(Bella szemszöge)

Iszonyatosan nagy bűntudatom volt. Gyenge voltam és a gyengeségem miatt majdnem megöltem egy ártatlan embert. Ha Edward nem ér oda időben valószínűleg az a férfi már nem élne. Azt hittem erősebb vagyok ennél, de elég volt egy kis vér és én máris elvesztettem az eszem. Carlisle megpróbálta elhitetni a férfival, hogy csak túl sok vért vesztett ezért emlékszik tévesen a történtekre, de persze nem nagyon akart hinni neki. Hiszen látott engem, ahogy éjfekete szemekkel megpróbálom megölni őt.

- Minden rendben? – kérdezte Edward, aki mellettem ült a kocsiban. Még csak mi voltunk itt. Ő visszakísért engem, hogy ne csinálhassak semmi butaságot és tőle tudom, hogy mi történt a férfival.

- Ezt most komolyan kérdezed? – kérdeztem vissza éles hangon. – Mégis hogy lehetne minden rendben? Hiszen majdnem megöltem egy ártatlan embert! Ha nem érkeztek oda időben már biztos, hogy nem élne! – kiáltoztam, miközben a zokogás fojtogatta a torkom. Nem rá voltam mérges, hanem magamra, de pillanatnyilag csak vele tudtam ordítozni. Ekkor éreztem, ahogy Edward keze együtt érzően megfogja a vállam. Itt szakadt el nálam a cérna és hangos, könnyek nélküli zokogásban törtem ki. Edward most már magához húzott és én a nyakába kapaszkodva zokogtam. Jó érzés volt, hogy éreztem a közelségét, de nem akartam sokáig így maradni, mert tudom, hogy mi nem lehetünk együtt. Edward nem akar engem csak, mint barát. Ezért igyekeztem minél gyorsabban megnyugodni, de nem ment.

- Ez nem a te hibád. – hallottam meg hangját. – Még nem vagy olyan rég óta vámpír, csoda lenne, ha olyan könnyen vissza tudnád fogni az ösztöneidet. – hangja valósággal hipnotizált.

- De én azt hittem, hogy ennél azért erősebb vagyok. – mondtam. Kissé sikerült megnyugodnom ezért elhúzódtam Edwardtól.

- Senkinek nem megy olyan könnyen. Jaspernek is nehezére esett nyugodtnak maradni, pedig ő sokkal régebb óta vámpír, mint te. – erre már nem tudtam mit mondani. Nem sokára zokogásom teljesen megszűnt.

- Jobban érzed magad? – kérdezte Edward mire én válaszképpen bólintottam egyet. Végül is neki köszönhetően nem történt semmi nagyobb probléma és a szüleim is megmenekültek. Remélem… Az egész reptéren hatalmas volt a felfordulás. Mindenki rohangált össze vissza, senki sem találta a helyét.

- Elnézést a kellemetlenségekért, de a gépek két órát késni fognak. Megértésüket köszönjük. – mondta egy nő a hangos bemondóba. Tehát sikerült. Ekkor megérkeztek a többiek és mindenki beszállt abba a kocsiba, amivel jött.

- Ügyes voltál! – hallottam meg Alice hangját a hátam mögül.

- Kösz, de ez sajnos nem igaz. De ezt most inkább hagyjuk. – mondtam. A visszafelé vezető út eseménytelenül telt. Megint Edward vezetett és én még mindig nem akartam rá nézni. Pár óra múlva visszaértünk Volterrába. Sajnos. Ugyanis én tudtam, mi vár rám, azért mert elmentem onnan engedély nélkül. Éreztem, ahogy Jasper egy nyugtató hullámot küldött felém, de ez nem segített. Az érzelmeimet meg tanultam elrejteni, hogy a többiek ne lássanak rajtam semmit, de ez attól még nem szüntette meg a félelmemet. Edward leparkolta a kocsit, de én nem mozdultam. Mereven bámultam ki az ablakon és vártam a megváltást, de az sehogy sem akart eljönni. Éreztem, ahogy a kocsiban lévő összes szempár rám tapad. Végignéztem rajtuk, de ez sem segített. Végül a tekintetem összekapcsolódott Edwardéval. Láttam benne az aggodalmat. Valószínűleg Jaspertől tudja már, hogy milyen állapotban vagyok. Vettem egy nagy levegőt majd kiszálltam a kocsiból. Elindultam a kastély felé. Jane jött ki elém. Közben hallottam, ahogy a többiek is kiszállnak a kocsiból és mögém érnek.

- Te teljesen megőrültél? Mi a fene ütött beléd, tudod te, hogy ezért mit fogsz kapni?- kérdezte Jane. Az elmúlt húsz év alatt egész jó barátnők lettünk és most hallottam a hangjában az aggodalmat.

- Talán megőrültem – válaszoltam tettetett nyugodtsággal – és igen sejtem, hogy mit fogok kapni érte. – Ekkor kijött Felix is.

- Jane mi tart már ennyi ideig? – Kérdezte, mire közvetlenül mögöttem Edward mordult fel. Erre Felix gúnyosan elvigyorogta magát majd újból megszólalt.

- Szóval Bella kedves lennél szíves velem jönni? – bólintottam majd elindultunk. Út közben hallottam, ahogy Edward még egyszer felmordul. Az ajtó előtt Felix megfordult.

- Csak Bella jöhet be, ti nektek kint kell maradnotok. – mondta határozottan.

- Rendben van. – mondtam gyorsan mielőtt bármelyikük is meg tudott volna szólalni. Bent Aroék már vártak rám. Láthatóan nem örültek hirtelen távozásom hírének, de ezt először még próbálták rejtegetni.

