(Edward szemszöge) 

Mást sem csináltunk már jó ideje, csak a kórház előtt szobroztunk, és őriztük Billyt, amivel alapvetően semmi bajom nem volt, egészen addig, amíg Bella nem kezdett el túl sok haragot táplálni Carlisle szerencsétlen medikája iránt. Néha szó szerint le kellett fognom, hogy ne ugorjon be az ablakon és ne oktassa ki róla a lányt, hogy Billy mennyire fantasztikus férfi, és inkább örülnie kéne, hogy egy ilyen „savanyú kis libát” választott maga mellé. Billyt amennyire láttam egy kicsit még szórakoztatta is a lány vonakodása, mert tetszett neki, hogy harcolnia kell a szerelemért, de látszólag Bella nagyon akarta, hogy a fia már boldog legyen. Mindig azt hangoztatta, hogy Billy az utolsó fia, aki még nem ért révbe, és nem fogja hagyni, hogy ez a nő a boldogsága útjába álljon. Én próbáltam érvelni, hogy ezt bízza rájuk, de erre csak rosszalló pillantásokat kaptam.

Viszont végre nem sokára hazavihetjük Billyt a kórházból. Úgy gondoltam, hogy vihetnénk hozzánk, és ott bármikor kéznél lenne Carlisle, hogyha szükség van rá, de Bella még nem válaszolt az ajánlatomra. Bár remélem, hogy beleegyezik. Talán itt az ideje, hogy rákérdezzek megint? Nem, most nem, éppen most küldtek ki minket Billytől, mert lejárt a látogatási idő, és ilyenkor kicsit ingerültté szokott válni. Így inkább csak átöleltem a derekát, és némán kivezettem a kórházból. Amint kiértünk, azonnal a fa felé vette az irányt. Na jó, eddig egy szót se szóltam, de ez már túlzás. Billy felnőtt férfi, és tudom a gondolataiból, hogy már neki is egy kicsit sok, amit Bella művel. Egy határozott mozdulattal elkaptam Bella kezét, és magamhoz rántottam, ezzel megakadályozva, hogy felugorjon.

• Mi az, Edward? – nézett rám kérdőn.
• Mi lenne, hogyha ma hazamennénk? – kérdeztem lágyan. – Billyre a falka tagjai is vigyáznak. Mindig őrködik itt valaki, úgyhogy nem kell állandóan itt lennünk. Vadásznod sem ártana végre. A szemed kezd feltűnő lenni, és még a végén észreveszik.
• Azt mondom, hogy kontaktlencsém van – rántotta meg a vállát. – Nem fogom egyedül hagyni a fiamat – fűzte hozzá mérgesen. – Lehet, hogy neked nem jelent semmit, mert nem a te gyereked, de én az anyja vagyok.
• Ne forgasd ki a helyzetet. Te is tudod, hogy aki neked fontos, az nekem is az – vágtam vissza.
• Na persze – horkant fel dühösen.
• Már a fiadnak is elege van belőled – csúszott ki a számon, de ahogy kimondtam, már meg is bántam. – Én nem úgy értettem… - nyúltam a karja után. Kedvesem azonban elhúzódott tőlem.

A következő  pillanatban pedig már csak Bella hűlt helyét láttam. Olyan gyorsan rohant az erdő mélye felé, hogy szemmel alig bírtam követni. Azonnal utána vetettem magam, hogy bocsánatot kérjek, de amint megindultam volna utána, dühödt morgást hallottam meg az erdő felől.

