Sherlock Holmes – avagy Ki ölte meg a Mestert?!
Itt a legújabb szösszenetünk. :) Egész jó lett összességében is, hát amikor játszottunk. A szereposztást később kiírom, mert volt egy pár szerepcsere! :)
Sulpicia: - Tegnap este szörnyű dolog történt barátaim! Aro, a Mesteretek meghalt! - mondtam sírástól folytogatva
Caius: Ez mégis hogy történhetett? - kérdeztem fagyos hangnemben.
Alec: - Biztosan? Nem, nem csak tévedés? Nem lehet, hogy... hogy... - estem kétségbe.
Jane: Ki volt az? Ki akarom kínozni a belét! -mondtam egyre nagyobb dühvel.
Renata: Csak ültem némán, nem akartam beleszólni. Tudtam, hogy ki a hibás...
Félix: Nem hiszek a fülemnek, csak a fejem rázom. - Van valami nyom, ki kell deríteni, hogy ki tette – szorult ökölbe a kezem.
Athenodora: ~ Meghal, elment, itthagyott...örökre...nem jön vissza...soha...Bárki volt a tettes, azt a saját kezemmel intézem el~
Sulpicia: - Hiába vagytok így felháborodva! A gyilkos köztünk kell keresni! - mondtam mérgesen
Caius: Köztünk?! - tettem fel a cinikus kérdést - Ugyan, ki akarna ártani inenn Aronak?
Marcus: - Nekem az a véleményem, hogy Sulpiciának igaza van. Érzem a tettes érzelmeit. Fél és menekülni szeretne
Alec: - Aki a hatalomra vágyik, csak az tehette! - néztem Caiusra.
Jane: -Mindegy ki az. Annak ebben a teremben nincs maradása! -mondtam továbbra is a dühvel küzdve.
Renata: Még mindig nem szólaltam meg, pedig tudtam mi történt tegnap éjszaka...én is ott voltam.
Demetri: -Szerintem is köztünk kell keresni a tettest - jegyeztem meg halkan - Ha most Aro még élne, ő már tudná, hogy ez kinek a műve...
Félix: még mindig csak a fejem rázom, nem akarom elhinni a történteket. Mérgesen a többiek felé fordulok - Most mi tévők legyünk?
Athenodora: Bárki bármit tud ezzel kapcsolatban, azt azonnal mondja meg! - mondja hangosan - Addig senki nem hadja el a termet, míg ez ki nem derül!!
Sulpicia: - Úgy érzem hogy Ranata tud vaalamit, így hát az a véleményen hogy először őt kell meghalgatnunk! - mondtam és a lányra mutattam - Ti mit gondoltok? - fordultam a többiek felé
Caius: Renatara fordítottam tekintetem és nem láttam mást, csak egy szilárd "maszkot" az arcán majd felsóhajtottam - Hallgatunk Renata - bólintottam végül.
Alec: Renatára néztem. Semmit nem tudtam kivenni az arcából. - Renata?
Jane: Renata arca, mint valami bamba szoboré. Nem szóltam semmit, csak érdeklődve ránéztem.
Renata: Felemeltem a fejem és körbenéztem. Láttam rajtuk, hogy engem vádolnak...és én is tudtam, én vagyok a hibás. Ha lehetett volna, tuti, hogy könnyek gyűltek volna a szemembe a szégyentől. - Én vagyok a hibás. - mondtam és vártam a reakciókat. Kudarcot vallottam - Tettem hozzá magamban
Demetri: - Mondj el mindnet részletesen, az igazat akarom hallani - kiáltottam keményen, és bár egy kicsit sajnáltam Renatat, akkor megvetettem azért, mert bármi köze is volt a Mesterünk halálához
Félix: Mit tettél? - húztam fel a szemöldököm - Vagy mit nem tettél? - kérdeztem keményen és dühtől izzó szemekkel.
Sulpicia: - Renata azonnal mond el hogy ha tudsz valamit, különben kénytelen leszek megkérni Jane-t, hogy kínozzon meg! - mondtam elégedett ámde egyáltalán nem őszinte vigyorral
Caius: Fagyos tekintettel végig mértem Renatat, és feltettem magamban a kérdést: Ha ő a legjobb testőrünk, és nem tudta megvédeni Arot akkor mi is veszélyben vagyunk? – Renata mondd el mi történt! – mondtam a lánynak.
