9. fejezet
Emmett szemszöge
-Tehát… - kezdte Vie (újabban így becézem a húgomat) és én izgatottan hallgattam, amit mond. Most végre megérthetem talán a kifürkészhetetlen varázsvilágot. – sokan azt hiszik, hogy a varázslat valamiféle csoda, illetve ehhez hasonló. De nem így van. Bárki tud varázsolni, akinek van tehetsége. Persze kivétel a varázslények. Általában a mondabeli lények többségének 1-2 párral több kromoszómája van.
Emmett szemszöge
-Tehát… - kezdte Vie (újabban így becézem a húgomat) és én izgatottan hallgattam, amit mond. Most végre megérthetem talán a kifürkészhetetlen varázsvilágot. – sokan azt hiszik, hogy a varázslat valamiféle csoda, illetve ehhez hasonló. De nem így van. Bárki tud varázsolni, akinek van tehetsége. Persze kivétel a varázslények. Általában a mondabeli lények többségének 1-2 párral több kromoszómája van.
-Tehát a varázslat ilyen fizikai dolog? – kérdeztem meglepetten. Mindenre, csak erre nem számítottam.
-Pontosan. – erősített meg húgom, hogy nem értettem félre.
-Ezt soha nem gondoltam volna. – mondtam még mindig ámulatban.
-Szóval. A varázsláshoz legelőször egy folyamat kell, amire csak minden 100. ember alkalmas. Ez a folyamat, amikor egy tapasztaltabb boszorkány több, mint 24 óráig folyamatosan hullámokat küld a kiszemelt érzékeny felé. Onnan lehet tudni, hogy ki érzékeny, mert a lélekhullámaiban egyel több rezgés van, mint a többieknek.
-Ezt kifejtenéd? – kérdeztem, mert kicsit zavaros volt a kép.
-Hallgass végig, úgyis mindenre emlékezni fogsz, azután összerakod. – mondta, látszott rajta, hogy megzavartam a koncentrálásban.
-Bocsi. Folytasd.
-Nagyjából olyan sorrenben fogom mondani, ahogy én is megismertem. Szóval. Ha ez megtörténik, az illető, már majdnem boszorkány. Illetve az, csak nem tudja irányítani hatlmát. Innentől három dolog kell a teljes elsajátításhoz. Kontroll, precizitás, és gyakorlás. Így lesz a boszorkány.
-Értem. – mondtam teljesen feltüzelve, hogy végre megértsem ezt a dolgot.
-Itt jön a lényeg. A világom MINDEN – nyomta meg a minden szócskát. – hullámokat bocsát ki magából. És Majdnem mindennek teljesen más a hullámrezonanciája, magassága, gyorsasága.
-És a lélekhullám? – kérdeztem. Leginkább ennek a fogalomnak meghatározása érdekelt.
-Azt jelenti, amit a neve. Ez az a hullám, amit a lélek bocsát ki. – lélek?
-És mi a lélek meghatározása?
-Elme. És érzelem.
-Tessék? – még mindig nem értettem.
-Tudod van olyan ember, aki egy a 100 emberből, és mégsem boszorkány, hanem mondjuk vámpír lesz. Ilyen például Criss, Jasper, Alice, Bella, Edward és Nessie, bár neki csak a génjei miatt. Tehát ők emberkorukban, mind-mind egyfajta rezgésazonosságra lettek érzékenyek. Például itt van Edward. Ő a lélek elmei felének rezgéseire volt érzékeny, most pedig az elmei hullámokat fogadja magába, és alakítja át hangokká a fejében, érthetőbben hallja a gondolatokat. Jasper pedig….
-Áhááá! – kiáltottam fel, mert végre megértettem. Hát ennyire egyszerű lenne ez az egész? Ki gondolta volna!-És akkor, ha jól sejtem az a Juliette pedig, mindenre ráérzett, de csak a sajátját illetően igazam van?
-Pontosan. Éppen, ahogy Bella is, de ő csak az elméjét illetően.
-Elképesztő! – csodálkoztam és közben eszméletlenül boldog voltam, olyannyira, hogy fogtam és felkaptam a húgom, majd megölelgettem. – Köszönöm. – hálálkodtam.
Annyira hirtelen jött ez a vidámság, hogy fogtam Rosaliet, és már a szobánkban az ágyon is feküdtem rajta.
