/Jacob/ 

Ez az elküldés nem sikerült valami jól. Bella nagyon bepöccent rám. De most, hogy elküldött Sophie után lehet, hogy magamba kellene szállnom, ahogy Sam is javasolta. Miközben ezen gondolkodtam, meghallottam valakit magam mögött. Jellegzetes loholása volt. Azonnal tudtam, ki az.

"Szia Seth!" -üzentem gondolatban.

"Honnan tudtad, hogy én vagyok?"

"Felismertem a futásod." -mondtam gonolatban nevetve.

"Hová mész?" -szegte nekem a kérdést.

"Emlékszel, amikor tegnap a tanácskozáson mondtam, hogy el akarom tűntetni Sophie-t Forks környékéről? Akkor ő éppen ott volt a fák közt. És amikor megírta ezt Bellának a búcsúlevelében, Bells irtó dühös lett rám és elküldött érte." -mondtam velősen. Seth csak hallgatott és emésztgette a történteket, miközben futott mellettem. Néhány percnyi hallgatás után szólalt meg.

"Mehetek veled?" -kérdezte.

"Örülnék neki." -mondtam őszintén. "De megtennéd, hogy az erdő szélén vársz meg engem/minket?"

"Persze, tesó."

Ezután már csak csendben futottunk az erdőben. Seth valmi nyálas rockbanda egyik számát játszotta végig gondolatban, de túl elfoglalt voltam ahhoz, hogy nyűgösködjek miatta.

Egy-két óra elteltével elértük Winnipeg első házait és a végtelennek tűnő erdőség végét.

"Hát, itt elvárnak útjaink, tesó. Sok sikert!" -mondta Seth. Én csak intettem, hogy kössz és elvonultam a bokrok közé átöltözni. Fújj, de utálom ezt. Mindig mindenhol fel kell öltöznöm. Miért nem lehet kitalálni egy olyan ruhát, ami tágul és szűkül, ha átváltozunk és nem szétszakad apró darabokra. Majd Carlisle és a kapcsolatai megoldják, ha megkérem őket. 

Mikor felöltöztem, elindultam Winnipeg felé. Az utcákat járva rájöttem, hogy tényleg szívtelen voltam Sophie-val. Jóvá kell tennem valahogy. Mire már majdnem feladtam, éppen megláttam, ahogy az úton üldögél és fejét térdei közt tartva sír. Körülnéztem, hogy jön-e valami 100 méteres körzetben, de nem hallottam semmit. Odarohantam Sophie-hoz és talpra állítottam.

-Jacob! Te mit keresel itt? -kérdezte, majd hátrálni kezdett.

-Ne menj! -szóltam kis félelemmel a hangomban. -Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. Beláttam, hogy hülye voltam. Sajnálom.

-Nem igazán hiszek neked. Mi van, ha átversz?

-Nézz a szemembe! Nem hazudok. -mondtam és vártam, hogy meglássa. Mélyen a szemembe nézett kis önmegtartóztatással, de egy kis iső múlva már látta, hogy őszinte vagyok.

-Menjünk haza! -mondta Sophie.

Válasz helyett csak megöleltem.

-Jacob! Mehetünk? -kérdezte fuldokolva.

-Jaj, bocs. Igen. Van kifogásod az ellen, hogy a hátamon gyere? -kérdeztem.

-Nem. Megtisztelnél. -mondta feltartott fejjel.

Futva, illetve ő repülve, mentünk vissza Seth-hez.

-Várj itt! -mondtam és átváltoztam a közeli bokorban. Nem kellett szólnom, vagy intenem, Sophie már a hátamon is volt. Suhantunk mind a hárman át az erdő párás sötétjén. Gyorsabban értünk a Cullen-házhoz, mint gondoltam. Az ajtóban Bella várt ránk. Amint meglátott, nagy mosoly jelent meg az arcán. Emberi tempóban, de nekem gyorsan, elkezdett futni és a lehuppanó Sophie-t ölelte meg, mikor odaért. Aztán én voltam a soron. Megsimogatta mutáns testem állát, amit nagyon szerettem.

-Köszönöm. -súgta oda nekem.

"Én elhúzok, tesó. Majd gyere!" -szólt közbe Seth gondolatban és eltűnt a sötét erdőben.

"Ajánlom, hogy ne legyen több ilyen, kutya!" -szólalt meg Edward váratlanul, majd előjött a házból.

"Nyugi, nem lesz. Megbántam, hogy megbántottam Bellát."

-Bejössz, Jake? -kérdezte Bella.

-Nessie már vár. -tette hozzá Edward.

Én csak bólintottam és elmentem megint öltözni. A szokásos nacit vettem fel. Megöleltem Belát és odasúgtam neki:

-Sajnálom. Beláttam, hogy hibáztam.

Ő csak megveregette a vállam.

-Menj! Ne várasd a lányom. -suttogta.

Elengedtem, aztán felszaladtam Nessie-hez. Közben még odaköszöntem Emmett-nek, aki szembejött velem. Nessie nagyon örült, hogy itt vagyok. Fogtam magam, és hatalmas csókot adtam neki.