(Jasper szemszöge) 

Csendben követtem Mariát, aki a kezemet szorongatta. Már elég mélyen haladtunk befelé  az erdőben. Bár sejtettem, hogy Maria nem kockáztatott, és alaposan elrejtette a vérkészleteket. Nem az a fajta, aki akár egy csepp táplálékot is eltékozolna. Már jó tíz perce sétáltunk, igaz, emberi tempóban, amikor emberek illata csapta meg az orrom. Mit kereshetnek erre turisták? Erősebben szorítottam meg Maria kezét, hátha ki akar majd törni, hogy gyilkoljon, de ő csak rám mosolygott.

• Semmi baj, Jasper. Hagyd, hogy átjárjanak az illatok, mellettem nem kell visszafognod az ösztöneidet – simított végig a karomon.
• Sajnálom, tudod, csak már hozzászoktam – hajtottam le a fejem. Reméltem, hogy a tettetett bűntudattal tudok rá hatni.
• Ugyan, semmi baj. Hidd el, hogy gyorsan sikerül majd visszaállnod a normális kerékvágásba – duruzsolta a fülembe. – Gyere, van neked néhány ajándékom – fogta meg újra a kezem, és egy barlang felé kezdett húzni.

Amint beértünk elállt a lélegzetem. A három eltűnt sofőr hevert a földön. Kettő még életben volt. A kezük, a lábuk, és a szájuk meg volt kötözve. A szemük pedig eltakarva, hogy semmit se lássanak.

• Hoztam neked néhány finom falatot, ami majd helyrehoz – nyomott csókot az ajkaimra. Nagyon kéne már az a segítség. „Edward, hol vagytok már?” Próbáltam meg egy kicsit sürgetni a családomat. Reméltem, hogy még idejében ideérnek, mert már nincs sok időm.
• Ez nagyon figyelmes tőled, Maria, de néhány tasak vérről volt szó. Többre most nem is lenne szükségem. A két embert eltehetnénk egy kicsit későbbre – próbálkoztam.
• Ne nézz már teljesen hülyének – nézett rám gonoszan mosolyogva. – Hogyha csak donorvért iszol, és a családod utánad jön, hogy hazavigyen, akkor könnyedén visszafogadnak téged. Viszont, hogyha élő táplálékot fogyasztasz, akkor esélyed sem lesz, hogy megbocsájtsanak neked valaha is, és így biztosíthatom, hogy örökké velem maradj – vázolta fel az elméletét. – Azt hitted, hogy egy pillanatig is hiszek neked addig, amíg nem bizonyítod be, hogy tényleg velem akarsz lenni? – kérdezte gúnyosan. Na, ez már az igazi Maria.
• Veled akarok lenni – mondta neki határozottan.

Majd minden erőmet összeszedve szenvedélyesen megcsókoltam. Húznom kell az időt valahogy, amíg ide nem érnek végre a többiek. A kezeimet a felsője alá csúsztattam, és lágyan végigcirógattam a bőrét a hátán, de magamban rimánkodtam, hogy jöjjenek már. Se ölni nem akarok, és Mariával lenni sem akarok, úgyhogy most már nagyon kéne az erősítés.

• Játsszunk? – vált ez az ajkaimtól szélesen mosolyogva.
• Ez a tervem – szorítottam meg még jobban a derekát.
• Én benne vagyok – súgta a fülembe, majd ajkai a nyakamra vándoroltak. Ebből már végképp nem kérek. Megint meg fog harapni. A nyelvét lassan végighúzta a vénám felett, ami bár már nem lüktetett a mi fajtánk számára ettől függetlenül tökéletes látható volt, majd megéreztem a fogai karcolását is a bőrömön. Hirtelen magamhoz rántottam a fejét ezzel megakadályozva a tervét, és újra megcsókoltam. – Úgy látom, most nincs kedved hozzá – tolt el magától. – Kár, pedig remek bemelegítés lett volna a desszerthez, de sebaj – legyintett. – Nekem a másik lehetőség is nagyon csábító – nyalta végig az ajkait. – A jobbat, vagy a balt kéred? – kérdezte csillogó szemekkel. Remek, most még dönthetek is, hogy melyikük maradjon életben. Mert, hogyha nem érnek ide a többiek néhány pillanaton belül, akkor mindennek vége.
• Nem is tudom – néztem a két túszra elgondolkodva. – Igazság szerint mindkettő elég ízletes falatnak látszik – léptem közelebb, majd mélyet szippantottam a levegőből. Az ösztönös morgás azonnal feltört a torkom mélyéről, ahogy az égető érzés is a régi volt a torkomban. Mire Maria újra boldogan elmosolyodott. Megfogtam a jobb oldali túszt, és a talpára állítottam egy határozott mozdulattal, majd a barlang falához nyomtam.
• Ejnye, Jasper. Csak nem játszol az étellel? – lépett mögém, és szorosan hozzám simult. – Beszállhatok? – kérdezte dorombolva. Majd egyik karmával vékony csíkban felnyitotta a sofőr bőrét a nyakánál. A vér kis csíkban buggyant ki az apró sebből, de én már régóta nem lélegeztem. Annál jobban ismerem már Mariát. Egyértelmű volt, hogy fel fogja sérteni valahol a bőrt az emberen. – Mire vársz még, kedves? – tolta a fejemet közelebb a sebhez.

