Prológus
Nemrég sétáltam ki egy kisvárosban fényes nappal a főtérre. Imádtam, ahogy az emberek sikoltozva rohantak. Szabadság. Nincs többé Volturi! Tíz éve halottak.
Nemrég sétáltam ki egy kisvárosban fényes nappal a főtérre. Imádtam, ahogy az emberek sikoltozva rohantak. Szabadság. Nincs többé Volturi! Tíz éve halottak.
Amire nem számítottam, az az, hogy ennyi idő alatt ez fog történni, és én így jól megjárom.
A Volturit megölték Cullenék, akik ebbe bele is haltak. Hiszen ott voltam! Láttam! Akkor hogy lehet, hogy most két idegen férfi vonszol maguk között, miközben Jane Volturi megy előttem? Hiszen ő is meghalt a csatában! Láttam ahogy Bellával összeverekszik, majd mindent és mindenkit felemészt a tűz.
Hacsak… Volt ott egy vámpír, akinek hatalma volt a természet felett. Ő mentette Jane-t? De miért pont Jane-t, ha egyszer ellenségek voltak? Azthiszem, hogy már úgysem tudom meg, ha egyszer elkaptak. Már hogyha, még mindig ugyanazon törvények uralják Volterra várát. Kételkedem, hogy a szabályok változtak volna.
Elértük a vár kapuját, amin bevezettek. Egy nő ült az asztalnál. Vámpír volt, mégsem láttam még soha. Biztos újonc a családnál.
-Üdvözlet. Cyrille vagyok, mindjárt fogadják önöket. – mondta nyájasan, majd visszaült. Semmi kedvem nem volt formaságokkal törődni. Hiszen mindjárt meghalok!
Magam elé képzeltem Aro arcát, ahogy azt mondja: „Nagyot csalódtam benned.”, majd letekeri a fejemet, és végül elégetnek.
Beléptünk az ajtón, és a látvány, ami fogadott, egyszerűen ledöbbentett. Ott azon a széken Aro nak kéne ülnie nem? Mit keres ott Bella Cullen? És azon a másikor, meg Marcusnak nem? Akkor miért Alice Cullen? És a harmadik fele, pedig jól látom, hogy Jane veszi az irányt?
Bella felállt a székből, majd széttárta karjait.
-Üdvözöllek, Bella Volturi vagyok. Benned kit tisztelhetünk?
-Én neked nem válaszolok.
-Jane megtennéd, hogy fegyelmezed kicsit? – kérdezte, még mindig nyájasan.
-Persze hugi. – mondta, majd rámpillantott, és én már ordítottam is a fájdalomtól.
Azt hiszem, hogy mégiscsak jobb nem kekeckedni velük.
-Ben vagyok. De ti hogyhogy még éltek? – kérdeztem.
-Itt mi kérdezünk. – csattant fel Jane.
-Bella, nem vehetnénk rövdebbre? Kezdem unni. – szólalt meg most először Alice.
-Ám legyen. – mondta Bella. – Nos, akkor Ben, kérlek, add a kezedet. – mondta, minthogyha képes lenne arra, amire Aro.
De nem ellenkeztem vele. Tanultam a leckéből. Odaadtam a kezemet, és vártam mi lesz.
-Ó, szóval te egy tanú voltál a harcnál. Így minden világos. – mosolyodott el. – De nem gondoltad, hogy akkor is be kéne tartani a szabályokat, ha azt hiszed, hogy nincsen Volturi?
-Te meg honnan tudod?
-Nem mondtam, hogy hallgass? – kérdezte Jane, majd ismét felordítottam egy percre a fájdalomtól. Oké. Nincs több kérdés.
-Semmi gond. Most válaszolok, elvégre tekinthetjük ezt utolsó kérdésnek is. Szóval, tudsz a pajzsomról, igaz? – én csak bólintottam. Ha már ez az utolsó kérdésem. – Bevontalak alá, majd kifordítottam rajtad, így ha hozzádérek kivetíted nekem az emlékeidet. Érthető? – én megint csak bólintottam. – Remek. Akkorhát, örülök Ben, hogy megismerhettelek. Rafaell, Samuel, kérlek. – mondta még, majd éreztem, hogy darabokra tépnek, és végül elégetnek.
|