Körbe-körbe forogtam, míg el nem estem egy kőben, és bele nem estem a kis tóba, ami Jake háza mögött volt. Elég nagyot eshettem, mert mikor feltápászkodtam a vízből, nem tudtam, hogy hol vagyok. A vízben csücsültem, mikor körbenéztem, és egy elég helyes indián srác volt előtt, és volt rajtam egy eljegyzési gyűrű is. A srác rémülten nézett rám, és a nevemen szólíthatott. Az igazság az, hogy nem tudtam mi a nevem, hogy ki is vagyok én valójában.
-Drágám, drágám, jól vagy?- kérdezte a srác. Körbenéztem. Csak én voltam itt, így tehát csak nekem mondhatta.
-Hópehely…-csak ennyit mondtam. Egy hópehely hullt az orrom tetejére. Majd minden fehér lett. Túl fehér. A srác továbbra sem mozdult mellőlem. Majd idegen hangra lettem figyelmes. Reagáltam a hangokra, de nem tudtam válaszolni. A következő pillanatban egy picit, fekete lámpának a fényét észleletem, miként mozgatják előttem. Idegesítette a fény, így próbáltam becsukni a szememet. De valaki nem engedte. Fogták a szememet. A valakinek nem láttam teljesen tisztán az arcát, de a vonalait is csak nagyjából. Mondani akartam valamit, de nem hallottam a hangomat. Az ismeretlen elmosolyodott, majd a lámpát elvette a szemem elől, és újra minden sötét lett. Alig néhány órával később nyitottam ki a szememet. Először minden homályos volt, de utána mindent tisztán láttam. A Cullen házban voltam. Egy nagyon előkelő szobában voltam, tele régiségekkel, és te jézusom. Az ággyal szemben lévő falon egy nagy kép lógott. Aranykeretben volt az egész. Gyönyörű volt. Az elképzeléseimet egy ajtónyitódás zavarta meg. Jacob lépett be, kicsit aggódva, nehogy felébresszen. Felé fordítottam a fejemet, és ránéztem. Becsukta az ajtót, az lágyan csukódott be. Az ablakon napsütéses reggel fénye ragyogott, pedig tél volt. Jake odajött az ágyhoz, intette, menjek arrébb. Odébb csúsztam, majd be is mászott mellém. A vörös, selyem takaró lágyan takart minket, hozzábújtam a meleg testéhez. Meleg, izmos karjával átölelt.
-Hópehely- suttogtam, és megpusziltam az arcát.
-Igen. Egy hópehelynek köszönhetően vagyok itt…-jegyezte meg, és csipetnyi undor volt a hangjában. Picit rácsaptam a mellkasára.
-Ne legyél ilyen! Amúgy, mióta vagyok itt?
-Egy hete –mondta, és odahajolt hozzám. Megállítottam.
-Egy hete? Mi az, hogy egy hete alszom? És egyáltalán mi van a sulival? És a Cullen családdal?- észre sem vettem, de már nem feküdtem az ágyban, hanem a kezemmel hadonásztam, fel-alá járkáltam, és egyre magasabbra emeltem a hangomat. Jake unott arccal kimászott az ágyból, odajött és átölelt.
-Itt vannak a házban. Azt hiszem a nappaliban vannak, és az elkövetkezendő teendőikről beszélnek.
-Muszáj lemennem. – kiszabadultam, és az ajtóhoz mentem. Az ajtóban megálltam.
-Te nem jössz?- kérdeztem és az ajtófélfának támaszkodtam.
-Nem… de itt megvárlak- odajött, adott a fejemre egy puszit. Szomorú voltam. Farkas voltam. Farkas, aki mérhetetlenül megbízott egy családban. Egy olyan családba szerettem bele, akik kedvesek voltak, és nem ítéltek el semmi hiányosság miatt. Mosolyt erőltettem az arcomra, és egy hosszú lépcsőn lementem. Mezítláb voltam, a ruhám ismeretlen volt. Egy lila felső, és egy hozzá tökéletesen passzoló, combközépig érő rövidnadrág volt rajtam. Egyáltalán nem fáztam. Mikor leértem, a lépcső végén megálltam. A konyhában voltak, mely a nappali mellett volt. Egy fal választott el minket. Hallgatóztam.