Az ajkam már majdnem elérte a nyakát, amikor valaki lerántotta rólam Mariát. Legszívesebb felsóhajtottam volna, de volt még annyi lélekjelenlétem, hogy csak elengedjem a sofőrt, és kirohanjak a barlangból. Ott már nyugodtan vehettem egy mély levegőt. Sőt kifejezetten ziháltam. Csoda, hogy kibírtam ennyit is. Emmett és Edward jött ki néhány pillanattal később a mackós bátyám által lefogott Mariával, aki a fogát csattogtatta mindkettőjük felé.

• Mi a fene tartott ennyi ideig? – kérdeztem a földre rogyva.
• Sajnálom, de hitelesnek kellett lennie a dolognak, hogy minden terv szerint menjen – válaszolta Edward. – Folyamatosan figyeltem a gondolataitokat, és te egyáltalán nem voltál veszélyes az emberekre. Maria azonban csak akkor kezdett el igazán bízni benned, és nem figyelni a környéket, amikor a falhoz nyomtad az egyik túszt – magyarázta fivérem.
• Értem – bólintottam. Ezt el is tudom képzelni Mariáról. – A sofőrök? – kérdeztem aztán.
• Kettő életben van, a harmadik halott. Mindketten rendbe jönnek. Carlisle megvizsgálja őket, majd névtelenül bejelenti, hogy kórházba is szállítsák a két sofőrt. Na meg persze a vérkészletek is visszakerülnek a rendeltetési helyükre. Mi pedig most szépen megyünk, és elintézzük a problémát egyszer, s mindenkorra – mondta Edward fenyegetően.
• Csak hiszitek, hogy képesek vagytok hosszú távon fogva tartani – sziszegte Maria dühösen.
• Nem is kell hosszú távon, cicám – vigyorgott rá Emmett. – Éppen csak a máglyáig viszünk, amit maga Alice készített elő a számodra – fűzte még hozzá.
• Hogy mi? – nézett rám ijedten. – Képes lennél meggyilkoltatni velük? – kérdezte csalódottan. – Nem hittem volna, hogy egy ilyen gyáva alakkal éltem évtizedeken át – üvöltötte az arcomba. – Ezt tanítottam neked? Hogyha problémád van, akkor azt intézd el szemtől szemben. Egy nyavalyás kis pincsi lettél, de elintézem azt a fruskát, hogyha addig élek is – mondta dühösen.
• Emmett, fogd erősen – ugrott feléjük Edward. Bár koránt sem akkora hévvel és gyorsasággal, mint tudott volna. Maria pedig egy hirtelen mozdulattal kicsavarta magát Emmett szorításából, és futásnak eredt.
• A lányok – kiáltottam fel, és utána vetettem magam.

Éreztem, hogy a többiek is követnek, de nem akartam bevárni őket. Mi lesz, hogyha Alice-szel történik valami? Egyetlen egy haja szála sem fog görbülni. Megígértem neki, hogy nem lesz semmi baj. Néhány pillanattal később pedig meghallottam Esme sikolyát, és Rose dühös morgását.

• Hagyd, Rose, ő az enyém – mondta szerelmem dühösen.

Jaj, ne, Alice elővette a makacs énjét. Amint kiléptem a tisztásra, kétségbeesetten keresni kezdtem a szememmel kedvesemet. Nem telt bele egy másodpercbe és már meg is volt. Csakhogy a látvány korántsem az volt, amire számítottam. Nemhogy Maria nem állt nyerésre, de kedvesemnek még csak a frizurája sem ment tönkre. A mező szélén állt, és maga elé meredt, de így is ösztönösen hárított minden egyes támadást, majd egy határozott mozdulattal a máglyára vetette Mariát, és rávetette magát.

