Ha lett volna szívem, akkor már egészen biztosan elképzelhetetlenül gyorsan verne.

A csók szenvedélyes lett, majd véget ért. Nem akartunk kapkodni, amikor remélhetőleg örökké  itt leszünk.  

Leültünk a fa mellé, a földre és néztük egymást. Én Ben arcát figyeltem. Annyira gyönyörű volt. Hihetetlen, hogy első találkozásunkkor nem vettem észre csodálatos szépségét. Nem volt szükségünk szavakra, mert nincs az a szó, ami le tudná írni azoknak a pillanatoknak a szépségét. 

Nem tudtam, hogy mit érez Ben, csak az én érzelmeimmel voltam tisztában, bár azokban sem teljesen. 

Legszívesebben egész nap, sőt még tovább ültem volna ott, viszont a többiek egyre jobban kezdtek rólunk pletykálni. Nem is foglalkoztatott volna ez annyira, de Layla azt akarta, hogy ma is gyakoroljunk. 

Nem volt kedvem harcolni. Egyáltalán, semmihez sem volt kedvem, azon kívül, hogy itt legyek a fámnál. 

Kelletlenül, de azért mégis elmentünk a rétre gyakorolni a többiek után. Velem általában külön foglalkozott Layla, így ilyenkor én figyeltem a többieket, vagy segítettem Layla-nak.

Most nem volt szükség a segítségemre, így egyedül álltam a tisztás szélén. Innen hallottam ahogy a többiek sugdolóznak. 

      - Szerinted akkor most Ben meg Lucy járnak? – kérdezte Alicia Chris-t. 

      - Nem tudom. De szerintem tök jó lenne. Annyira helyesek együtt, és szerintem teljes mértékben összeillenek. – jelentette ki Chris. 

      - De azt csak tudod, hogy mi fog történni, nem? Hiszen te vagy a jósnőnk – mondta Alicia, aki véleményem szerint pletykás volt, de amúgy roppant kedves és érzékeny lánynak ismertem meg. 

• Ők se döntötték el, hogy mit akarnak. Nem tudom mi lesz ebből a kapcsolatból, de mindenesetre én szurkolok nekik! – válaszolta mosolyogva Chris.

Egyre jobban szerettem őket, és szinte már mindannyijukat a barátomnak nevezhettem, és ez engem boldogított, még akkor is, ha néha a hátam mögött beszéltek rólam.

Míg ők küzdöttek, addig én gondolkoztam az elmúlt néhány óra eseményein. Eldöntöttem, hogy tárgyalni fogok Ben-nel, mert azt hiszem, hogy a kettőnk helyzetén elég sok a megbeszélnivaló. Nem tudom, hogyan fog a mi ügyünk alakulni, de most már egyetlen dologban egészen biztos vagyok: abban, hogy amennyire csak lehet, teljes megállt szívemből szeretem őt.

Nem számítottam arra, hogy ilyen lassan telik az idő, mert ennek nem így kellene lennie. Amikor a többiek befejezték a gyakorlást, azt hittem, hogy végre beszélhetek négyszemközt Ben-nel. Ez nem így történt. 

Chris kitalálta, hogy menjünk el vadászni, csak mi lányok. 

• Király lenne egy csajbuli, nem? – kérdezte Chris.

Mivel úgy láttam, hogy mindenki benne van, ezért nem mondhattam nemet, pedig szívesen maradtam volna itthon. 

      - Igazad van, tényleg nagyon szuper lenne. – felelte a másik összeesküvő, Alicia.

Kénytelen-kelletlen én is igent mondtam,bár mindenem tiltakozott ez ellen. 

Úgy készültem, hogy lesz még néhány órám a vadászatunk előtt, amikor beszélhetek Ben-nel, de megint csak tévedtem. Most Layla akart velem tárgyalni, és azt mondta, hogy elég fontos. 

      - Lucy, megértem, hogy van jobb dolgod is, de muszáj beszélnem veled. Hamarosan el kell utaznom néhány hétre, esetleg egy-két hónapra. Sürgős ügy. Többet sajnos nem árulhatok el róla. – kezdett bele a beszédébe Layla. 

És igen, megint előkerült a Layla-féle titkolózás. Az, hogy ő semmit sem mond meg egészen, és nekem minden fél információkból kell összeraknom. 

