Layla éppen a vámpírságról magyarázott valamit. De ez nem volt különös inkább az, hogy Layla-n kívül még hét vámpír volt összesen a nappaliban. Igen, hét. És mind újszülöttek. 4 fiú és három lány.

Körülbelül mind annyi idősek lehettek mint én és Ben. A három lány közül az egyik rikítóan vöröslött a haja, pont ugyanolyan volt mint a szeme. Annyira szép volt, ahogy egy kicsit kiragyogott a többiek közül. A másik két lány is gyönyörű volt. Az egyik kifejezetten vékony volt, és törékenynek látszott. Neki világosszőke haja volt. A harmadik lánynak barna haja volt és természetesen ő is gyönyörű volt. Most hogy mind a hármójukat megnéztem, már nem tudtam eldönteni, hogy melyik a legszebb. 

      A fiúk nagyon különbözőek voltak. Az elsőnek világosbarna haja volt és aranyos arca, a másodiknak rövid fekete haja, harmadik szőke, a negyedik pedig megint csak fekete hajú, nagyon izmos fiú volt. 

      - Srácok ez itt Lucy és Ben, már meséltem nektek róluk – mutatott be minket Layla – Lucy, Ben, ez itt Alicia, Lotti, Christina, Nate, Pete, Cam és Adam. Ismerkedjetek meg egymással! Én most elmegyek, van egy ki dolgom. Legyetek jók! 

      Layla távozott, mi pedig ott voltunk idegenen, ismeretlenül. Hamarosan kellemes csevegés alakult ki, így én is sorra jártam. Mindenkivel sikerült pár szót váltanom. A vörös hajú lány Lotti volt, a barna hajú Alicia, a szőke Christina, de ő nem szerette, ha a teljes nevén szólították, így mindenki Chrisnek hívta. A srácok közül  a világosbarna hajú Nate, a rövid fekete hajú Pete, a szőke az Cam, a másik fekete hajú pedig Adam. Rendesek, bár most még mindenki kicsit visszahúzódó. Layla visszatért, és arra fektette a hangsúlyt, hogy mindenkinek kiderítse a különleges képességét, már ha van. Úgy gondoltam, én továbbra is ismerkedek. Odamentem Chris-hez, aki nagyon szimpatikusnak találtam első ránézésre. 

• Fúúú, de nem gondoltam volna négy napja, hogy vámpír leszek. Tény, hogy vannak hátrányai, de vannak király részei is – Chris egy energiabomba, és ez elég gyorsan kiderüld, annyira hipperaktív volt.

     Felfigyeltem rá, hogy az ellenkező neműek egymással különösen figyelmesek, és mindenki ismerkedni akar mindenkivel. Chris például az izomkolosszus Adam-mel. A másik aki szintén szimpatikus volt első ránézésre is Nate volt, aki szinte mindig csendben volt, és csak akkor szólt, ha tényleg valami fontosat akart mondani. Elhatároztam, vele kint az udvaron csevegek. 

      - A pasid nem fog megharagudni rám, hogy így kettesben beszélgetünk? – olyan megnyugtató volt a hangja, hogy először fel sem fogtam mit kérdezett, csak hallgattam ahogy beszél. Aztán hirtelen leesett. 

      - Milyen pasim? Nekem nincs pasim! – meglepődtem. De tényleg. Kire gondolhatja Nate hogy a pasim? Mondjuk van egy tippem.. 

      - Komolyan? Én azt hittem hogy ti ketten Ben-nel…Na mindegy. Nem az én dolgom – egy vállrántással elintézte az ügyet. 

     - Igazad van, ez tényleg nem rád tartozik – Nate nagyon jó fej, de nem szeretem az olyanokat akik alaptalanul kavarnak.

      És mi van ha nem is olyan alaptalanul? Ben és én…különös. Ez is egy az „ezen még sosem gondolkoztam” listámról. Ben helyes meg minden de nem tudom… 

      Hogy erről a témáról megpróbáljam elvonni a figyelmemet, Nate-tel beszélgettem egész délután. Ha valamihez, akkor a figyelemeltereléshez kétségkívül nagyon ért.

      Már este volt, amikor visszamentem a házba. Layla azzal fogadott, hogy feltétlenül el kell mennem vele valahová. Fogalmam se volt, hogy merre akar vinni, de ez nem újdonság, hiszen mostanság nem nagyon tudtam semmit. 

