Még a kanapén ültem és próbáltam felfogni, hogy meg akarnak ölni. Hova keveredtem én? Nem csináltam semmi rosszat. Csak azért akarnak végezni velem, mert lehet, majd egyszer veszélyt jelentek számukra. Ez nevetséges! Hamar el kell intézni a problémákat és sajnos én vagyok a probléma. Tehát javaslott: zárt helységben tartózkodni és lehetőleg senkivel sem beszélni. Ilyen alapon el is tűnhetnék. Nem lenne velem senkinek sem gondja. Daniel bejött és leült velem szemben. Ránéztem és elfogott a félelem. Vajon még mit nem mondott el? Lehet, hogy már van egy felesége. Vagy az is lehet, hogy egy szadista vadállat. Nem tudhatom. Engem nézett, a frász kerülgettet. Gondoljuk logikusan végig. Itt vagyok egy házban, ahová csak úgy hoztak, nem ismerek senkit és kaptam és gyönyörű bíztató mondatot: „Ha nem akarsz gondot, akkor tartsd magad távol Danieltől”. Ó… és még valami, itt vagyok egy vérfarkassal, aki lehet, hogy meg akart ölni és hazudott nekem. Tehát nagyon jól állok. Felállt és közelített hozzám. A szívem a torkomban dobogott, nem vártam meg, míg odajön hozzám inkább felálltam és lassan hátráltam. Félve néztem rá. Lehet, hogy most fogok meghalni?! Egyszer csak elérkeztem a falhoz. Közelített. A szívem gyorsabban vert, féltem tőle. Nem állt meg, meg akarta fogni az arcomat, de elhúztam tőle. Szomorúan nézett rám, de még közelített egy kicsit. Akkor telt be a pohár. A sarokba leguggoltam és összekucorodtam. Reszkettem…

• Félsz tőlem? –leguggolt hozzám
• Félek… félek tőled –rá néztem
• Értem… - sóhajtott egyet –de ne félj!
• Miért nem mondtad el? Miért hazudtál? –a szemem könnyes lett
• Ne sírj, nem foglak bántani. Tudtam, hogy félni fogsz tőlem. –lassan nyúlt az arcomhoz –sajnos tudtam, hogy eljön ez a nap is.
• De ez nem mentség arra, hogy hazudtál nekem –sírtam
• Tudom, és sajnálom. –az arcomat simogatta
• És még mik vannak itt? –a szemébe néztem –Sárkányok? Vámpírok? Boszorkányok? Esetleg a közeli tóban sellők? Csípjen meg valaki! Ugye csak álmodom?
• Sárkányok és sellők nincsenek. Ez az igazság, bármennyire is nehéz felfogni. –felállt. –most inkább elmegyek. Jobb lesz így neked is meg nekem is.
• Most meg itt hagysz? Nem vagyok egy baba, amit kedved szerint pakolgathatsz, és azt csinálsz vele, amit akarsz. –még a sarokban maradtam.
• Tudom, de te is titkolsz valamit! Tudom… érzem. –megállt az ajtóban
• Igen titkolok, de ha már úgyis fény derült mindenre, akkor elmondom. Szakítani akartam veled. Annyi szerencséd volt, hogy elhoztál ide és nem tudok hazamenni. –dühösen leültem a nappaliban.
• Tessék? Szakítani? Ezt nem hiszem el! Amennyit érted tettem. –leült ő is. Végre neki is jutott egy kis meglepetés –és… és miért?
• Egyszerű, meguntam a kapcsolatunkat. Nekem is tetszett az elején, hogy apámat dühíthetem, de már ez nem ér meg ennyit. –a földet néztem.
• És most akkor mit tegyek? Ennyi? Vége? Menthetetlen minden? –felállt dühösen.
• Ügyes pasi vagy te, majd kitalálod. –átmentem a szobába
• Most jobb lesz, ha elmegyek! –kirontott a házból szó szerint.

