·     De a kislányom ott lesz neked is! Nagyon szeret téged, ahogy mindenkit! És mindig megengedjük Edwarddal, hogy vele legyél! – mondtam.

·     Jó, ez igaz, de az nem ugyan az! – mondta szomorúan. Felé fordultam és átöleltem. Visszaölelt, és könnyek nélkül, halkan zokogott.

·     Rose! Én szeretlek téged, mint nővéremet, és nagyon nem szeretném, ha miattam szomorú lennél! – mondtam.

·     Jaj Bella! Te nem tehetsz semmiről! Most már jól vagyok, köszönöm! És én is szeretlek, mint hugimat! – mosolygott rám.

·     Hallom őket! Emmett, erre gyere! – hallottam meg a számomra legtökéletesebb hangot. Mindketten felálltunk és vártunk.

·     Lányok! – kiáltotta bátyám, és Rosehoz szaladt, majd megcsókolta.

·     Minden rendben? – kérdezte aggódva.

·     Persze…most már! – mosolygott kedvesére nővérem. Aztán megláttam én is szerelmemet, és elé szaladtam.

·     Aggódtunk miattatok! Nem kellett volna szó nélkül elmennetek! – mondta lágyan Edward.

·     Na haragudj! – hajtottam le a fejemet. Férjem két keze közé fogta az arcom, és mélyen a szemembe nézett.

·     Hogy haragudnék rád? – kérdezte, aztán szenvedélyesen megcsókolt.

·     Renesmee? – kérdeztem miután elszakadtunk.

·     Alice és Jasper figyelnek rá! – mosolygott rám.

·     Jöttök ti is haza? – kérdezte Emmett. Ránéztem szerelmemre, és már tudtam a választ.

·     Nem kösz! Mi elmegyünk sétálni! – mondta Edward.

·     Oké! Akkor, sziasztok! – köszöntek el.

·     Rose! – kiáltottam utánuk. – Ránéznél Renesmeere? – kérdeztem

·     Persze! – mosolygott, és eltűntek. Férjem megfogta a kezem, és elindultunk a rétünk felé, de most sétálva.

·     Mért mentetek el? Valami baj van? – kérdezte Edward.

·     Szerelmem! Megharagszol rám, ha azt mondom, hogy megtudod, majd időben? – kérdeztem reménykedve.

·     Nem haragszom! Mondtam már, rád soha nem tudnék haragudni! – mondta, és közelebb húzott magához.

·     Köszönöm! – mondtam. Ezután tovább mentünk, és végül a rétünkön kötöttünk ki. Ledőltünk a fűbe, és néztük a csillagokat.

·     Olyan szép az éjszaka! – mondtam. Ma teli Hold van, de annyira szép, és a csillagok körülötte fantasztikusan néztek ki.

·     Igen! Főleg, hogy itt vagy velem! – nézett rám.

·     Köszönöm! – csókoltam meg.

·     Olyan nyugtalan vagy mióta Alice kijelentette, hogy táncverseny lesz! – gyanakodott szerelmem. Most mit mondjak neki? Még sem bánthatom meg!

·     Ja, nem, csak kicsit izgulok, hogy sikerül-e megtanulnom időben! – füllentettem. Részben igazat is mondtam, mert ettől is tartottam, csak azt nem mondtam el, hogy nem akarok táncolni.

·     Jaj Szívem! Ott leszek veled, és segítek! Ígérem! – mondta kedvesen.

·     Rendben! – mondtam, és közelebb húzódtam hozzá. 
A nap kezdett már előbukkanni, és az első napsugarak szerelmem arcán jelentek meg gyémántként. Becsuktam a szemem, és vártam, hogy engem is elérjen. De nem tűnt fel, amin kicsit meglepődtem, így kinyitottam a szemem. Edward arcát pillantottam meg. Olyan gyönyörű! Felém hajolt, és lágyan megcsókolt. A kezeimet, nyaka köré fontam, így közelebb húztam magamhoz. Ekkor valakit meghallottam magunk mögött. Szerelmem teste megfeszült, és felállt, engem is, magával húzva.

·     Sziasztok, Drágáim! Ne haragudjatok, hogy megzavartalak titeket, de Renesmee felkelt, és kérte, hogy szóljak nektek! – hajtotta le a fejét Esme. Edwarddal összenéztünk, és csak mosolyogtunk.

·     Semmi baj anyu! Köszönjük, hogy szóltál, már megyünk is! – mondtam. – Vadászni indultál? – kérdeztem.

·     Igen! Ezért ajánlottam, hogy megkereslek titeket! – mosolygott.

·     Menned kellene neked is! – mondtam szerelmemnek.

·     Rendben! Nem baj? – kérdezte.