Jane: Még mindig ugyanúgy nem csinálok semmit... Nem nézek Renatara mert még baj lenne. Ok nélkül nem kínzok.
Renata: Felálltam és középre mentem. Tudtam, hogy el kell modnanom az igazságot..mégis jobb lenne szépíteni. Ostoba voltam... -Aro éjjel egy titkos találkára ment. Én kísértem el, megkért, hogy ne szóljak senkinek. Aztán...négyen támadtak ránk. Az egyiket sikerült megölnöm, de közben a másik három Arora támadt...túlerőben voltak. Tudom, hogy az én feladatom lett volna megvédeni Mesterünket, de... Az arcomat a kezembe temettem. A szégyen égett az arcomon és a szememben.
Félix: Kifejezéstelen arccal néztem Renatara - Nem ismerted fel őket? Lehet, hogy valamelyik klán tagjai voltak – vetettem fel az ötletet.
Sulpicia: - Én úgy vélem, hogy valaki mindenképpen segített közülünk. Marcus megmondta, hogy érzi a bűnös szégyenét? - okoskodtam tovább
Caius: - Hát, akkor mire vár a bűnös? Nem gondolja, hogy így még talán könnyebb halál várja, mintha nekünk kell utána nyomozni? - háborodtam fel
Marcus: Lehet, hogy csak Renata szégyenét érzem. - jegyeztem meg unottan - De ha itt a tettes akkor egyetértek Caiussal, Álljon elő – mondtam
Alec: - Nyugodj meg Renata! Túlerőben voltak! - próbáltam nyugtatni.
Renata:Caius! - fordultam a kérdezőhöz - Komolyan azt hiszed, hogy csak úgy odasétáltak és kikiáltották a klánjuk nevét? Ennyire azért nem hülyék a többiek! - mondtam neki talán túl hevesen. - Nem tudom kik voltak, de nem volt ismerős a hangjuk. Közben folyamatosan járt az agyam. Ha tudnák mit csináltam...mit csináltam közben...ott kellett volna lennem...miattam halt meg Aro.
Félix: Sulpicia-hoz fordultam - És te honnan értesültél a hírről? - kérdeztem szemöldök ráncolva.
Sulpicia: - Csak nem engem gyanúsítasz, Félix? Kikérem magamnak! - mondtam pökhendien - Én nem ölettem meg a férjem!
Caius: - Félix mond valamit - Néztem én is Sulpicia-ra - Te honnan értesültél a hírről?
Marcus: Nekem az a véleményem, hogy Ne Sulpit gyanúsítsuk! Ezzel nem megyünk semmire! Talán szavazhatnánk hogy ki -kicsodát gyanúsít - vetettem fel az ötletet
Alec: - Felőlem! Mért tenné ő? És te Caius hol voltál az este? Mert én nem látalak! - húztam fel a szemöldököm
Renata: Nem tudom, ti hogy vagytok vele...de én megbízom bennetek. Nem hiszem, hogy bárki is bántani akarta volna a Mestert *nyeltem egy nagyot*
Félix: - Végül is mindenki hatalomra akar törni bárki lehetett a tettes... - ingattam a tekintetem a szobákban álló személyeken - Bárki - ismételtem meg magam.
Sulpicia: Talán lehet hogy pont te voltál Félix?! Nem? Elvégre ő adott parancsot Gianna megölésére. Talán bosszút álttál nem? - kérdeztem cinikusan
Caius: - Ne állíts rémképeket Sulpicia! Félix mindig is hűséges volt! - néztem rá összeszűkölő szemekkel - Én a feleségemmel töltöttem az estét! - állítottam magabiztosan. - De Renata az tényleg segítene, ha külsőre le tudnád írni a támadókat.
Marcus: Látom most sem halgattok rám. És a szavazás? Aro mindig így csinálta - vetettem ellent
Alec: - Nem tudok kit gyanúsítani! Én eddig mindenkiben bíztam, mindenkiben aki itt vannak a teremben
Jane: Alec-et nem lehet gyanúsítani. Ő velem volt a szobánkban.
