Criss szemszöge

De hisz ez…!

A sárkányban… ott van a lenyomatom!

Ez… ez…

A sárkány lenyugodni látszott.

Morgott ugyan, de csak egy helyben lapított.

-Na én meg nem adom magam harc nélkül! – mondta Emmett, majd nekiindult volna, ha nem befolyásolom, így csak egy helyben állt.

-Ha egy ujjal is hozzá mersz érni Emmet, én töröllek el a föld színéről. – nem akartam ilyen goromba lenni, de senki nem veheti el tőlem újra.

Mindenki elkerekedett szemekkel nézett rám.

A sárkány morgott egyet.

-Te hülye vagy? –  kérdezte. – Ez az izé meg fog ölni! – mondta felemelt hangon.

Már nem figyeltem rá, a világon minden megszűnt létezni.

-Szó-szólj, ha túl közel vagyok. – mondtam a sárkánynak, aki erre bólintott.

Tettem egy lépést felé.

Megrázkódott, de semmi jelét nem adta, hogy túl közel lennék.

5 méter választott el Tőle.

Valaki a vállamra tette a kezét.

-Fiam, biztos vagy benne, hogy nem veszélyes? – kérdezte nevelőapám.

-Nem fog bántani. –  mondtam, miközben a szemkontaktust végig fenntartottam.

-Criss… - Esme kétségbeesett hangját hallottam meg. – ez a sárkány. Ő… Ő? – kérdezte.

Bólintottam egyet.

Horkantásokat, és meglepődött kérdéseket hallottam a hátam mögött, miközben egyre közelebb mentem a sárkányhoz. Szépen-lassan.

Ínyét felhúzva vicsorított, de még nem morgott.

Éreztem, hogy küzd maga ellen.

Nem tudom, hogy vissza tud-e változni, de nem is érdekelt ez most.

Ha ezentúl sárkányként él, nem bánom, de csak ha velem.

Már csak néhány lépés választott el tőle.

Felemeltem a kezemet.

Hozzáérintette homlokát a kezemhez, és ekkor egy csomó kép jelent meg, kezdve onnan, hogy elnyelte őt a tűz.

Éreztem a szomorúságot, amit akkor érzett, mikor a tűzben égett, hogy el kell hagynia, de boldog volt, hiszen rajta kívül mindenki túlélte.

Várta, hogy tudata mikor szűnik meg ezen a világon létezni.

Csak gondolkodott, végiggondolta az életét.

Aztán arra lett figyelmes, hogy a tűz kezd csillapodni.

Nem értett semmit, hiszen el kellett volna égjen.

Lenézett magára, és  észrevette, hogy sárkány lett belőle.

Majd megmutatta, hogyan gyakorolt az elmúlt 20 évben az idősebb sárkányokkal, hogy ne öljön meg minket, majd azt is láttam, amit mondani akart.

„Criss. Hallasz igaz? – kérdezte gondolatban. Csak bólintottam egyet. – Látod a nyakamban az aranykereszt láncot? – kérdezte. Újabb bólintás.”

Egy gyönyörű aranykereszt volt a nyakába akasztva.

„Ha azt a láncot leveszed, majd magadra teszed, akkor a tiéd vagyok. Ez így megy a sárkányoknál.”

-Biztosan így döntesz? – kérdeztem hangosan.

Bólintott.

Átkaroltam a sárkány nyakát, majd levettem róla a nyakláncot.

A többiek értetlenül nézték mi történik.

Pofájával unszolni kezdte a kezemet.

Nem várattam meg, felraktam a nyakláncot.

-És most? – kérdeztem tőle.

Orrát a tenyerembe tette, majd ismét hallottam a gondolatait.

„Csókold meg a homlokom.”  – mondta gondolatban, majd lehajtotta fejét, hogy meg tudjam tenni.

-Rendben. – kicsit haboztam, mert nem értettem, hogy miért kell ezt tennem.

Megcsókoltam a homlokát, és a sárkány eltűnt, helyette egy meztelen Violetet találtam a karjaim között.

Mindenki sokkosan nézett rá, ahogy én is.

Ittam a látványát.

Meglepődve vettem észre, hogy vörös haja, gyönyörű aranyszőke lett.

-Szeretlek. – mondtam neki.

-Én is. – mondta, majd megcsókolt.

Lecsúsztattam kezem a derekára, és ekkor jutott el a tudatomig, hogy meztelen.

Nem akartam megszakítani a csókot, de úgy tűnik, hogy muszáj lesz.

Elváltak ajkaink, és máris hiányérzet fogott el.

-Alice? Hoznál ruhát? –  kérdeztem tőle mosolyogva. Nem is, ezt a mosolyt már inkább vigyornak lehet nevezni.

Alice felnevetett, és már el is tűnt a ház irányába.

-Szeretlek. – ismételtem magam. – Nagyon, nagyon szeretlek.

Vie csak mosolyogva hozzám préselte magát. – De csak hogy tudd, nagyon, nagyon fájt, hogy itt hagytál. – mondhatnám, hogy nem az ő hibája, mert nagyon is az enyém, de mi lett volna, ha nem változott volna át.

-Nem a te hibád. –  mondta.

-Tessék? – nem értettem mire mondja ezt.

-Amint felvetted a nyakláncot, magadhoz láncoltál, viszont cserébe hallom a gondolataidat. – mondta.

-Hozom a ruhát! –  hallottuk meg Alice hangját, aki egyre közeledett.

-Ne Alice állj. –  mondta hisztérikusan Violet. – Criss, idehozod a ruhát?

-Persze. – nem értettem, hogy mi történt, de most jobb, ha hallgatunk a kedvesemre.

Vie gyorsan felkapta ruhákat, amiket kapott.

-Rendben. Criss, kérlek, gyere ide mellém. – engedelmeskedtem. – Akkor most egyesével megölelek mindenkit, de csak szépen-lassan. – mondta nyugodt hanggal.

És így is lett. Mindenkit megölelt egyenként, lassan.

Edward, Bella, Carlisle, Esme, Alice, Jasper, Emmett, Rosali, Alec, Cynthia, Nessie, Jacob.

-Örülök, hogy ismét veletek lehetek. – mondta nagy mosollyal a száján.

-Elmagyarázod, hogy mi történt? – kérdezte Carlisle.

-Talán majd egy hét múlva apa. – vágtam rá, majd flkaptam kedvesemet, és futni kezdtem vele egy olyan helyre, ahol ketesben lehetünk.

Szerelmem vihogott a karjaim között.

Még hallottuk Emmett brummogós kacaját, akihez a többiek is csatlakoztak.

Egy hétig mást se csináltunk, csak „élveztük” (szó szerint, ha valaki érti mire gondolok) egymást.

Ennél boldogabb, már nem is lehetnék.