-Miért van itt állandóan? A kis indiánoknak nincsenek orvosaik?- szólt Rosali, hangjában a gyűlölet tisztán, érthetően csengett. Többen felmordultak. De végül csak egyetlen egy ember szólalt meg. Edmund volt az.
-A húgom nem olyan ember, hogy ne érdemeljen bizalmat. Ha kell, tűzbe teszem az egész családért a kezemet, de meg kell értenetek, nekem jelenleg ő, és az épsége mindennél fontosabb. Egy dolog érdekel, hogy halljam nevetni, és lássam a szemein, hogy boldog.- majd lépteket hallottam. Én összekuporodva ültem az utolsó lépcsőfokon, elfojtott, halk sírás tört rám, remegtem. A lépteket nem hallottam többet. Valószínűleg Edmund egy, a konyhában lévő hátsó ajtón távozott. Oldalra néztem. A tekintetem az ajtón ragadt. Csak pár lépés. Két másodperces futás…csak ennyi… Nem gondolkodtam. Felpattantam, és kiszaladtam a hidegbe. Nem tudtam sokáig menni, két lépés után, a térdeim feladták a harcot, és én elgyengülve, magamat szégyellve zuhantam a földre. A lábaimat felhúztam. A hó eleredt. Egy hópehely esett az orromra. Elmosolyodtam.
-Hát újra itt vagy…-mondtam. Nagy pelyhekben esett, lassan, a szél sem fújt. Egy árnyék esett a hóban fekvő testemre. Egy nőé. Felnéztem.
-Szervusz, Becky. Rég láttalak- majd a nő lehajolt, megragadta a pólómat, és húzni kezdett. Ellenkeztem. Az ellenállás nem tartott sokáig. A fejemet bevágtam egy kőbe, és minden elsötétült.
Egy ismeretlen szobában keltem fel. Sötét volt. Kezem és lábam egyaránt zsibbadt, s mikor mozdítani akartam őket, nem mozdultak. Aztán éreztem a kötél dörzsölését a bőrömön, s rájöttem, elraboltak. Hideg volt, a levegő párás, és nyirkos. Az ajtó kinyílt. Egy nő lépett be, a fejem sajgott, nem láttam semmit. A magas sarkú csak úgy kopogott a padlón, majd a nő odaért hozzám.
-Végre felébredtél…-suttogta a fülembe.
-Jacky…-nyögtem, és elfordítottam a fejemet. Kuncogott, majd elhajolt mellőlem. Elindult, léptei nem hallatszódott sokáig. Majd valamit felkapcsolt, és láttam. A hirtelen fény dárdaként érte a szememet. Le is hunytam. Majd szépen, fokozatosan engedtem a fényt a szememhez. A végén már elég jól láttam. Körbenéztem. A szoba ismerős volt, de nem tudtam, hogy honnan. Egy ablak, egy ágy, két fotel és egy éjjeli szekrény volt a szobában. A hátam mögött lehetett az ablak. Én pontosan a szoba közepén ültem, egy faszékhez kötözve, és elernyedt testem majd’ lefolyt a székről. Jacky odalépett hozzám. Hosszúszár, magas sarkú, fekete műbőr csizmát viselt, kék farmernadrággal, mely a csizma szárába volt betűrve és egy mély dekoltázsú, kék hosszú ujjút viselt. Tipikus nőnek nézett ki. Barna haja rövidre volt nyírva, oldalt meg volt tépve. Arcán a bosszú körvonalai jelentek meg. Mikor rám nézett, egy mosoly szerűség suhant végig, de nem tartott tovább két másodpercnél. Egy széket hozott magával, és közvetlenül elém ült.
-Na, hát nem is üdvözlöd a régi barátodat?
-Jó vicc. Kapsz egy plusz pontot a humorérzékedre. De a lakberendező kézséged egyszerűen pocsék.
-Ó, ezt nem én rendeztem be. Ebben a szobában még Bella Swan aludt. És pontosan azon az ablakon mászott be Jacob, és csókolta meg a lányt- az ablak felé biccentett. Elképedtem. Jake nem mesélte, hogy… azt tudtam…de…Sírtam. A könnyek másodpercenként csöpögtek a kötélre, fejemet lehajtottam, a testem remeget. Jacky csak ült, unott képet vágott, kér alkarját a szék hátán pihentette.
-Csak azt ne mondd, hogy ezekről nem tudtál?