/Sophie szemszöge/ 

Még sok ideig beszélgettünk Bellával. Körbevezetett a házban is. Nem sokkal ez után úgy gondoltam, ideje hagynom őket pihenni, ezért elindultam a városba. Nem találtam semmi érdekes boltot, vagy kirakatot, ezért eltévedtem La Push felé. La Push sem nagyobb, mint Forks. Egy főutca, kisebb mellékutcák. Kicsi, unalmas házak mindenütt. Miközben követtem valami nagy, szőrös teremtményt, eljutottam egy házig. Ott állt hátul... egy, kettő, három... kb. 8 farkas, és akit követtem, az lett a kilencedik köztük. Nagyon meglepődtem, amikor az a farkas egyszer csak átváltozott Jacobbá. Hát... az, amit abban a pillanatban láttam nem mindennapi volt. Elvörösödtem ennek láttán. Még jó, hogy rögtön felkapott egy nacit. Úgy láttam, valami tanácskodásféle folyik éppen.

-Üdvözlök mindenkit! -kezdte Jacob a szónoklatát. -Azért gyűltünk ma össze...

-Miért nem lehetett ezt gondolatban? -kérdezte valaki. Gondolatban? Hogy érti ezt?

-Mert az nekem most kényelmetlen lenne, Embry. Hogy mindenkinek a gondolatai ott vannak máris nálam, pedig nem is akarta elmondani. -közelte gúnyos éllel.

-Jól van na. Befogtam.

-Köszönöm. Akkor folytatom. Szóval azért vagyunk ma itt, mert új családtag érkezett Cullenékhez.

-Újabb vérszopó?

-Nem az. Ő egy angyal.

-Ennyire ne ajnározd. -nevetett Paul.

-Nem, ő egy igazi angyal. -bizonygatta Jacob komoly arccal.

-Ennek semmi valóságalapja nincs. De attól még hiszünk neked, tesó.

-Köszönöm. És segítenétek kiiktatni?

-Hogy-hogy kiiktatni? -kérdezte értetlenül Sam.

-Eltüntetni Forks környékéről. Nem kell még mellénk... -mutatott magára Jacob -...és Cullenék mellé még egy természetfeletti lény.

-Ez így igaz. -helyeselt Sam.

Nekem ennyi elég volt, hogy értsem a lényeget. Azt eddig is tudtam, hogy Jacob utál engem, de azt azért nem gondoltam volna, hogy ennyire. Fogtam magam és leléptem. Nem érdekelt, hogyan akarnak elküldeni. Megyek én magamtól is, ha kell. De azért Bella megérdemli, hogy tudja az igazságot. Fellibbentem a szobájához, ahol nagy szerencsémre nem volt senki. Az asztalon terpeszkedő jegyzetlapok közül elkaptam egyet és ráírtam üzenetem, ami így szólt:

"Kedves Bella! Úgy döntöttem, elmegyek. De mielőtt itthagynálak, jobb, ha tudod, miért teszem. Amikor La Push-ra tévedtem, belecsöppentem egy fontos tanacskozás közepébe. Ott Jacob nyíltan megkérte a falkatársait, hogy segítsenek eltenni engem láb alól, annak apropóján, hogy én már nem illek bele a vámpír-farkas képbe. Nagyon sajnálom, de ha neki ez kell, akkor kapja meg. Téged és családodat sosem fogom elfeledni. Visszatérek arra a helyre, ahol életem véget ért, hátha megtudok valamit. Ölel: Sophie. "

Letettem a többi papír tetejére, hátha hamarabb megtalálja. Bár mindegy. Engem már úgysem talál itt. Eleresztettem egy könnycseppet a papíron. Amint a papírra ért mát ott se volt. Nem foglalkoztam vele, inkább kirepültem az ablakon és elindultam a horizont felé. Nem sokkal indulásom után megláttam Winnipeg első házait. Nézegettem az utcákat, hátha ismerős valamelyik, de hiába. Nem sokkal később, nem emlékszem, mikor, de megtaláltam a helyet, amit kerestem. Leültem a halvány foltra, ami még most is ott díszelgett. Néha-néha áthajtott rajtam egy-egy jármű, de szinte észre sem vettem a zokogás miatt. Folytak a könnyeim, mint az Amazonas. Úgy éreztem, az "életemnek" már nincs semmi értelme. 

(Bella szemszöge)

Ez a nap remek. Van egy szerető családom, egy szoborszépségű férjem, és tőle egy gyönyörű lányom. Ma pedig találtam egy új családtagot, aki még különleges is. Ez a nap nem sikerülhetne jobban és nem ronthatja el semmi. Én mégis úgy érzem, van valami, ami befeketítheti. Nagyon jól eljátszottunk Edward, Nessie, Alice és én. Nem igazán tudom, mit játszottunk, de annyi biztos, hogy Nessie bájos nevetése nem akart szűnni. Csak késő este  döbbentem rá, hogy Nessie-nek már rég ágyban lenne a helye.