      - Viszont arra szeretnélek megkérni, hogy eddzed továbbra is a többieket, mert formában kell tartani őket. Emellett vigyáznotok kell a területeinkre is. Kérlek ne kezdjetek harcot az ellenséggel, és tartózkodjatok még a velük való kapcsolatteremtés bármilyen formájától. – közölte. 

      - Á, ez minden? – kérdeztem kicsit gúnyosan. 

      - Tudom, hogy nem kis feladattal bízlak meg. Ameddig nem leszek itt, addig te leszel a főnök, a többieknek pedig engedelmeskedniük kell neked. – Layla úgy mosolygott, mintha valami kitüntetést adna át nekem, az én arcom viszont kezdett fájdalmas kifejezést felvenni.

      - Én nem akarok vezető lenni – jelentettem ki sírós hangon. 

Nem hiányzott nekem a sok felelősség, és az, hogy mindenki hozzám rohan a bajaival. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos intézkedések miatt még majd utálni is fognak. Köszönöm, de ebből én nem kérek. 

      - Nyugodj meg, Lucy! Ahogy ismerlek téged, a többiek hallgatni fognak rád, ebben biztos vagyok, ahogy abban is, hogy nálad jobban senki se tudná elvégezni ezt a feladatot – Layla, mint mindig, látszólag biztos volt magában, nekem pedig el kellett fogadnom a döntését. 

      - Lehet egy kérdésem? – kérdeztem Lay-t 

      - Részemről akár kettő is, de ne legyél meggyőződve arról, hogy válaszolok is – mondta mosolyogva. 

      - Mikor indulsz? – kérdeztem pár pillanatnyi gondolkodás után.

Layla azonnal kapcsolt, és kissé komolyabb arccal válaszolt. 

• Még maradok egy darabig. Valószínűleg a következő hét elején, tehát olyan négy-öt nap múlva utazok. – válaszolta.

Mihelyt ezt a borzalmas beszélgetést befejeztük, már indulnunk is kellet. Beteges, hogy Chris mennyire lelkesedett a „kirándulásunk” miatt. Azt mondta, hogy legalább három napig haza se jövünk. Ez elszomorított, mert addig sem láthatom Ben-t. 

Amikor útra keltünk, furcsa módon már nekem is jobb kedvem volt. Talán azért, mert a többiek lelkesedése rám ragadt. Mindenesetre legalább több időm lesz átgondolni azt, hogy mit is fogok Ben-nek mondani. 

Layla azt mondta, hogy tud egy nagyon jó helyet, ahol hemzsegnek a nagyvadak, és olyan egy napnyi futásra van innen. Legalább nem fogunk unatkozni, gondoltam.

Bárhogy is lesz, remélem azért jól fogjuk magunkat érezni. 
 

 Este volt, egy sziklánál ültünk, amit táborhelynek választottunk. Még csak Alicia meg én voltunk ott, a többiek még vadásztak. 

      - Te és Nate jól kijöttök egymással, igaz? – kérdeztem. 

      - Igen, azt hiszem ez több, mint barátság. – mondta mosolyogva Alicia. 

      - Ez látszik is rajtatok. Szerintem Nate teljesen odavan érted, és erre utalt is amikor legutóbb beszélgettünk. – mondtam neki. 

      - Tényleg? Szerinted odavan értem? Biztos vagy ebben? – kérdezte hirtelen, izgatottan és csillogó szemekkel. 

      - Ez annyira biztos, mint ahogy én itt ülök – válaszoltam.  

      - De jó! Ezek szerint ő is szeret engem! – kiáltott fel boldogan Alicia. – Amúgy szerintem Ben totál beléd van zúgva – jelentette ki magabiztosan. 

      - Gondolod? – kérdeztem, és legszívesebben nevettem volna magunkon, hiszen az annyira emberi volt, hogy két lány a pasikról beszélget, hogy senki sem mondta volna meg rólunk ebben a percben, hogy vámpírok vagyunk. 

      - Biztos vagyok benne – nevetett Alicia. 

Másnap indultunk csak haza, és én voltam a legjobban meglepve, hogy mennyire jól éreztem magam. Úgy láttam, mindenki szerint remek volt a kis kirándulásunk.  Viszont most megint olyan dolgokkal kellet foglalkoznom, amik az elmúlt három napban háttérbe szorultak. Például Ben. Tudtam, hogy sort kell kerítenünk egy sorsdöntő beszélgetésre.