5. fejezet - Farkasok, Cullenék és..., és Jane; II.rész
Alec, ez tényleg Alec. Csak öleltem őt nem akartam elengedni, az előbbi elhatározásom a porba hullott. Nem foglalkoztam a körülöttünk lévőkkel csak egyszerűen örültem annak, hogy Alec épségben van az én nagy és erős bátyám. Aztán egyszer csak valami csípni kezdte a szememet, és rájöttem, hogy én sírok.
Mary szemszöge Alec, ez tényleg Alec. Csak öleltem őt nem akartam elengedni, az előbbi elhatározásom a porba hullott. Nem foglalkoztam a körülöttünk lévőkkel csak egyszerűen örültem annak, hogy Alec épségben van az én nagy és erős bátyám. Aztán egyszer csak valami csípni kezdte a szememet, és rájöttem, hogy én sírok. - Sss… Minden rendben, itt vagyok. Sss… Minden rendben. – mondta miközben elkezdte simogatni a hátamat. Tudja, hogy ez mindig megnyugtat. És tényleg kezdtem megnyugodni. Mikor fölnéztem nem mertem Alec szemébe nézni ezért körbepásztáztam a területet és megakadt a szemem egy lányon aki nem más mint Jane. Csak néztem, nem tudom, hogy mióta. Észrevette, hogy őt nézem, lassan elkezdett felém – felénk – közeledni, kezdtem megijedni vajon mit szeretne. - Kérlek, ne félj tőlem. Nem akarlak bántani, - mondta keserűen – én csak... – sóhajtott egy nagyot és ujjul erővel kezdett nekem magyarázni. – akit a múltkor láttál az nem én vagyok. Mióta a Volturi vagyok csak azóta lettem ilyen kemény és rideg. És ami Izzy-vel történt, én nem akartam bántani, de ha nem teszem meg akkor… - Tudom, parancsot kellett kötelesítened. – mondtam megértően. Én tényleg megértettem a helyzeteét. Alec sok mindent mesélt nekem a Volturi-ról, és amiket nekem mondott, hogy, hogy bántak velük, meg milyen parancsokat kellett teljesíteniük. És ha nem teljesítik akkor megzsarolják őket a szeretteikkel, és mivel Janenek már csak Alec maradt, felkutatták volna és elkezdték volna kínozni. Ami szerintem neki is nagyon fájna, hiszen az egyetlen igazi barátja és rokona egyben Alec. Nem tudna neki ártani. Ezt nekem mind Alec mondta el. És én hiszek benne, hogy Jane jó is tud leni, sőt ő egy tiszta lélek, csak az a sok gonosz dolog elfedte. Emlékszem egyszer régebben Alec említette, hogy Janenel mien volt a gyerekkoruk, boldogok voltak, sokat nevettek és már akkor is elválaszthatatlanok voltak, de föltűnt a Volturi és ennek a boldogságnak vége szakadt. - Hol van Izzy? – kérdezte aggódva Alec. - Alec, sajnálom. Én, én próbáltam, de túl későn értem oda. És ott feködt, nem mozdult, és nem tudtam, hogy mi van vele és egy Jacob nevű farkas mondta, hogy hozzuk ide. És hát itt vagyunk. – Alec pattanásig feszült és már nem bírta magát visszafojtani. - Hol van Izzy? – címezte a kérdést a bronzhajú fiúnak. – Hogy van? Mondj már valamit Edward! – várjunk csak, akkor ők Cullenék. Hát persze ha jobban megnéztem volna őket akkor már rájöhettem volna. Alec sokat mesélt nekem róluk, főleg Renesme miatt. Mindig is csodálattal mesélt róluk, egyszer azt is elmondta – bár azt hitte, hogy nem hallom - , hogy szeretne hozzájuk csatlakozni. Csodálja Carlise önuralmát, de ugyanúgy a többiekét is, hiszen nagyon kevesen vannak akik így meg tudják magukat tartóztatni. Gondolat menetem csupán egy másodpercig tartott, mert Alec átadott Janenek és elindult be a házba. Én mint egy kisgyerek – mivel az is vagyok – odabújtam Janehez, mint a rég nem látott anyukájához. Ezen egy kicsit meglepődött, de nem ellenkezett és magához ölelt. - Gyertek be. – invitált be minket a barnahajú lány – miközben a karjaiba kapta Nessie-t Jane elindult velem be a házba, én csak ámultam és bámultam, hogy milyen gyönyörű ez a nagy ház. Mire észbe kaptam a nagy nézelődésben Jane már leült velem az ölében a kanapéra, ami az óriási nappali közepén van. Nem szeretek a középpontban lenni – és nem is jó, hogy ha a középpontba vagyok, mert annak az oka a ki, vagyis inkább a mi létem az oka. A barna hajú lány is leült az egyik fotelbe és az ölébe húzta Nessie-t. A kislány elhelyezkedett és szólásra nyitotta a száját amikor Alec és az Edward nevű fiú lépdeltek le a lépcsőn. Amint megláttam Alecet kihámoztam magam Jane ölelő karjai közül és odaszaladtam hozzá. Nagy bátorságot merítve magamból a szemébe néztem, de nem kellett magyarázkodnia, az arca elgyötört volt, és én ebből már tudtam – vagy legalább is