-Inkább ez az elképesztő! Engem még sokkminden érdekelt volna te dinka. – kiabálta az arcomba, majd nemes egyszerűséggel fogott, és lerúgott magáról. Hallottam, ahogy lemegy. Utánamentem.
-… akkor jönnél velem? - kérdezte Vie Roset, aki most biztos durcáskodik.
-Igen. – mondta szerelmem.
-Miről maradtam le? – kérdeztem érdeklődve.
-Violettel vásárolni megyünk, mert elfogytak a ruhái. – mondta szerelmem Violetre nézve, hogy még véletlenül se nézzen rám.
-Mehetek veletek? – próbáltam engesztelni. Ez általában bejött.
-Ha most csak enyhíteni akarsz, ezt egyféleképpen teheted. – emelte rám szemeit, majd cinkosan összenézett Violettel. Nem tetszik ez nekem. Az új hugicám igazán frappáns tud lenni, ha szeretne. Ekkor már tudtam, hogy semmi jóra nem számíthatok.
-És mi volna ez a dolog? – kérdeztem óvatosan.
-Alice! – mondta Rose.
-Máris. – tűnt el Alice egy pillanatra, majd valamiféle ruhával a kezében tért vissza. Pontosabban szemügyrevéve az a ruha… jaj ne. Minek az ide? Ijedt arcot vághattam, mert Alice felnevetett.
-Mire készültök, a korombéli ruháimmal? – erre csak gonosz mosolyokat kaptam válaszul.
-Szóval, akkor velünk jössz vásárolni, igaz? – kérdezte Violet.
-Igen. – még mindig nem értettem, hogy akkor minek ide az én régi ruháim.
Rásandítottam a lányokra egyenként, majd a ruhára. És ekkor leesett, hogy mit is akarnak a ruhával.
-Neeeeeeeeeem. Nem, nem, nem, nem, nem. – nyújtottam meg, majd ismételtem meg magam, hogy nyomatékosítsam a dolgot. – Ha azt képzelitek, hogy felveszem ezeket, és utána elmegyek veletek ebben vásárolni, akkor nagyon tévedtek.
-Te tudod. – rántotta meg vállát kedvesem. – Akkor gyere Vie, még sok dolgunk lesz. – és elindultak az ajtó fele. – Sziasztok! – köszönt szerelmem.
-Sziasztok! – köszönt el húgom is.
A fenébe. Ezek zsarolnak. Tudják, hogy nyert ügyük van. Ezt nem hiszem el, hogy lehettem ennyire hülye? Ám legyen. Akik most látni fognak, pár évtizeden belül úgyis elfelejtik. Edward erre hatalmas röhögésben tört ki. Na persze, neki könnyű. Rá nem akarnak egy divatjamúlt hülye ruhát adni, és elvinni őt vásárolni, hogy emberek szeme láttára bohócot csináljon magából, ráadásul még a vásárlást is ki kibírnia.
-Ott a pont. – mondta bátyám még mindig az iménti nevetését elfolytva.
-Várjatok! – mondtam. Ha nem akarok hetekig egyedül aludni, kényelen leszek belemenni ebbe az oltári megaláztatásba. – Alice, add azt a ruhát. Veletek megyek.
Szerelmem ekkor győztes mosolyt villantott, majd sebesen mellettem termett és szenvedélyesen megcsókolt. Már éppen kezdtem volna belemelegedni, amikor többen is egyszerre „véletlenül” levegőhiányban szenvedve köhécselni kezdtek. Kelletlenül elváltam szerelmem ajkaitól, egy utolsó puszit nyomva rá, majd elvettem Alice-tól az idióta régi ruháimat és felmentem a szobánkba átöltözni.
Egy másodperc alatt felöltöztem, majd a tükörbe néztem. Amit ott láttam elképesztően nem illett ahhoz, ahova megyek. Egy farmernadrág volt ugyan rajtam, de tüdő volt a teteje, és trapéz az alja, míg a combomon, és a fenekemen megfeszült. A fölsőm egy felér pólóvolt ugyan, de egy farmerzakót viseltem rajta, ami meglehetősen bő volt. mindmellé egy hülye lakkcipőt. Kész idiótának fognak nézni a plázában.
Kelletlenül lementem a földszintre, majd elindultunk Rose Bmw-jével vásárolni, miközben mindkét lány végig mosolyogva figyelt engem.
|