Gyönyörű tavaszi nap volt, a táj szikrázó napsütésbe burkolózott.

Itt Forksban különösen ritka volt az ilyen szép idő.

Ma étünk haza Brazíliából. Az utazás csodálatos volt, de örültem, hogy hazajöttünk, mivel már nagyon hiányzott ez a hely. Nem tudom miért, de mindennél jobban szeretem ezt az esős kisvárost. 

Ahogy kiszálltam az autóból, a többiek egyből a Cullen-ház felé vették az irányt, én meg csak álltam ott egyhelyben, mozdulni se tudtam. Most csak egyetlen dologra figyeltem. 

A terasz lépcsőjénél ott állt Ő, aki a legjobban hiányzott.

A szívem egyre gyorsabban dobogott, amikor elindultam Jacob felé.

Már csak néhány méter választott el minket, amikor rohanni kezdtem. Nem bírtam tovább a lassú tempót, mert mihamarabb a közelében akartam lenni, hogy érezzem az illatát  és a testének melegét, ami már annyira hiányzott. 

Gondolkodás nélkül szaladtam hozzá, és a karjaiba ugrottam.

Ahogy az agyam utolérte a cselekedeteimet, egy pillanatra megrémültem, hogy majd el fog lökni magától.

Megkönnyebbültem, amikor megéreztem, hogy milyen erővel szorít. 

      - Van fogalmad róla, mennyire hiányoztál nekem, Nessie? – kérdezte Jake. 

• Én csak azt tudom, hogy milyen rossz volt, amíg távol voltam tőled. Most, hogy itt vagy, sokkal jobban érzem magam – vallottam be egyszerűen.

A Brazíliában töltött idő alatt néha azon kaptam magam, hogy folyton Jacob-ra gondolok.

Nem tudom, hogy miért van ez, de mostanában valahogy másképp gondolok rá. 

Eddig a legjobb barátom volt, sőt, szinte a bátyámnak tekintettem.

Most pedig…. Nem is tudom, hogy mi lenne a legjobb szó rá. Túlzás lett volna azt mondani, hogy szereleme vagyok belé, mégis ez a fogalom írta körül a legjobban az érzéseimet. 

Azt nem tudhatom, hogy ő miként érez irántam, és azt sem, hogy a barátjaként, vagy esetleg máshogy, sokkal mélyebben szeret-e. 

De amíg a karjaiban tartott, addig nem foglalkoztam ezzel, sőt mással sem, csak a mostani pillanat érdekelt. 

      - Örülök, hogy végre itt vagy! – mondta rövid hallgatás után Jake. 

      - Én is, hogy itthon vagyok. – válaszoltam mosolyogva. 

     - Meg kell ígérned, hogy nem mégy el mostanában Forks-ból! – kérlelt Jacob. 

     - Megígérem. Amúgy sem akartam elmenni. Szeretem ezt a helyet.  

     - Látod, ebben nem hasonlítasz Bellára! Ő egy időben utált Forks-ban lakni. Csak azóta szeret itt lenni, amióta megismerkedtek Edward-dal.  

     - Ezt nem is mesélték! De sok mindent kell még tőlük kérdeznem. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy Anyu valaha is utálta Forks-ot. Ő akart a legjobban hazajönni. – nevettem. 

     - Talán ki kellene csomagolnod… - mondta Jake. 

• Lehet… Majd még később beszélünk, és akkor mindent elmesélek az utazásról is– válaszoltam, és elindultam a ház felé.

Néhány órával később 

A La – push-i tengerparton sétáltunk Jacob-bal. Otthonról gyorsan eljöttem, azt mondtam, hogy valamit sürgősen meg kell beszélnem Jake-kel, ami igaz is volt, ugyanis feltétlenül meg akartam neki mondani az érzelmeimnek ezt a furcsa átalakulását. 

Már beszámoltam a brazíliai élményeimről, és ideges voltam a beszélgetés további menetét illetően.  

De ha esetleg Jake azt mondaná, hogy szerelmes belém, akkor sem lenne semmi se biztos, mivel akármikor megtalálhatja a lenyomatát, és akkor elveszítem őt. És ez nem lenne túl valószínűtlen, ugyanis ilyen már korábban is előfordult.