sejtettem -, hogy semmi jó nem történt. Kétségemnek hangot is adtam. - Alec, hogy van…? – kérdeztem elfúló hangon. - Nem tudjuk. – mondta szomorúan és felkapott a karjaiba. – Mivel vámpír és a szíve megállt, - itt tétovázott egy kicsit – nem tudjuk mit csináljunk. – ha tudott volna Alec már könnyekben úszva mondta volna ki az utolsó mondatot. És ez mind miattam van, én nem vigyáztam rá eléggé, ha gyorsabb lettem volna akkor most mindenki boldog lenne. Én mindig mindent elrontok, vagy boldogtalanná teszem azokat akiket szeretek. Ügyes vagy Mary, hoztad a formádat – gratuláltam magamnak. - Te semmiről sem tehetsz. Ne hibáztasd magad. – nyugtatott egy ismeretlen hang. - De igen. Ha gyorsabban futok akkor nem támadja meg az a farkas Izzyt, és akkor nem tartanánk itt. – fordultam az előbbi hang irányába, és egy gyönyörű méz szőke hajú fiúval néztem farkas szemet. És egyszer csak megcsapott valami nyugalomhullám, de már annyira lenyugodtam, hogy szinte elalszom ha Edward nem szól a szőke hajú fiúnak, hogy álljon le. Még mindig kicsit kábán, Alec elindul velem és leültet az ölébe. Mire leültünk már egy csomóan a nappaliban ültek valamelyik, fotelban vagy kanapén. - Ha Carlisle lejön akkor bemutatkoznánk azoknak akik még nem ismernek. – Mosolygott szívélyesen egy karamell hajú nő – valószínűleg Esme. Pár perc elteltével Carlisel lépdelt le a lépcsőn gondterhelt arcal. - Sajnálom, nem tudok mit tenni, várnunk kell. De addig is bemutatkozhatnánk egymásnak és elmondhatnátok, hogy - hogy kerültök ide. - Akkor várunk. – jelentette ki Alec szomorúan. Ezután mindenki bemutatkozott és beszégettünk, főleg engem kérdeztek, hogy – hogy még élek és miért Alec-el vagyok mikor ő Volturi. És akkor itt jött az a rész amikor Alec elmondja, hogy már nem Volturi és kilépett, ezután Janenek még volt egy feladata, miszerint keresse meg Alec-et és hozza vissza, és ugyebár mi tudjuk, hogy mi is történt. Miután ez történt ő is kilépett és rögtön Alec felkutatására indult. Még sokáig beszélgettünk Cullenék egyre inkább kezdték megismerni Alec és Jane igazi oldalát – amit én is csak most ismertem meg – aminek igazán örültem. Jane nagyon kedves, már szinte olyan mintha az anyukám lenne. Abban a pár órában is már közel kerültünk egymáshoz. Nekem már Alec, Izzy és Jane a családom és ha valami bajuk történne miattam én azt nem bocsátanám meg magamnak. - Nyugodj meg, nem lesz semmi baja Izzynek. – bíztatott Edward. - Remélem. Ha gyorsabb lettem volna akkor nem lenne semmi baja. Hiszen így is sok furcsaság történt vele. - Mit értesz a sok furcsaság alatt? – kérdezte Carlisle. Nem tudom, hogy elmondhatom – e. De ha már eljárt a szám. Megerősítés képpen Alec-re néztem aki éppen engem nézett. - Majd én elmondom. – mondta és hálásan rápillantottam. – Mikor Jane megharapta Izzy-t – szegény Jane, amint Alec kimondta, hogy megharapta Jane megmerevedett ültő helyében. – éppen azért fohászkodott, hogy öljük meg, de tudtuk, hogy csak a méreg és a kínok miatt mondja ezért úgy döntöttünk, hogy lebénítom. – mondta keserűen, de vett egy nagy levegőt és folytatta. – sikerült is. 3 nap múlva vége is lett az átváltozásnak. – ekkor már ömlöttek belőle a szavak, ha akarta se tudott volna megállni. Mindent elmondott, szóról-szóra. - Ami eddig történt velünk azt már Cullenék is tudják Alec már éppen végzett a mondandójával, amikor Carlisle megszólalt – eddig figyelmesen hallgatta Alec-et. - Szóval azt akarod mondani, hogy Izzy-nél… - kereste a szavakat. – nem fejeződött be teljesen ez a folyamat? És nem lett teljesen vámpír? - Igazából, Carlisle nem tudom. Méreg került a szervezetébe és én lebénítottam, aztán történt valami, ami miatt nem fejeződött be teljesen a folyamat. Szóval, igen. - Én azt gondolom, hogy két dolgot biztosan kizárhatunk. – itt Edwardra nézett és bólintott egy aprót. – Az első, hogy biztosan nem félvér. A második, nem egy átlagos vámpír. – senki se tudott megszólalni. Mindenki a gondolataiba merült. Edward néha felpillantott és megcsóválta a fejét. Nagy csönd telepedett a Cullenházba, egyedül Nessie egyenletes szuszogását lehetett hallani. Így telt el az egész éjjszaka. Már hajnalodott, amikor egy halk nyöszörgést halottunk meg az emeletről. Mindenki felpattant ülő helyéről és elindult föl az emeltre.
|