(Bella szemszöge) 
 

Miután Carlisle elaltatott rémálmok törtek rám. Minden álmom vége azt lett, hogy fájdalommal telve fekszik a földön 1 sötét szobában, és körülöttem eszeveszett nevetés. Nem tudom mennyit aludhattam, de rémes fejfájásra ébredtem. Önkéntelenül is eleredtek a könnyeim. Most mégis mi a fenét csináljak? Mindenki őrültnek tart. Hirtelen kopogtatást hallottam. Arra gondoltam, hogy biztos anyu az, de tévedtem. És milyen csodálatos is ez a tévedés. Edward!Edward az!Már a neve gondolatától is összeszorult a szívem.

- Szia. Én Edward Cullen vagyok. Carlisle Cullen fia. -tehát ő sem emlékszik rám. Azt hiszi, idegen vagyok számára, ezért is mutatkozik be. Elvégre igazi úriember. Ezt mindig is tudtam.

- Tudom, hogy ki vagy Edward. Hát te se emlékszel rám? Nem emlékszel az együtt töltött perceinkre?-végső elkeseredésemben kérdeztem. Bár sajnos tudtam a válaszát. De mégis mit vétettem, hogy ezzel büntet a sors? Miért veszi el az én oroszlánom?

- Nem értem miről beszélsz...öm...-még a nevemre se emlékszik. Ez csodás.

- Bella.-válaszoltam neki. Legalább a nevem tudja, ha már nem emlékszik rám.

- Tényleg nem ismersz meg?-kérdeztem a könnyeimtől elcsukló hangon. Váratlanul megölelt. A hideg érintése szinte perzselte a bőrömet. Muszáj volt megköszönnöm, elvégre az ő szemében ezt a gesztust 1 idegen felé tette. Mikor belenéztem a szemeibe teljesen elvesztem. Ezért a tekintetért muszáj harcolnod Bella. Meg kell tudnod mi történt. De mégis hogy? Hát igen, ez jó kérdés. Remek vagy Bella. Még 1 épkézláb ötleted sincs. Először is a legfontosabb, hogy valahogy Forks-ban maradj. És erre a megoldás? Semmi sem jut eszembe.

- Remek Bella. Igazán hülye vagy. Áááá.

- Hogy mondtad?-kérdezte hirtelen Edward.

Ááá, ezt hangosan is kimondtam? Basszus. Jól van. Nyugi, kislány. Szedd össze magad. Ha csak nem akarod elveszíteni a szerelmed. Nem, azt nem akarod. Na, látod. Szuper. Már magammal beszélgetek. A végén tényleg becsavarodok. Ki kell találnom valami elfogadható magyarázatot, hogy honnan ismerem őket. Mert tuti, hogy Edwardot ezért küldte Carlisle. Arra számítottak, hogy kiolvassa a fejemből. Gondolkozz Bella! Gondolkozz! Valami jó kis fedősztori kell. Áááá. Meg van. De színes fantáziád van neked kislány. Erre nevetnem kellett. Biztos kicsit zizzentnek gondol Edward, hisz az előbb sírtam, most pedig a semmin nevetek. De nem érdekel. A lényeg, hogy meg van a megoldás. Hatalmas vigyor.

- Edward. -szólítottam meg vidáman. Ne nézz Bella a szemeibe! Gondolj, a tervedre!

- Igen? De jó kedved lett hirtelen. Velem is megosztanád az örömöd forrását?-kérdezte a szája szegletében megbújó mosollyal. Kezével végig simított arcomon. Bella, nem gyengülhetsz el!

- Szólnál kérlek Carlisle-nak? Szeretnék vele beszélni.