·     Nem dehogy is! Menj csak! – csókoltam meg, majd a ház felé futottam. Mikor bementem a házba, mindenkit, lent találtam. Carlisle és Rosalie reggelit készített kislányomnak, aki most Emmett ölében ült a nappaliban, Jasper és Alice társaságában. Renesmee mikor meglátott elém szaladt, én pedig felvettem! Ekkor már hét óra körül lehetett.

·     Szia Kicsim! Jól aludtál? - köszöntem.

·     Igen! De tegnap megígérted, hogy elmondasz nekem valamit! – mondta, és kimászott az ölemből.

·     Kincsem! Reggelizz meg, mert ha elmondom, akkor nem akarsz majd enni! – mondtam. Kicsit duzzogott, de aztán bement az ebédlőbe.

·     Hali Bella! Milyen volt az éjszaka? – kérdezte kajánul mosolyogva Emmett. Jasper mellette kuncogni kezdett.

·     Ne gondolj semmi rosszra drága bátyám! – mondtam. – Te pedig ne kuncogjál! – fordultam Jazz felé. Ekkor már mindketten hangosan nevettek. Alice oda táncolt mellém, és egy puszit nyomott az arcomra, köszönés képen.

·     Kész vagyok! – kiáltotta kislányom, és felém szaladt.

·     Jól van, akkor gyere! – húztam magammal a kanapéra. Ő bele ült az ölembe, és csendesen figyelt.

·     Azt már te is tudod, hogy találkoztam Jacobbal! – kezdtem el, ő erre csak bólintott. – Szóval ma elmehetsz vele és a barátaival kirándulni! – mosolyogtam.

·     De jó! Köszönöm anyu! – puszilt meg, majd felment az emeletre. Követtem, és bementem a szobájába.

·     Drágám! Csak egy váltó ruhára lesz szükséged! – közöltem, látva a hatalmas táskát az ágyán.

·     Ja, oké! – nevetett fel. – És Jacob mikor jön? – kérdezte.

·     Kilenckor! – jelentettem ki. Ekkor valaki megfogta a derekamat, és közelebb húzott magához.

·     Látom, elmondtad neki, hogy ma Jacobbal tölti a napot! – suttogta a fülembe szerelmem. Én csak bólintottam. Edward leült az ágyunkra, kislányunk pedig az ölébe ült.

·     Te is elengedsz Jacobékkal? – kérdezte boci szemekkel.

·     Persze! – mosolygott az apja, Renesmee átölelte, és megpuszilta.

·     Kilenc lesz tíz perc múlva! – kiabálta fogadott apám. Lementünk a többiekhez, mindhárman. Renesmee annyira izgult, hogy nem tudott egy helyben maradni. Ekkor csöngettek, és kislányom ember szemnek ne látható gyorsasággal ment ajtót nyitni.

·     Jake! – ugrott legjobb barátom nyakába.

·     Szia nagylány! Kész vagy? – kérdezte Jacob.

·     Igen! – szaladt a táskájáért.

·     Vigyázz az unokahúgomra! – parancsolt rá, Rose. Idősebbik nővérem sose kedvelte a vérfarkasokat, így megértettem, mért ilyen.

·     Nyugi barbi baba! Épségben haza hozom! – gúnyolódott Jake. Rosalie duzzogott egy sort, majd Emmetthez bújt. Elköszöntünk kislányomtól, ők pedig már az erdő felé futottak. Rose belesúgott valamit Emmett fülébe, és bátyám felszaladt az emeletre. Nővéreim csak mosolyogtak, szerelmem pedig kuncogni kezdett. Már éppen én is ki akartam olvasni Alice gondolatait, mikor Emmett jelent meg, egy csomó CDVEL a kezében. Most már rájöttem, hogy mit akartak.

·     Tényleg, muszáj? – nyafogtam.

·     Igen, muszáj! És nincs ellenkezés! – mondták nővéreim.

·     Nyugi Bella! Minden rendben lesz! – nyugtatott fogadott apám. Én csak megforgattam a szemeimet.

·     Na először megmutatjuk, hogy milyen a keringő! Ez lesz a legelső tánc, amit be kell majd mutatni! – jelentette ki Alice. Leültem a kanapéra, és figyeltem. Alice és Edward beálltak a tánchoz, Rose pedig elkezdett játszani a zongorán. Szerelmem és legjobb barátnőm olyan szépen táncoltak hogy a szám is tátva maradt. Alice kecsesen mozgott, és követte mindenben Edwardot. Figyeltem mindenre. A tartásra, a lépésekre, a forgásokra, mindenre, amit fontosnak találtam. Aztán a zene halkulni kezdett, majd leállt. Mindenki megtapsolta őket, Alice pedig felém táncolt.

·     Most te jössz! – húzott fel a kanapéról.

·     Nem hiszem, hogy… - kételkedtem, de a mondatomat nem tudtam befejezni, mert Alice, férjem elé tolt.