      Layla-val a megszokottnál lassabban mentünk, és közben beszélgettünk. Layla kiderítette a képességeket. Azt mondta meglepő, hogy mindenkinek van. 

Nate az érzéseket képes befolyásolni, felerősítheti és lecsillapíthatja azokat. Pete olyasfajta helyváltoztatásra képes, hogy pár másodperc alatt 100-200 mérföldet is megtesz, azt hiszem ezt ,,teleportálás”-nak nevezik. Cam a két ember közötti kapcsolatokat tudja manipulálni, Adam pedig a puszta érintésével hatalmas fájdalmat tud okozni. Alicia ha megérint valakit, látja az emlékeit, de csakis azokat, amelyek már tényleg megtörténtek vele. Lotti az időt képes megállítani, de nem sokáig, csak néhány percig, bár adott esetben ez is kifejezetten hasznos tud lenni. Véleményem szerint Chris képessége a legkülönösebb, ő ugyanis, még ha szubjektívan is, de látja a jövőt. 

      Arra kellett még rájönnöm, hogy Layla kivételesen jó ember, vagyis inkább vámpírismerő. Mindenkinek szinte azonnal felfedezi minden jó, és minden rossz tulajdonságát. Kezdtem megkedvelni őt, bár nem mindig a legkedvesebb volt. 

      - Hová megyünk? – kérdeztem, miután már szinte minden mást átbeszéltünk. 

      - Egy kicsit gyakorolni – jelentette ki mosolyogva Layla. 

      - Gyakorolni? Mit? – nem nevezhető újdonságnak, hogy most sem értek semmit abból amit mond. 

      - Hát természetesen harcolni. Nem ülhetünk ölbe tett kézzel. Használható  harcost kell faragnom belőled, és ez csak igen kemény munkával érhető el. 

      - És a többiek? Nekik miért nem kell? – igazságtalannak tartottam, hogy csak nekem kell harcolásznom olyanokkal, akikről nincs valami sok információm. 

      - De természetesen a többieknek is kell, de veled külön akarok foglalkozni. Te leszel ugyanis a „bétám”. 

      - A mid?  

      - A bétám, vagyis a vezető után következő ember –  magyarázta. 

      - És ha én nem akarok béta lenni? – nem akartam semmi féle képen kitűnni a többiek közül. 

      - Márpedig az leszel – szögezte le Layla. 

      - Te mindig ilyen erőszakos vagy? 

      - Nem mindig, de néha igen. Ilyenkor nem tűröm a vitát.

      - Hát azt látom. 

Ekkor érkeztünk meg a tisztásra. Elég magasan volt, egy völgyben, egy elzárt helyen. Gyönyörű  zöld fű borította, itt-ott virágot is lehetett látni. Összességében nagyon szép volt. 

      A gyakorlás annyiból állt, hogy Layla különböző mozdulatokat mutatott, és próbált megtanítani nekem, majd rátért a harci technikák oktatására. Kicsit képtelen volt az ötlet, hogy belőlem harcos lesz, de azért megpróbáltam jó tanítványként viselkedni. 
 

Az idő gyorsan repült. Már hetek teltek el átváltozásom óta, mégis alig érzem az idő  múlását. Általában gyakorolni szoktunk, van, hogy én is a többiekkel, és van amikor Layla-val külön. Már a pajzsom kiterjesztése is egész jól ment. Néha vadászni is elmegyünk, ennek eredményeképpen, a szemem már inkább aranybarna, mint sem vörös. 

       Aznap is vadászni indultunk. Egy idő után különváltunk. Éppen egy oroszlán illatát követve futottam, amikor valami más szagot is érzékeltem. Annyira….finom volt. Meg akartam kóstolni, a torkom pedig lángolt a szomjúságtól. Arrafelé kezdtem futni, ahonnan az illatot éreztem. Észrevettem, hogy Cam is arra tart. És akkor megláttam. Egy lány sétált a fák között, hosszú fekete haja volt, és kék szemei. Az emberek között egészen biztosan szépnek számított. Cam-mel egyszerre indultunk a lány felé. Tompán érzékeltem, hogy valaki a nevem szólít, egy pillanatra megfordultam, de nem láttam senkit, de ahogy újból a zsákmányt néztem, ijedten állapítottam meg, hogy Cam közelebb került hozzá mint én. Nem ez az enyém! Csakis az ösztöneim vezéreltek, az agyam nem tudott annyira befolyásolni, hogy megforduljak, és visszamenjek a házhoz.  

