·     Rendben akkor menjünk Bella! – mondta, majd elköszönt feleségétől, ahogy én is Edwardtól, és az erdőbe mentünk. A látszat kedvéért elkaptam két szarvast, míg Jasper ötöt és, így végeztünk is.

·     Jazz! Beszélhetnénk? – kérdeztem.

·     Persze Bella! Mond csak! – mondta kedvesen.

·     Hát…szóval…tudom, hogy elmondtad Edwardnak az érzelmeimet. – mondtam.

·     Igen! Na haragudj! Csak aggódtam érted. Nagyon furcsa voltál. Szeretnél beszélni róla? – kérdeztem.

·     Igen lehet, hogy veled könnyebb lesz beszélni, mivel Edwardnak nem mondtam el. – hajtottam le a fejem.

·     Hallgatlak! – mondtam, majd neki dőlt egy fának.

·     Miután átváltoztam, Carlisle elmesélte nekem szorul – szóra, az egész család történetét. Elmondta, ő, hogy lett vámpír, hogy találkozott Esmevel, mesélt Edwardról, Emmettről, rólad és Aliceről, és……Roseról is.

·     Szóval Rosalieról van szó! Mond csak nyugodtan, tartom a számat! – mosolygott. 

·     Szóval…elmondta nekem, hogy féltékeny rám Renesmee miatt, mert neki nem lehet gyereke. De én ezt nem értettem, mert bármikor vele lehet, de sajnos hajthatatlan volt! – meséltem.

·     Bella, nem kell aggódnod, ő mindig is ilyen volt. – forgatta Jazz a szemeit. – De mond csak nyugodtan tovább! – mosolygott.

·     Hát…igazából, mikor Carlisle mesélt nekem, akkor szóba kerül, hogy Edwardnak Rosaliet választották párnak. – hajtottam le a fejem.

·     Bella! Tudod jól, hogy Edward téged szeret! – mondta.

·     Igen tudom, ahogy én őt! De Esme és Carlisle is jobban örültek volna, ha ők mégis együtt lesznek. – mondtam.

·     De Rose is megtalálta Emmettet, és Edward is téged! Mindenki így boldog! – közölte!

·     Ez igaz! Kösz Jasper! – öleltem meg.

·     Ennyi lett volna? Szívesen Bella! – ölelt vissza.

·     Igen, csak hát…azért mégis jobb volt egy olyan valakitől hallani, aki tele van érzelmekkel. – kuncogtam.

·     Aha, értem! – nevetett velem. – Mehetünk haza? – kérdezte.

·     Persze! Mehetünk. – közöltem, majd futásnak eredtem. Eldöntöttem, hogy beszélni fogok Aliccel, így gyorsabban kezdtem futni, és a házban legjobb barátnőmet behúztam a konyhába.

·     Úristen Bella! Mi van? – kérdezte „meglepődve”

·     Mit fogunk viselni a táncversenyen? – kérdeztem.

·     Tényleg érdekel? – kérdezte.

·     Persze! – mosolyogtam.

·     Már megterveztem! – jelentette ki, majd Jasperhez táncolt és megcsókolta. Felmentem szerelmemhez az emeletre.

·     Szia! – köszöntem.

·     Szia szívem! – köszönt ő is.

·     Te tudtad, hogy Alice már megtervezte a ruháinkat a táncra? – kérdeztem meglepve.

·     Nem, mert a gondolataiból nem jöttem rá, és nem kotyogta el! – kuncogott Edward.

·     Jó akkor nem én vagyok az egyetlen! – mosolyogtam.

·     Milyen volt a vadászat? – kérdezte. Jaj, remélem Jasper gondolatait nem, olvassa.

·     Ömm…jó! – válaszoltam.  
Már reggel hat óra körül lehetett, amikor úgy döntöttem, hogy lemegyek, és megnézem, mit csinálnak a többiek. Jacob délkörül hozza kislányomat, így van időm. Edward elment Carlisleval és Emmettel a városba. A nappaliban nem találtam senkit, így bementem az ebédlőbe, ahol végre találtam valakit. Esme és Alice az asztalnál ültek, és valamiféle papírokat nézegettek.

·     Szia drágám! – köszönt Esme.

·     Sziasztok! – köszöntem én is.

·     Mit csináltál fent? – kérdezte Alice kíváncsian.

·     Csak feküdtem és gondolkoztam. – válaszoltam. – Amúgy Rose és Jasper hova tűntek? – kérdeztem.

·     Jazz mégis elment a fiúkkal, Rose pedig vadászik! – válaszolta fogadott anyám.

·     Értem! És ti mit csináltok? – kérdeztem.

·     Ülj le és megmutatom! – mosolygott legjobb barátnőm.

·     Bella, Renesmee mikor jön meg? – kérdezte Esme.

·     Délben hozza Jacob. – válaszoltam.

·     Akkor én készítek nekik ebédet! Ti beszélgessetek nyugodtan. – mosolygott, majd kiment a konyhába.

·     Na szóval! Nézd ezeket! – mutatott a rajzokra. Mindegyiken gyönyörű ruhák voltak rajzolva. – Ezt terveztem neked! – tolt elém egy lapot. Megnéztem alaposabban, és még a szám is tátva maradt. Hosszú, sötétkék ruha volt. Gyönyörű volt, hisz Alice tervezte. Az alja fodros volt, és selyemből készült. Hozzá egy magas sarkú cipő volt tervezve.