• Hagyd most békén – hallottam meg Jacob gondolatait. – Az egyetlen dolog, amivel bárki belegázolhat a lelkébe, az ez volt. A fenébe is, gondolkodhatnál néha, mielőtt cselekszel.
• Tudom – hajtottam le a fejem. – Nem gondoltam komolyan.
• Dehogynem – vágta rá azonnal. – Mind tudjuk, hogy anya kicsit túlzásba viszi az aggódást, mindig, de nincs jogod, hogy ezért elítéld őt. A múltban sok mindenkit elveszített, aki fontos volt neki, és most kötelességének érzi, hogy megakadályozza a veszteséget. Mit tennél, ha veszélyben lenne az, akit szeretsz? Amikor elvitték Anthonyt magadon kívül kerested a nyomát, pedig csak most kezded megismerni, de mégis a te véred. Anya minket már pelenkás korunk óta szeret, és nevel. Vagy fogadd el, hogy anyával együtt két potyagyereket is kapsz, vagy el fogod veszíteni. Ezt most nem azért mondom, mert arra vágyom, hogy egy vámpír legyen a második apám, hanem azért, mert mindenkinek fontos nálunk anya boldogsága. Nem lehet csak a tiéd. Bella Black/Swan már hozzánk is tartozik, és mi sem vagyunk hajlandóak lemondani róla, ezért van az, hogy próbálunk veled jóban lenni. Hiszed vagy sem, én még kedvellek is. Van stílusod, és látszik rajtad, hogy szereted. Bár a non-stop önmarcangolásod idegesítő. A lényeg viszont az, hogy anya végre kezd megint boldog lenni. Gondolkozz el ezen. Az, akit szeretsz, csak a családjával együtt lehet a tiéd. Hogyha ezt elfogadod, akkor nyert ügyed lesz nála, de amíg nem, addig csak próbálkozhatsz, de vissza fog utasítani – gondolta határozottan. Tudtam, hogy igaza van, és ámulatba is estem a szavaitól. Képesek az anyjukért bármit megtenni, én meg Bella lelkébe gázolok, amikor nagy szüksége lenne a támogatásra. Nem tehetek róla, de már nagyon bosszantott, hogy csak Billyre koncentrál. Ráadásul olyan szinten, hogy az már tényleg zavarta magát az érintettet is. Jesszusom, féltékeny vagyok. Hülye vámpírösztönök. Mindenáron a sajátomnak kell tudnom azt, aki fontos nekem. Erről le kell szoknom. – Ne állj már itt, mint egy rakás szerencsétlenség. Elmondtam, amit tudnod kellett. Most pedig, menj utána, és mondd meg neki, hogy sajnálod – morgott rám Jake.
• Már biztosan átlépte a határt – hajtottam le a fejem. La Push az egyetlen biztos hely, ahova nem mehetek utána.
• Ráléphetsz a földünkre, de csak egy órát kapsz – ajánlotta Jacob. Én pedig döbbenten meredtem rá. – Az óra már ketyeg, és a többi farkas egy óra múlva kipenderít onnan, ha nem mész magadtól. Úgyhogy indulj, ha jót akarsz. Ha nem mész magadtól, akkor kénytelen leszek ösztönözni. Nem fogod elszúrni még egyszer anya boldogságát. Ha kell, akkor adok némi löketett – morgott rám. Majd egy szempillantás alatt rám vetette magát, és megtépte a kabátomat, de arra ügyelt, hogy nekem ne essen bántódásom. A megdöbbenéstől mozdulni sem tudtam. – Ha nem leszel ügyes, akkor kicakkozok rajtad mást is – morgott még rám, majd leszállt rólam. – Értve vagyok?
• Igen, azt hiszem, hogy kapizsgálom – álltam fel. Majd leszakítottam az elszakított kabátom utolsó cafatjait.
• Helyes, akkor egy óra, mint mondtam – kacsintott rám. Majd eltűnt a fák között.
• Köszönöm – kiáltottam utána.
• Majd akkor köszönd, ha megúszod anya haragját egy darabban – hallottam meg a választ.