A többiek meséltek már korábban Sam-ről, Leah-ről és Emily-ről, és hogy Leah-t mennyire megviselte ez az egész. Ráadásul mindennek a bevésődés volt az oka.  

Féltem attól, mennyire megviselne engem az, hogyha Jacob otthagyna bárkiért is, még akkor is, ha tudom, hogy ezt a folyamatot nem ő irányítja. 

Jacob eddig csöndben volt, és csak nézett maga elé, most hirtelen felkapta a fejét, és a szemembe nézett. 

      - Nem tudom elmondani, mennyire jó, hogy végre itt vagy. Nem győzöm eleget ismételni. – suttogta mosolyogva. 

      - Örülök, hogy itt vagyok, és annak is, hogy te örülsz –  válaszoltam, de nem néztem rá. 

A partot bámultam, meg a napfényben csillogó, hullámzó vizet, és próbáltam összeszedni a gondolataimat. Nem szabad elfelejtenem, hogy miről is akartam beszélni Jacob-bal.  

A baj csak annyi volt, hogy túl gyáva voltam. Nagyon féltem az elutasítástól, és attól, hogy esetleg kinevet.

Az is lehet, hogy egyszerűen csak egy gyerek vagyok a szemében, akivel jóban van.

      - Minden rendben Nessie? – szakította félbe elkeseredett töprengésemet Jake. 

      - Persze. Nincs semmi baj, csak elgondolkoztam pár pillanatra. – feleltem csendesen. 

      - Nessie! Azt hiszem, most már elég nagy vagy ahhoz, hogy Edward nem fogja letépni a fejemet. – Jake-en látszott, hogy erősen gondolkozik valamin. 

      - Tessék? Miről beszélsz? – fogalmam sem volt, hogy mihez vagyok elég nagy, és hogy miért akarná Apu letépni Jacob fejét. 

      - Hát, tudod, itt van ez a bevésődéses dolog. Először erről szeretnék veled beszélni. 

Neee! Sikítottam fel magamban. Csak egyetlen lehetőséget láttam magam előtt, - amiért Jacob a bevésődésről akarna beszélni – azt, hogy a távollétem alatt megtalálta a lenyomatát. 

Belűről hihetetlen gyorsasággal járt át a fájdalom. Mihez fogok én kezdeni, ha beigazolódik a sejtésem? Talán megkérhetem a szüleimet, hogy költözzünk el. Ez a lehetőség ott lebegett előttem, de nem akartam rágondolni, hiszen a családom szereti ezt a helyet, és én nem akarom rákényszeríteni őket, hogy elmenjenek innen.

De úgy látszik, nem lesz majd más választásom. Nem bírnám nézni, hogy Jacob egy másik lányba szerelmes. Valahogy most nagyon is együtt tudtam érezni Leah-vel. 

      - Nem tudom, mennyire fog megviselni az, amit mondani akarok –  mondta lassan Jake, mintha minden szavát előre megfontolná. - Remélem el tudod fogadni, de ha nem, akkor legjobb lesz ha egy időre elköltözöm a környékről és nem is látjuk egymást – a végét már halkan, fájdalommal teli hangon tette hozzá. 

Kész! Vége van mindennek. Igyekeztem nem elhagyni magamat, majd otthon átadom magam a bánatnak, de azt nem engedhetem, hogy Jake is szenvedjen miattam, amikor erről nem is ő tehet, hanem a farkasgének. Még hogy ő költözik el! Ennyire nem hibáztathatja magát! Én pedig nem lehetek annyira önző, hogy hagyom elmenni arról a helyről, ahol felnőtt.

Próbáltam legyűrni a fájdalmat és a könnyeimet. Tudtam, hogy óriási önuralomra lesz szükségem, amikor Jacob elmondja azt, amitől a legjobban félek.

Nyeltem egyet, és intettem a fejemmel, hogy folytassa. 

• Szóval, gondolom tisztában vagy azzal, mi is az a bevésődés, hisz erről már sokat beszéltem neked. – kezdett bele a mondandójába Jacob.

