·     Mit láttál Kicsim? – kérdezte Jasper.

·     A Volturi kicsit érdekesen fogja venni Bellát és…..Renesmeet megkedvelik, túlságosan is! – mondta Alice.

·     Ez meg mit jelent? Mi az, hogy túlságosan is? – kérdezte szerelmem mellettem.

·     Nem tudom, csak ennyit láttam, sajnálom! – hajtotta le a fejét legjobb barátnőm.

·     Ennyi is bőven elég Alice, ügyes vagy, köszönjük! – mondtam neki. – Valaki eljön velem vadászni? – kérdeztem.

·     Persze! Mi szívesen megyünk! – mondták nővéreim!

·     Rendben! Akkor Esme, ránéznél néha Renesmeere? – kérdeztem.

·     Ez természetes drágám! – mondta a kérdezett.

·     Akkor mennyünk! – mondta Rose és már az erdőben futottunk. Elkaptunk egy-egy szarvast és úgy vettük észre, hogy elég is volt. Hazamentünk és bent érdekes dolgot láttunk. Az ebédlő asztalnál együtt ült Carlisle, Emmett, Jasper, Edward és amire nem számítottam Jacob! A lányokon is láttam, hogy meglepődtek, ezért jobbnak láttam, ha most hagyjuk őket beszélgetni és felmegyünk az emeletre. Bementünk Emmették szobájába, mert a miénkbe Esme és kislányom voltak.

·     Bella, olvasd ki a gondolataikat! – mondta Alice. Nem ellenkeztem. Emmett gondolatait olvastam ki, és hát kicsit meglepődtem, amit a lányok is észre vehettek.

·     Mi az? Miről beszélgetnek? – kíváncsiskodtak nővéreim.

·     Elmondták Jacobnak, hogy el fog jönni a Volturi! És megkérték a farkasokat, hogy ne bántsák őket! – közöltem velük.

·     Aha, értem! – mondta Alice. Ekkor jött be Esme, kislányommal együtt.

·     Lányok, nem szép dolog, ha kihallgatjátok őket! – szidott le minket fogadott anyánk.

·     Bocsi, csak kíváncsiak vagyunk túlságosan is! – mondtuk egyszerre.

·     Igen drágáim, tudom! – mosolygott ránk Esme.

·     Renesmee! Itt van Jacob! – mondtam lányomnak. Láttam a szemében a csillogást és már szaladt is le. Gyorsan utána mentünk és már apja karjaiban volt, aztán futott mindenkinek adott egy puszit, és végül Jacobnál állt meg.

·     Szia, nagylány! Hogy vagy? – kérdezte Jacob kedvesen.

·     Jól! – nevetett kislányom. Oda mentem szerelmemhez. A lányok is mind, így tettek.

·     Hallottátok, hogy miről beszélgetünk, igaz? – kérdezte Edward a szemembe nézve.

·     Mi – mi csoda? – kérdeztem. Mi nem is…… - folytattam volna, de szerelmem a számra tette az ujját.

·     Lányok! Pontosan tudjuk milyenek, vagytok! – mosolygott Jazz.

·     Jól van, na! Igen hallgatóztunk! – mondta Alice és lehajtotta a fejét, ahogy én is és Rose is.

·     Akkor már tudjátok, miről van szó! Hé, semmi baj! – mondta szerelmem.

·     Ez az! Edward is pont ilyen! Túlságosan is összeilletek! – nevetett Emmett.

·     Hé, hagyj már minket békén! – mondtam neki és kinyújtottam a nyelvem, mint egy öt éves. Ezen mindenki nevetett. Hát igen, az én mackós bátyámnak nincsen egy olyan mondata, amiből ne csinálna, viccet.

·     Megbeszélem ezt a dolgot Sammel és a többiekkel, aztán visszajövök és megmondom, hogyan döntöttünk! – közölte Jake, aztán elment. Már reggel hét óra volt, így jobbnak láttam, ha átveszek egy másik ruhát, és úgy vettem észre, hogy mindenki követi a példámat. Elköszöntünk szüleinktől és kislányomtól, majd indultunk. Kivételesen most mindenki a saját kocsijával ment. Alice és Jasper, a Porsceval, Rose és Emmet, a BMW- vel, én és Edward pedig most kivételesen az én kocsimmal mentünk. Nagyon szeretem a kocsimat Edwardtól kaptam, miután vámpír lettem. Egy piros Ferrari! Gyönyörű, és nagyon gyors. Megszoktam a gyorsaságot, így már én is gyorsan vezetek, már majdnem annyira, mint szerelmem. Mikor a sulihoz értünk, már nagyon sokan voltak, így mikor én szálltam ki a kocsiból, kicsit meglepődtek rajta.

·     A csendes Bella Swan, vagyis Cullen egy ilyen autót vezet? Ez ijesztő! – hallottam meg egy gondolatot, amit Edward is észre vett, mert hatalmas mosoly jelent meg az arcán.

·     Töröld le a mosolyt az arcodról! Hallod? – emeltem fel a hangom és oda futottam hozzá, persze emberi tempóba.