Ezután nem vártam tovább, azonnal futásnak eredtem, és egy perccel később már a határ előtt álltam, ahol két farkas várt rám. Mindketten kicsit hátrébb álltak, és bólintással jelezték, hogy átléphetek. Nem is tétlenkedtem tovább. Azonnal újra futásnak indultam, és nagyon reméltem, hogy gyorsan megtalálom Bellát. Nem ismertem ki magam La Push határain belül, hiszen még soha nem jártam itt, de kedvesem illatára koncentráltam, és nem is telt sok időbe, míg megtaláltam.  A temetőben volt, és egy sírkő előtt ült. Némán lehajtotta a fejét, és kezeivel a hideg márványt simogatta, miközben könnyek nélkül zokogott.

• Bella – léptem mögé halkan. – Kérlek, bocsáss meg.
• Menj innen, Edward – meresztette rám a szemeit.
• Kérlek, ne küldj el, esküszöm, hogy nem mondtam komolyan, amit mondtam, egyszerűen csak túl sok minden történt az utóbbi hetekben. Ennyi esemény már nekem is sok. Megtudtam, hogy élsz, és vámpír vagy, hogy van egy gyermekünk, hogy La Push vámpírja vagy, hogy… - dőltek belőlem a szavak. Bella azonban felpattant, majd befogta a számat, és dühösen nézett rám.
• Nem arról beszélek, hogy nem akarok veled lenni, vagy, hogy haragszom rád, hanem arról, hogy a fiúk szét fognak tépni, amiért átlépted a határt. Szó szerint – magyarázta hevesen. Oh, tehát értem aggódik. Akkor még nem rontottam el mindent. Gondoltam boldogan. – Tudom, hogy igazad volt, de nem tudok nyugodt lenni, amíg veszélyben vannak.
• Nem lesz semmi baj. Vigyázunk rájuk. Ami pedig a széttépésemet illeti, Jacob engedett át, egy órára – mosolyogtam rá, és megsimogattam az arcát.
• Oh – kerekedtek el a szemei. – Jake szeret kerítőt játszani – csóválta meg a fejét.
• Csak neked akar jót, nagyon szeret téged – mondtam határozottan. Nagyon is kezdem megkedvelni Jacob fiait is. Billy bár nem túl közvetlen, de nagyon megfontolt és határozott. Jake pedig bohókás, és szenvedélyes. Anthony pedig valahol ötvözi az összes tulajdonságukat. Fantasztikus férfiak mindhárman.
• Tudom, Jake mindig is ilyen volt – mosolyodott el végre. – Szóval egy óra? – kérdezte izgatottan.
• Igazából már csak ötven perc –fintorodtam el.
• Gyere, megmutatom a házunkat, ahol történetesen van néhány fotóalbum Anthonyról, Billyről és Jacobról. Ha érdekelnek, megmutatom – csillantak fel a szemei. Hát tudna valaki ellenállni egy ilyen ajánlatnak?
• Nagyon örülnék, ha láthatnám a házat, és az albumokat – mondtam boldogan. Majd magamhoz rántottam egy csókra, és ő legnagyobb örömömre egyáltalán nem ellenkezett.
• Akkor induljunk – ragadott kézen, miután elváltunk. Majd futásnak eredt, én pedig készségesen követtem őt.

Nem telt sok időbe, és Bella már meg is állt egy ház előtt, ami bár fele akkora sem volt, mint a Cullen villa, de nagyon takaros kis ház volt. A színek nagyon kellemesek voltak, kevésbé voltak világosak, mint nálunk, de melegséget árasztottak magukból.

• Gyere – fogta meg a kezem Bella. Majd behúzott a bejáraton. Belülről még inkább tetszett a ház. A nappaliban hatalmas kanapé, tv, és playstation volt. Egy kis tálalóasztallal. – Nyugodtan érezd magad otthon – mosolygott rám Bella. – Mindjárt jövök – fűzte még hozzá, majd eltűnt. Én pedig leültem a kényelmes kanapéra.