Legszívesebben megmondtam volna neki, hogy hagyja abba, mert már úgyis tudom mit akar mondani, és fölösleges magát hibáztatni az egész miatt, legyen boldog. 

      - Lehet, hogy Edward nem fog örülni, amiért ezt elmondom neked, de tovább egyszerűen nem bírom. Azt is megértem, hogy ha majd egy darabig látni se akarsz, és hagyok időt is, hogy gondolkozz rajta. 

Nem bírtam már egyszerűen tovább, hogy még mindig nem tért a tárgyra. Essünk túl rajta minél előbb, annál hamarabb átadhatom magam a fájdalomnak, amit már alig tudok visszafojtani. 

Sőt már egyáltalán nem bírtam. Az a vékony gát, ami eddig megakadályozta, hogy a bánatom viharos tengerként öntsön el mindent, most végleg átszakadt. 

      - Jajj Jake! Bökd már ki, hogy nem szeretsz! Meg hogy már megtaláltad a lenyomatod! Nem bírom tovább, hogy nem mondod ki, és csak szenvedsz te is, meg én is. – ordítottam könnyek között. 

      - Nessie! Te miről beszélsz? – kérdezte értetlenül Jake. 

Felnéztem könnyes arccal, te továbbra is csak az értetlenség látszódott rajta. Nem tudtam, hogy mit nem fogott fel abból amit mondtam. Azt a lehetőséget kizártam, hogy esetleg mégsem lenne igazam. Nem! Nem szabad reménykednem, hogy talán másképpen gondolja Jacob az egészet, mint én. 

      - Jól tudod! Már megtaláltad a lenyomatod! Csak próbálod úgy elmondani, hogy ezzel a legkevesebb fájdalmat okozd nekem. – hadartam még mindig könnyes szemekkel. 

      - Héééé, Nessie, állj le! – mondta a kelletnél kicsit hangosabban Jake. – Azt hiszem, te teljesen félreértettél engem. 

      - Nem hiszem! Csak a lehető legkímélőbb módon akarod nekem elmondani ezt az egészet. – erősködtem. 

      - Hihetetlenül makacs vagy, pont mint Bella. De bizonyos szempontból igazad van, tényleg utolért engem is a bevésődés, és ez az amiről beszélni akartam veled – miközben beszélt Jacob, az arcomat fürkészte. 

      - Tudtam. – kiáltottam fel, majd elindultam az ellenkező  irányba. 

      - Állj már meg Ness! Hadd magyarázzam el. – kérlelt Jake. 

      - Nem szükséges semmit sem elmagyaráznod! Pontosan értek én anélkül is mindent! És nyugodj meg, nem fogok a boldogságod útjába állni, most rögtön elmegyek Alaszkába.  

      - Várj! – Kapta el hirtelen a csuklómat Jake. – Te éppen úgy állnál a boldogságom útjába, hogy ha elköltöznél. – tette hozzá suttogva. 

Elérte a célját, mert megálltam, és visszafordultam hozzá. 

      - Na látod, ezt már tényleg nem értem – mondtam kicsit élesen, de csak így voltam képes megszólalni anélkül, hogy elsírjam magam. 

      - Nessie! Hát te még mindig nem jöttél rá? – kérdezte csodálkozva. – Én szeretlek téged. És amit el próbáltam mondani… Nekem nem lehet már más a lenyomatom, mivel te vagy az.  – mondta rekedt hangon. 

Lassan szivárgott el az agyamig az, amit Jacob mondott, de amikor végre odaért csodákat művelt ott, mert hirtelen ezerféle érzelem árasztott el, mint például a megkönnyebbülés, a boldogság. A bánat amilyen gyorsan jött, már el is tűnt. Hihetetlenül jó éreztem magam, pedig az előző pillanatban még legszívesebben meghaltam volna.

      - Én….szeretlek Jake. – suttogtam lehajtott fejjel, de biztos voltam benne, hogy halja. 

Egyszerre csak azt éreztem, hogy Jake erősen átölel és ajkai megtalálják az enyémeket. Most már nem volt szükségünk szavakra. Szenvedélyesen csókoltuk egymást, és mind másról elfelejtkeztem, mert most már boldog voltam, és teljes. 

