Edward szemszöge

Már egy hete itt lent ülünk ebben a koszos cellában Alice-cel.

De legalább a húgom kint van.

Csak adja az ég, hogy Belláék ne jöjjenek utánunk.

Mos mi lesz?

Nem fognak megölni, láttam a fejükben.

Ahhoz túl értékesek vagyunk.

De naponta lejön Chelsea, hogy megpróbáljon elválasztani minket, és hozzácsatolni a Volturihoz.

De ami a meglepő, hogy sosem sikerül neki. Pontosabban nem az a meglepő, hogy nem sikerül neki, hanem az, hogy ki miatt nem.

Alec.

Láttam a fejében, hogy Violet lett a legjobb barátja.

Mégsem ezért segít. De az okát gondosan elrejtette.

Vajon mit titkol?

Lényegtelen. A lényeg, hogy megláttam a fejében a tervet.

Tehát nemsokára szabadok leszünk. 

Cynthia szemszöge

„Éppen Amerikában éltem mindennapjaimat, amikor egyszer megcsörrent órán a telefonom.

Nem értettem ki lehet az, hiszen nem az a telefonom csörgött, amin az emberek szoktak hívni. Hanem az, amelyiken éppen csak 10-15 szám van mentve. Azok is mind vámpírok.

Ha vámpírok hívnak, akkor az fontos.

Kikéredzkedtem felvenni a telefon.

Kimentem az udvarra és felvettem.

-Hallo? – szóltam bele.

-Cynthia? – szólt bele a világ legédesebb hangja. Istenem! Milyen rég nem láttam! Mennyire hiányzik!

De vajon miért ilyen ideges?

-Mi a gond? – kérdeztem rá.

-Csak akkor hívhatlak, ha gond van? – kérdezte sértődött hangon. Megpróbálta  elviccelni, de minden szavából sütött, hogy gond van.

-Nem, de hallom a hangodon, hogy van valami. – állapítottam meg.

-Mindent észreveszel, ugye? – húzta az időt.

-Ne húzd az időt. –  kezdtem én is ideges lenni.

-Hát jó. A nővéredről van szó. – mondta megadva magát.

-Alice? – kérdeztem vissza. Vajon mi lehet vele. – Mi történt?

-A családjából valaki itt raboskodik, aki most a legjobb barátom, ezért kiszabadítottam volna, de nem, a tesód nem tud a seggén maradni. – mondta idegesen.

-Tessék? – kérdeztem néhány oktávval magasabb hangon.

-Jól halottad. De ne aggódj, van egy új tervem, csak te is kellenél hozzá.

-Ott leszek. – mondtam magabiztosan, és el is kezdtem futni az erdőben, ami az iskola mellett volt.

-Gondold át. Ha most idejössz segíteni, itt kell maradj Voltárrában örökké. És a nővéred amúgy is amnéziás, azt se fogja tudni ki vagy.

-Az, hogy amnéziás nem érdekel. Volterrában pedig csak egy feltétellel maradok.

-És mi lenne az? –  kérdezte értetlenül. Meglepődött, mert eddig hallani sem akartam róla, hogy oda kerülök.

-Hogy örökké veled lehetek. – mondtam lágyan.

-Másként nem is lehet. – mondta ő is. – Szeretlek.

-Én is. – válaszoltam, majd letettem a telefont.”

És most itt vagyok.

Alec most hívta fel Violetet, hogy jöhet a nővéremért, és az ő bátyjáért.

Eljött az idő.

Lementem egy szál alsóneműben Alechez a cellák mellé.

Ekkor megjött Violet a folyosó  másik oldaláról.

-Szia Violet vagyok, te meg gondolom Cynthia.

-Igen. – szimpatikusnak tűnt.

-Örülök, hogy megismerhetlek, sokat hallottam rólad. – mosolygott rám.

-Én is. – mondta, és én is megeresztettem egy mosolyt.

-De lányok, koncentráljatok, kérlek. – mondta Alec.

-Rendben, akkor én itt maradok, és előkészítem a teleportálást. – mondta Violet.

-Rendben, mi megyünk Alice-ékért. – mondta Alec komoly hangon.

Befordultunk a fogoly folyósóra, majd megálltunk egy ajtó előtt.

-Rendben szerelmem, ez az az ajtó, innentől a tiéd. – mondta Alec.

Koncentrálni kezdtem, hogy az ajtó egyben kerüljön ki a helyéről.

Az ajtó kijött a helyéről, és továbbra is lebegtettem, majd pár méterrel odébb repítettem, majd szépen lassan, hogy halk legyen leengedtem.

Hát igen, hasznos képesség a tárgyak mozgatása.

És akkor megláttam a nővéremet. 

Alice szemszöge

Az ajtó kirepült, nem is, kilebegett a helyéről, majd megláttam egy lányt, aki szörnyen hasonlított rám.

Akár testvérek is lehettünk volna.

Ugyanaz a fekete haj, ugyanolyan pisze orr, ugyanolyan kislányos arc.

A tekintetünk összekapcsolódott, és a lány hihetetlen lágysággal nézett rám.

Ekkor egy kép ugrott be.

„Egy mezőn játszottam az előttem álló lánnyal, de itt még mindketten emberek voltunk, és valamivel fiatalabbak. A rét másik felén egy nő ült piknikkosárral a kezében.

-Lányok, vigyázzatok a ruháitokra! – mondta a nő.

-Igen anyu! – mondtam a másik lánnyal egyszerre, majd összenéztünk, és elmosolyodtunk.”

Az előttem álló lány kérdőn nézett rám.

-Alice? – kérdezte gyengéden.

-Te… te a vérszerinti húgom vagy? – kérdeztem ledermedve.

A lány szélesen elvigyorodott.

-Látod Alec, mondtam, hogyha meglát, eszébe fog jutni. – mondta Alechez beszélve.

-Igazad volt, mint mindig. – mondta Alec, majd csókot lehelt az új-régi húgom szájára.

A lány kitépte magát Alec öleléséből, majd odafutott hozzám, és szorosan megölelt.

-Annyira hiányoztál. –  mondta.

-Amint lehet, megtalálom Jamest, és megölöm. – tette hozzá, dühvel a hangjában.

-Ami azt illeti arra semmi szükség, mert már megöltük. – mondta Edward.

-Komolyan? Hogyan? Mikor? – kérdezte a lány.

-Az az átkozott, az én szerelmemet szúrta ki vacsinak. – rántott egyet a vállán, de én éreztem, hogy még mindig fortyog benne a gyűlölet.

-És most? – kérdeztem kíváncsian látogatóinkra nézve.