Kedvesem pedig néhány pillanattal később visszatért, három hatalmas nagy albummal a kezében. Izgatottan rám mosolygott, majd letelepedett mellém, az albumokat pedig az asztalra tette az egyiket kivéve.

• Ez volt az első albumunk. Ebben benne vannak a képek a pocakom növekedéséről és Anthony összes kiskori fényképe is. Nyaralásokról, kirándulásokról. Első lépésekről, és mindenről, ami csak jellemez egy kisbabát – magyarázta hevesen, majd a kezembe adta.

Én pedig azonnal boldogan kinyitottam az albumot, és azonnal a szemem elé tárultak az első képek. Bella egy lenge nyári ruhában állt a ház előtt, hátát az egyik tartóoszlophoz vetette, míg kezei még alig gömbölyödő pocakján pihentek. A következő kép hasonló volt, csak itt Bella egy szobában állt oldalt a gépnek, így tökéletesen lehetett látni a hatalmas hasát. Az arca őszinte boldogságot tükrözött, és megint csak imádattal fogta a nagy pocakját.

• Gyönyörű voltál – mosolyogtam rá Bellára. Az arca szinte ragyogott minden képen.
• Köszönöm – sütötte le a szemeit szégyenlősen. – Nézd tovább, mert még sok fotó van, és kevés az időnk – szontyolodott el a végére.
• Átmehetnénk hozzánk is az albumokkal, ha megmutattad a házat, Esme, Rose és Alice is biztosan boldogan megnézné ezeket a képeket – ajánlottam. Nagyon reméltem, hogy igent mond.
• Gondolod? – kérdezett vissza bizonytalanul.
• Egészen biztos vagyok benne – bólintottam rá.
• Hát jó, akkor körbevezetlek – pattant fel mellőlem. – De Billynél ugye ott vannak a fiúk? – kérdezte meg pironkodva.
• Igen, többek között Jacob is ott van. Nem lesz semmi baja, hogyha egy kicsit lazítasz te is – mondtam őszintén.
• Hát jó – hajtotta le a fejét.
• Kicsim – sóhajtottam fel. – Hidd el, hogy attól még egy cseppet sem leszel rossz anya, hogyha nem vagy éjjel-nappal a fiad betegágyánál – mondtam komolyan.
• Tudom, csak néha nehéz tudomásul vennem, hogy a fiúk már felnőtt férfiak. Nekem még mindig a kicsikéim – magyarázkodott.
• Elhiszem, néha Esme is úgy kezel minket, mintha öt évesek lennénk – kuncogtam fel. – De komolyra fordítva a szót, nincs semmi baj azzal, hogy ilyen erősek az anyai ösztöneid. Sőt ez csodálatos, de ettől függetlenül el kell engednek a kezüket előbb vagy utóbb.
• Majd igyekszem – ígérte.
• Rendben, kezdhetnéd azzal, hogy velem töltöd a ma éjszakát – mosolyogtam rá. Mire kikerekedett szemekkel nézett rám. – Jaj, nem úgy értettem – javítottam ki magam gyorsan, amikor rájöttem, hogy milyen kétértelmű volt a kijelentésem. Na nem, mintha bántam volna, hogyha igent mond egy ilyen kérésre. – Úgy gondoltam, hogy menjünk át hozzánk, azután pedig elmehetnénk vadászni, reggel pedig visszamehetünk Billyhez – magyarázkodtam.
• Jó, menjünk – nézett rám felhúzott szemöldökkel. – Biztos, hogy így gondoltad az előbbi kijelentésedet? – kérdezte kíváncsian.
• Hát persze – vágtam rá azonnal. Bár sokat elárulhatott rólam, hogy közben nagyot nyeltem. Már csak attól teljesen kikészültem, ha elképzeltem őt az ágyunkban, a karjaimban.
• Hát, ha így gondolod, akkor legyen, pedig lehet, hogy nem mondtam volna nemet – rántotta meg a vállát. Majd a csípőjét ringatva indult el az emelet felé.
• Kegyetlen vagy – morogtam az orrom alatt.
• Nem tehetek róla, hogy nem vagy egyértelmű – fordult vissza gonoszan mosolyogva.
• Te szándékosan kínzol engem – mondtam morcosan.
• Olyannak ismersz te engem? – kérdezte kacéran.