Ekkor Jacob félbeszakította a csókunkat. 

      - Van még egy mondanivalóm. – jelentette ki mosolyogva. –  Ez most biztos sokkolni fog, de hidd el, nem viccből kérdezem. 

      - Akkor hagy halljam! – biztattam nevetve. 

Az arcomra fagyott a mosoly, amikor Jacob letérdelt, és előhúzott valamit a zsebéből, valami fényeset, amin a nap sugara ezer darabra tört. Egy aranypánt, melynek a foglalatában egy gyémántkő volt. Egy gyűrűt. 

      - Renesmee Carlie Cullen, leszel a feleségem? – kérdezte tekintetét az enyémbe fúrva. 

      - Micsoda? Jól hallottam? – kérdeztem vissza erősen kételkedve a hallásomban. 

• Igen. Nos, mit válaszolsz? – türelmetlenkedett Jake.

- Nézd Jake, én szeretlek, és hihetetlenül boldog vagyok, hogy te is hasonlóképpen érzel irántam, de ez túl gyors tempó, nem gondolod? – kérdeztem alaposan megválogatva a szavaimat. 

- Nessie! Kérlek ne rontsd el ezt a tökéletes percet! Én teljesen komolyan kérdeztem. Mert én születésed pillanata óta szeretlek, annyira, amennyire te el sem tudnád képzelni. Kérlek, legyél a feleségem. 

- Én nem tudom, mit válaszoljak, Jake… suttogtam. 

- De hát az előbb mondtad, hogy szeretsz? – kiáltott fel Jacob. 

      - Igen, de attól még nem kötelező a hozzád mennem. Ráadásul el sem tudom képzelni, mit szólna hozzá a családom, különösen Apu. 

• Előbb-utóbb ő  is elfogadná. Legalább gondolkozz el rajta, van időnk – mondta mosolyogva.

- Hát éppen ez az! Rengeteg időnk van, ott az egész örökkévalóság, ezért nem értem, hogy miért akarod ezt ennyire siettetni. De mindegy, megígérem, hogy elgondolkozom rajta. – sóhajtottam. 

      - Helyes. – mondta, majd közelebb hajolt, hogy megcsókoljon. 
 

Néhány órával később, a Cullen-házban

Annyi szerencsém volt, hogy Apu Alice-szel vadászni volt, így senki sem hallhatta a gondolataimat. 

Apu szobájában álltam, és bámultam kifelé az ablakon. Az elmúlt napon annyi minden történt, hogy muszáj volt mindent szépen sorba átgondolnom.  

Nem jutottam messzire, mivel kopogtattak. 

      - Igen. – szóltam. 

      - Csak én vagyok az kicsim. – jött be Anyu. – Csak gondoltam beszélgethetnénk ez kicsit. Ma olyan nyugtalannak tűnsz. 

Pár pillanatnyi töprengés után elmeséltem mindent Anyunak. Úgy gondoltam, legjobb lesz, ha nem titkolózom, eben a házban úgyis gyorsan kiderülnek a dolgok. Ráadásul kíváncsi voltam, hogy mi szól Anyu a történtekhez. 

      - Igen, sejtettem, hogy ez lesz. Jacob a múltkor is arról beszélt, hogy feleségül akar venni, hiába mondtam neki, hogy még várjon ezzel, annál is inkább, mivel még rengeteg időtök van. – mondta Anyu, elmélkedve. 

• És neked mi a véleményed erről a házasság-dologról? – kérdeztem.

- Nézd kicsim, nekem meg Apádnak hasonló volt a helyzetünk egy bizonyos szempontból, úgyhogy furcsa lenne, hogyha én akarnék az utatokba állni. Tény, hogy fiatalnak talállak, de hát én is az voltam, amikor megházasodtam. Én csak azt szeretném, hogyha boldog lennél, márpedig tudom, hogy Jacob-bal az leszel. – mondta mosolyogva Anyu. 

