Violet szemszöge

Már egy hete, hogy a Volturinál raboskodom.

Még nem tudom, hogy mit is akarnak tőlem igazából.

Azt hittem, ha megtalálnak, egyszerűen megölnek, ehelyett itt tartanak fogva, egészen jó  körülmények között.

Nem cellában, sőt még csak nem is egy egyszerű szobában.

Egy egészen kifinomult lakosztályszerűen gyönyörű szobában.

Teljesen szabadon járkálhatok a városon belül.

Normális ez?

Ideje lenne egy kis felderítő akcióba kezdeni. De hol is kezdjem? Vagy ami jobb kérdés hogyan?

Talán az lenne a legegyszerűbb, ha sokat járkálnék csendesen a folyosókon, nyitott füllel, hátha leszek olyan szerencsés, hogy egy kismadárka véletlenül az én ablakomnál találna csicseregni.

… Egy hét múlva …

A fenébe is.

Egy hete mást sem teszek, csak járkálok fel-alá, mint egy ütődött, és hallgatózom.

Nem érdekel, ha kel most már dühösen is végigtrappolok, hátha valaki megijed tőlem, és mond valami értelmeset.

Hah! Milyen abszurd ötlet.

Komolyan bolondnak érzem magam mostanában.

Ekkor egy zongoraszó  kúszott a fülembe.

Mindig is muzikális voltam, így ez a kis zongoraszó nagyon lenyugtatott, és közben egyszerre vonzott, hogy tudjam meg mi a hangok eredetének kiléte.

Követtem a dallamot, majd egy résnyire nyitva hagyott faajtó előtt találtam magam.

Bekukucskáltam, és meghallottam, hogy a zongoraszó mellé, egy igencsak halk énekszó is társul.

Hiszen ez Alec! Alec Volturi!

„ Cynthia. Bárcsak itt lennél…”

A darab végét már csak suttogta, fülelnem kellett, hogy tényleg megértsem.

Cynthia? Vajon ő lenne a szerelme? És miért nincs most itt? Ha a Volturisok akarnak valamit, általában megszerzik. Talán ő a rendesebbik fajtából van…

Amíg ezen gondolkodtam, észre sem vettem, hogy Alec megfordult, és megkövülve bámul rám.

-Hal… hallottad? –  kérdezte zavarban.

-Igen. – erre lesütötte szemét, mint egy szégyenlős kisfiú. Nagyon aranyos látványt nyújtott. – Gyönyörű volt. Nem tudom, hogy ki az a Cynthia, de nagyon szerencsés, az biztos.

-Ssss… - mondta ijedt arccal.

-Mi az? – kérdeztem értetlenkedve.

-Tudod Cynthia… - és hevesen, de halkan elkezdett magyarázni. – Érted?

-Ohh. Így már minden világos.

-Ne mond el senkinek. Kérlek. – mondta, már-már könyörögve.

-Nem mondom. De Aro tud róla nem? – elvégre egész eddigi életét láthatta.

-Nem egészen…

-Hogyhogy?

-A képességeket is meg tudom bénítani, így a kellemetlen részleteket kihagytam arra hivatkozva, hogy akkor éppen… tudod…

-Oh… - itt én sütöttem le a szememet. – Értem. – mondtam, majd megeresztettem egy szívből jövő mosolyt.

Tehát ő tényleg a rendes fajtából van. Sőt mi több, ha nem lenne muszáj, még embervért sem inna.

De ezek szerint, még egy darabig ki kell bírja itt. Vajon a húga tudja ezt?

… Újabb egy hét múlva. …

Álmomból Alec ébresztett fel.

-Héj, ébredj. –  mondta miközben kinyitottam a szemem, és megláttam szelíd, sajnálkozó  mosolyát.

Hát itt a vég? Nem, ha eddig nem öltek meg, akkor most sem fognak.

-Mi az? – kérdeztem álmosan.

-Le kell mennünk a nagyterembe. Aro már vár. Siess.

Nem tudtam hova tenni, hogy engem hívat Aro a nagyterembe.

Na, de most végre mindenre fény derül. 

Criss szemszöge

A francba.

Érzem, hogy még él, és ha három hét alatt nem történt semmi, akkor remélem, hogy még bírni fogja kicsit.

Határozottan érzem, hogy Volterrában van.

Ami egy kis szervezést igényel, mert oda, csak egyedül mehetek, márpedig a Cullen család, illetve most már családomnak nevezhetem őket, (mert azt mondták kiérdemeltem, hogy felvegyem a Cullen nevet) folyamatosan rajtam tartja a szemét, hogyha esetleg valami bíztatót tudok mondani Vie honlétéről.

Márpedig nekik nem mondhatom meg, hogy hol van, mert annak rossz vége lenne.

Egyedül kell elmenjek, már csak azt kell kitervelni hogyan.

Épp néztem, ahogy Emmett játszadozik egy kicsit a leendő főétkével: egy grizzly medve.

Még szerencse, hogy csak ő van itt, mert ha az agyturkász itt lenne, akkor folyamatosan arra kéne koncentráljak, hogy ne olvashasson a gondolataimban.

Hiába ez a hülye képesség, ha egyszer szétvet az ideg, hogy mi lehet kedvesemmel.

Hogy lehetett ennyire elvakult?

Nem gondolt arra, hogy mi lesz velünk?

Most már nem számít.

A lényeg, hogy minél hamarabb kiszedhessem onnan.

De hogyan cselezem ki a többieket?

Mert, ha csak úgy a képességemet használnám, amint messzebb megyek tőlük egy országnyival, már nem is hat, és rájönnének mi történt, és utánam jönnének.

De talán megér egy próbát.

Szegény drágám már vagy két és fél hete ott raboskodik a Volturinál.

Ha a legkisebb karcolást is észreveszem, nem érdekel, hogy a világnak szüksége van a Volturira, ott helyben kivégzek mindenkit.

Csak Alecnél kell, hogy gyorsabb legyek.

Akkor minden rendben lesz. Nem tudja elvenni a képességem, és akkor a Volturi úgy fog táncolni, ahogy én akarom. Szó szerint.

Nos, akkor eljött a próba ideje.

-Mehetünk? – kérdeztem Emmettet, aki úgy tűnik, éppen most végzett.