Renata: Biztos, hogy egyikőtök sem volt... - mondtam, de közben magamban hozzátettem: Remélem. Én magam sem lehetek biztos. De miért akarná bárki is megölni Arot?
Félix: Nem tudom - ráztam a fejem - Renata biztos, hogy igazat beszél.. vagyis remélem - néztem a nőre - De a többiekben kételkedek...
Demetri: Elég! El kell döntenünk, hogy ki mond igazat, és ki nem! Ez így nem mehet tovább, hogy mindenki mást gyanúsít! - emeltem fel a hangom, mert már elegem lett a folyamatos vitatkozásból.
Sulpicia: Igazad adok Demetrinek! De hogyan döntsünk? Renata titkol valamit, az már biztos! Renata most már elég! Mondj el mindent amit tudsz! - parancsoltam rá
Caius: - Renata titkolsz még valamit? A Mester tiszteletére mondd már el! - kezdtem elveszíteni a türelmem.
Marcus: Most már én is türelmetlen vagyok! Gyerünk Renata! Áruld el amit tudsz! - mondtam tőlem szokatlanul dühösen
Alec: Szegény lány, csak erre tudtam gondolni. - Semmi? Egy illatt vagy valami más sem maradt meg?
Jane: Elegem van! Mit képzeltek magatokról! -kiáltottam toporzékolva - Renata gyerünk vagy esküszöm hogy megöllek!!!! – kiáltottam
Félix: Mérgesen pillantottam a többiekre - Gondoljátok már végig, ti hogyan élnétek meg egy ilyen traumát? Könnyen beszélnétek utána róla? - morogtam a többiekre.
Renata: Szólásra nyitottam volna szám ,amikor kicsapódott az ajtó és....nem hittem a szememnek...Micheal állt ott....odasiettem hozzá és legszívesebben kitoltam volna onnan. - Hogy kerülsz te ide? - suttogtam oda neki. Ő csak a fejét rázta és előrelépett. -Én tudom ki ölte meg a vezetőtöket! - mondta úgy hogy mindenki jól hallja.
Demetri: - Árulj el mindnet, Michael! Tudnunk kell most már az igazat - mondtam ellentmondást nem tűrő hanggal
Sulpicia: Te meg ki vagy? - kérdeztem felháborodva - Félix fogd le! - utasítottam a testőrt
Caius: - Te meg ki vagy? - kérdeztem - És mit tudsz? Renata azt nem említetted, h ez - az idegenre néztem - is veled volt.
Marcus: Fogalmam sem volt hogy ki ez a férfi, de reméltem hogy tudja a választ. Gyerünk! Beszélj! – mondtam
Alec: Végig néztem a férfin. Mintha már láttam volna. - Elárulná ki volt? Vagy szeretné, hogy barkó bázzunk? - én is egyre mérgesebb lettem.
Jane: Alecnek igaza van! Most már aztán mondjátok el, hogy mit tudtok! - mondtam Renatának és az idegennek - Vagy azt akarjátok, hogy megkínozzalak? Akkor majd daloltok, mint a kismadár! - szóltam fölényesen
Renata: Mérgesen néztem Jane-re. Mit ugrál itt? Azt hittem kicsit jobban gyászolja Mesterét. - Hagyjátok Michealt! Ő...velem volt tegnap este...őt... Ránéztem, és ő megfogta a kezem és helyettem folytatta. - Renatával voltam tegnap este. Én annak a bérgyilkos vámpírcsapatnak voltam a tagja, aki tegnap megölte Arot. De én kiszálltam még a gyilkosság előtt. - Rám nézett...miattam lépett ki. - Elmondtam... ...Renatának, amit tudtam, de...túl későn értünk oda. - Hm...nem modnta el, miért értünk oda túl későn. Megszorítottam a kezét, hálám jeléül. Nem lehet a szerelem előrébb a Volturi ügyénél.
Félix: - És mi honnan tudjuk, hogy megbízhatunk benne - majd Renatara néztem - És ezek után benned, ha egy ilyen lényeges információt elhallgattál, lehet hogy ti öltétek meg a Mestert - vetettem szúrós pillantást a párosra.