·     Jól van! Befejeztem! – mondta, de még mindig mosolyogva.

·     Mehetünk? Vagy letelepedtek itt? – kérdezte Emmett, amin mindenki nevetett.

·     Befejezted? – kérdeztem szigorúan.

·     Be! – mondta és lehajtotta a fejét.

·     Jól van, akkor mennyünk! – indult el Rose. Mi is követtük és a szemem sarkából, megláttam Mikeot és Jessicát. Feléjük fordultam és rájuk mosolyogtam, kicsit megijedtek, amin nekem kuncognom kellett! Bementünk az órára és a tanár egyből engem talált meg, így elhalmozott kérdésekkel.

·     Melyik két család volt harcba egymással a Rómeó és Júliában, Bella? – kérdezte tőlem a tanár.

·     A Montaque és a Capulet! – válaszoltam a kérdésére, ezen a napon már harmadjára.

·     Igen helyes! – mondta a tanár.

·     És kitudja, hogy mikor volt…… - nem tudta befejezni, mert kicsöngettek. Elmúlt a többi óra is és már mentünk is haza.

·     Holnap jön a Volturi család! – ujjongott Rose, de persze a maga módján.

·     Igen sajnos! – mondtam, aztán mindenki ment a kocsijához.

·     Vezethetek én? – kérdezte szerelmem. – De ha te szeretnél, akkor vezess te! – tette még hozzá.

·     Vezess most te! – mondtam neki. Láttam rajta, hogy örül neki! A házhoz érve megláttuk Jacobot.

·     Szia! Gyere beljebb! – hívtam be a házba kedvesen. Bementünk mindannyian és leültünk az asztalhoz.

·     Megbeszéltem a dolgokat a többiekkel! Rendben van! Addig mi elrejtőzünk, és nem változunk át! – mondta.

·     Remek! Akkor ez is el van intézve! – mondta Rose.

·     Ha Renesmee fel kelt, esetleg elvihetném vadászni? – kérdezte Jake.

·     Sajnálom, de örülnénk neki, ha most nem menne el itthonról, de máskor elengedjük veled! – mondtam neki mosolyogva.

·     Rendben! Akkor most megyek! – közölte és már itt sem volt. Felmentünk Edwardal a szobánkba és szóltunk Esmenek, hogy Carlisle is megérkezett. Fogadott anyám nyomott egy puszi Renesmee arcára, majd elment. Lefeküdtünk az ágyra és szerelmem elkezdte dúdolni az altatómat! Szorosan mellé bújtam, majd megcsókoltam.

·     Kicsit félek a Volturi miatt! – mondtam neki.

·     Miért szívem? Nem rossz szándékkal jönnek, legalább is reméljük, hogy amit Alice látott, azt jó értelembe gondolják! – próbált nyugtatni szerelmem.

·     Igen, persze! Reméljük! – mondtam, majd a fejemet a mellkasára hajtottam. Ekkor kopogtak az ajtón.

·     Szabad! – mondtam, de csak halkan.

·     Sziasztok! A Volturi megjött, jobb lenne, ha lejönnétek! – mondta Jasper és kiment a szobából. Felkeltem az ágyból és kislányomhoz mentem, hogy felkeltsem.

·     Kincsem! Kelj fel, kérlek! Látogatóink vannak! – mondtam és kivettem az ágyából.

·     Rendben! Már fent vagyok! – mondta, de még hallani lehetett, hogy álmos. Kislányommal és férjemmel együtt mentem le. Már mindenki ott volt: Carisle, Esme, Emm, Rose, Jazz, Alice, és persze a Volturi Klán: Aro, Caius, Marcus, Jane, Alec, Felix, Demetri!

·     Szervusztok! Bella, de szép vámpír lett belőled! – köszöntött Aro.

·     Köszönöm! – mondtam.

·     Ő, lenne a kislányotok, akiről annyit hallottunk? Renesmee Cullen? – kérdezte Jane és a szemeit, belemélyesztette lányom szemeibe.

·     Hiába próbálkozol, drága Jane! Bella kicsit beleszól a képességedbe! – nevetett Emmett.

·     Micsoda? Bella hagyd abba! Meg akarom kicsit leckéztetni a kislányodat! – tombolt Jane. Na ez egy kicsit fájt, ezért neki estem Janenek. Láttam, hogy próbálkozik, nem nagy sikerrel. Végül Jasper szedett le a Volturis lányról.

·     Ó, hát ez fantasztikus! De komolyan! – tapsikolt Aro. – Drága Isabella, mi lenne a te ajándékod? – kérdezte még mindig mosolyogva.

·     Egy fajta pajzsom van! Amit, másokra is ki tudok terjeszteni! – mondtam és Janre néztem.

·     Lenyűgöző! Megengeded? – kérdezte és a kezét kislányom felé, nyújtotta. Emlékszem erre, amikor elmentünk Voterrába ugyan ezt kérdezte tőlem. Aronak az a képessége, hogy ha megérint valakit, annak látja minden gondolatát, amit az életében gondolt.