Violet szemszöge

Felöltöztem, majd kimentem a szobából Alechez.

-Mi történt? – kérdeztem a legalapvetőbb kérdést.

-Criss. – monta, engem meg rémület fogott el.

-Tessék? Itt van? –  kérdeztem élesen.

-Igen. Viszont én nem ezért aggódom. Őt Aro nem bántja. Ezért vagy itt, hogy őt idecsábítsd. – mondta, majd a szájába harapott.

-Hanem, miért aggódsz? – ha ő aggódik valamiért, az nem lehet kis dolog.

-Alice és Edward.

-Mi van velük? –  kérdeztem idegesen.

-Ide tartanak, mert a barátodnak nem jött be a terve.

-Tessék? – kérdeztem az előzőnél is élesebben.

-Jól hallottad. Jön a B terv. Illetve azt hiszem ez már C. Miért nem tud senki a seggén  ülni? Olyan simán kivittelek volna. Nos mindegy. Hívom Cynthiát. Ide ő is fog kelleni. – mosolygott, majd már rohant is telefonért, miközben én lassan közelíteni kezdtem a nagyterem felé.

… Egy hét múlva. …

Hogy történhetett ez?

Idióták mind!!

Most szegény Alecen meg Cynthián múlik minden.

-Ne aggódj, ki fogjuk Alicet és Edwardot szabadítani. – mondta Criss, aki szorosan mellettem helyezkedett el egy kis barlangban 10 perc futásnyira Volterrától.

Az aggodalom szinte kikészített.

Criss átkarolt, hogy megnyugtasson, majd az arcomat kezte maszírozni.

Tudta, hogy jól esik.

Hosszú évek óta most először nem téptem ki magam karjai közül.

Most jó érzés volt, ahogy magához szorít, és cirógat.

Mintha hazaértem volna.

És haza is értem.

Criss karjaiba.

Felnevetett, és akkor jöttem rá, hogy nincs fent a védelmem, és valószínűleg érzi, az érzéseim, és hallja a gondolataim.

Akkor nem lehet, hogy csak azért hagyom magam, mert befolyásol?

-Tudod, hogy nem tennék olyat. Ha nem akarsz, nem kényszerítem rád magam. Ezt most te produkáltad. – mondta szégyentelenül vigyorogva.

-Jól van, na. – mondtam kislányosan, majd gyors puszit nyomtam a szájára, és lesütöttem a szemem.

-Ez mi volt? – kérdezte meglepődött hangon.

-Hála. – mondtam neki.

-Értem. – a hangján lehetett a hangján hallani, hogy mosolyog.

Államnál fogva felemelte az arcomat.

-Tehetek érted még valamit? – kérdezte olyan szenvedéllyel a hangjában, hogy majdnem olyat kértem, amit megbánhattam volna. De szerencsére nem szaladt el a ló velem… annyira.

-Csókolj meg. – mondtam szinte suttogva.

-És mi lesz a jutalmam? – kérdezte.

-Visszacsókolok. – vágtam rá. Még a végén olyan történik, aminek nem kellene.

Egy pillanatig elgondolkodó  arcot vágott, majd közelíteni kezdett az arca az enyémhez.

Amikor az ajkaink összeértek elfogott a régi, ismerős érzés.

Utoljára 89 éve volt ilyen érzésben részesedésem.

Sok év után ismét  érezhettem ajkai ízét, ismét csókolhattam hideg, mégis puha száját.

Ajkaink elnyíltak, a nyelveink kezdték kóstolgatni egymást, majd vad táncba kezdtek.

Már egy ideje elmerültünk egymásban, amikor Criss belemorgott a csókba.

Ez mindkettőnket észhez térített.

Megszakítottuk a csókot, ami sok év után nagyon jól esett.

Felnéztem Criss feketén szikrázó szemeibe, és elvesztem.

Csak néztünk egymás szemébe.

-Sajnálom. – mondta bűntudatosan.

-Mit? – kérdeztem. Mit sajnál?

-Hogy nem bírtam tovább. De a véred… - itt elcsuklott a hangja. – Jó ideje nem csináltunk ilyet, és már 3-4 hete nem jutottam vérhez.

-Nem gond. Legalább le tudtam állni. – mondtam.

-Nem akarsz? – kérdezte fájdalmasan.

-Nem erről van szó. Csak tudod…

-Nem fogsz meghalni, nem hagyom.

-De… - próbáltam ellenkezni vele.

-Nincs de. – mondta élesen.

-Nem tudsz megakadályozni, hogy elhagyjalak. – mondtam, és éreztem, hogy ezzel most a lelkébe tapostam. – Hacsak nem akarsz befolyásolni. – mondtam gúnyosan.

-Nem befolyásollak. Engem elhagyhatsz, de magadat nem. Azt megakadályozom.

-De… - próbálkoztam ismét, de megint csak a szavamba vágott.

-NEM… ENGEDLEK…  EL. – mondta minden egyes szót jól megnyomva.

Én nem válaszoltam. Pár perc után nem bírtam tovább a csöndkirályt.

-De azt mondtad, elhagyhatlak. – gázoltam ismét a lelkébe. Miért nem utált már meg?

Criss erősebben szorított magához.

-Még mindig hallom a gondolataid, és érzem, mit érzel. Nem foglak megutálni, azért, ami nem te vagy.

Így ültünk néhány perce, amikor kezdett kicsit kényelmetlen lenni a helyzet.

Kicsit túl erősen szorított.

-Au. – sziszegtem, mikor már éreztem, hogy keze nyomán foltok fognak maradni.

-Bocsáss meg. – mondta gyorsan, és lazított szorításán.

-Csak tényleg nem akarlak elengedni. - Mondta komolyan.

Ekkor megszólalt végre a telefon.

-Hát pedig kénytelen leszel. – mondtam neki, majd meglengettem orra előtt a telefont.

-Halló? – szóltam bele izgatottan.

-Gyere. – mondta Alec.

-Máris indulok. –  mondtam, majd kiszakadva Criss öleléséből elindulam.

Pár méter után még visszafordultam, és egy gyors apró csókot nyomtam a szájára.