Sulpicia: Szóval szeretitek egymást? Hah! - nevettem megvetően - Milyen megható! De ez akkor sem feledteti el a bűnüdte! Elárultad Aró! Te kis....
Caius: Sulpi elég - szóltam a nőre - Miért értetek oda túl későn? - kérdeztem a párocskától.
Marcus: Egyetértek Marcussal. Hagyjuk most ezt a vádaskodást Sulpi! - mondtam gyorsan - Valljátok be hogy mi történt valójában
Alec: - Milyen szép dolog is a szerelem, - mondtam némi gúnnyal - de akkor is ott kellett volna lenned, hogy megvédd a Mestert!
Jane: Nem hiszem el hogy egy idegen miatt feladtad a Mester védelmét! Szégyelld magad!
Renata: Lehajtottam a fejem szégyenemben. - tudom, gyenge voltam, ott kellett volna lennem. De Micheal tényleg tudta az egész tervet. Csak... Micheal előreállt. - Az én hibám. Én tartóztattam fel. - gyorsan elé léptem, félve társaim haragjától. - Ne! Nem a te hibád!
Félix: Legalább ne előttünk romantikáznának - gúnyolódtam magamban. - Ketten voltatok mindkettőtök hibája! De Micheal kik voltak a társaid?
Demetri: - Igen! Vessetek véget a romantikázásnak, mert mi válaszokat akarunk! Hányan voltatok? És ki találta egyáltalán ki ezt az egészet - kérdeztem, miközben megvető pillantást vetettem Micheal-re.
Sulpicia: Én amondó vagyok hogy végezzük ki őket! Látni sem bírlak titeket! - szóltam mérgesen
Caius: - Először tegyünk szert azt információikra - ajánlottam - Szóval, ki volt az értelmi szerző?
Marcus: Igen, igen. Ne legyünk ilyen hevesek! Válaszokat! most!
Alec: Melyik klán tagja vagy Micheal?
Jane: Most már kezdek megőrülni! Válaszokat akarok! Gyerünk! Vallomást, de gyorsan!
Renata: Michael elém állt. - Mondtam már...ez nem klán...bérgyilkos vámpírok...szövetsége. Vannak olyanok, akik nem szeretik bepiszkítani a kezüket. Nem régóta voltam velük...de annyira bíztak már bennem, hogy elmondják a tervet. Arot azért akarta valaki megölni, mert nem tetszett neki a felfogása...néhányan szívesebben uralná a világot, mint a vámpírok életét...
Félix: - És kik voltak a társaid? Ki bérelt fel tieteket? - támadtam le kérdéseimmel - Honnan ismered Renatat?- most már kezd az egészből nagyon elegem lenni - Válaszokat akarok itt és most - morogtam.
Demetri: _ Igen, kifejezetten kíváncsi lennék, hogy ki áll e mögött az egész mögött. Bárki is az, aki megölette a Mesterünket, az életével kell fizetnie - jelentettem ki kemény hangon
Sulpicia: Jó legyen. látom senki sem szavaz mellettem! - csalódott képet vágtam - Halljuk ki bérelt fel titeket?!
Caius: - Igen, felejtek! - vetettem oda "nem törődöm" képet vágva - vége lehetne már ennek az egésznek - gondoltam magamban.
Marcus: - Most már gyerünk. Bökjétek ki. Tudni akarok mindent!!!!
Alec: - Igen, végre mondjátok el!
Jane: Tudni akarok az igazat! Most rögtön! Azonnal! Szegény, Mester ha ezt látná!
Renata: Elegem lett az egészből. Ha a végén úgyis megölnek, mit húzzuk az időt. - tudni akartok mindent! Hát elmondom. Micheal odajött hozzám, hogy elmondja, mit terveznek. Én nagyon megörültem neki, mert régóta nem láttuk egymást. Igen, elismerem elszállt az agyunk, de Aro azt mondta, menjek nyugodtan. Azt gondoltam, időben odaérünk, mert tudtam mi a feladatom. De későn értünk oda. Valamelyik gyilkos rájött, hogy Micheal elárulta őket. Nem akartam belekeverni őt, mert szeretem és reméltem, hogy nem fog idejönni. - Ránéztem mérgesen. - Előbb kezdték az akciót és ezért későn értünk oda...ennyi. Nincs más, amit el akarok mondani. Ha akartok, kérdezzetek. Michael odalépett mellém. - A társaim - felsorolt pár nevet, de tudtam, nem mondanak nekünk semmit. - Renata szerint nem ismeritek őket. A búvóhelyüket biztos, h megváltoztatták...és most már engem is üldöznek.