Elment, hála istennek. Most nem tudom, hogy mit tegyek. Ha haza is akarok menni, nem tudom, merre kell mennem. Vajon hova ment? Megint itt hagyott, már ehhez kezdek hozzászokni. Bele sem merek gondolni, hogy mire képes még. Gondolom puszta kézzel meg tudna ölni. De viszont furcsállom, ahogyan kiakadt. Tényleg szeretne? Nem tudom. Persze még az elején jó volt, amíg meg nem ismertük egymást teljesen. Onnantól kezdve nem fedeztünk fel egymásban semmi újat. Eltűnt az a nagy láng, és helyén maradt a nagy sötétség. Mit akar még tőlem? Lehet, hogy az erőmre pályázik. Ha eltesz láb alól, akkor bizonyára övé lesz. De ez csak feltételezés. Nem ismerem a helyi mondákat, illetve rémtörténetek, mert ahol vérfarkas van, ott rémtörténet is van. Érdekes, hogy még léteznek ilyen teremtmények. Rendesen beilleszkedtek. Nem is tűnik fel az embereknek, hogy vadállatok járkálnak köztük. Vajon mit ehetnek? Nem hiszem, hogy embert. Túlságosan veszélyes lenne, hiszen ma szinte mindenkinek tudnak az összes lépéséről. Azt mondta, hogy nincs sellő és sárkány, akkor van vámpír is? …meg akkor boszorkány is. Bizonyára az álmomban a tanács szerepelt. Ott vannak fent a hegytetőn? De miért este? Lehet, hogy vámpír leszek, mert az álmomban, nem változtam át. Ember kinézetem maradt. Úhh… én, mint vámpír. Egy igazi csúcsragadozó. Nem lenne ellenfelem, de nem is tudnék senkit sem bántani. Félek, nem akarok idősebb lenni, most már egy évvel sem. Ha betöltöm a 19. életévemet akkor megkapom az erőmet, de addig még van majdnem egy évem. Sajnos még sokszor fog lemenni a nap… valahogy biztosan meg tudom, magamat védeni. Annak utána olvastam, hogy a vérfarkasok félnek az ezüsttől, de azt nem tudom, hogy a vámpírok mitől félnek, illetve mivel lehet nekik ártani. Ez már túl sok nekem… anyám halála, örökbe fogadtak, most meg ez az egész felfoghatatlan dolog… olyan mintha egy mesében lennék, de sajnos ez rémtörténet lesz. Tele hátborzongató felfoghatatlan és szomorú eseményekkel. Ismét neszt hallottam, ilyenkor már a frászt kapom el. Lassan, lábujjhegyen kimentem a nappaliba. Valaki a teraszon állt és engem nézett. Vajon ez ki? És mit akar? Gyorsan visszamentem a szobába és a fürdőben elbújtam. A szívem ismét a torkomban dobogott. Ez nem lehet igaz, hogy egy perc nyugtom sincs. Nem hallottam lépteket, de kinyílt az ajtó. A kezem remegett és csak néztem előre. Ki lehet ő? Aztán bejött a fürdőbe… nem szólt semmit, megfogta a csuklómat és kivitt a nappaliba. Meg sem mertem szólalni. Leültetett és megállt velem szemben.

• Viktória Greenberg? –kérdezte az ismeretlen
• I… igen én –félve néztem rá
• A nevem David és hozzád jöttem. –leült –figyelmeztetni jöttelek. Ma vagy holnap Daniel el fog vinni, vacsorázni és aztán meg fogják támadni. Vigyázz nagyon magadra. –felállt és el akart menni
• Várj! Ez miért mondod el nekem? –felálltam gyorsan
• Nem akarom, hogy bajod essen és azt sem, hogy a testvéremnek is –megállt
• Ki akarsz ugrani a teraszról? –értetlenül néztem rá
• Nyugi, nem lesz semmi bajom. –mosolygott
• Ó… tehát te is vérfarkas vagy. –közelebb mentem hozzá
• Pfff… még az hiányozna, én vámpír vagyok. –közelebb jött egy lépést hozzám

Meredten álltam és csak néztem előre. Itt áll előttem egy vámpír… és ha bántani fog? Nem, nem hiszem, mivel figyelmeztetni jött. De nem is félelmetes, inkább vonzó. Biztos, hogy vámpír? Megfogtam a nyakát és próbáltam kitapogatni az ütőerét, de nem éreztem dobogást. A bőre jéghideg volt. Tehát meghalt, de még él. Ez rémisztő. Ott álltam és meg sem mertem moccanni. De az, hogy lehet, hogy Daniel vérfarkas ő meg vámpír? Próbáltam megérteni a dolgokat és akkor éreztem a bőrömön jéghideg leheletét. Kimeredt szemekkel néztem rá… tehát ő mentett meg a temetés után? De hogy csinálta és legfőképpen miért? Lassan leültem… csak őt néztem, tökéletes és meseszép. Lehetséges mindez? Itt áll előttem égy vámpír, aki bármely pillanatban kiszívhatja a véremet és én itt csodálom. Nem szólt hozzám, ő is engem nézett.

• Te, te mentettél meg? –még mindig őt néztem
• Mikor? –értetlenül nézett rám
• A temetés után? –tehát nem ő volt, akkor egy másik vámpír.
• Nem, nem én mentettelek meg –kiment a teraszra –majd még beszélünk! Vigyázz magadra! – elment

Amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is ment. Tőle érdekes módon nem féltem annyira, mint Danieltől. Leültem a nappaliba és egy pohárforró csokit kezdtem el inni, közben Daniel is hazajött, nem szólt hozzám és se hozzá, majd este lefeküdtem aludni, hiszen holnap lesz az első napom a suliban. Igaz félve aludtam el, de a végén elnyomott az álom.