Annyira örültem, hogy így viszonyult az ügyhöz, hogy hirtelen de erősen átöleltem. Nevetve tekerte körém a karjait.

Néhány percig ültünk csendben ott, amikor megkérdeztem azt, ami a legjobban érdekelt. 

- Anyu, szerinted Apu mit fog szólni ehhez? – a hangom olyan bátortalanul csengett, hogy magam is meglepődtem rajta. 

      - Látod, kicsim, ez egy bonyolultabb dolog – sóhajtotta Anyu - Edward nagyon szeret téged, és jót akar neked, de biztos túl fiatalnak tart a házassághoz. Azt tudnod kell, hogy nagyon szeret téged, de félt téged a fiúktól – még ha Jacob-ról van is szó – mint hogy minden apa félti a lányát. És kérlek ne haragudj rá akkor sem, ha ellenezni fogja a férjhezmeneteledet. 

• Köszönöm Anyu!  Jólesett, hogy megbeszéltük! – mondtam érzelmekkel teli hangon.

- Rám mindig számíthatsz, Nessie! – mosolygott rám melegen Anyu. 

Tudtam, hogy még most jönnek a nehezebb részek. El kell döntenem, mit is akarok valójában, és akármit is választok, szólnom kell róla Apunak is. Ez nehéz lesz. 
 
 

Másnap

Néhány perc múlva hazaér Apu és Alice. Próbáltam nem Jacob-ra és a házasságra gondolni, de ez nehezen ment. Nem volt gyakorlatom abban, hogy tartósan másra tereljem a figyelmem, mert még sohasem akadt olyan helyzet, hogy takargatnom kelljen a gondolataimat Apu elől. 

Viszont ez elég rosszul ment nekem, és nem ez volt a legjobb alkalom, hogy kikísérletezzem, ezért megkértem Anyut, hogy vonjon körém pajzsot. Ő figyelmeztetett, hogy hamarosan úgyis el kell mondanom Apunak, hiszen feltételezni fogja, hogy valamit rejtegetek előle. 

Ez így is történt, mert ahogy beléptek a házba és üdvözöltek minket, Apu már látta, hogy valami nincs rendben. 

      - Bella, miért tartod rajta a pajzsodat Nessie-n? – kérdezte egy alkalmas pillanatban Apu. 

      - Jobb lenne, ha ezt négyszemközt a lányoddal beszélnétek meg –  mondta Anyu, és a hangjából érzete Apu is, hogy valami fontos dologról van szó. 

      - Rendben – mondta Apu valamin eltöprengve. - Sétáljunk egyet Nessie! – fordult hozzám. 

Csendben mentük ki a házból, majd Apu szólalt meg. 

      - Miről kellene beszélnünk? – kérdezte idegesen, valószínűleg sejtette, hogy nem fog örülni annak, amit mondani fogok. 

      - Hát tudod Apu, Jacob-ról és rólam lenne szó –  kezdtem bizonytalanul. 

      - Szinte biztos voltam benne – mondta gúnyosan. Nem tudom, hogy hirtelen miért lett ilyen a viselkedése, de az utóbbi időben nem nagyon szerette, ha Jake-re gondoltam. 

      - Kérlek legalább próbálj végighallgatni Apu… - mondtam, de félbehagytam a mondatot, mivel Apu hangosan kezdett morogni. 

Értetlenül álltam, és próbáltam kitalálni, hogy Apu miért lett hirtelen ilyen. 

      - Az a hülye kutya! Azt hiszi elveheti tőlem a lányomat! De nagyon téved…. – sziszegte dühösen Apu. 

Akkor értettem meg, hogy mi is történt, amikor meghallottam Jake hangját a házból.

Szóval itt van, és Apu meghallottam a gondolatait.

A francba! Nem így képzeltem ezt az egészet. Úgy gondoltam, hogy majd szépen nyugodtan elmagyarázom neki, higgadtan. Nos ennyit az elképzelésemről…. 

  - Apu! Kérlek nyugodj meg! – próbálkoztam megnyugtatni, de ez nem sikerült. 

      - Megölöm! – morogta Apu. 

      - Azt én nem fogom hagyni! – mondta határozottan Anyu. 

