Cynthia szemszöge

Mérhetetlenül boldog voltam, hogy a nővérem felismert, így odarohantam, és szorosan megöleltem.

-És most? – kérdezte nővérem.

-Violet nem messze innen vár titeket egy folyosón, és készíti elő a teleportálást.

-És ti? – kérdezte ismét.

-Nekünk itt kell maradnunk. – mondtam szomorúan.

-De hát csak most lettünk újra testvérek. Nem maradhattok itt, mi lesz, ha bajotok esik? –  kérdezte őszinte aggódással, én pedig úgy éreztem a szavaitól magam, mintha jó magam is lebegnék.

-Nem kell aggódni Alice. – mondta Edward – Van egy tökéletes tervük. Ha most önző leszel, akkor eshet baja mindenkinek.

Alice szájáról eltűnt a mosoly.

-De még találkozunk, ugye? – kérdezte reménykedve.

-Te vagy  a jövőbelátó  nem? – kérdeztem, és közben eldöntöttem, hogy mindenképpen meglátogatom majd.

Alice szeme üveges lett kis ideig, majd újra elmosolyodott.

-Már alig várom. –  mondta.

Ekkor két halk kopogást hallottunk.

-Itt az idő. –  mondta Alec.

Még egyszer szorosan megöleltem Alice-t, nyomtam két puszit az arcára, majd megöleltem Edwardot is, és utána elindítottuk őket a helyes irányba.

-Sziasztok. – hallottunk meg három hangot, majd egy kis fény, és végül eltűntek.

-És most? – kérdeztem Alecet. – Várjunk még kicsit?

-Nem, most kezdjük.

-Értem. – mondtam, majd az ajtót tökéletesen visszaillesztettem a helyébe.

Halkan visszaosontam a szobánkba, levettem az összes ruhám, majd egy törülközőt csavartam magam köré.

-Aro! – hallottam meg Alec kiáltását.

Akkor eljött az én időm.

Szélsebesen rohantam Alechez, majd nem figyelve arra, hogy a törülköző felcsúszik a nyakába vetettem magam.

-Alec… Alec jól vagy? Semmi bajod? Minden rendben? Miért kiáltottál? Megsérültél? –  soroltam „aggódva” Alec épségéért, és közben hallottam, hogy rengetegen gyűlnek mögöttünk.

-Nekem semmi bajom, de… - kezdte le mondani, de Aro félbeszakította.

-De mi? – kérdezte meg Aro.

Alec kinyitotta a cellaajtót.

-Mit csinálsz? –  kérdezte Aro.

-Nézd meg. – mondta, s közben engem cipelve bement a cellába. – Eltűntek. Szőrén szálán eltűntek, és fogalmunk sincs hogyan.

-Érzitek ezt? – kérdezte Caius.

-Az embervér illatot? – kérdezte Felix.

-Pontosan. – mondta Caius.

-Az az átkozott boszorkány. – mondta Aro összeszorítva ökleit. – A fenébe. – mondta, majd végigjártatta szemét rajtunk.

Én még mindig szorosan öleltem Alecet kézzel-lábbal, szinte meztelenül.

Alec felmorgott.

Ráemeltem a tekintetem.

-Mi a baj? – kérdeztem értetlenül.

-Az, hogy minden férfi téged bámul, mikor majdnem pucér vagy. – suttogta nekem olyan halkan, amennyire csak lehet.

-Aro… - kezdte Felix, majd odanyújtotta kezét az említettnek, le sem véve a szemét rólam.

-Hát ifjú barátom, azthiszem, ehhez Alecnek is lesz egy-két szava, de ami azt illeti nekem is. – mondta ki tudja mire. Ugye nem?

Éreztem, hogy Alec kezei szorosabban ölelnek körül, eközben én is egyre szorosabban öleltem őt.

Nem fognak elválasztani minket.

-Alec, kérlek engedd el Cynthiát. – mondta Aro kedvesen.

-Azt már nem. – vicsorgott Alec.

-Rendben, akkor világosabban fogalmazok. Most azonnal tedd le Cynthiát. Ez parancs.

Alec morgott egyet, de lefejtette lábaimat a derekáról, majd lábra állított.

-Nos azthiszem, hogy most először életeben, önző leszek. – mondta Aro. Ezzel meg mit akar?

-Kedves Cynthia, ha továbbra is szeretnél élni, akkor megkérlek, hogy légy a feleségem. – mondta.

Méghogy a felesége?

Egy szart leszek.

-Egy szart. – mondtam ki gondolataimat.

-Kénytelen leszel, de meglásd, hogy élvezni fogod, csak hozzá kell majd szokj. – Hah! Ha tényleg ezt hiszi nagyon téved.

-Nem és kész. –  mondtam.

-Ám legyen. – Jane kérlek.

Alec elém állt, de én félretoltam az útból.

-Igen Jane, kínozd meg az ikertestvéred szerelmét, akinélkül boldogtalan lesz az élete. –  vigyorogtam a képébe. Jane arca ijedt lett, nem tudta mi legyen.

Láttam rajta, hogy rájött, hogy igazat mondok, de nem akart parancsot szegni.

-Sajnálom. Mondta, majd a szemembe nézett, és koncentrálni kezdett. – Még csak az hiányzik!

Elkaptam a tekintetem, és amilyen gyorsan tudtam, hullámot eresztettem felé, és akkora erővel csaptam a falhoz 1 méterrel a föld felett, amekkorával csak tudtam, majd ott tartottam.

-Én sajnálom, nem akartam bántani azt, akit Alec szeret, igazából kedvellek is, csak tudod, nem fogok Alec mellől egy centit sem mozdulni. – mondtam.

Tényleg nem akartam Janet bántani.

Aro elkerekedett szemekkel nézett rám.

-Ezt… - kezdte, de félbeszakítottam.

-Igen, ezt én tettem. És ha a közelembe mersz jönni, veled is, vagy akárki mással megteszem. – sziszegtem a fogaim között.

-A pimasz! – monta, sértette, hogy ki merem oktatni.

-Renata. – adta az utasítást.

-Ezer örömmel mester. –  mondta gonoszan vigyorogva.

Alec ismét elm állt, de én ismét kitaszítottam a képből.

-Gyere. – mondtam egy hívogató mozdulat kíséretében.

Minnél tovább húzzuk az időt, illetve tereljük a témát, annál több esély van rá, hogy nem bukunk le.

Egy ideig elszórakoztam vele, majd letéptem a karját.

Nagyon sok vámpír elleni harcban volt részem, így képzett voltam.

-Nos ennyit erről. –  mondtam, majd Aro karjába dobtam az ordító ribancot.

Janet elengedtem.

-É most figyelj! –  mondtam Aro szemébe nézve, majd elkezdtem letépni Alec ruháit.

Alec lábai felmondták a szolgálatot, és elterültünk a földön.

Alec egyre hangosabban zihált, miközben én kezemmel, és számmal is kényeztettem.

Egyre többet morgott, és periférikus látásomból észrevettem, hogy Aro és még néhány vámpíron kívül, akik ledöbbenve néztek, mindenki eltűnt.