A régi Bella mindig is elképesztően szégyenlős volt, de ez az új Bella hihetetlenül merész lett. Imádtam a régi énjét is, de be kell vallanom, hogy ez az új stílus kifejezetten feltüzelte minden érzékemet. Ezek lehetnek azok a női praktikák, amelyektől a fivéreim is majd megőrülnek néha. Azt hiszem, hogy Bella még komolyabb hadviselést indított ellenem, mint Rose és Alice szokott Emmett és Jasper ellen.

• Hát nem is tudom – vigyorodtam el. Talán ha felveszem a kesztyűt, akkor könnyebb dolgom lesz, mintha csak tűröm, hogy kínozzon.
• Tehát nem is ismersz? – nézett rám morcosan.
• Ezt nem mondtam – tiltakoztam azonnal. Mire kedvesem felnevetett. A francba, a csatát lehet, hogy elvesztettem, de a háborút nem fogom.

„Majd hirtelen egy kép jelent meg a szemem előtt. Bella az ágyán feküdt még emberként, és a nyitott ablakot kémlelte. Amin én ugrottam be néhány pillanattal később. A szobában mindenhol kellemes félhomály uralkodott, Bellán pedig egy nagyon szexi sötétkék hálóing volt. Ez az első szeretkezésünk éjszakája. Döbbentem rá hirtelen.

Lassan közelítettem kedvesem felé, és félmosolyra húztam a számat, mert tudtam, hogy az a kedvence. Bella szívverése hirtelen meglódult, és ezen muszáj volt felkuncognom.

• Gonosz vagy – morgott Bella. Ettől a kis morcosságtól még aranyosabb lett az arckifejezése.
• Csak szeretem, amikor elpirulsz – kacsintottam rá. Mire olyan piros lett az arca, mint egy harmatos rózsa.
• Kérlek, ne hozz most zavarba, már így is kicsit túl kihívónak érzem ezt – mutatott végig a csipkecsodán. Tökéletesen simult a testéhez, és én egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemeimet. A hosszú combjai, a bársonyos bőre. Az apró feszes halmok, amiket most csak egy vékony réteg csipke takart. A kecsesen ívelt nyaka.”

• Elég –  ráztam meg a fejem, hogy magamhoz térjek. Majd könyörgően Bellára néztem. Szándékosan ezt az emléket választotta. Még nem jutottunk el a közelébe sem életem leggyönyörűbb éjszakájának, de már most éreztem, hogy a nadrágom szűkebb lett.
• Mh… „elég”? Úgy emlékszem, hogy akkor nem ezt mondtad – kuncogott fel. Majd eltűnt az emeleten.
• Ezt még visszakapod – kiáltottam fel. Majd vettem néhány mély levegőt, hogy lehiggadjak, és utána siettem.
• Csakugyan? – termett előttem hirtelen. – Gyere, ez itt az én szobám – vezetett be egy kicsi, de otthonos helyiségbe.

A polcok tele voltak fényképekkel, de nekem kifejezetten egy fotón állt meg a tekintetem. Én voltam rajta Bellával. Éppen a szobámban voltunk régen, és a hintaszékben üldögéltünk. Emlékeztem erre a képre. Alice kapott le minket egy környező fa tetejéről. Én is ezt a fotót szoktam nézegetni, amikor már nagyon hiányoltam őt.

