Mindenki abban a szobában tolongott, ahol a lány, egyenlőre még eszméletlenül feküdt. A srácok azt találgatták, vajon milyen lesz az „új lány”. A házat mostanság nem kerülte el a szerelem, főleg Adam és Chris, meg Lotti és Pete. Szerintem mindkét páros szuper, ráadásul szerintem Alicia és Nate között is van valami. Érdekes, hogy egy vámpír mennyivel gyorsabban lesz szerelmes, mint egy ember. Az utóbbi időben mindenkivel összebarátkoztam. Volt, akiben kellemeset csalódtam. Lotti például egy ritka kedves lány, és ráadásul okos is, emberként az orvosira járt. 

      Tehát most vártuk, hogy a lány magához térjen. Chris „előrejelzései”  szerint, már csak pár perc volt hátra. Hallgattuk a szívének szabálytalan, de erősödő ritmusát. Egyre hangosabb lett, majd hirtelen leállt. Néhány pillanat múlva nyitotta ki a szemét. 

      - Kik vagytok? – olyan furcsa arckifejezést vágott, hogy majdnem elnevettem magamat. A lényem másik része viszont nagyon is megértette. Mennyire rossz lehet neki! Nem tudja, hogy mi is ő perpillanat valójában, és 10 idegen vámpír van körülötte.  

      - Nyugodj meg! Mi nem akarunk rosszat neked. – Nate hatására a lány máris jobban nézett ki. 

      Layla kezdett el beszélni. Már korábban nekem is mesélte azokat a dolgokat, amiket most mondott, de végighallgattam még egyszer. 

      - Talán jobb lenne, ha lemennénk a nappaliba, és ott te is mondanál valamit magadról.

      Fél perc sem telt el, mikorra már mindenki a kanapén ült. Most a lány következett. 

      - May-nek hívnak, és nem igazán emlékszem sok mindenre.  De tényleg. És amire emlékszem, az se valami jó. Nem szerettem az életem, már az öngyilkosságom kezdtem gondolkozni. Ahhoz képest még vámpírnak lenni is jó. 

      Hát ez a csaj nem normális! Nem tudom, hogy ki szerint olyan jó vámpírnak lenni, de én nem szívesen vagyok  az. El sem tudom képzelni, hogy mi történhetett korábban May-jel, de az biztos, hogy valami elég súlyos dolog lehet az, aminél a vámpírság jobb. 
 
 
 

     Mivel a délután többi részében, és este sem sikerült több dolgot kihúznunk a múltjával kapcsolatba May-ből, úgyhogy Layla kitalálta, hogy menjünk megint csak ketten gyakorolni.

     Amikor futottunk, feltűnt, hogy nem arra megyünk mint máskor. 

• Hová megyünk, Lay?

     - Kicsit gyakorolni, csak most nem a szokott helyre. 

Nem szóltam, mivel azt gondoltam Layla tudja, hogy mit csinál. Akkor viszont nagyon meglepődtem, amikor  egy elhagyatott raktárépületnél álltunk meg. 

      - Mit csinálunk itt? – kérdeztem, és abban reménykedtem, hogy az épület tényleg olyan üres, mint amilyennek látszik. 

      - Csak a szokásosat. Jajj, ne vágj már ilyen ijedt képet! 

Azt nem tudtam, hogy milyen képet vágok, de azt sem, hogy mit keresünk egy raktárban. Kicsit féltem. Nem tudtam mi miatt, de határozottan rossz előérzeteim voltak. 

       Most már emberi tempóban haladtunk, majd egy hátsó ajtón bementünk. Követtem Layla-t keresztül mindenen, míg az épület hátsó részében meg nem álltunk. Ekkor valami zajt hallottam a bejárat felől. Lépések. Halk, de határozott lépések. Annyira könnyedén járt, hogy csakis vámpír lehetett. Most már a szagát is éreztem, úgy, ahogy Layla is, aki hangosan felmordult. 

      Ekkor abba a helyiségbe ért, ahol mi is tartózkodtunk. Egy nő volt. Nagyon csinosan nézett ki. Hosszú sötétszőke haja a háta közepéig ért, a szeme pedig vörösen szikrázott. Pár másodpercig engem, majd aztán Layla-t nézte. Hirtelen Layla megköszörülte a torkát, majd beszélni kezdett. 

      - Mi járatban erre, Kate? – Layla hangja erőltetetten udvarias volt, és alig észrevehetően harci pózban állt. 

      - Én kérdezhetném ugyanezt – mondta némi éllel a hangjában Kate. 

      - Nem tudom miről beszélsz. Azt mondtuk, hogy ez a környék semleges terület. 

      - Így is van. Viszont eddig én jártam ide a tanítványaimmal gyakorlatozni – ez a nő egyre jobban nem tetszett. Hangjából érezni lehetett a lekezelést. 

      - Ezt nem tudtam – suttogta Layla. 

      - Na látod! Akkor most mehetsz is innen, az új kis kedvenceddel együtt. – úgy beszélt, mintha ő sokkal magasabb rendű lenne nálunk. 

      - Miért beszélsz így velünk? Te nem vagy senki itt. Csak James jósága miatt vagy itt. Már ha azt lehet jóságnak nevezni – nem tudtam, hogy miről beszél Layla, de úgy látszott, Kate nagyon is érti. 

      - Azért te sem tartod jogosan magad olyan nagyra. Mindenestre látom, akadnak olyan eszementek, akik veled tartanak – Kate megint csak vetett rám egy lenéző pillantást, aztán visszafordult. 

      - Lucy-t hagyd ki ebből! – sziszegte mérgesen Layla. 

      - Ááá, szóval így hívják – vicsorgott gonoszan Kate - Érdekes…- úgy láttam, egy pillanatra elgondolkozik, majd arckifejezése átvált kétségbeesettre – hogy lehet ez? –  kérdezte dühösen. 

      - Ez a képessége. Nem rossz, mi? – mosolygott Layla elégedetten. 

      - Szörnyű! Mire vártok? Eltakarodtok végre innen? – kérdezte türelmetlenül Kate. 

      - Ne aggódj, már itt sem vagyunk – indult el az ajtó felé  Lay, én pedig úgy álltam, mint aki megkövült – Lucy! Gyerünk! 

      Egy pillanat alatt észhez tértem, és utána futottam Layla-nak. Még utoljára hátranéztem Kate-re, aki meglehetősen bosszús képet vágott. 

      Csak akkor kezdtem el Layla-t kérdezni, amikor már hallótávolságon kívül voltunk. 

      - Ki ez a Kate? És kicsoda James? És mondj már el mindent, mert a beszélgetésből nem sokat értettem. 

      - James az ellenséges csapat vezére, Kate pedig a jobbkeze, akinek az újak keresése, átváltoztatása, és kiképzése a feladata. Ebben segít a képessége is, miszerint ő megtudja minden vámpírról mondani, hogy mi a képessége, és az emberekről is, hogy milyenek lesznek átalakulásuk után. Mi most eléggé szerencsések voltunk. Ha Kate nem egyedül jött volna, akkor nem kerülhettük volna el a harcot. 

      - Szóval ellenük kell majd harcolnunk? 

      - Igen, majd nemsokára. 

Hiába kérdeztem, hogy mégis mikor van az a nemsokára, Layla nem volt hajlandó többet erről beszélni.