·     Kész vagyok! A terítés meg van Alice. – mondtam neki, amit egy mosollyal díjazott.

·     Bocsánat anyu, hogy nem tudtam segíteni! Kicsit béna vagyok! – mondta szomorúan, és apja vállába temette az arcát.

·     Ugyan Renesmee, semmi baj, úgy látszik ebben anyádra, ütöttél! – nevetett Emmett, amin mindenki nevetett. Hát igen, az én bátyám mindenből viccet tud csinálni. Edward már éppen fel akart állni. De én megállítottam.

·     Emmett, lehet, hogy béna voltam és lehet, hogy a lányom is kapott belőle egy kicsit, de ne felejtsd el, hogy mindketten erősebbek vagyunk nálad! – mondtam és kinyújtottam a nyelvemet. Emmett egyből felvette a durcás kisgyerek arcot. Ezen mindenki nevetett. Jasper nevetett a leghangosabban, így Emmett bosszúból,(persze neki jó volt) megcsókolta Rosaliet. Olyan erősek voltak az érzéseik, hogy Jasper elég rosszul érezte magát, és abba hagyta a nevetést:

·     Jól van értem, most már befejezhetnétek. – mondta Jasper, csak, hogy Emmettnek és Rosienak esze ágában sem volt ezt megtenni. Carlisle megköszörülte a torkát és akkor a turbékoló gerlepár abba hagyták, aminek látszatra Jasper nagyon örült.

·     Ó, Renesmee nem vagy éhes? – kérdezte Esme.

·     De egy kicsit! – mondta félénken kislányom - de én most egy ideig kerülöm a konyhát, ha nem baj, tudom, hogy az egyik kedvenc poharadat törtem össze, sajnálom! – mondta kis angyalom és lehajtotta a fejét.

·     Ugyan drágám, kit érdekel az a pohár, az a lényeg, hogy nem történt nagyobb bajod! – mondta anyám és megölelte kislányomat.

·     Köszönöm, hogy nem haragudtok rám! – mondta és már halványan mosolygott.

·     Ez természetes! – ölelte még mindig Esme. Kicsi lányom miután evett Alice már el is mondta a dolgokat.

·     Na jó, a lányok eljönnek velem a mi szobánkba a fiúk, pedig Emmették szobájába és felöltöznek rendesen! – adta ki a parancsot legjobb barátnőm, amin egy kicsit kuncogtam.

·     Ne aggódj kicsim, oda telefonálok Jacobnak! – mondtam kislányomnak, aki nagyon örült neki. Felhívtam Jacobot és közöltem vele, hogy jobb lesz, ha készülődik, mert itthon már szinte minden megvan.

·     Megbeszéltem vele, hogy 8 órára átjön! – nyugtattam meg kislányomat.

·     Ha 8-ra jön, akkor már csak 4 óránk van! Az nagyon kevés! – mondta bosszankodva Rosie.

·     Kérlek, ne bántsátok Jacobot este, kérlek! – kérlelt minket kis lányom, miközben mentünk fel a szobába.

·     Hát… ömm…. Rendben van! – mondta Rosalie egy kicsit dadogva, nem hiszem, hogy biztos volt abban, amit mondott, de Alice, anyám és én is bólogattunk, mire Renesmee mind a négyünket megpuszilt. Jasperék szobájában már mind a négy ruha ki volt rakva. Renesmee bekopogott Emmettékhez, de nem ment csak kintről kiabált:

·     A ruhákat nem tönkre tenni, Alice nem azért vette! – kiabálta csilingelő hangon. Válasz nem jött csak hangos nevetések. Először kislányomat vettük kezelésbe. Én felöltöztettem Esme és Alice a sminket, tették fel rá, Rosalie pedig, mint mindig most is a haját egyenesítette ki. Aztán és következtem. Ugyan így csinálták, meg nekem is, csak persze nekem a hajam volt más. Utánam Esme, Alice, majd Rose. Idősebbik nővérem nem akarta, hogy én készítsem el a haját, de miután kész lett, tetszett neki. Mire kész voltunk a fiúk is már az ajtó előtt vártak türelmetlenül. Kimentünk és amint megláttuk a fiúkat, nevetnünk kellett. Úgy álltak ott mintha elsősök lettek volna. De mindannyian oda mentünk párunkhoz és megcsókoltuk. Ekkor valaki csengetett. Renesmee tudta ki az így gyorsan lefutott. Mikor kinyitotta az ajtót megölelte Jacobot, aki egy kézzel felemelte és behozta a házba. Jacobon sem mutatott rosszul a világoskék ing, ezt be kellett vallanom.

