|
14. fejezet - Zöldszemű szörnyeteg
Még mindig Seth karjai között feküdtem. Ugyan tényleg nem szundítottam sokat, de mintha farkasom közelsége energiát adott volna. Fittnek és kipihentnek éreztem magam. Illata minden érintésétől és közelségétől egyre jobban gyakorolt rám mámorító hatást.
Még mindig Seth karjai között feküdtem. Ugyan tényleg nem szundítottam sokat, de mintha farkasom közelsége energiát adott volna. Fittnek és kipihentnek éreztem magam. Illata minden érintésétől és közelségétől egyre jobban gyakorolt rám mámorító hatást.
- Leahnak megígértem, hogy futunk egyet a környéken, ha itt végeztünk. Mikor meséltem tegnap rólad mindenki kíváncsi lett. Embry teljesen kisajátított. Úgy beszélt rólad mintha egy valódi természeti csoda lennél, mintha ezer éve ismerne. Tökre megkedvelt – mesélte.
Leah? Az ki? Hallottam egy rövid gurgulázó horkantást, de nem néztem hátra, hogy megtudjam kiből jött. Valahogy tudtam anélkül is. De miért utál ennyire? Miért akarja, hogy ne kedveljenek a barátai? Miért néz rám ilyen furcsa kifejezéssel a szemében? Talán azért utál, mert ő olyan fiatal hozzám? Még most kezdett igazán élni. Lányok és hasonlók. A gyomrom bele-facsarodott a gondolatba, hogy valakire máshogy tekinthet Seth. De ha ennyire utál, akkor miért volt ilyen kedves az étkezőben? Ilyen szívtelen lenne? Magába bolondít, hogy aztán kegyetlenül kifacsarja a lelkem?
Edward lemondó sóhajtását hallottam a zongora mellől.
Nem. Lehetetlen, hogy Seth ilyen gonosz legyen. Ennyire kegyetlen. Túlságosan kedvesek a szemei, nem tudja ennyire átverni a környezetét. Edward, Bella, Jacob és a többiek nem szeretnék ennyire, átláttak volna már rajta.
Akkor mégis mi oka van rá, hogy ennyire elutasító legyen velem szemben? Én már nem értek semmit.
- Igen, Embry jó srácnak tűnt - újabb horkantás - Egyébként, ha már feljött ez a téma, majd ha esetleg nem lenne gond, akkor szeretnék találkozni Quillel – beszéltem.
- Persze. Naná – válaszolta.
- Öhm.. talán beszélnetek kellene vele, hogy tudja mi a helyzet, mielőtt rázúdítjátok ezt az egészet – feleltem.
- Ugyan már, Quil laza. Tök rendben lesz – legyintett egyet a levegőbe Seth.
- Azért én szeretném – erősködtem.
Jacob hanyagul rántott egyet a vállán
- Ahogy akarod – beszélte.
A lehető leglassabban fordultam Seth felé.
Kinéztem az ablakon, láttam, ahogy a szél megpróbálja elfújni a fák ide-oda mozgó leveleit. Odakint apró cseppekben szemerkélni kezdett az eső, az egész környéket vizes, csillogó réteggel borítva be. Unottan grimaszoltam. Mit lehet ilyenkor csinálni? Általában olvastam ilyenkor, de Forksban szinte folyton esik. A világ összes könyvét kiolvashatnám. Időm, mint a tenger.
Dobogó szívek közeledtek a házhoz. Bella az ajtóhoz sietett, vörösesbarna haja puhán lendült meg a hirtelen mozdulattól. Nem voltam benne biztos, hogy kibírom az emberi vér illatát. Persze van az ilyesmiben valamennyi tapasztalatom, de azért ez mégsem ugyanaz. Most már vegetáriánus vagyok. Nem lehet csalni.
- Ő Charlie, Bella édesapja – mondta Edward.
Csak idegesebb lettem. Nem bánthatom! Megfeszítettem az összes izmomat.
- A szeme! A szeme! - Alicere pillantottam.
- Szerintem nem gáz. Majdnem olyan, mint a miénk - felelte Emmett hangjában teljes, nemtörődömséggel.
- A majdnem nem elég - mondta Edward.