      - Ugyan Bella! Ne mondd, hogy neked tetszik ez a házasságos ötlet. Szerintem ez még nagyon korai – Apu hangján érződött a tömény düh. 

      - Lehet, hogy fiatalok, de ahhoz elég idősek, hogy eldöntsék, hogy mit akarnak. Nem akarom a lányom boldogságát gátolni! – Anyu szemében elszántság csillogott. 

Ezek szerint Anyu eldöntötte, hogy az én pártomat fogja, ezzel pedig vitát váltott ki közte és Apu között. Ez azért volt furcsa, mert még sohasem láttam őket veszekedni, mindig annyira összhangban voltak, mindig megegyeztek szinte még a gondolataik is.

Rosszul éreztem magam, hogy pont miattam veszekednek, de most már úgyse tudok mit tenni. 

      - Á, szóval te nekik adsz igazat – mondta hirtelen suttogva Apu – Én akkor is azt mondom, túl korai ez még. 

Olyan dolgok után kezdtem kutatni a fejemben, amikkel esetleg átmenetileg megnyugtathatom Aput.

      - Apu! Én egy szóval sem mondtam, hogy össze akarok házasodni Jake-kel. Ezt csupán ő akarja – hadartam. 

Az történt, amire a legkevésbé  számítottam. Apu nevetni kezdett. 

      - Pont olyan vagy, mint Bella – mondta még mindig kacagva. 

Nem tudom, hogy miért lett ennyire nevetős kedve, de én továbbra is roppant feszült voltam. 

      - Nessie! Biztos vagy te ebben a házasságban? – kérdezte komoly hangon Apu. 

• Én egyáltalán nem tudom… - suttogtam a talajt bámulva.

-   Ne menj bele olyan dologba, amiben te sem vagy biztos – folytatta Apu. 

- Én szeretem Jake-et! – mondtam, mivel szinte ez volt az egyetlen dolog amiben biztos voltam. – De nem tudom, hogy mi lesz…. 

- Az ne tartson vissza semmitől, hogy én nem helyeslem, mert abban igazat adok Bellának, hogy ez a te döntésed. – míg beszélt, addig végig mélyen a szemembe nézett. – Különös, hogy mint mindenben a gondolatain keresztül, most is meggyőzött Bella, hogy neki van igaza – tette hozzá könnyedén, majd elmosolyodott. 

      - Rendben…..Majd gondolkozni fogok rajta. – válaszoltam még mindig halkan. 

Apu odalépett hozzám  és átölelt, majd Anyu is követte, végül mindhárman egymást öleltük. 

- Tudom, hogy bármi lesz is, az én okos kislányom jól fog dönteni – jegyezte meg egy mosoly kíséretében Apu. 
 

Három nap múlva

Az elmúlt napokban végig egyetlen dologra tudtam gondolni. Minden lélegzetvételemkor, és amíg a szívem dobbant, mindig csak erre koncentráltam, végig csak ez járt a fejemben. Egyszer Emmett megpróbált velem viccelődni, de rögtön észrevette, hogy nem vagyok poénos kedvemben, és így felhagyott azzal, hogy megpróbáljon megnevettetni. 

Anyu beszélt Jacob-bal, és megmondta neki, hogy pár nap gondolkodási időd hagyjon nekem, és addig ne is nagyon jöjjön ide. 

Ez jó ötlet volt Anyutól, mert Jake ittléte valószínűleg összezavart volna. 

Továbbra is csak annyiban voltam biztos, hogy szeretem Jacob-ot, de a többiben ugyanolyan bizonytalan voltam. 

Lényem egyik része most azonnal rohanni akart férjhez menni, mert ez a rész azt gondolta, hogy csak az számít, hogy szeretem őt, minden más lényegtelen, és egyáltalán nem kell várnunk az esküvővel. 

A másik részem viszont meg volt győződve arról, hogy nem vezet semmi jóra ez a korai házasság. Azt gondolta ez az oldalam, hogy ha annyira szeretjük egymást, igazán tudunk még várni. 