• Cicaharc – füttyentett Emmett elégedetten. – Szerintetek hozzak iszapot? – vigyorodott el kajánul.
• Emmett – csattantam fel. Majd el akartam indulni a lányok felé, de fivérem lefogott.
• Nyugi van, öcsi. Nézz már oda, Alice földbe döngöli a kiscsajt – mutatott a harcoló páros felé. Én pedig visszafordítottam feléjük a fejem.
• Na, most ki a nyomorult kis senki? – sziszegte kedvesem Maria arcába. Még soha életemben nem láttam Alice-t ilyennek. A vámpír énje teljesen eluralkodott rajta.
• Ha azt hiszed, hogy ennyivel el van intézve a kettőnk közti konfliktus, akkor erősen tévedsz – morgott rá Maria szerelmemre.
• Csak az az egyetlen okom van rá, hogy életben hagyjalak, mert te vagy Jasper teremtője. Ha nem így lenne, akkor ez a máglya már régen égne – morogta Alice, és erősen megszorította a torkát. – Szóval, visszaviszed a löttyedt fenekedet Texasba, vagy legyen rá gondunk, hogy soha többé ne gyere a közelünkbe? – kérdezte dühösen.
• Mi van, ha nem megyek vissza? – kérdezte Maria fuldokolva.
• Rose, mi van, ha nem megy vissza? – nézett fel szerelmem nővérére.
• Akkor a máglya égni fog – mosolyodott el Rosalie. Majd kihúzott a zsebéből egy doboz gyufát.
• Szóval, fogod magad, és eltűnsz innen örökre, vagy itt tűnsz el örökre. Választhatsz – morgott rá Alice újra. Maria pedig megadóan felsóhajtott.
• Elmegyek – nézett rám szikrázó szemekkel.

Ettől a tekintettől világ életemben kirázott a hideg. Csak akkor vette elő  ezt a pillantást, hogyha valakit halálra kívánt. Nyilván most bánta meg, hogy valaha is átváltoztatott, mivel még soha senki miatt nem szenvedett vereséget, de hát az élet kegyetlen. Ezt tapasztalatból tudom.

• Rendben, de jegyezd meg, hogy nem kapsz több esélyt. Ha még egyszer meglátlak Jasper, vagy a családom közelében, akkor örökre elintézzük a nézeteltéréseinket – mondta Alice egy fokkal már higgadtabban. Majd elengedte Maria torkát, és leszállt róla. – Tűnj el, amíg meg nem gondolom magam – fűzte még hozzá.

Majd mellém lépett, birtoklóan átölelt, és még egy dühös pillantást vetett a fortyogó Maria felé. Én pedig azonnal visszaöleltem szerelmemet. A következő pillanatban Maria felpattant, és egy perc alatt eltűnt a látótávolságból.

• Hallod, hugi, nem vagy semmi – nézett végig kedvesemen Emmett elismerően.
• Szép volt, Alice – biccentett felé Rosalie is.
• Én tudtam, hogy megoldja – kacsintott rá Edward.
• Hé, ti sumákoltatok – néztem végig mindkettőjükön.
• Mondjuk úgy, hogy véletlenül nem kaptam el Mariát időben – vigyorodott el Edward.
• Megsérülhetett volna – mondtam mérgesen.
• Hé, talán nem nézted ki belőlem, és a képességemből, hogy meg tudom oldani? – kérdezte szerelmem morcosan.
• Dehogynem, kicsim – simítottam végig a hátán. – Én csak féltelek, és nem akarom, hogy ilyesmikbe keveredj – szorítottam még jobban magamhoz.
• Nem is fogok, hogyha nem muszáj – vágta rá azonnal. Majd elindult ajkaival az enyémek felé, de félúton megállt. – Megcsókoltad – mondta komoran.
• Igen – hajtottam le a fejem. – Most jön a tubus fogkrém? – fintorodtam el.
• Nem, elég lesz egy szarvas is, hogy lemossa azt a nőt – mosolygott rám lágyan. – Menj, és kapj el egyet, azután kaphatsz annyi csókot, amennyit csak szeretnél – nyomott egy puszit az arcomra, majd elengedett.
• Azért veled megyünk, nehogy az a kis boszorka meggondolja magát – lépett mellém Emmett, és Edward is követte.
• Ez jó ötlet – szólalt meg végre Esme is. Szegény, azóta nem is szólalt meg, amióta ideértünk. – Menjetek hárman.

