Criss szemszöge

Megérkeztünk a házba. Leültünk a nappaliba. Feszült csönd honolt.

-Azt hiszem nekem kéne kezdeni, az én történetem régebbre nyúlik vissza. – mondtam én is idegesen, elvégre ezt így kerek-perec még senkise tudta Aron és Violeten kívül. Talán lehet, hogy a képességem formáját mégiscsak el kéne majd titkolnom.

-Hallgatunk. – mondta Carlisle, majd nyugalom árasztott el. Lopva Jasperre pillantottam, de azt hiszem, hogy most az egyszer hálás vagyok neki ezért.

-Rendben, akkor kezdjük ott, hogy átváltoztam. Előtte egy átlagos római ember voltam, már nem is érdemes erre szót fecsérelni. Pontosabban első ránézésre átlagos. Már akkor is látszódott a képességem előjele, így Aro nagy örömmel gyűjtött be és állított ki a gyűjteményében. A képességem olyan szintű, hogy csak akkor vettek elő, ha már Alec és Jane segítségével sem tudtak megölni embereket. Ilyen volt például 1919.ben. Akkor került sor a boszorkányegyetem elpusztítására, ugyanis Aro az egyik vezető gondolataiban látta, hogy át akarják venni az irányítást a világ fölött, és az embereken uralkodni. Én megtettem minden tőlem telhetőt, de 500 boszorkányt egyszerre a képességem alá vonni, főleg ha még ellen is állnak, elképesztően nehéz, így 40 legerősebb boszorkány meg tudott lógni előlem. A 460 boszorkányt kivégeztem, majd a Volturival az elszököttek után indultunk. Miután végeztem velük, a többi után indultunk. Volt egy hihetetlenül gyors és fiatal boszorkány. Elkezdtem kutatni az emlékeimben, és meg is találtam. „Vöröses haj, zöld szem. Vele nagyon kell vigyázni. Fiatal, még csak 1 éve tanul boszorkányságot, de nagyon tehetséges, és benne van az 5 legveszélyesebb, és legerősebb boszorkány listájában. Erről ő nem tud, mert a vezetőség félt, hogy mi lesz, ha ellenük fordul. Violet Scarlet. Nagyon gyors, de ügyeljetek rá, hogy lehetőleg élve kell nekünk.” Emlékeztem vissza Aro szavaira. De nem tudtam elkapni, hiába próbálkoztam a képességemmel. Ekkor már messze voltunk mindenkitől. Ő csak mosolyogva kikerülte, mind a képességem, mind a támadásaimat, majd egy utolsó viszlát kíséretében el tűnt. Illetve majdnem. Az eltűnés pillanatában elkaptam a képességemmel, így szabadon kószált, de nekem csak mennem kellet a képességem után. Időközben már nem is azért követtem, hogy elkapjam. Sokkal inkább a kíváncsiság hajtott. Majd rátaláltam. Ez idő alatt eltelt 10 év. És mégis még mindig ugyanúgy nézett ki. Azzal a kivétellel, hogy maiindene vérzett, és az egyik karja hiányzott. A vére…-itt mély levegőt kellet, hogy vegyek, hogy lenyugtassam magam.- de nem öltem meg. Akkor végre hozzám szólt. – Akkor most elviszel Aronak, vagy megölsz? Kérdezte, mintha csak az ídőjárásról kérdezett volna. – Azt hiszem, hogy parancsot fogok szegni. Gondolom innentől Violetnek kéne átvennie a szót.

-Hogyhogy sosem láttalak? – kérdezte Carlisle.

-Sosem voltam túl sokat a család közelében. Mindig megadtak mindent, amit kértem, cserébe, ha hívtak, mentem. De ilyen ritkán fordult elő. Akkor Violet.

-Mielőtt belekezdene… - vágott közbe Jasper – mi az a képesség, amitől ilyen értékes lettél számukra? – ettől a kérdéstől féltem a legjobban egész végig.