Próbáltam a családomat is kifaggatni. Nekik is megvan a saját véleményük. Rosalie nem szeretné a házasságot, mert sose volt jóban Jake-kel. Alice erősködött, hogy fogadjam el az ajánlatot, úgyis rég szervezett már esküvőt. Esme-nek csak az számít, hogy boldog legyek, mindegy, hogy kivel, szerinte az a fő, hogy szeretjük egymást. Carlisle azt tanácsolta, hogy gondoljam át alaposan. Emmett megpróbálta elviccelni az egészet, hogy így legalább lenne kutya is a családban. Jasper csak annyit mondott, hogy hallgassak a szívemre, mert az mindig a helyes utat mutatja. 

Részben segítettek a tanácsaik, hiszen azt éreztették a magul módján, hogy szeretnek engem, és hogy bíznak a döntésemben.

Viszont továbbra sem jutottam előrébb. 

A terasz lépcsőn ültem, és bámultam az erdőt. Nem hogy eldöntöttem volna bármit is, inkább egyre bizonytalanabb lettem mindenben. 

Ekkor Alice jelent meg, majd néhány pillanatnyi gondolkodás után leült mellém. 

      - Nem tudom mit csináljak, Alice! – suttogtam keservesen. 

      - Ó, dehogynem! Örömet szerzel Alice nénikédnek! Méghozzá  azzal, hogy gyorsan hozzámész  Jacob-hoz. Úgy szeretnék esküvőt szervezni. Ugye megszervezhettem? – Alice, mint mindig, most is hozta a formáját, és máris a jövőt tervezte. 

      - Alice! Tisztázzunk valamit! Én nem fogok senkivel összeházasodni azért, hogy te tudjál valakinek lagzit szervezni – jelentettem ki határozottan. 

      - Ó, te még határozottabb vagy, mint Bella! – hallottam meg Alice csilingelő nevetését. – Őt könnyebben rá  tudtam venni hogy házasodjon. Szerintem rám kellene hallgatnod, hiszen őt is én beszéltem rá, és nézz rájuk, azóta is milyen boldogok. – folytatta komolyabban Alice. 

      - Ez igaz! – mondtam lassan. 

• Hát persze! Ráadásul Jacob-bal mondhatni születésed óta barátok vagytok. És ebből a barátságból aztán szerelem lett. Kérlek, Nessie, hallgass rám, és menj feleségül Jacob Black-hez. – Alice annyira meggyőző volt, hogy nem tudtam neki nemet mondani.

Ez még hiányzott nekem. Tudtam, hogy már közel jártam a döntéshez, de ez a beszélgetés Alice-szel megadta az utolsó löketet. 

Azzal a tudattal indultam el La-Push-ba, hogy megmondom Jake-nek, a felesége leszek. 
 
 

Pár perccel később, La-Push-ban 

      - Gondolom, azért akarsz velem beszélni, mert döntöttél. – mondta halkan Jacob. 

      - Igen, most már tudom mit akarok, részben Alice-nek, részben mindenki másnak köszönhetően. 

      - Akkor hagy halljam – biztatott Jake. 

      - Úgy döntöttem, elfogadom az ajánlatod – mondtam lassan, tagoltan. 

      - Tényleg? Én olyan boldog vagyok! – nevetett Jacob –  Nem hiszed el Nessie, hogy mennyire örülök.  

      - Örülök, hogy boldog vagy – suttogtam. 

      - Én annak örülök, hogyha te boldog vagy. Ugye az vagy? – kérdezte az arcomat fürkészve Jacob – Mert ha ez az egész téged nem tesz boldoggá, akkor semmi értelme sincsen. 

      - Persze, hogy örülök, hiszen most már elválaszthatatlanok leszünk örökké – mondtam mosolyogva. 

      - Mindörökké boldogan…- ismételte Jake, majd az ujjamra húzta a gyűrűt, amelynek gyémántkövén a napsugár ezerfelé tört, s verődött vissza a határtalan és gyönyörű kék égig. 
 

És ez a gyémántkő ezentúl az összetartozásunkat jelképezi, és soha többé, egy percre sem fogom levenni, mert fényesebb bármi földinél, egyedül a szerelmünket nem ragyogja túl.