·     Sziasztok! – köszönt illedelmesen. Mindannyian köszöntünk neki és beinvitáltuk Renesmeevel együtt az ebédlőbe. Persze csak ők ettek, de mi is leültünk hozzájuk. Kislányom megkóstoltatta velem a vacsoráját. De amint megéreztem az ízét, hát, hogy is fogalmazzak pocsék volt. Így nagy nehezen, de lenyeltem.

·     Ilyen volt nekem is, amikor ugyan ezt csináltad, velem, még régen! – mondta szerelmem és elnevette magát. Bementünk a nappaliba és a fa előtt megálltunk. Még jó, hogy Edwardal hajnalban elmentünk Renesmee és Jasper ajándékáért az erdőbe, ahova szerelmem elrejtette, így most a garázsban állnak letakarva.

·     Kezdhetjük mi? – kérdezte Esme.

·     Persze! – mondta Alice. Szerintem már Ő is tudta mi van dobozban, amit fogadott anyám, lányom, Jacob és felém a nyújtott. Kinyitottam, és amit láttam ledöbbentem. A dobozban egy nyaklánc, egy karperec és egy csukló szorító. Mindegyiken rajta volt a Cullen család címere:

·     Úgy gondoltuk, hogy ezt kapjátok, hisz már régóta hozzánk tartoztok! A karperec Belláé, ami az enyémhez hasonlít, a nyaklánc Renesmmeé ami olyan mint Aliceé és a csuklószorító pedig Jacobé, ami olyan mint Edwardé, Jasperé és Emmetté! – mondta anyám mosolyogva.

·     Úristen, köszönöm, ez fantasztikus! Annyira örülök neki! – köszöntem meg fogadott szüleimnek és megöleltem őket.

·     Mi is köszönjük szépen! – mondta lányom és Jacob egyszerre.

·     Akkor rajtunk a sor! – mondtam szerelmemnek. És hoztam is Esme és Rosalie ajándékát. Oda nyújtottam nekik és láttam, hogy Esme, hogy néz a feliratra.

·     Köszönjük szépen! Nagyon gyönyörű! – mondta Rose és fogadott anyánkkal megölelt minket. Alice és Emmett ajándékát adtam át. Alice egyből felakarta venni, de én nem engedtem, mert most ezüst, színűben voltunk. Alice kicsit durcás lett, de nagyon örült neki és mindkettőnket alaposan átölelt. Emmettnek is nagyon tetszett, mert már a szobában ki akarta próbálni. Esme kicsit rászólt, hogy ide bent ne próbálja ki, és ez sajnos nem tetszett bátyámnak, de jó alaposan megölelt, Edwardal pedig kezet fogott. Jacobnak nyújtottam át a következő csomagot. Kicsit furcsán nézett ránk, gondolom nem számított arra, hogy ajándékot kap és most meg ez a második ajándéka.

·     Ugyan már, nyisd ki, remélem jól fog jönni! – mondtam neki mosolyogva.

·     Hát…. Köszönöm! – mondta. Kinyitotta és nagyon megörült neki. Gyorsan lefényképezte lányomat, hogy kipróbálja. Aztán mindenkiről készített egy képet. Kivettem a kezéből a gépet, Alice lányom mellé állította, és én gyorsan lefényképeztem mielőtt bárki, szólhatott volna egy szót is. Jaspernek és lányomnak egy-egy borítékot nyújtottam át, amiben egy kulcs volt. Először nem értették, és közben rájöttek, hogy Edward is eltűnt. Én csak mosolyogtam:

·     Kicsit furcsa, igaz? Edward a garázsban van, ezért nem engedtünk titeket oda, mert oda van elrejtve az ajándékotok! – mondtam. – Gyertek gyorsan! – mondtam és kifutottam én is szerelmemhez. A többiek követtek. Férjem már Jasper ajándékának a takaróját fogta én, pedig lányunkét. Lerántottuk egyszerre takarókat és az arcukon hatalmas mosolyt, láttam, amin nekem is mosolyognom kellett.

·     Úristen, ez gyönyörű, köszönöm anyu, apu! – mondta kislányom és megölelt mindkettőnket. Jaspernek is nagyon tetszett.

·     Köszönöm! Ez fantasztikus! – mondta és megölelt engem majd Edwardal kezet fogott.

·     Gondoltuk, ha már szerettek száguldozni, akkor ezen is lehet! – mondta szerelmem nevetve. Renesmee már a saját motorján ült és beindította. Azt gondoltam, hogy elindul vele, de nem így tett, csak megnézte milyen a hangja. Láttam rajta, hogy észrevette a feliratot az oldalán. A neve szerepelt ott, aminek nagyon örült.

·     Anyu mehetek ezzel majd kicsit később egy kört? – kérdezte reménykedve.