- Bella, drágám mond csak, hogy érzed magad? – kérdezte Aro.

- Jól köszönöm. – mondtam és próbáltam úgy tenni, mint ha nem tudnám mi fog következni.

- Hmm… - gondolkodott el.

- Nem érzed magad kicsit sem rosszul?

- Nem.

- Nem érzed úgy, hogy elégedetlen vagy az életeddel és inkább véget vetnél neki? – kérdezte.

- Nem. – Feleltem még mindig magabiztosságot színlelve.

- Akkor nem értem! Mit gondoltál akkor, amikor egy szó nélkül elmentél? – kérdezte egyre nagyobb felháborodottsággal. – És mégis mit képzeltél mi lesz annak a vége, ha így elmész? Tudod jól, hogy ezt mi nem szoktuk díjazni! A te érdekedben remélem, hogy valami nagyon jó indokod van, különben bármennyire is kedvelünk téged, tudod mi lesz a vége… Nem tehetünk senkivel sem kivételt. Szóval várom a válaszodat.

- Azért mentem el, mert látomásom volt.  – kezdtem.

- Áh, szóval a bájos Alicenek a képességét is birtoklod. Érdekes…

- Igen. A látomás arról szólt, hogy a szüleim ide jönnek és ti megölitek őket.

- Szóval az indokod pár jelentéktelen ember?

- Nem jelentéktelenek! - kiabáltam. – Ők a szüleim!

- Igen! A szüleid, akikkel minden lelkifurdalás nélkül elhitetted, hogy meghaltál. Ezek szerint mégsem lehetnek olyan fontosak.

- Csak miattuk tettem. – kiáltottam magamból kikelve.

- De nekem ez nem elég indok. – ekkor egy hatalmas morgás hallatszódott az ajtó másik feléről. Majd nagy csattanás és az ajtó hatalmas recsegéssel betört.

(Edward szemszöge)

Bella ott állt a Volturival szemben. Ahogy hátrafordul láttam a szemében a meglepődöttséget. Nem akartam beleszólni a párbeszédbe, de megláttam Alice látomását  és Aro gondolatait, amik arról szóltak, hogy a törvény miatt meg kell ölniük Bellát.

- Oh, Edward! Nem is tudtam, hogy te is itt vagy!  - szólalt meg Aro meglepettséget színlelve. - Gondolom te is Bellával voltál. Tudod, Bella gondolatait én sem látom, ezért megtisztelnél ha… - Ekkor fejével a kezem felé bökött. Én felemeltem és hagytam, hogy mindent megtudjon.

- Érdekes. Nagyon érdekes. Ezt meg kell tárgyalnunk. – mondta és Bella elindult kifelé. Mikor mellém ért én is csatlakoztam hozzá.

- Miért jöttél be? – kérdezte mikor már kint voltunk.

- Mert én hallottam, hogy mit akarnak tenni.

- De ez az én dolgom! Megszegtem a törvényt, megérdemlem, hogy megöljenek!

- Na, de…

- Edward! Miért nem bíztál bennem? – kérdezte.

- Nem benned nem bíztam, hanem bennük! És bolond vagy ha azt hiszed, azért mert meg akartad menteni a szüleidet halált érdemelsz! – mondtam ingerülten. Nem tudtam elviselni azt a gondolatot, hogy ő nincs. Ezért jöttem el Volterrába. Mert azt hittem meghalt és én nem tudok nélküle élni. Az a gondolat, hogy nincs többé teljesen felháborított. Ekkor meghallottam, hogy valaki közeledik az ajtóhoz. Aztán Felix kinyitotta és jelezte, hogy menjünk be. Megvártam, hogy Bella megálljon majd egy olyan helyet kerestem, hogy ha bárhonnan is meg akarnák, őt támadni megvédhessem.

- Megbeszéltük a dolgot a többiekkel. – mondta Aro. – És úgy látjuk, hogy még valami hasznosat is ki tudunk majd hozni a helyzetből. Tehát egyelőre életben hagyunk titeket. – fejezte be mondandóját. Próbáltam megnézni mi lehet az a „hasznos” amire készülnek, de senkinek a gondolataiba nem találtam semmi használható információt. De nekem most elég az is, hogy Bella életben marad. Bár az az egyelőre szó nem igazán tetszett.

- Ez esetben mennénk. –  szólalt meg az angyalom.

- Rendben. – egyezett bele Aro. – De Bella nemsokára egy lesz egy kis dolgod. – mondta rejtélyesen. Bella erre egy fejbólintással válaszolt, majd együtt elhagytuk a termet.

- Mit akarnak tőled? – kérdeztem

- Semmi különöset. – mondta, mire én felvonta a szemöldököm. Bella hirtelen megállt majd szembefordult velem.

- Figyelj! Én a Volturihoz tartozom, ami azt jelenti, hogy az engedélyük nélkül nem hagyom el Voltarrát leszámítva a vadászataimat, és ha kérnek tőlem valamit én megteszem, még akkor is ha nekem nem tetszik a dolog.

- És ez neked így jó? – kérdeztem

- A sorsomat nem én választottam. Ezt kaptam és nem tudok rajta változtatni. – mondta egyre nagyobb elkeseredettséggel a hangjában.

- Bella… - kezdtem volna, de ő ekkor fogta magát és elrohant. Én meg ott maradtam egyedül a hatalmas folyosón, tele kérdéssel, elkeseredettséggel és aggodalommal.