(Edward szemszöge)
Nagyon elgondolkozhattam, mert csak akkor vettem észre, hogy Carlisle is bent van az irodában, amikor Rosalie tört be hisztériázva.
- Ti mindketten megőrültetek? Mr. herceget már régóta tudom, hogy megzakkant, de te Carlisle? Te mégis hogy képzeled ezt? Hisz ő csak 1 nyavalyás ember lány. 1 kis senki. Kockáztatnád a családod érte?- üvöltve kérdezte Carlisletól. Mi az, hogy Bella csak 1 ember? Hogy beszélhet így róla Rosalie? Hisz Bella 1 különlegesen törékeny virág. 1 virág, akit mindenki megcsodál, de fél megérinteni. Hisz az embereket a tökéletesség megrémíti. És ő tökéletesség megtestesítője. Az én szánalmas létezés éltetője. Teljesen elborított a vörös köd. Önkívületi állapotomba ott támadtam meg Roset, ahol a legsebezhetőbb.
- Lehet, hogy csak 1 ember lány, de te is szeretnél az lenni. Valld csak be, hogy féltékeny vagy. És tudod mit Rose? Százszor, nem százmilliószor szebb, mint te. Össze se lehet hasonlítani veled.
- Mire volt ez jó Edward?- kérdezte értetlenül Carlisle.
- Elegem volt már az örökös kitöréseiből.- nem bírtam tovább bent maradni, ezért kijöttem az irodájából.
Pár perccel később mikor ráébredtem, hogy milyen ocsmányságok hagyták el a számat, megbotránkoztam. Én nem vagyok ilyen. Mi üthetett belém? Ennyire még sosem ragadtak el az érzelmeim. Még Rosalie se érdemelte ki ezt a bánásmódot. És ahogy Carlisleval beszéltem. Megbocsáthatatlan.
Carlisle irodájába mentem, hogy bocsánatot kérjek, de nem találtam ott. Hova mehetett? Biztos betegnél van. Most mit csináljak? Várjam meg, vagy menjek haza? Ha hazamegyek Rosalie dühével találom szemben magam. Ehhez most végképp nincs kedvem. Szóval ez az ötlet elvetve. De ha itt maradok, akkor Carlisleal le kell folytatnom 1 kényes beszélgetést. Magyarázkodni végképp nincs energiám. Mi lenne, ha...? Csak 1 perc lenne, hogy megnézzem jól van e. Ez nem önző dolog annyira. Ja, Edward, annyira nem. Végül is csak az életét kockáztatod 1 röpke pillanatért. De kamatostul megéri. Úgyis szörnyeteg vagyok, akkor nem mindegy már, ha önző is? Ennyi élvezetet, csak megérdemlek én is. Még mielőtt meggyőzhetett volna az eszem, a szívemre hallgattam és a kórterme felé vettem az irányt. Mikor az ajtaja elé értem, megtorpantam. Rosalie hangja ütötte meg a fülemet. Mit kereshet itt? A szavai szinte égették az elmém. A köd ismét beterítette az elmémet.
- Meguntam az idiótaságaidat. Még egyszer elmondom, hogy te is felfogd azzal a csöppnyi agyaddal. Hagyd békén a családomat, különben a saját kezemmel leszek kénytelen megölni téged.- kiabálta Rosalie. Észre se vettem mikor léptem be a szobába. A düh teljesen elvakított. Rosalie normális? Nem gondol Esméékre? Ettől megszakadna a szívük. Ezt Carlisle nem engedné. És én sem. Senki sem bánthatja az én kicsi Bellámat. Ha kell én ölöm meg Roset-de csak ha nagyon szükséges-ha bántani merészeli Bellát.
