A sötét erdő  előtt állt. Rövid hajával a szél még mindig önfeledten játszadozott. Mosolyogva figyeltem meglepődött arcát, miközben egy kisebb lépést tett felém.

- Szabad? –  kérdezte telhetetlenül.

- Miért ne? – kérdéssel válaszoltam. Most már sietősebb lépésekkel indult felém, egy hirtelen mozdulattal karolta át derekam. Szorosan ölelt magához. A szél egyre elszántabban viaskodott az útjában állókkal, ezzel kölcsönözve az éjszakának rideg környezetet. Megremegtem, mikor a hideg szellő végigcikázott emberi bőrömön. Forró érintésétől csak még jobban fáztam, liba-bőrös lettem a hőmérséklet kontrasztjától. Bár észrevette, hogy megremegtem és közelebb is hajolt, de még így is nagyon hidegnek éreztem mindent.

- Inkább menjünk be – ajánlotta fel, melyet örömmel fogadtam el.

Bólintottam, majd egyik kezével még mindig engem ölelve a ház felé kezdett húzni.

- Még a végén megfázol – mosolygott, néha egy-egy pillantást vetve rám. A bejárati ajtón keresztül sétáltunk be a nappaliba. Sötét volt, de még így is jól lehetett látni a telihold beáramló fényétől.

- Nincsenek itthon? – döbbent meg ismét.

- Valószínűleg a szobájukban vannak, de elég ijesztő nem?

- Hogy eltűnnek? – kérdezett vissza, még mindig szorongatva karomat.

- Nem, hanem hogy ilyen csendben tudnak lenni – elmosolyodtam. Megfordultam, pontosan szemben álltam Seth-tel. Egy apró csókot nyomtam az ajkaira. Közelebb húzott magához. Kezei egyre többet akaróan simítottak végig derekamon. Ajkai egyre vadabbul csókoltak. Mindössze néhány másodpercet töltöttünk pihenéssel, s hangos zihálással próbáltunk még több és még tovább kitartó levegő adagot préselni tüdőnkbe. Kezei derekamról combjaimra vándoroltak. Erőfeszítés nélkül emelte meg testem. Karjaimat nyaka köré fontam és szabadon lévő lábaimat szorosan fontam át forró testén. Nyelveink egyre vadabb táncot járva éltették a hevesen lobogó tüzet, mely mindkettőnk testében vadul égett. Lassú mozdulatokkal indult felfelé a lépcsőn, szorosan és védelmezően tartva testem, minden lépés után gyorsítva egy aprónyit. Szívének dörömbölése majdnem olyan gyors ütemben zakatolt, mint az enyém. Légzésem nehézkessé és kapkodóvá vált.

A következő  pillanatban már a szobámban voltunk. Lágy mozdulattal fektetett az ágyra, majd finoman fölém hajolt. Ismét csókolni kezdett. Kezei elemésztő gyengédséggel markolták csípőmet. Elképzelhetetlen forróság hasított végig minden porcikámon. Ajkai szenvedélyesen járták végig nyakam és a vállam minden pontját.

- Seth! –  sóhajtottam hangtalanul. Egy pillanatra megállt, szemeit az enyéimbe fúrta. Ajkai ellenállhatatlan mosolyra húzódtak, és egy édes gyermeki puszit nyomott az arcomra, majd még egyet a számra. Éreztem leheletét a bőrömön, tapintásának érzékenységét. A testem még mindig láztól égett. A szoba félhomálya pontosan illet mámoros hangulatunkhoz.

Akartam őt. Testének minden részletét, bőrének puha, de mégis kemény tapintását, izmaitól duzzadó karját.

Ő is zilált, tüdejéből néhol kipréselt egy-egy adagot, néhol pedig telhetetlenül kapkodott az éltető levegőért.

Ezt be kell fejeznem, nem szabad! Én még csak néhány hónapja jöttem ide. Ezt nem tehetem vele.

Az eszemre hallgatva tudtam, hogy ezt nem szabad csinálnunk, viszont szívem szerint már most mindenemet odaadtam volna neki örökre. De nem siethetjük el így. Mit fog rólam gondolni? Ráadásul itthon van az összes Cullen.

Egy apró  csókot nyomott a homlokomra. Hirtelen húzódott el, majd zihálva fordult le rólam egyenesen a hátára zuhanva.

- Sajnálom – sóhajtotta, még mindig levegőhiánnyal küszködve.

- Nem kell magyarázkodnod – suttogtam, és közelebb húzódtam mellkasához.

- Én is így gondolom – beszéltem – Nem így akarom az első  olyan éjszakánkat – még mindig vörös voltam, az arcom égett, mint a tűz. Ráhajtottam fejemet mellkasára, majd lehunyva szemeimet figyeltem légzésének lassú helyreállását. Gyengéden simogatni kezdte hajamat, majd még egy utolsó csókot nyomott az fejem búbjára, és végül mindkettőnket elnyomott az álom.

***

Furcsa és hangos csörömpölésre ébredtünk. Vámpír gyorsasággal pattantam ki az ágyból. Még nem kelt fel a Nap. Kirohantam a szobából, majd egyenesen a hangok irányába vetettem magam. Seth hangtalanul követett egészen a Cullen ház konyhájáig. Nem sok mindent láttam, emberi tulajdonságaim megléte most is kellemetlenül hatott. Látásom alig volt jobb, mint egy egyszerű emberé. Mögöttem halk morgás hallatszott, szívem dermedten állt meg a hang hallatán. Látásom néhány másodperc alatt élesedett meg.

A konyha közepén Alice állt, lábainál apró szilánkokká tört poharakkal. Látomása volt, de ez másfélének tűnt, mint az eddigiek. Megviselt arca gyötrődéssel és kínnal teli kifejezése elrettentő volt. Jasper egyetlen másodperc töredéke alatt termett szerelme mellé, majd átölelte azt, s mindeközben hatalmas nyugtató hullámot vetített a konyha minden részére.

- Alice! –  szólítottam meg kíváncsi, de mégis aggódó hanggal. Lassan kinyitotta apró szemeit. Könnyek nélkül sírt. Rám pillantott, majd elengedve Jasper karját, mellém sétált.

- Dawn!