes lesz gatyába rázni Edwardot. Hogyha segítség kell, akkor bátran szólj.
• Te leszel az első, akit megkérek, hogy döntsön le vele egy-két falat, hogyha hülyeséget csinál – bokszoltam bele a vállába.
• Hé, emlékszel még a kis jelbeszédünkre. Fél évszázada senki nem bokszolt így a vállamba. Az igazi Bellás, csapd fejbe az idióta bátyádat bokszolás.
• Valamit nem lehet elfelejteni – sóhajtottam fel.
• Szóval felejthetetlen is vagyok, nem csak szívdöglesztő? A végén még elpirulok lányos zavaromban – bújt el a két hatalmas tenyere mögött. Határozottan vicces látványt nyújtott így, de pont ezt szerettem benne igazán. Bármilyen gyerekes is a dolog, amit csinál, akkor is teljes átéléssel végrehajtani a tervét.
• Te lökött vagy – csóváltam meg a fejem.
• Oh, köszi, jól esik az elismerés – mondta komolyan.

Már éppen készültem volna visszavágni valami frappáns megnyilvánulással, amikor Alice megjelent mellettünk.

• Bocsi, hogy megzavarom a kupaktanácsot, de gondoltam érdekel titeket, amikor megjönnek a vadászatból – Nézett rám kérdőn.
• Persze, szeretnék ott lenni – mosolyogtam rá Alice-re.
• Sejtettem, ezért mondtam nekik, hogy ott tudjak aludni valahogy. Gyertek, már csak néhány perc – mondta Alice izgatottan. Mi pedig engedelmesen követtük fogadott nővéremet egészen vissza a Cullen házhoz. Ahol már mindenki izgatottan várta az apa-fiú beszélgetés fejleményeit.