- Megoldom – feleltem felülve a kanapén, ahogy kimondtam gyűjteni, kezdtem magamba a hőt a szobából, bár nem tudtam működni fog-e. Sokat elvontam Sethtől és Jacobtól is, de ez valószínűleg fel sem tűnt nekik. És akkor egyszerre éreztem a fülcimpámtól a lábujjamig, hogy élek. Tényleg élek. Megteremtettem magamban az átlag emberi hőmérsékletet. Csak imádkozhattam, hogy a szemeim is emberibb színt öltöttek. Csukott szemmel hallgattam Bella hangját, ahogy az apját üdvözli, és egy mélyen csengő, reszelős, dörmögő hangot. Éreztem a friss, emberi vér illatát égő szomjúságként a torkomban.
- Bejössz Charlie? – kérdezte Bella, egy mosolygós pillantást vetve édesapjára.
- Kösz Bells! Sietek. Csak beköszönök – felelte.
- Bemutatok valakit – mondta ismét Bella, majd léptei halkan és dallamosan közeledtek, de Charlie léptei szinte bántották a fülem. Bella a karján Renesmeével Edwardhoz és Jacobhoz lépett.
Amikor a férfi belépett a szobába, az illata még inkább felkúszott az orromba. Tekintete végig futott a bent lévőkön, majd egyenesen rám nézett. Egyszerre tűnt izgatottnak és kíváncsinak, de valami teljesen más is megcsillant a szemében. Megköszörülte a torkát és a kezét nyújtotta.
- Charlie Swan. Bella édesapja – beszélte, majd egy édes pillantással tekintett szemeimbe.
- És Forks rendőrfőnöke - tette hozzá Bella mosolyogva.
Bevetettem a legelbűvölőbb mosolyom.
- Dawn Daniells Cullen. Igazán örülök Mr. Swan - elpirultam.
- Ugyan. Nem vagyok olyan öreg – hallottam, ahogy Emmett emberi fülnek nem hallhatóan kuncog, én elnyomtam a késztetést –Hívj nyugodtan csak Charlienak – felelte.
- Rendben Charlie - kacsintottam rá. Hallottam, ahogy a szívverése egy pillanatra felgyorsul és kihagy a lélegzete. Mik ezek az emberi reakciók?
- Khmm. Most mennem kell. Sue Clearwaterhez vagyok hivatalos, és még fel kell csípnem Billyt is - azzal sután megfordult és kihátrált a szobából.
- Viszlát kölyök. Dawn – bólintott egyet visszafordulva felém – Majd még találkozunk! – mondta, majd becsukva maga után az ajtón. Elhagyta a Cullen házat.
Amikor biztosak lehettünk benne, hogy Charlie már nem hallja Jasper megszólalt.
-Hogy voltál képes elpirulni? És mégis milyen színű a szemed? Hogy csináltad? – kérdezte kíváncsian.
- Csupán emberi hőt vettem fel – makogtam.
- Nézz rám - Seth hangjának nem tudtam nem engedelmeskedni. Neked bármit – Zöld - konstatálta a helyzetet.
Nem igazán tudtam, mit is mondhatnék. Emberibbnek éreztem magam, mint valaha, de valahogy furcsa is volt a helyzet. Képes voltam elpirulni és még a szemem színe és emberi lett. Olyan sok érzés zúgott bennem, sírni tudtam volna zavaromban. Azonnal visszaálltam a normális hőmérsékletemre. Így már sokkal kényelmesebben éreztem magam. Szemeim lassan behunytam és megvártam, míg visszaálltak eredeti színükre, majd elmosolyodva újra a többi-ere pillantottam.
Hirtelen egy hatalmas tenyér taszított hátba.
- Mit szólnál egy visszavágóhoz? – hozta fel ismét Emmett. A pillanat tökéletes.
- Figyelmeztetlek. Nem fogom visszafogni magam - elvigyorodtam.
- Hé, azt hiszem, megbirkózom vele – mondta.
- Ki akar fogadni? – kiáltott a csilingelő hang.
- Ugyan már Alice, senki nem fogadna ellened - nem tudtam felfogni, hogy lenne olyan őrült, aki Alice ellen fogad. Ugyan.
- Erre én is kíváncsi lennék. Látni akarom azt a technikát végre élesben is, ahogy elpáholod a nagydarabot – mondta Jacob.
- De egy vámpíron nem ugyanolyan, mint egy farkason. Az a technika, amit Emmett ellen alkalmazok sokban, hasonlít rá, de valamennyire különbözik is. Mindig épp az ellenfelemtől függően válogatom meg a mozgásom."