Félix: - Háh - horkantottam fel - Szóval ez a ti hibátok!
Demetri: - Úgy gondolom, joggal állíthatom azt, hogy ez a Ti bűnötök. Igaz, nem enyém a döntéshozó szerep, mégis szeretném javasolni, hogy öljük meg őket - nem is próbáltam leplezni a megvetést, ami jól látszódott az arcomon is
Sulpicia: Végre hogy valaki az én pártomon áll! Szerintem szavazzuk! Ki akarja hogy meghaljanak?
Caius: Bólintottam - Halált érdemelnek, nem voltak képesek megvédeni Arot.
Marcus: Egyetértek. Pusztuljon a férgese! - köptem megvetően!
Jane: Én akarok végezni velük. - mondtam büszkén
Renata: Micheal elkapta a kezemet. Én az agyamban pörgettem a lehetséges menekülési utakat, elég jól ismertem őket...Aro megmutatta az őszeset. Egyetlen volt, ami elérhető volt számunkra. megszorítottam Micheal kezét, jelezve, hogy látok reményt. Közben próbáltam terelni a figyelmüket. - Az egészről én tehetek...michealt hagyjátok békén, ő semmi rosszat nem követett el.
Félix: - Még hogy nem? Először ő is végezni akart a Mesterrel! - gúnyolódtam Renata szavain -Halált éremeltek mind a ketten!
Demetri: -Igen, Felix-nek igaza van! Véleményem szerint megbocsájthatatlan bűnt követtetek el, és ezért a halálotokkal fogtok lakolni - szűrtem a fogaim közt.
Sulpicia: Félix, Demetri! Kapjátok el őket! A többiek védjék a menekülési utakat! - kiáltottam gyorsan mert láttam hogy Renata menekülni akar
Caius: Hová- hová aranyoskáim? - kérdeztem merő gúnnyal a hangomban- Meg kell fizetnetek a tetteitekért!
Marcus: Zárjuk most már le ezt az ügyet! Heidi mindjárt itt lesz az emberekkel!
Jane: Halál rájuk!!!!!!! - kiáltottam ádáz képpel és Renatára vetettem magam
Renata: Micheal fuss! - ez volt az utolsó mondat, amit még mondani tudtam, mielőtt Jane rám ugrott volna. Micheal kétségbeesetten kereste menekülésünk lehetőségét. Én tudtam, de nem bírtam kimondani. Balról, az ötödik tégla...csak el kellene érnem odáig. kinyújtottam a karom...pár centi hiányzott. Egy rúgással lelöktem Jane, így megnyithattam az utolsó lehetőségünket a menekülésre
Demetri: Megpróbáltam visszarántani Micheal-t, de láttam, hogy inkább Renata-t kellene megállítanom - Nem fogtok megmenekülni - sziszegtem dühösen és belekapaszkodtam Renata-ba
Caius: Micheal után rohantam, próbáltam a szagát követni, de odakint hétágra sütött a nap így nem tudtam utána menni. - Egyszer még úgyis könyörögni fog az életéért...ha ma nem is - morogtam magamban.
Marcus: Én is Caius után mentem de a napsugarak béklyóba kötöttek , emellett ő sokkal gyorsabb volt mint mi.
Jane: Én és Demetri máglyára dobtuk Renata maradványait
Renata: Renata utolsó gondolatai: Menekülj, szerelmem, másnak nagyobb szüksége van rád, mint nekem. Siess, el ne kapjanak. Micheal szeretlek. Michael: Menekültem, ahogy csak bírtam. John vár rám...Johnnak még szüksége van rám. Tudtam, h ezt Renata is tudja. Láttam a szemében. Ezt üzenete a végén. Meg fogom bosszulni a halálát, de nem most...még van időm bőven.
|