- Rose te mi a fészkes fenét gondolsz magadról? Hogy képzelted ezt? Esméékre nem is gondolsz? És szerinted Emmett mit szólna ehhez a kitörésedhez? Mostanában amúgy sem vagytok túl jóban. Szerinted mit szólna ehhez? Nem akarok fenyegetőzni, de ha továbbra is fenyegetni merészeled Bellát kinyítom a számat.- magam sem tudtam miért mondtam ezeket, de csak úgy dőltek a szavak belőlem. Az előbb megzsaroltam Rosaliet? Mi van velem? Ha fenyegetve érzem Bellát szinte vadállatként viselkedem.
- Jaj, most komolyan őt véded? Nem tudod, hogy viselkedett velem az előbb. Nem 1 ártatlan kislányka ő Edward. Az előbb kimutatta a foga fehérjét.- Rosalie szavai hihetetlenül csengtek. Ugyan arról a Belláról beszél, akit én ismerek? Képtelenség. Nem hittem el egyetlen szavát sem. Hogy hihettem volna el, mikor Bellára pillantottam és olyan ártatlanul nézett vissza rám? Hisz mindenki láthatja, hogy milyen tündéri.
- Nem ismétlem el még egyszer. Hagyd békén Bellát. Csakhogy tudd, nincs egyedül. Van, ki megvédje.- melegséggel töltött el a tudat, hogy szüksége van rám. Elvégre olyan kis védtelen.
- Igen? És még is ki, ha megtudhatnám?- szúrós pillantással nézett rám. Most szórakozik velem? Miért kérdezi meg, ha úgyis tudja a választ?
- Természetesen én.-büszkén húztam ki magam. Bellától 1 beleremegtetős mosolyt kaptam. Ha nem lennék vámpír már biztos elájultam volna a mosolyától.
- Te? Szembefordulnál a családoddal ezért?-megvető pillantással nézett végig Bellán. Ettől 1 morgás tört fel a mellkasomból. Senki ne nézzen így Bellára.
- Ezértnek neve is van. Bella. És ha képtelen vagy megjegyezni a nevét, írd fel 1 papírra, vagy vegyél magadnak 1 agyat. Elegem van már belőled. Évek óta hallgatom a hisztijeidet, a kitöréseidet. Betelt a pohár. Most az egyszer túl messzire mentél. Bellának 1 haja szála sem fog meggörbülni, erről biztosíthatlak. A többiek eddig nem mertek fellépni ellened, de én meguntam. Készülj 1 kíméletlen csatára ellenem. Nem leszek túl kedves veled. Ja, és amíg el nem felejtem. Természetesen nem felejtem majd el véletlenül megemlíteni ezt az esetet Carlislenak és Emmettnek.-miközben beszéltem mélyen a szemébe néztem. Mindketten elszántak voltunk. Rose persze megtalálta a gyengepontomat, de szerencsére még idejében kiolvashattam a fejéből mit tervez.
- Ó, igen Edward. Bellácskának említetted már...?
- Nem, még nem Rose.-vágtam idegesen a szavába. Erről az aprócska dologról elfelejtkeztem.
- Óóóó. Akkor minél hamarabb tudasd vele, vagy a közeljövőben véletlenül kicsúszik a számon.- láttam az önelégült vigyorán, hogy tudta mennyire fáj ez nekem. Hogy felejthettem ezt el? Látszik, hogy az egész elmémet Bella töltötte be. Nem tudtam másra gondolni, csak rá.
- Rendben Rosalie. Felfogtam. És most távoznál légy szíves? Szeretnék négyszemközt beszélgetni Bellával.
- Persze Edward. Otthon találkozunk.-felelte Rose vigyorogva.
Az ajtó előtt még visszafordult Bellához.- Ugye nem haragszol rám Bellácska? Csak kicsit feszült voltam. Örülnék, ha nálunk laknál. És ígérem nem fog semmi bántódásod esni. Az én kezem által biztos nem.- az utolsó mondatot direkt kihangsúlyozta. Gondolatban természetesen még üzent felém:" Jó szórakozást". Azzal önelégült képpel elhagyta a szobát.