• Az ott a kedvencem – hallottam meg kedvesem hangját.
• Igen, nekem is – fordultam felé. „Lejárt az egy óra” – hallottam meg az egyik farkas gondolatait. – Mennem kell – hajtottam le a fejem. – Velem jössz? – kérdeztem reménykedve.
• Szívesen veled tartok – egyezett bele szerelmem. Én pedig azonnal kézen fogtam, és lesiettem vele a földszintre, ahol felvettük a fotóalbumokat, majd kiléptünk a házból. Két hatalmas farkas várt a ház előtt.
• Nyugodtan mehettek tovább, Edward és én néhány percen belül a határon kívül leszünk, a szavamat adom – simogatta meg a fejüket Bella. Mire a két farkas bólintott és már el is tűntek.
• Nahát, nem is gondoltam volna, hogy így hallgatnak rád – mondtam elképedve. Azt hittem, hogy minden lépésemet figyelemmel fogják kísérni, amíg át nem léptem a határt.
• Tudják, hogy bízhatnak bennem, és akiben én bízom, abban bíznak ők is. Nincs okuk kételkedni az ítélőképességemben – mondta Bella határozottan. – Viszont most már tényleg mennünk kell – fogott kézen és a határ felé kezdett velem szaladni.

Ahogy Bella ígérte két perc múlva már a határ túloldalán álltunk. Ahol legnagyobb meglepetésemre Jacob várt ránk.

• Szerencséd – gondolta, majd elégedetten vakkantott egyet. A következő pillanatban pedig Bellához sietett és hozzádörgölőzött. Kedvesem azonnal vette a lapot, és megsimogatta a fejét.
• Jól vagyok, Jake – mondta Bella mosolyogva. – Ma éjjel a Cullen házban leszünk, és elmegyek vadászni is. Reggel a kórházban találkozunk. Rendben? – kérdezte. – Vigyázzatok Billyre – tette még hozzá. Tudtam, hogy nem fogja kihagyni ezt a mondatot. Jacob csak hevesen bólogatott, hogy rendben van, majd elszaladt a fák között.

Miután Jake alakja már teljesen eltűnt a szemünk elől mi is útnak indultunk. Az első utunk azonnal a Cullen házba vezetett, ahol tárt karokkal várt minket a családunk. A lányok nagyon örültek, hogy fényképeket hoztunk, és azonnal el is vették tőlünk az összes albumot, majd áhítattal nézegetni kezdték őket. Áhítattal figyeltek minden egyes apró kis változást, amin Anthony keresztülment, de persze boldogan nézegették a kis Jacobot és Billyt is. Folyamatosan kérdezgették Bellát, hogy mi mikor és hogyan történt, és ezekből a történetekből én is megismerhettem a múlt apró mozzanatait. A családunk nem nagyon akart elengedni bennünket, de aztán belátták, hogy Bellának és nekem ideje vadászni mennünk. Úgyhogy ha csak nehezen is, de azért elengedtek.

• „Edward, Edward, mindenképpen a rét felé hozd visszafele Bellát.” – kiabált Alice gondolatban. Majd boldogan körbeugrálta Jaspert, aki csak nagy nehezen tudta megakadályozni, hogy felesége ne repüljön el örömében. Kérdőn néztem rá, mire csak megcsóválta a fejét. – „Nem, nem, úgysem fogom elmondani. Meglepetés.”

Tudtam, hogy most semmit sem fogok tudni kiszedni Alice-ből, úgyhogy beletörődtem a sorsomba, és elindultam vadászni szerelmemmel. Nem tele bele csupán két órába, és már jóllakottan indultunk el visszafelé. Már nagyon kíváncsi voltam, hogy Alice miért pattogott olyan hevesen, úgyhogy olyan gyorsan futottam szerelmem kezét fogva, amilyen gyorsan csak tudtam. Amikor már a közelben voltunk lágy zeneszó hallatszott a rét felől.

• Debussy – néztünk egymásra Bellával. – Alice – mosolyodtunk el egyszerre. Majd emberi tempóban sétáltunk tovább a rét felé.