-Nem jött még el annak az ideje, hogy elmondjam. – mondtam. Jobb, ha még nem tudnak róla.

-Miért titkolódzol? –  kérdezte Rosalie csípősen. Megértem, hogy félti a családot, de nem tervezek semmit ellenük. Hogyan is tehetném?

-Miért aggódsz ennyire? – kérdeztem.

-Ha nem akarod elmondani, az azt is jelentheti, hogy ellenünk is használni tervezed.

-Fogom rajtatok használni, de nem ellenetek. Hogyan is tehetném? Violet családja vagytok, és most már az én szívemhez is hozzánőttetek. A Volturi-ban még sosem voltam olyan boldog, mint az elmúlt napokban veletek. És én sosem okoznék fájdalmat Violet-nek.

-De így nem tudunk megbízni benned. – jegyezte meg Jacob.

-Mint mondtam, egyszer el fogom mondani, csak még nem most.

-Akkor mikor? – kérdezte Alice. – Nem látom.

-Mert ez nem időhöz kötött, hanem dolgokhoz. – pontosabban a Volturihoz. Tettem hozzá  gondolatban. Violetre néztem, és láttam, hogy ő is tudja, miért várok a képességem felfedésével.

-Hívjuk ide Elezart. - Mondta Rosalie.

-Nem fogja tudni meghatározni. – mondta Violet elmerengően.

-Te meg honnan tudod, miért akarnánk idehívni? – kérdezte Nessie.

-Mert Criss már mesélt róla. Ha 300 év alatt, amíg ott volt a Volturinál feleslegesen próbálkozott a képessége meghatározásával, akkor miért éppen most sikerülne neki? – kérdezte Violet. – még Aro sem tudja a pontos meghatározását. Csak annyit tud amennyit látott.

-De Aro nem látja Criss gondolatait?

-Minden Criss akaratától függ. – rántotta meg vállát kedvesem.

-Ezt meg hogy érted? –  kérdezte most már Emmett is kíváncsian.

-Majd a válaszoknak is eljön az ideje. – zártam le a témát.

-Akkor azt hiszem, hogy én jövök. – mondta Violet, majd végre ő is helyet foglalt, de legnagyobb meglepetésemre az ölemben.

Mindenki más is meglepődött. Ezt már csak abból is így gondolom, hogy mindenki kikerekedett szemekkel nézett rá, hozzám hasonlóan.

-Mi van? – kérdezte, mintha nem értené miért is lepődött meg mindenki. – Oké, bocs, hogy megzavartam a hangulatot. – próbált meg felállni, de nem ment neki, mivel szorosan a derekára kulcsoltam a kezem – Nalátod, hogy milyen jó figyelem elterelő vagyok? – kérdezte kuncogva.

-Szóval erre ment ki a játék? – kérdezte Emmett öblösen nevetve. – Örömmel tapasztalom, hogy végre valaki hasonló humorérzékkel rendelkezik, mint én. – hallatott brummogós kacajt Emmett.

-Hát még én, hogy örülök neki. – kuncogtam végre én is fel. Nem is tudja milyen boldoggá tett, ezzel az apró gesztussal. Vagy talán mégis? Hát talán majd egyszer rákérdezek. Hacsak nem megpróbálom alkalmazni a képességem, hátha hagyja.

Fogtam és elkezdtem az apró  hajszálvékony energiafonalakat kilövellni felé, a gerincét megcélozva.

És akkor meghallottam a nekem szánt gondolatait.„Örülök, hogy boldog vagy. Ez volt a célom.”- ennyit hallottam, azután kitaszított az elmerendszeréből. Én meg csak boldogan elmosolyodtam, hogy legalább egy picit engedett felém. Ő az akin soha nem használnám a képességem veszélyesebb felét. Azt szeretném, ha szabad akaratából lenne velem.

-Akkor kezdhetném is. –  zökkentett ki szerelmem mindenkit a gondolatmenetéből.