·     Kicsim, holnap megtudsz mindent lefekvés! Most! – mondtam. Nem volt szigorú a hangom, de erős az már inkább.

·     Rendben! De holnap reggeli közben elmondod ugye? – kérdezte.

·     Igen! – mondtam és megpusziltam. Felment a szobájába, és már halottam is, hogy elaludt.

·     Na szóval! Mesélj! – fordult hozzám gyanakodva Jasper.

·     Előbb elmegyek megfürdök! Nem tart tovább tíz percnél. – ígértem.

·     Lehet, hogy ez nekünk előnyösen hangzik! – nevetett Emmett. Gyorsan felszaladtam a fürdőszobába és beálltam a zuhanyzó alá. Nem érdekelt a víz, de az, biztos, hogy Alice ezt a ruhát nem fogja engedni, hogy felvegyem még egyszer. Átvettem egy szűkebb farmert és egy kék toppot, aztán leszaladtam a családomhoz. Edward hozzám szaladt és megcsókolt.

·     Így már jobb! Gyönyörű vagy! – mondta egy fél oldalas mosoly kíséretében.

·     Köszönöm! – mondtam. Magával húzott a nappaliba, ahol már mindenki várt.

·     Most már mesélhetsz! – mondta Carlisle.

·     Oké! Szóval, elmentem a rétre, ahol baseballozni szoktunk, és ott találkoztam a farkasokkal. Sam, Jacob, Jared, Embry, Paul és Quil, farkas alakban. Aztán átváltoztak és elkezdtünk beszélgetni. Jake elhívta Renesmee holnap kirándulni a farkasokkal. Elengedjük? – fordultam most szerelmem felé.

·     Semmi akadályát nem látom! – mondta nyugodtan.

·     Remek! Majd fel is hívom gyorsan őket! Renesmee örülni fog! – mondtam.

·     Van még valami. – mondta Jazz, de ez inkább kijelenés volt, mint kérdés. – Kicsit izgatott vagy! – tette hozzá.

·     Hát…van! Sam meghívott mindannyiunkat egy tábortüzes partira! – mondtam és megnéztem mindenki arckifejezését. Fogadott szüleim, úgy láttam, örülnek neki, Edwardnak úgy véltem semmi ellenvetése nincsen, Emmett mosolygott, Jasper a szokásos volt, míg Alice is örült neki és úgy gondolta, hogy majd valami szép ruhában, de mégis mozgékonyban kellene mennie, de Rose nem nagyon örült neki. Már tíz perce is eltelt, de nem szólalt meg senki, ezért én törtem meg a csendet.

·     Na jó! Az arcotokat látva, senkinek sincs ellenvetése, kivéve Jaspert és Rosaliet! Igaz? – kérdeztem szomorúan.

·     Igen! Nekem egyáltalán nem tetszik! Oké, lehet, hogy régen segítettek nekünk. De akkor is! Én még mindig nem bízom meg bennük! – mondta idősebbik nővérem.

·     Ugyan Cica! Szerinted nem lenn vicces, ha kicsit verekednénk? – nevetett Emmett.

·     NEM! – mondtuk egyszerre Esmevel.

·     Na és te Jazz? Folyton valami filmről mesélsz gondolatban! Mit mondasz? – kérdeztem reménykedve.

·     Nem tudom, mit gondoljak! Hiszek neked is, hogy nem kell tartanunk tőle, de hiszek Rosenak is, hogy nem olyan biztonságosak.

·     Szerinted, ha nem lennének biztonságosak, elengednénk velük a lányunkat? – kérdezte szerelmem.

·     Te csak ne szólj semmit! Régen még gyűlölted azt a korcsot, mert ő is szerette Bellát! – húzta fel magát Rose. Na jó, lehet, hogy ezt még sem kellett volna mondania! Ez most fájt, és úgy láttam Edwardnak is.

·     Sajnálom, nem úgy gondoltam! – hajtotta le a fejét idősebbik nővérem.

·     Semmi baj! – mondtam és megfogtam férjem kezét.

·     Na jó, nekem mindegy! Ott leszek, de nehogy azt higgyétek, hogy barátkozni fogok, azokkal a korcsokkal! – mondta Rose.

·     Akkor nekem sincs semmi ellenvetésem! – mondta Jazz, aminek nagyon örültem.

·     Remek, akkor felhívom Jacobot, remélem már hazaért! – már indultam is a telefonhoz, de legjobb barátnőim, elkapták a kezemet.

·     Igen? – fordultam vissza hozzájuk.

·     Szerinted mit vegyünk fel? – kérdezték tanakodva.

·     Szerintem vegyük fel, azt a ruhát, ami egyforma a fajtája mindhármunknak, csak a színe más. Csinos, de mégis sportos! – mosolyogtam felé.

·     Remek! Amúgy mikorra is vagyunk hivatalosak egy kutya bulira? – kérdezte Rosalie.

·     Szombatra! – közöltem.