·     Ez fantasztikus Alice! Nagyon ügyes vagy! – öleltem meg.

·     Köszönöm Bella! Reméltem, hogy tetszeni fog! – sikkantott fel, és visszaölelt. – Sőt, azt is tudom, hogy Edwardnak is tetszeni fog! – kuncogott. Hát igen, Alice mindig is tudta, hogy szerelmem szereti a kéket, ami jól áll nekem. Megnéztem a többi ruhát is, és észrevettem, hogy mindegyik ruha egyforma, csak a színe más. Míg az enyém kék, Rsoe ruhája piros, Alice ruhája pedig fehér. De valami nagyon fúrta az oldalam.

·     Alice ezek mikor lesznek kész? – ijedtem meg.

·     Nyugi Bella! Már készen vannak, csak el kell hozni őket. – közölte.

·     De hát ez legalább két hét, míg kész van! – mondtam.

·     Igen, de ezeket készítették el legelőször! – mosolygott. – Szóval holnap elmegyek értük! Már alig várom, hogy felvehessük! – tapsikolt.

·     Bella! Betudnál, jönni egy kicsit a konyhába? – hallottam meg Esme hangját. Gyorsan befutottam a konyhába, és láttam, hogy anyám csirkét készít.

·     Igen? – kérdezetem.

·     Szerinted jó lesz sült csirke nekik? – kérdezte.

·     Persze! Örülni fognak! – válaszoltam kérdésére. Gyorsan megterítek. – közöltem, majd így is tettem.

·     Tetszenek a ruhák? – jött oda mellém Esme.

·     Igen gyönyörűek! Alice nagyon tehetséges! – mondtam.

·     Ahogy minden családtagom! – mosolygott.

·     Látszik, hogy büszke vagy a gyerekeidre! – közöltem.

·     Hát, persze! Alice tehetséges, Rose gyönyörű, neked fantasztikus az önuralmad, Jasper ügyes harcos, Emmett erős, Edward kiváló zenész, és Renesmee…hozzá hasonló kislányt még nem láttam. – mosolygott Esme.

·     Köszönöm anyu! A többiek nevében is. – öleltem meg. Ekkor jött meg Rose.

·     Sziasztok! – köszönt, majd leült Alice mellé.

·     A ruhák gyönyörűek Alice! Az enyém pedig piros, aminek különösen örülök! – ujjongott Rosalie. Délután tíz perccel jött meg kislányom Jacob társaságában. Megették az ebédet, majd megköszönték Esmenek, és felmentek Renesmee szobájába. Én kimentem a kertbe, egy kis friss levegőt szívni. Mióta vámpír vagyok, nem kell semmitől tartanom. És hát…az én családom a legfantasztikusabb dolog az éltemben.  
Van egy szerető anyukám, és egy mindenben támogató apukám. Egy viccbugyor és egy érzelmekkel túlfűtött bátyám. Egy hiperaktív és egy makacs nővérem. Egy gyönyörű kislányom, és egy fantasztikus férjem! Nekem más nem is kellett! Mi voltunk a második legnagyobb vámpír család a Világon! Még fél órán keresztül a gondolataimban mélyedve sétálgattam, aztán visszamentem a lányokhoz.

·     Anyu, csinálsz, nekünk forró csokit mályvacukorral? – kérdezte kislányom.

·     Persze! Tíz perc múlva fel viszem a szobádba, - közöltem, majd neki is láttam elkészíteni. Renesmee kedvence volt a forró csoki, és benne mályvacukorral! Gyorsan elkészítettem, és felvittem Jacobnak és kislányomnak. Kettő körül hallottam meg az Aston Martin és a Mercedesz hangját. A lányokkal a nappaliba vártuk a fiúkat, akik boldogan jöttek felénk. Szerelmem kezében egy kék és egy rózsaszín doboz volt, Jasper kezében egy fehér, Emmett kezében egy piros és Carlisle kezében egy sárga. Edward felém, nyújtotta a kék dobozt egy csók kíséretében, míg a többi fiú is így tett.

·     Köszönöm! – mondtam szerelmem felé fordulva, és kinyitottam a csomagot. Nagyon meglepődtem, ahogy Alice és Rose is, hisz a dobozok a báli ruháinkat tartalmazták.

·     Ezt meg, hogy csináltátok? – kérdezte kíváncsian legjobb barátnőm. – Nem láttam semmit! – tette még hozzá.

·     Kicseleztünk Drágám! – mondta Jazz, majd lágy csókot lehelt Alice ajkaira.

·     Én mért is kaptam? – kérdezte Esme, Carlisle felé fordulva.

·     Úgy gondoltam, hogyha már minden lány kap, akkor te sem maradhatsz ki! – jelentette ki Carlisle, majd megcsókolta Esmet. Nagyon régóta együtt vannak, de rajtuk nem fog az idő! Még mindig ugyan úgy szeretik egymást, mint régen. A vámpír házasság örökké tart, így őrülten boldog voltam, hogy Edward feleségül vett!