Amint Esme kimondta ezeket a szavakat, még egyszer rákacsintottam szerelmemre, majd futásnak eredtem, fivéreim pedig követtek. Nem telt bele néhány percbe, és már át is haraptam egy szarvas torkát. Nem igazán voltam szomjas, de Alice-nek abban igaza volt, hogy mégsem érinthetem meg őt közvetlenül Maria után. Annál ő sokkal többet érdemel.

• Na, öcsi – vágott hátba Emmett miután végeztem. – Irány haza, az asszonykád biztos szeretne már kibékülni – vigyorodott el kajánul.
• Komolyan mindig ilyen pajzán, vagy csak engem tisztel meg vele? – fordultam Edward felé.
• Légy boldog, hogy nem hallod a gondolatait – fintorodott el Edward.
• Az érzéseit érezni sem sokkal jobb – fintorodtam el én is.
• Na jó, ezt mind a ketten megkeserülitek – morgott ránk Emmett játékosan, majd elindult felénk.

Mind tudtuk, hogy egyáltalán nem dühös a kijelentésekért, de nem tudta megállni, hogy ne használja ki egy jó kis bunyó lehetőségét. Legnagyobb bánatára azonban Edwarddal könnyedén hárítottuk a rögtönzött támadást, majd elrohantunk a Cullen ház felé, hogy a lányok nehogy aggódni kezdjenek.

• Ezt még visszakapjátok – hallottam meg mögöttünk a hangját. Mire mindketten felnevettünk, de nem álltunk meg. Emmett pedig nem sokkal később beért minket, de nem viccelődött tovább. – Jasper, rajtad fogok bosszút állni – vigyorodott el gonoszul. – Nem is akárhogy – fűzte még hozzá.
• Pfuj, Emmett, ne fantáziáld Rosalie-t ilyen öltözékben, már ha ezt lehet annak nevezni. Nem akarom látni a húgomat így. Sőt, gondolni sem akarok rá – morgott Edward.
• Hát jobb is, ha te nem gondolsz rá, öcsi, de nekem szabad – vigyorodott el elégedetten.

Hála az égnek, már nem jártunk messze a háztól. Egy perccel később pedig boldogan rontottam be a nappaliba, Alice pedig azonnal a nyakamba ugrott. A többiek, pedig diszkréten távoztak. Kivéve persze Emmettet, akinek muszáj volt még megjegyzést tenni ránk.

• Aztán mindent bele a békülésbe, fiatalok – mondta nevetve, majd hátba vágott, de úgy, hogy Alice-szel együtt a kanapéra zuhantam, ami meg is reccsent alattunk. – Na látjátok, erről beszélek – fűzte még hozzá. Rose pedig egy laza mozdulattal fejbe kólintotta, és felhúzta a szobájukba.
• Ne haragudj, nem akartalak ilyen hirtelen levenni a lábadról – fordultam vissza szerelmem felé.
• Neked megbocsájtom – mosolyodott el, és magához húzott. Majd szenvedélyesen megcsókolt. – Remélem, az a perszóna nem jön vissza – sóhajtott fel miután elváltunk.
• Szerintem úgy ráijesztettél, hogy hazáig futva menekül – nyomtam egy puszit az orra hegyére. – Sosem gondoltam volna, hogy ilyen kis harcias vagy.
• Csak akkor vagyok ilyen, hogyha okom van rá – válaszolta huncut mosollyal. – Te vagy a legjobb indok, hogy dühbe hozzon valaki. Hogyha el akarnak venni tőlem, akkor dühödt vadmacskává fogok változni – mondta komolyan.
• Ez nagyon hízelgő a számomra – húzódott boldog mosolyra a szám. – Csak miattam – mondtam elégedetten. Majd felkaptam kedvesemet, és felrohantam vele a szobánkba.
• Szeretlek – mondta kedvesem.
• Én is szeretlek – válaszoltam boldogan, majd újra birtokba vettem az ajkait. Kevesen tudnák elképzelni, hogy micsoda megkönnyebbülés, hogy most már békében és boldogan élhetek a szerelmemmel, örökké.