·     De akkor mikor fogunk téged tanítani, táncolni? – kérdezte aggódva Alice. Ennek a kérdésnek nem nagyon örültem, de mivel Edward szeretett táncolni, így nem volt választásom.

·     Alice, most van hétfő, még egy teljes hetünk lesz! – mondtam, és egy mosolyt erőltettem az arcomra.

·     Igazad van! – ujjongott és eltűnt az emeleten. Tárcsáztam Jake telefon számát, és örültem mikor, meghallottam a hangját.

·     Szia! – köszöntem bele a telefonba.

·     Szia Bella! Na mi a helyezet? – kérdezte.

·     Köszönjük a meghívást, megyünk hétvégén, és Renesmee is megy holnap hozzátok, de még nem tudja, majd reggel elmondom neki. Hánykor jössz érte? – kérdeztem.

·     Kilenc körül! Elkészül akkorra? – reménykedett.

·     Persze! Készítsek neki valamit az útra? – kérdeztem.

·     Egy táskába pakolhatsz neki váltó ruhát, de más nem kell! És ne aggódj, nem marad éhen, Emily és Leah is jönnek velünk, szóval lesz kaja! – mondta és hallottam, hogy mosolyog.

·     Rendben! Örülök, hogy azért lányok is lesznek veletek! Akkor, szia Jake. – köszöntem el.

·     Aha, tényleg szuper! Szia Bells! – köszönt el ő is. Ezután megszakadt a vonal, én pedig visszamentem a többiekhez.  
A nappaliban viszont csak Carlisle, Emmett és Edward volt.

·     Hol vannak a többiek? - kérdeztem.

·     Esme elment vadászni! – közölte fogadott apám.

·     Alice és Jasper fent vannak, és hát…el vannak foglalva! – nevetett Emmett. Ekkor fentről meghallottam Alice hangját.

·     Emmett McCarthy Cullen, ne merj semmi rosszra gondolni! – kiabálta Alice. Szerencsére ők az elsőn voltak, mi pedig a másodikon, így Renesmee nem hallhatta. Szerelmem mellettem kuncogni kezdett, ahogy én is.

·     És…a másik nővérem? – kérdeztem.

·     Fent van a szobánkban! Mostanában valami nincs rendben vele…és aggódom egy kicsit! – mondta Emmett, és most láttam rajta az igazi szeretetet és féltést.

·     Majd én beszélek vele! – mondtam és eltűntem az emeleten. A harmadikra érve, bekopogtam az ajtón, de nem válaszolt senki, így benyitottam.

·     Rose? Minden rendben? – kérdeztem, de még mindig nem jött válasz. Bementem, és nem találtam senkit, csak egy nyitott ablakot, és egy levelet, ami nekem volt címezve: 
Bella! 
Tudtam, hogy te fogsz először bejönni a szobába, így jobbnak láttam, ha neked írok, és nem Emmettnek! Az erdőben vagyok, ha szeretnél beszélni velem! Meg fogsz találni! 
                                                            Üdv: Rose! 
Nem szóltam senkinek, csak kiugrottam az ablakon, és az erdőbe rohantam. Tíz perc, futás és keresés után, megláttam Rosaliet, egy kidőlt fa törzsén ült, és kifejezéstelen arccal nézett maga elé. Oda mentem hozzá, és leültem mellé.

·     Szia Rose Mi a baj? – kérdeztem aggódva.

·     Muszáj volt gondolkoznom egy kicsit! – jelentette ki.

·     A farkasok miatt van? – kérdeztem.

·     Nem-nem, dehogy is! Az most nem nagyon érdekel! – közölte.

·     Akkor mi a baj? – kérdeztem továbbra is. – Emmett is nagyon aggódik érted! – tettem még hozzá.

·     Igazából…semmi…mérges lennél rám! – hajtotta le a fejét. Jaj ne, nem szeretnék vele összeveszni!

·     Mond csak nyugodtan! Ígérem, nem fogok haragudni! – ígértem meg.

·     Hát…igazából…ismét…irigykedem rád! – mondta még mindig lehajtott fejjel. Kicsit elkábultam. Még, hogy ő, rám? Ezt meg, hogy érti? Hisz ő a leggyönyörűbb, akit valaha láttam! Meg van mindene! Családja, férje, még szép is! Tudom, hogy régen, azért volt rám féltékeny, mert ember voltam, és ő is az akart lenni, de nem értem, hogy most miért!

·     De Rose! Hisz te fantasztikus vagy, hogy lehetnél te rám féltékeny? – értetlenkedtem.

·     Bella! Kérlek! Gondolkozz egy kicsit! – kért meg, rám emelve aranybarna tekintetét. Kicsit elgondolkoztam, de aztán rájöttem.

·     Renesmee miatt? – kérdeztem. A hangom még nyugodt volt, de belül kezdtem kicsit ideges lenni. Rájöttem, hogy idősebbik nővérem, mindig is gyereket szeretett volna.