Amint odaértünk csodálatos látvány fogadott minket. A rét tele volt apró színes lampionokkal, a közepén pedig egy nagyobb sátor foglalt helyet, ami tele volt selyemtakarókkal és puha párnákkal. Közelebb sétáltunk a sátorhoz, ahol a párnákon két nagyobb doboz foglalt helyet, a dobozokon pedig egy-egy levél volt Alice kézírásával. Az egyiket Bella neve állt, a másikon pedig az enyém. Azonnal kinyitottam a levelet és kíváncsian olvasni kezdtem.  

Szia, bátyus!  

Gondolom már sejted, hogy mire megy ki a játék. Lényeg a lényeg, hogy csodálatos estétek lesz, láttam. Mielőtt még megkérdeznéd, hogy hogyan. A válasz a kérdésre az, hogy ma este nem rejtették el a farkasok a jövőtöket. Tehát kettesben lesztek a réten, egész éjjel. Sok sikert!

Puszi, Alice 

Ui.: Ha elszúrod, akkor hatalmas nagy bajban leszel. 

Miután elolvastam a levelet visszaléptem a dobozhoz, és kinyitottam. Egy kényelmes, és nagyon divatos öltöny volt benne, inggel és hozzávaló  cipővel. Azonnal felvettem a dobozt, és egy szempillantás alatt eltűntem az erdőben, hogy átöltözzek. Amikor visszaértem azt hittem, hogy káprázik a szemem. Bella egy földig érő, mélyen dekoltált estélyit viselt, ami egészen combközépig fel volt vágva, a vállait pedig szinte teljesen szabadon hagyta.

• Gyönyörű vagy – mondtam elámulva.
• Köszönöm – mondta lesütött szemekkel. Úgy tűnik, hogy visszatért a régi szégyenlőssége, ami kifejezetten tetszett. – Te is remekül festesz – fűzte még hozzá.
• Táncolunk? – nyújtottam felé a kezem.
• Boldogan – csúsztatta bele apró tenyerét az enyémbe. Én pedig azonnal magamhoz húztam, és keringeni kezdtem vele a lágy zene ütemére.
• Szeretlek – súgtam a fülébe, amikor elhaltak az utolsó akkordok.
• Én is szeretlek – bújt hozzám még jobban.

Én pedig gyengéden felemeltem az állát, és lágy csókot nyomtam az ajkaira, amit legnagyobb örömömre ő is hevesen viszonzott. Egyre jobban belemerültünk egymás ajkainak feltérképezésébe, majd egy határozott mozdulattal a karjaimba kaptam szerelmemet, és gyengéden lefektettem a puha párnák, és takarók közé, majd óvatosan fölé gördültem. Kicsit bátortalanul csúsztattam a kezem szerelmem combjára, de amikor egyáltalán nem ellenkezett, finoman elkezdtem a ruhája alját egyre feljebb gyűrni. Ahogy hosszú combja kiszabadult a ruha fogságából egy határozott mozdulattal a csípőm köré tekerte lábait, és olyan közel húzott magához, amennyire csak lehetséges volt. Egyre jobban ziháltunk, és kedvesem egyre türelmetlenebb lett. A zakóm hangos reccsenéssel adta meg magát szerelmem hevességének, én pedig döbbenten pillantottam fel rá. Sosem volt heves természetű, úgyhogy ez most meglepett. A szemei aranybarna helyett már feketén csillogtak a vágytól, ami engem is egyre gyorsabb tempóra sarkallt. Nem volt sok időm gyönyörködni kedvesemben, mert a következő pillanatban ismét magára rántott, én pedig boldogan hagytam magam sodródni az árral. A ruháim egymás után adták meg magukat szerelmem határozottságának, míg én finoman akartam lefejteni róla azt. Bella megelégelve, hogy még mindig csak a ruháján át simogatom, egy határozott mozdulattal letépte magáról az estélyit, és így már csak egy szál fehérneműben feküdt alattam.