-Nessie, kincsem. Ideje mára befejezni. Későre jár. -mondtam aranyosan, mire ő felállt és engedelmes kislányt játszott. Ez az egyik legjobb benne. Mindig szót fogad mindenkinek. Az iskolában is kiválóan teljesít. Bár nem csoda, ha ilyen okostojás család veszi körül. Ezen elmosolyodtam.

-Anyu. Mi ilyen vicces?

-Semmi, kicsim, csak elgondolkodtam azon, miért vannak zömében jó jegyeid a suliban.

-Ja, értem.

-Na nyomás fürdeni, te kiscica. -mondtam, mire Nessie elrohant előttem és a fürdőbe futott. Kis talpacskáinak zaját tisztán hallottam. Mire beértem, lányom már a fördőkádban ült és egy gumikacsával játszott.

-Te nagyon kassú vagy, anya.

-Ne kritizárd a sebességem. -figyelmeztettem. -Különben elviszem a kacsádat.

Erre Nessie már nem bírta ki nevetés nélkül. Az ő nevetése olyan, mint egy gyönyörű Mozart szimfónia.

Mikor végeztünk, becsavartam lányomat egy törölközőbe és kézben vittem a szobájáig. Szinte, mint a ma született újszülött... Csak egy kicsit hosszabb a lába. Alice már várt minket a mai pizsamával, amit rögtön ráadott Nessie-re. Laza halásznadrág, rövidujjú póló halvány zöld színben. Jól megy Nessie krémszínű vonásaihoz és hosszú, bronzvörös hajához. Nem kellett kérni, Nessie már be is bújt a takaró alá. Én odaültem mellé, csókot adtam homlokára és jó éjszaká kívántam neki. Úgy gondoltam, ideje nekem is lepihenni, ezért bementem az Edwarddal közös szobánkba. Épp az asztal mellett mentem el, mikor meg pillantottam egy kis cetlit, ami televolt írva. Elolvastam és rögtön elszörnyedtem. A levelet Sophie írta, hogy elbúcsúzzon. Amikor a levél végén megpillantottam Jake nevét, rögtön elkapott a dühroham. Meg tudtam volna jelen esetben fojtani, mert elüldözte innen a testvéremet. Úgy döntöttem, erről a többieknek nem kell tudniuk. Addig jó, amíg nem szítok drámát köztünk és a falka közt. Megvárom a reggelt és kérdőre vonom a legjobb barátom. Inkább lementem a nappaliba és Emmettel cseverésztem valami idióta sportműsorról. Mire észbekaptam a nap már felkelőben volt. Hétfő volt, tehát Jacob biztosan idejön ébreszteni Nessie-t. Minden hétfőn ő kelti őt, hogy el ne késsen. Nem mintha mi nem "kelnénk" időben. Úgy volt, ahogy mondtam. Hét órakor megjelent az ajtóban Jacob. Én nyitottam neki ajtót.

-Szia! -öleltem át szívélyesen. -Ha elvitted Nessie-t, kérlek gyere majd vissza. Beszélni szeretnék veled.

-Rendben. -felelte, majd felrohant Nessie-hez. Ébresztette, öltöztette, fésülte, mint egy elkényeztetett hercegnőt, aki helyett mindenki mindent megcsinál. Motoron vitte iskolába, aminek se én, se Edward nem örült túlságosan. Épp visszaért, mikor kimentem elé.

-Szia! Ki vele, miért akartál beszélni velem? -kérdezte.

-Azért, Jake, mert elüldözted a háztól Sophie-t.  -mondtam dühtől izzó hangon.

-Én? Hogy?

-Úgy, hogy amikor tanácskoztatok, akkor megkérted a falkát, hogy tegyétek el őt láb alól.

-Erről meg honnan tudsz? -kérdezte meglepetten.

-Sophie kihallgatott titeket, és megírta nekem a búcsúlevelében. Jake, miért tetted ezt? -kérdeztem majdnem zokogva.

Arcáról le lehetett olvasni a választ. "Mert utálom"

-Hozd vissza!!! -parancsoltam.

-Nem! -mondta ellentmondást nem tűrve.

-HOZD VISSZA NEKEM!!!!! -ordítottam rá.

-Oké. Rendben. Visszahozom. -úgy tűnt, kezd félni tőlem.

-Így már mindjárt más. -mosolyodtam el gúnyos bájvigyorral.

Elmondtam Jake-nek hol keresse elveszett testvérem, majd útnak indítottam. Jake még egyszer visszanézett és biztosított a küldetés sikeréről, majd átváltozott és elrohant.