·     Ha Jasper is veled megy, akkor az erdőbe is mehetsz! – mondtam neki mosolyogva. Visszamentünk a házba és most fogadott apám felé fordultam. Átadtam neki a könyvet, amit Edward vett neki. Nagyon érdekesnek találta, mert alaposan elkezdte vizsgálni.

·     Köszönöm! – mondta és megölelt mindkettőnket. Alice, Edwarddal beszélgetett valamit, de én nem hallottam semmit. Szerelmem ajándéka a zsebemben volt. Nagyon remélem tetszeni fog neki. Miután ezt kimondtam magamban, minden nagyon gyorsan történt. Szerelmem elkapta a kezem és kirohant velem az erdőbe. Nem tudom hova mentünk, de ismerős volt a hely. Nem sokat törődtem ezzel, boldog voltam, hogy vele vagyok, vele, akit a Világon a legjobban szeretek. Most már tudtam, hol vagyunk. A rétünkön. Innen kezdődött a szerelmünk. Pontosabban három éve történt, hogy az oroszlán beleszeretett a bárányba. Mikor megláttam mi várt ott, ledermedtem. Egy hatalmas sátor állt, és a rétünk fel volt díszítve. Nem tudom ugyan, hogy mikor csinálták, de gondolom, hogy Alice keze is benne van. Bementünk a sátorba és mindenhol színes párnák és gyertyák voltak. Fantasztikusan nézett ki.

·     Tetszik? – kérdezte szerelmem.

·     Ez hihetetlen, és gyönyörű! – ezt adtam válaszul és lágy csókot leheltem ajkaira, mire ő vadul vissza csókolt. Leültem mellé és kivettem a zsebemből az ajándékát.

·     Boldog Karácsonyt! – mondtam neki és átnyújtottam a kis dobozban lévő ajándékot. Csillogó szemekkel esett neki kibontani. Amikor meglátta elmosolyodott.

·     Már értem mért mondta Alice, hogy ennyire tökéletes párt még nem látott! – nevetett.

·     Ezt meg, hogy érted? – lepődtem meg.

·     Nyisd ki kedvesem! – mondta nekem. Mikor kinyitottam nekem is nevetnem kellett. Ugyan olyan lánc volt, mint amit én adtam Edwardnak, csak azzal a különbséggel, hogy Edward ajándékán egy bárány volt, míg az enyémen egy oroszlán. Annyira tökéletes volt ez így. Felraktuk egymásnak a láncokat. Ekkor felém fordult szerelmem.

·     Az oroszlán beleszeret a bárányba! – mondta nekem azzal a féloldalas mosollyal, amit annyira szeretek.

·     Akkor a bárány mégsem volt buta! – mondtam nevetve.

·     És az oroszlán nem volt beteg és mazochista! – mondta még mindig mosolyogva, majd megcsókolt. Itt töltöttük az egész éjszakát és nem foglalkoztam semmivel, csak egy valamivel.

·     Renesmee? – ijedtem meg.

·     Ne aggódj, Esmevel már megbeszéltem, hogy vigyáznak rá! – mondta, hogy megnyugodjak. Ettől meg is nyugodtam egyből. Az éjszaka nagy részét azzal töltöttük, hogy a régi emlékeinket elmeséltük egymásnak, de Edward mesélt a legtöbbet, mert nekem valamelyik csak homályos emberi emlék. Már hajnalodott szerelmemmel úgy gondoltuk, jobb, ha most már megyünk. Haza futottunk amilyen gyorsan csak tudtunk és már az otthonunk előtt álltunk. Bementünk és Alice karjaiban találtam magam és felmentünk a szobájukba mindhárman. Megmutatta, ami akart, kislányom Jasper karjaiban feküdt és úgy aludt. Ezen mosolyognom kellett.

·     Este leültünk beszélgetni és bemászott Jasper ölébe, aztán két óra múlva elaludt. Felhoztuk, de nem akartuk felkelteni, így inkább hagytuk! – suttogta Alice.

·     Köszönjük szépen! – mondtam neki és Jasper felé, néztem, úgy tűnt nem zavarja.

·     Pár perc és felkel! – közölte velünk Edward. Igaza volt kislányom 2 percen belül fel is ébredt, és kicsit furcsának találta, hogy Jasper karjaiban kelt. Ezen nevettem és nem csak én, de mindenki körülöttem.

·     Jó reggelt Renesmee! – köszönt kedvesen Jasper egy hatalmas mosollyal.

·     Szia! Anyu hol van? – kérdezte kis angyalom.

·     Itt vagyok drágám. – mondtam neki és oda szaladtam hozzá. Megköszöntem Jaspernek és Alicnek, hogy vigyáztak kislányunkra. Felöltöztettem lányomat és lementünk a többiekhez.

·     Sziasztok! Renesmee megfésülhetem a hajadat? – kérdezte.