- Ha csak ezen múlik én is kihívlak – vigyorgott.
- Ugyan Jake. Nem vagy ellenfél – mondtam.
- Ne bántsd az én Jacobomat - Renesmee hangja olyan hirtelen hasított a levegőbe dallamos tónusában, hogy rögtön megenyhültem.
- Persze, hogy nem bántom. Jacob csak viccelt – feleltem Nessie-re mosolyogva.
- Jó, de farkast akarunk látni, nem? Akkor Seth – ajánlotta fel Jacob.
- NEM! - a hangom hirtelen csendült olyan fémesen hideg éllel, hogy Jacob széles, vakító mosolya azonnal lelohadt.
- Én is beleszólhatok? – kérdezte farkasom.
- Seth az istenért. Nem fogok veled küzdeni – fakadtam ki.
- Nem is lenne értelme, ha egyszer a többieknek is meg kell majd mutatnod – felelte.
- Igazad van. Kiment a fejemből - játszott tovább Renesmee hajával Jacob.
- De egyszer úgyis harcolnod kell velem, hogy megmutasd, hogyan legyünk erősebbek - tiltakozni akartam, de ő csak folytatta - Meg kell mutatnod a technikád, és erre ez a legjobb módszer Dawn - Kapkodni kezdtem a levegőt, és ha lehetséges lenne a szívem kiugrott volna a helyéről. Ha nem lennék már, úgymond matuzsálem és nem tanultam volna meg kontrollálni magam, akkor a nyakába vetném magam. Vagy körbetáncolnám, miközben sikítozom a boldogságtól. De aztán jeges zuhanyként érte el a gondolat boldogságtól túlcsordult agyamat. Harcolni? Sethtel? Egy hajszálát se tudnám bántani. Az is kín lenne, ha csak nem látnám mosolyogni.
- Na gyere. A vámpírral rögtön verekedhetsz – ismét elmosolyodott Emmett, mint aki forgat valamit a fejében.
Olyan ingerült lettem, hogy akár helyben letéptem volna Emmett fejét, de ha még nógat is hozzá, nem állok jót magamért.
- Gyerünk - morogtam, miközben kifelé masíroztam az ajtón.
Csak képzelődtem, vagy Seth tényleg vetett rám egy féltő pillantást?
14. Fejezet – Zöldszemű szörnyeteg
Még mindig Seth karjai között feküdtem. Ugyan tényleg nem szundítottam sokat, de mintha farkasom közelsége energiát adott volna. Fittnek és kipihentnek éreztem magam. Illata minden érintésétől és közelségétől egyre jobban gyakorolt rám mámorító hatást.
- Leahnak megígértem, hogy futunk egyet a környéken, ha itt végeztünk. Mikor meséltem tegnap rólad mindenki kíváncsi lett. Embry teljesen kisajátított. Úgy beszélt rólad mintha egy valódi természeti csoda lennél, mintha ezer éve ismerne. Tökre megkedvelt – mesélte.
Leah? Az ki? Hallottam egy rövid gurgulázó horkantást, de nem néztem hátra, hogy megtudjam kiből jött. Valahogy tudtam anélkül is. De miért utál ennyire? Miért akarja, hogy ne kedveljenek a barátai? Miért néz rám ilyen furcsa kifejezéssel a szemében? Talán azért utál, mert ő olyan fiatal hozzám? Még most kezdett igazán élni. Lányok és hasonlók. A gyomrom bele-facsarodott a gondolatba, hogy valakire máshogy tekinthet Seth. De ha ennyire utál, akkor miért volt ilyen kedves az étkezőben? Ilyen szívtelen lenne? Magába bolondít, hogy aztán kegyetlenül kifacsarja a lelkem?
Edward lemondó sóhajtását hallottam a zongora mellől.
Nem. Lehetetlen, hogy Seth ilyen gonosz legyen. Ennyire kegyetlen. Túlságosan kedvesek a szemei, nem tudja ennyire átverni a környezetét. Edward, Bella, Jacob és a többiek nem szeretnék ennyire, átláttak volna már rajta.
Akkor mégis mi oka van rá, hogy ennyire elutasító legyen velem szemben? Én már nem értek semmit.
- Igen, Embry jó srácnak tűnt - újabb horkantás - Egyébként, ha már feljött ez a téma, majd ha esetleg nem lenne gond, akkor szeretnék találkozni Quillel – beszéltem.