• Ráérünk, Szerelmem. Előttünk az egész éjszaka – nyögtem két csók között.
• Ötven évig vártam rád, nem akarok tovább várni – zihálta szinte kétségbeesetten.
• Nem akarlak lerohanni – próbáltam meg józan maradni.
• Én pedig éppen ezt akarom. Már nem kell vigyáznod rám, Edward. Én is pontosan ugyanolyan erős vagyok, mint te. Engedd szabadon az ösztöneid. Kérlek. Már nem kell visszafognod magad, ha hozzám érsz – mondta kedvesem vágytól fűtött hangon.

Én pedig nem tiltakoztam tovább, tenyeremmel, ami eddig a combját simogatta elindultam a gyönyörű keblei felé, majd, amikor elértem a célomat egy határozott mozdulattal megszabadítottam kedvesemet a melltartójától, és a látványra ösztönös morgás tört fel a torkomból. Míg Bella gyönyörteli nyögéssel válaszolt a határozott mozdulataimra.

• Biztos vagy benne? – kérdeztem még. Bár kezem már a bugyija szegélyét szorította, hogy egyetlen heves mozdulattal eltűnjön az utolsó közénk álló ruhadarab is.
• Edward, ne gondolkodj már annyit – nyögte Bella. – Ha nem akarnám, akkor most nem feküdnék alattad kis híján meztelenül. Akarlak téged, Edward.
• Csak téged akarlak én is – téptem le az utolsó ruhadarabját.
• Akkor vedd el, ami kell – emelte meg egy kicsit a csípőjét.

Én pedig azonnal, gondolkodás nélkül a magamévá tettem. Bella hangos sikollyal jutalmazta a mozdulatot, és én magam is felkiáltottam. A testünk ötven hosszú esztendő után újra egybeforrt, és az érzés elsöprőbb volt, mint bármi, amit valaha is éreztem. Lassú, lágy mozgásba kezdtem, és szerelmem készségesen felvette a testem ritmusát, majd egyre gyorsabb iramot diktált. Hosszú percekkel később pedig egy elégedett morgás kíséretében elértem a gyönyör kapuját, ahova Bella is csatlakozott hozzám egy hangos sikoly kíséretében.

Kimerülve hanyatlottam rá kedvesem szintén fáradt testére, és apró  csókokkal hintettem be a nyakát. Ő pedig karjaival és lábaival is szorosan körbeölelt, mintha soha többé nem akarna elengedni. Nagyon reméltem, hogy ez így is van, mert én biztosan nem engedem el még egyszer.

Hosszú  percekkel később, amikor a légzésünk hevessége már kissé  alábbhagyott legördültem szerelmemről, majd a mellkasomra húztam, és betakartam magunkat egy takaróval. Még mindig nem tértem magamhoz teljesen Bella hevességétől. Még soha nem szeretkeztünk így ezelőtt, de nem mondhatnám, hogy ellenemre lett volna egyetlen pillanata is. Azt hiszem, hogy kezdem kapizsgálni Emmett mit kedvel, az ehhez hasonló együttlétekben.

• Hajnalodik – szakított ki szerelmem a gondolataimból.
• Indulni szeretnél? – simítottam végig a hátán.
• Nem, még egy kicsit maradjunk, kérlek – nézett fel rám csillogó szemekkel. – Csak egy-két órát.
• Ameddig csak akarod – simogattam tovább. Akár örökké is boldogan feküdnék itt, hogyha ez lenne a kívánsága.

Néhány óra, és számos heves csók után azonban tényleg felöltöztünk, és elindultunk a Cullen ház felé. Végig kéz a kézben sétáltunk. Egyszerűen nem tudtam betelni kedvesemmel. Végre újra boldog voltam, és nagyon reméltem, hogy ez a boldogság egy örökkévalóságig a miénk lesz.