      Borzasztóan dühös voltam, amikor Cam rávetette magát a lányra, és elkezdte szívni a vérét. Azon is elkezdtem gondolkozni, hogy erőszakkal veszem el tőle, de nem tettem semmit.

      Meglepődtem, amikor Layla-t láttam előrohanni a fák közül, s meg sem áll, míg le nem tépte a lányról Cam-et. 

      - Lucy! Nem lélegezz! Tartsd vissza Cam-et! Keressétek meg a többieket, aztán gyertek vissza mindnyájan a házohoz! – utasított Layla, majd felkapta a lányt, és még egy vámpírhoz képest is gyorsan futott vele. 

      Odamentem Cam-hez, aki hangosan morgott.  

      - Cam, nem menj utána! Hallod? Keressük meg a többieket! – azt magam sem tudtam, hogy én hogy nem mentem még utánuk, de most mindenesetre azon voltam, hogy visszataláljunk a többiekhez. Tekintve a vámpírok tájékozódási képességét, ez nem tűnt nehéznek. 

      Úgy láttam, hogy Cam hallgat rám, mivel ő is visszafordult, majd futni kezdett. Gyorsan megtaláltuk a többieket, ők  már összegyűltek, csak minket vártak. 

      - Jujj! Tisztára azt hittem, hogy megeszitek szegény lányt. Szerencsére nem így történt, úgyhogy most ő is vámpír lesz. Tökjó! Látom, hogy bírni fog téged, Lucy! Meg Cam-et is eléggé. Sőt… - Chris kuncogott valamin, amit mi nem tudhattunk. 

      Visszafutottunk a házhoz, és a nappaliban tévéztünk. A focimeccs nem annyira érdekelt, de a srácok ragaszkodtak hozzá. Jobb elfoglaltságot kerestem, ezért hallgatózni kezdtem az emelet felé. Szívdobogást halottam, biztos voltam benne, hogy a lányé. Layla a dolgozószobában ült, feltehetőleg olvasott. Néha halottam amint átmegy a másik szobába, és megnézi a lányt. 

      Pár  óra elteltével meguntam odabent ülni, és kimentem, részben azért hogy kicsit egyedül lehessek. Egy fának támaszkodtam, és közben olyan dolgokon gondolkoztam, amiket eddig magamba fojtottam. Akkor éreztem magam először igazi szörnynek, amikor megéreztem a lány illatát, és le akartam vadászni. Beleborzongtam abba, hogy mennyire közel álltam ahhoz, hogy megöljem a szerencsétlent.  

      Nem maradhattam sokáig egyedül, mert Ben kijött utánam. Egy darabig csak állt és nézett aztán végre megszólalt. 

      - Jól vagy? Olyan feldúltnak látszol… – sütött a kedvesség  a hangjából, s legszívesebben elküldtem volna, mégsem tettem Egyszerűen nem tudtam. 

      - Igazad van, nem vagyok túl jól. Tudod hogy mennyire közel jártam ahhoz, hogy megöljem azt a lányt? És a Cam meg Layla nincs ott, akkor minden bizonnyal meg is tettem volna – végül is őszintén elmondtam neki, hogy mi bánt, addig úgy sem hagyott volna békén. 

      - És azt te tudod, hogy én egyszer már megöltem egy embert? Ezzel a tudattal sem valami túl jó létezni – érződött rajta a mérhetetlen együttérzés. 

      - Most is igazad van. A te helyzeted sokkal rosszabb mint az enyém. 

      - Azért mondjuk nem kell etetni magunkat a bűntudattal, mert ezeken sajnos már úgy sem tudunk változtatni. 

      - És harmadjára is igazad van. Csak az a probléma, hogy én most ébredtem rá igazán, hogy mi is lettem. Kell egy kis idő ennek a feldolgozására.  

      - Én megértelek. Akarod hogy elmenjek?  

      - Nem! – szaladt ki a kelletnél gyorsabban a számon. Láttam, ahogy Ben mosolygott. 

      - Rendben. De talán visszamehetnénk a házba, mivel a lány nemsokára felébred. Én szeretnék ott lenni. 

      - Én is. Azt hiszem. Szeretnék róla többet megtudni. Gyerünk! 

És elindultunk vissza. Ben-nek sikerült elterelnie a figyelmemet a problémáimról, mert most rajta gondolkoztam.