- Persze. Naná – válaszolta.
- Öhm.. talán beszélnetek kellene vele, hogy tudja mi a helyzet, mielőtt rázúdítjátok ezt az egészet – feleltem.
- Ugyan már, Quil laza. Tök rendben lesz – legyintett egyet a levegőbe Seth.
- Azért én szeretném – erősködtem.
Jacob hanyagul rántott egyet a vállán
- Ahogy akarod – beszélte.
A lehető leglassabban fordultam Seth felé.
Kinéztem az ablakon, láttam, ahogy a szél megpróbálja elfújni a fák ide-oda mozgó leveleit. Odakint apró cseppekben szemerkélni kezdett az eső, az egész környéket vizes, csillogó réteggel borítva be. Unottan grimaszoltam. Mit lehet ilyenkor csinálni? Általában olvastam ilyenkor, de Forksban szinte folyton esik. A világ összes könyvét kiolvashatnám. Időm, mint a tenger.
Dobogó szívek közeledtek a házhoz. Bella az ajtóhoz sietett, vörösesbarna haja puhán lendült meg a hirtelen mozdulattól. Nem voltam benne biztos, hogy kibírom az emberi vér illatát. Persze van az ilyesmiben valamennyi tapasztalatom, de azért ez mégsem ugyanaz. Most már vegetáriánus vagyok. Nem lehet csalni.
- Ő Charlie, Bella édesapja – mondta Edward.
Csak idegesebb lettem. Nem bánthatom! Megfeszítettem az összes izmomat.
- A szeme! A szeme! - Alicere pillantottam.
- Szerintem nem gáz. Majdnem olyan, mint a miénk - felelte Emmett hangjában teljes, nemtörődömséggel.
- A majdnem nem elég - mondta Edward.
- Megoldom – feleltem felülve a kanapén, ahogy kimondtam gyűjteni, kezdtem magamba a hőt a szobából, bár nem tudtam működni fog-e. Sokat elvontam Sethtől és Jacobtól is, de ez valószínűleg fel sem tűnt nekik. És akkor egyszerre éreztem a fülcimpámtól a lábujjamig, hogy élek. Tényleg élek. Megteremtettem magamban az átlag emberi hőmérsékletet. Csak imádkozhattam, hogy a szemeim is emberibb színt öltöttek. Csukott szemmel hallgattam Bella hangját, ahogy az apját üdvözli, és egy mélyen csengő, reszelős, dörmögő hangot. Éreztem a friss, emberi vér illatát égő szomjúságként a torkomban.
- Bejössz Charlie? – kérdezte Bella, egy mosolygós pillantást vetve édesapjára.
- Kösz Bells! Sietek. Csak beköszönök – felelte.
- Bemutatok valakit – mondta ismét Bella, majd léptei halkan és dallamosan közeledtek, de Charlie léptei szinte bántották a fülem. Bella a karján Renesmeével Edwardhoz és Jacobhoz lépett.
Amikor a férfi belépett a szobába, az illata még inkább felkúszott az orromba. Tekintete végig futott a bent lévőkön, majd egyenesen rám nézett. Egyszerre tűnt izgatottnak és kíváncsinak, de valami teljesen más is megcsillant a szemében. Megköszörülte a torkát és a kezét nyújtotta.
- Charlie Swan. Bella édesapja – beszélte, majd egy édes pillantással tekintett szemeimbe.
- És Forks rendőrfőnöke - tette hozzá Bella mosolyogva.
Bevetettem a legelbűvölőbb mosolyom.
- Dawn Daniells Cullen. Igazán örülök Mr. Swan - elpirultam.
- Ugyan. Nem vagyok olyan öreg – hallottam, ahogy Emmett emberi fülnek nem hallhatóan kuncog, én elnyomtam a késztetést –Hívj nyugodtan csak Charlienak – felelte.
- Rendben Charlie - kacsintottam rá. Hallottam, ahogy a szívverése egy pillanatra felgyorsul és kihagy a lélegzete. Mik ezek az emberi reakciók?
- Khmm. Most mennem kell. Sue Clearwaterhez vagyok hivatalos, és még fel kell csípnem Billyt is - azzal sután megfordult és kihátrált a szobából.
