|
Első szerelem
Beszélhetünk négyszemközt? – sétált mellém Mark.
Hát… igen, persze. – válaszoltam, majd rám mosolygott. Így még sokkal helyesebb. Na jó, mindegy próbáld ki verni a fejedből őt. Biztos, hogy nem tetszel neki, sőt biztos, hogy nem. De akkor is, ha a közelemben van, olyan, mintha a szívem újra életre kelt volna és dobognak, iszonyatosan gyorsan.
- Beszélhetünk négyszemközt? – sétált mellém Mark.
- Hát… igen, persze. – válaszoltam, majd rám mosolygott. Így még sokkal helyesebb. Na jó, mindegy próbáld ki verni a fejedből őt. Biztos, hogy nem tetszel neki, sőt biztos, hogy nem. De akkor is, ha a közelemben van, olyan, mintha a szívem újra életre kelt volna és dobognak, iszonyatosan gyorsan.
- Elmehetek? – kérdeztem.
- Persze! Menjetek csak. – mosolygott Poppy. Kisétáltunk az ajtón és még meghallottam Beno hangját.
- Körbevezesselek a házban? – kérdezte Saraht.
- Aha. – válaszolta, majd fel is ugrott a kanapéról. Mark hirtelen meg fogta a kezem és rohanni kezdett. Nagyon gyorsan haladt, de most nem törődtem vele. Szinte repültünk egymás mellett, olyan megnyugtató volt. Egyszer csak megállt, de még mindig fogta a kezemet. Aztán körbe néztem. Ugyan azon a réten voltunk, ahol megmentett az oroszlántól.
- Miért hoztál ide? – kérdeztem. Rám emelte tekintetét, majd ledőlt a fűbe, és magával rántott. Éppen, hogy nem estem rá.
- Gondoltam választ akarsz arra, hogy kerültem ide. – mosolygott rejtélyesen.
- De hiszen már elmondtad. Az oroszlán a kedvenced és itt szoktál vadászni. Vagy talán hazudtál? – kérdeztem.
- Nem, nem hazudtam. Csak éppen láttalak küzdeni a nőstény oroszlánnal, és be kell, hogy valljam, nagyon is jól csináltad. Viszont mikor megláttalak a hímmel küzdeni, kicsit megijedtem. Nem láttam még hozzád hasonlót. Tudod a többiek már rég, elmenekültek volna előle, de te? Egyből kivédted a támadását. – mondta, de azt hiszem, még folytatta volna, ha nem vágok a szavába.
- A testvéremet védtem. Tudod nem akartam, hogy keressen, mert ő még nem harcolt húsevőkkel, mivel ő inkább a szarvasokat és az egyéb, kisebb testű állatokat szereti. – mondtam.
- Értem. Nagyon bátor voltál. Ha nem lennétek ikrek, azt mondanám, te jóval idősebb vagy Sarahnál.
- Kérdezhetek valami? – kérdeztem. – De csak, ha nem baj. – mondtam.
- Kérdezz bátran. – mosolygott Mark.
- Azt mondtad, hogy mikor láttál a hímmel harcolni… nos, megijedtél. Ezt nem nagyon értem. Hiszen nem is ismersz, sőt, most találkoztunk először. – mondtam lágyan. Nem akartam, hogy félre értse.
- Hát… tudod. Reméltem, hogy ezt nem veszed figyelembe, de mivel szóba hoztad, illene elmondanom. Nos, gondolom ez téged úgy sem fog érdekelni, hisz te gyönyörű vagy és nem mellesleg tehetséges is… biztos, hogy van már párod. De mindegy azért elmondom. Nos, igen mikor láttalak a hímmel harcolni megijedtem… azt hiszem, hogy én nagyon is… féltelek téged. Tudom, hogy nem kellene és, hogy nem lenne szabad, de beléd szerettem. Nem értem én sem, hogy történt ez, de megtörtént. 100 éve vagyok már vámpír, de még egyszer sem éreztem azt, mint mikor a közelemben vagy. Valahogy nem is tudom. Biztonságban érzem magam, ha itt vagy mellettem. Mintha a hallott szívem, felébredt volna, és újra dobogna. – mondta. Ezt nem tudom elhinni. Azt mondta, hogy szeret! És, ugyan azt gondolta, mint én. A szíve újra dobog, ha mellette vagyok. És azt gondolja, hogy van párom? Jaj, ne már! Remélem, nem mondta azt komolyan.
- De, mindegy is. Legalább elmondtam. Sajnálom, ha rosszul érzed magad miattam, nem akartam, én csak… - magyarázta, de nem bírtam tovább, és hirtelen megcsókoltam. Nem ijedt meg, sőt inkább örült neki, és tetszett is. Megfogta a derekamat és közelebb húzott magához. Nem akartam ezt a csodás pillanatot megszakítani, de akaratlanul is felkuncogtam. Elhúzódtam tőle, de csak annyira, hogy lássam tökéletes arcát. Mosolygott, ahogyan én is, aztán még közelebb húzott magához, de most nem csókolt meg.
- Köszönöm! – mondta lágyan.
- Mégis mit? – kérdeztem értetlenül.
- Hogy szeretsz! – mosolygott. – Soha nem gondoltam volna ezt! – puszilta meg a számat.
- Tudod én sem. – kuncogtam. - Vajon mi lesz a többiekkel? A családoddal és az én családommal? – kérdeztem aggódva.
- Hallgasd meg Beno és Sarah gondolatait, kérlek! – mondta. Úgy tettem, ahogy kérte, és meglepődtem. Sarah és Beno nagyon is boldogok voltak, és bevallották egymásnak az érzelmeiket. Elmosolyodtam, majd szerelmem felé fordultam.
- Nagyon szeretlek! – suttogtam, és a vállára hajtottam a fejem.
- Most már te vagy az életem! – mondta és közben a hátamat, simogatta. Nagyon jól esett. Kicsit aggódtam, hogy Armand, Poppy, és Mark családja mi fog szólni ehhez, és ennek hangot is adtam.
- És a családod? Mármint a többiek. És az én szüleim? – záporoztak aggódva tőlem a kérdések. Felkuncogott.
- Tudod, Ashley ezt előre látta, mivel én már eldöntöttem, hogy elmondom neked, de a te ötletedet olyan gyorsan vetetted fel, hogy csak utána látta az én drága húgom, miután megcsókoltál. – mondta nevetve. – Elmondta a többieknek is, akik mind nagyon örültek neki, sőt boldogok mindannyian. És mielőtt pánikba esnél szerelmem, Jackson sem használta a képességét. – simított végig arcomon. Ettől megnyugodtam, nagyon is. Ismét nyakába temettem az arcomat.
- Annyira hihetetlen, hogy találkoztunk. Nem is tudom mi lett, volna velem nélküled. Ugye most már örökre velem maradsz? És soha nem válunk el? – kérdeztem, és belecsókoltam a nyakába. Jóleső borzongás futott végig rajta, aztán válaszolt.
- Természetesen nem hagylak el! Veled maradok örökre! Nem fogunk elválni. – mondta, majd felemelte a fejem, és ismét megcsókolt. Olyan lágyan, mintha ott se lenne. Jól esett, nagyon is. Boldog voltam, hogy megtaláltam a szerelmet.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
