Míg a vámpírelmémnek is felfoghatatlanul gyorsan történt minden. Egyik pillanatban még a földön feküdtem, miközben Ben engem védett, azután pedig erős karok ragadtak meg és arrébb húztak, egészen az erdő széléig, távol a verekedéstől. Erőt vetem magamon, és felnéztem, hogy ki az aki elrántott. Természetesen Ben volt az, de amíg ő engem arrébbvitt, addig eltalálta egy ütés, és egy fának csapódott neki, amely majdnem derékba tört. Villámsebesen rohantam oda hozzá. 

  - Ben! Ben, jól vagy? – annyira ideges voltam, hogy miattam bármi baja is történt. Hogy miért kell nekem ilyen szerencsétlennek lennem? 

      - Persze hogy jól vagyok, Lucy! Neked viszont jobban kellene figyelned, és nem minden esetben szükséges a támadó felek közé állni. – ezt most pont úgy hangzott tőle, mintha egy kislányt próbálna tanítani, és ezen én majdnem elnevettem magam. De csak majdnem, ugyanis most Layla felé fordultam. Rajtam és Ben-en kívül mindenki ott állt, és próbálta lecsillapítani a kedélyeket.  

      - Gyerünk! Nézzük meg, hogy legalább eredményes volt-e a közbeavatkozásunk! – Ben kényelmes lassúsággal felkelt a talajról, és odaballagott a csoportosuláshoz. Szó nélkül elindultam Ben után, és ahogy közelebb értem, máris hallottam a mentegetőzéseket. 

      - Én tényleg nem akartam bántani senki! Csak Adam felidegesített. – Layla-n látszott, hogy megbánta az egészet, viszont még mindig dühös Adam-re. Ja, és sajnálom az egészet, Lucy! 

      - Igen, képzelem, hogy mennyire. Oda se figyeltél rá. Képes lettél volna összeverni. - kiabálta Adam. 

      - Jó, most ne kezdjétek előröl az egészet. – próbáltam higgadt hangon beszélni. – Kérjetek bocsánatot egymástól! – szólítottam fel őket. 

      - Mit én? Én nem is csináltam semmit, csak megmondtam az igazat. –  közölte Adam. 

      - Persze, ennyi erővel én is csak az igazat mondtam! – kontrázott Layla. 

      - Kérlek ne veszekedjetek! – már szinte könyörögtem. Ha valamit, hát azt semmiképpen sem szerettem, hogyha állandóan ádáz vitacsaták vettek körül. – Ezzel egyáltalán nem fogtok előrébb jutni. Adam! Elismerem, hogy egyikünk sem éppen boldog attól, hogy vámpír lett, de most már úgy sem tudunk semmit sem tenni ez ellen, tehát kérlek a megjegyzéseidet tartsd meg magadnak. Layla! Tudom, hogy Adam kicsit túlságosan is élesen hangsúlyozta bizonyos tetteidet, de ne törődj vele, meg se hallgasd, hiszen mint már említettem, az már megtörtént és kész. És végül csak annyit, hogy szeretném, ha mindenki nyugodtan megférne másokkal, mert békességben sokkal jobb létezni, mint örökös harcban, igazam van?  

      - Igen – ismerte el mindenki egyhangúan. 

      - Na, látjátok. Részemről itt le is zártam ezt az ügyet. – mondtam, és elindultam a ház felé. 

      - Lucy! Tényleg nagyon sajnálom a történteket. – mondta bűnbánóan Layla. 

      - Én is – csatlakozott Adam. 

      - Azt elhiszem. – válaszoltam, majd újból elindultam. Egy kis nyugalomra volt szükségem. 
 
 
 

Már megint a kedvenc fámnál voltam. Csak ültem, és hallgattam a madarak énekét, ugyanis semmihez sem volt kedvem. A házból popzenét hallottam, és azt, hogy valaki együtt énekli a dalt az előadóval. A tévében focimeccs ment, de azt nem tudtam megmondani innen, hogy hányan nézik. 

      Ben-t láttam közeledni. Ez mostanság mindig így volt. Én itt ültem, ha valami bajom volt, ő pedig kötelességének érezte, hogy utánam jöjjön és vigasztaljon. 

      - Hogy vagy, Lucy? – kérdezte lazán, mintha csak csevegni akarna, de látszott rajta, hogy valami más foglalkoztatja. 

      - Kösz, jól. – mondtam egykedvűen. – Hát te? 

      - Én is jól. – mondta.  

      - Még meg sem köszöntem, hogy megmentettél – mondtam hálásan. 

      - Semmiség, igazából nem is lehet megmentésnek nevezni. De ha így akarod hívni… Amúgy szívesen, és máskor is megteszem, bár azért reméljük, hogy egy darabig nem kell -  mosolyodott el. 

      - Igen, reméljük a legjobbakat - mondtam. 

Hosszabb csend következett. Én közben Ben-t néztem, és próbáltam kitalálni, hogy mit nem mond el nekem. Ben-en az látszott, hogy erősen gondolkozik valamin, amiről nekem fogalmam sem volt. 

      - Te voltál már szerelmes, Lucy? – kérdezte váratlanul, és közben a szembe nézett. 

      Ez annyira váratlanul ért, hogy néhány pillanatig meg sem tudtam szólalni. 

      - Öööö… nem nagyon emlékszem semmi ilyesmire. Egyszer suliba nagyon tetszett egy srác, de kiderült róla, hogy elég bunkó. Hiába, ez az én formám. – az utóbbit inkább csak magamnak mondtam. – De miért kérdezted? – nem írtam ki, hogy fe ne tegyem ezt a kérdést, mivel nagyon kíváncsi voltam a válaszára. 

      - Háát, csak elgondolkoztam valamin….- felelte, miközben az eget nézte. 

      - És min? – nem tudom meddig fog folytatódni ez a kérdezz-felelek játék, de nagyon meg akartam már tudni, hogy mi áll a háttérben. 

      - Rajtad – közölte Ben, és közben ellenállhatatlan tekintettel nézett a szemembe. 

       - Nem hiszem, hogy olyan érdekes vagyok, hogy ennyit kelljen rajtam gondolkozni. – mondtam kicsit élesen, ez pedig furcsa volt, mivel Ben-nel sohasem beszéltem ingerülten. 

      - Tévedsz. Te igen is érdekes vagy. – jelentette ki.  

      - És mi okból gondolkozol rajtam? – most már tényleg kezdtem ideges lenni, és csak vártam, hogy mondjon valami konkrétat. 

        Érdekes, mivel ez általában pont fordítva szokott lenni. Amikor a közelemben van Ben, szinte mindig nyugodtabb vagyok, és ezt nem tudom mivel magyarázni. 

      - Szeretnék valamit megpróbálni, de nem tudom, hogy megtegyem-e. –  mondta. 

      - Talán megtehetnéd. Bár nem tudom miről van szó, de szerintem biztos megér egy próbát. – igazat mondtam, tényleg nem tudtam, hogy mit fontolgat percek óta. 

      - Igazad van. Legrosszabb esetben is csak dühös leszel rám –  mondta, majd elmosolyodott. 

Lassan közelebb jött hozzám, közben végig az arcomat nézte. Apródonként kezdtem felfogni, hogy mit is akar csinálni, bár ebben nem lehettem biztos. Amikor egészen közel ért hozzám, megállt, és két tenyere közé fogta az arcom. 

Nem tiltakoztam, pedig megtehettem volna. Ezután már csak azt éreztem, ahogy az ajkai az enyémekhez érnek, és minden másról elfelejtkeztem.