- Viszlát kölyök. Dawn – bólintott egyet visszafordulva felém – Majd még találkozunk! – mondta, majd becsukva maga után az ajtón. Elhagyta a Cullen házat.
Amikor biztosak lehettünk benne, hogy Charlie már nem hallja Jasper megszólalt.
-Hogy voltál képes elpirulni? És mégis milyen színű a szemed? Hogy csináltad? – kérdezte kíváncsian.
- Csupán emberi hőt vettem fel – makogtam.
- Nézz rám - Seth hangjának nem tudtam nem engedelmeskedni. Neked bármit – Zöld - konstatálta a helyzetet.
Nem igazán tudtam, mit is mondhatnék. Emberibbnek éreztem magam, mint valaha, de valahogy furcsa is volt a helyzet. Képes voltam elpirulni és még a szemem színe és emberi lett. Olyan sok érzés zúgott bennem, sírni tudtam volna zavaromban. Azonnal visszaálltam a normális hőmérsékletemre. Így már sokkal kényelmesebben éreztem magam. Szemeim lassan behunytam és megvártam, míg visszaálltak eredeti színükre, majd elmosolyodva újra a többi-ere pillantottam.
Hirtelen egy hatalmas tenyér taszított hátba.
- Mit szólnál egy visszavágóhoz? – hozta fel ismét Emmett. A pillanat tökéletes.
- Figyelmeztetlek. Nem fogom visszafogni magam - elvigyorodtam.
- Hé, azt hiszem, megbirkózom vele – mondta.
- Ki akar fogadni? – kiáltott a csilingelő hang.
- Ugyan már Alice, senki nem fogadna ellened - nem tudtam felfogni, hogy lenne olyan őrült, aki Alice ellen fogad. Ugyan.
- Erre én is kíváncsi lennék. Látni akarom azt a technikát végre élesben is, ahogy elpáholod a nagydarabot – mondta Jacob.
- De egy vámpíron nem ugyanolyan, mint egy farkason. Az a technika, amit Emmett ellen alkalmazok sokban, hasonlít rá, de valamennyire különbözik is. Mindig épp az ellenfelemtől függően válogatom meg a mozgásom."
- Ha csak ezen múlik én is kihívlak – vigyorgott.
- Ugyan Jake. Nem vagy ellenfél – mondtam.
- Ne bántsd az én Jacobomat - Renesmee hangja olyan hirtelen hasított a levegőbe dallamos tónusában, hogy rögtön megenyhültem.
- Persze, hogy nem bántom. Jacob csak viccelt – feleltem Nessie-re mosolyogva.
- Jó, de farkast akarunk látni, nem? Akkor Seth – ajánlotta fel Jacob.
- NEM! - a hangom hirtelen csendült olyan fémesen hideg éllel, hogy Jacob széles, vakító mosolya azonnal lelohadt.
- Én is beleszólhatok? – kérdezte farkasom.
- Seth az istenért. Nem fogok veled küzdeni – fakadtam ki.
- Nem is lenne értelme, ha egyszer a többieknek is meg kell majd mutatnod – felelte.
- Igazad van. Kiment a fejemből - játszott tovább Renesmee hajával Jacob.
- De egyszer úgyis harcolnod kell velem, hogy megmutasd, hogyan legyünk erősebbek - tiltakozni akartam, de ő csak folytatta - Meg kell mutatnod a technikád, és erre ez a legjobb módszer Dawn - Kapkodni kezdtem a levegőt, és ha lehetséges lenne a szívem kiugrott, volna a helyéről. Ha nem lennék már, úgymond matuzsálem és nem tanultam volna meg kontrollálni magam, akkor a nyakába vetném magam. Vagy körbetáncolnám, miközben sikítozom a boldogságtól. De aztán jeges zuhanyként érte el a gondolat boldogságtól túlcsordult agyamat. Harcolni? Sethtel? Egy hajszálát se tudnám bántani. Az is kín lenne, ha csak nem látnám mosolyogni.
- Na gyere. A vámpírral rögtön verekedhetsz – ismét elmosolyodott Emmett, mint aki forgat valamit a fejében.
Olyan ingerült lettem, hogy akár helyben letéptem volna Emmett fejét, de ha még nógat is hozzá, nem állok jót magamért.
- Gyerünk - morogtam, miközben kifelé masíroztam az ajtón.
Csak képzelődtem, vagy Seth tényleg vetett rám egy féltő pillantást?
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
