(Carlisle szemszöge) 
 
      Az asztalomon lévő bogarat tanulmányoztam, amikor robogó hangra lettem figyelmes. Az ablakon kinézve egy ismeretlen tárgy közelítését láttam, ezért felálltam, hogy lemenjek a földszintre. A többiek már az ajtóban álltak, engem várva. Végignéztem a családomon, majd kinyitottam az ajtót, hogy együtt várjuk az érkezőt. 
     A tornácon álltunk meg, és türelmesen figyeltük, ahogy a fekete jármű a pázsitra gurul teljesen a ház oldaláig ahol megállt. Emmet sóhaját véltem felfedezni a ház sarkából, de túlságosan elvette a figyelmem Tanya érkezése, ahhoz, hogy odapillantsak. A levegő megtelt feszültséggel, amikor leállította a motort és leszállt róla. 
Levette a bukósisakot, majd a hóna alá tette azt, miközben megrázta a haját. Kihúzott mellkassal, magabiztosan indult el felénk. 
- Sokat változott. – mérte végig Alice. 
- Átlagos. - dünnyögte az orra alatt Rosalie, de azért ő is elismerő pillantásokkal illette. 
Kiváltam a többiekből, hogy üdvözöljem.  
- Örülünk, hogy újra itt vagy. 
- Én nem különben. – mosolygott és végigmért mindenkit a vöröses szemével. – Nem sokat változtatok. – nevetett fel és megindult felénk. 
- Ezt rólad is el lehet mondani. – próbáltam oldani a feszültséget, de közben visszaléptem a többiekhez- Milyen az új ,,munkád”? 
- Nem unatkozom. – mondta majd hirtelen megtorpant. Először Edwardra, majd Bellára vándorolt a szeme. Oldalra néztem. Edward szinte kővé dermedve figyelt, míg Bella megigézve nézte Tanyát.  
Kezemet Bella vállára helyeztem. Megrázta a fejét és esdeklően rám nézett. 
- Ne haragudj Carlisle. Azóta fent van a pajzs, amióta megjött. Teljesen elfelejtkeztem róla. 
- Semmi baj. Most már jöhetsz Tanya. 
Tanya újra Bellára nézett, majd tett egy biztonsági lépést előre, ahonnan már gördülékenyen tudott tovább jönni. Megállt Bella előtt és felhúzta az orrát. 
- Hogy megy a ,,nem iszom emberi vért” diéta? Bejönnek a mókusok? – nevetett fel. 
- Ami azt illeti Bella kedvence a leopárd. – vette védelmébe Edward. Tanya felhúzta a szemöldökét és mosolyogva lépett közelebb. 
- Valóban? – mélyen Edward szemébe nézett, majd hirtelen elkapta a tekintetét és Bellára mosolygott vakítóan fehér fogaival- Azok gyors állatok.  
Újra Edwardra nézett, aki mereven állva várt. Tanya mosolyogva előrébbhajolt, bár tudta, hogy mi is hallani fogjuk, amit mond majd. 
- Nem hinném, hogy találsz bármi olyat, ami tetszene. – mosolygott, majd rám nézett- Nos? Kezdetjük? 
- Természeten. Fáradj csak beljebb. – tártam ki az ajtót. 
    Mielőtt felértem volna a dolgozószobámban, már ott ült a székemben és egy tollat forgatott a keze között. Becsuktam magam mögött az ajtót és elhúztam a sötétítő függönyt, hogy némi fényt engedjek be a szobába, majd leültem az asztal másik végébe. Keresztbe kulcsoltam a kezemet az asztalon és Tanyára néztem. Nem tűnt, hogy különösebbképpen feszéjeztetve érzi magát, teljesen elmerült a toll tanulmányozásában.  
Előredőltem. 
- Akkor kezdjük mindjárt… 
- Még nem ettem. – szakított félbe és letette a tollat az asztalra. 
Kíváncsian néztem rá. 
- Van szintetikus vér odalent a konyhában. Hűtőben tároljuk. 
- Nem vagyok idióta Carlisle. Tisztában vagyok vele mi az a hűtő. Hiszen végigkísértem szinte majdnem minden találmány születését. Itt nem azzal lesz a gond. – csettintett egyet a nyelvével és felállt. Ujjaival végigsimított a könyveken, amelyek a polcokon sorakoztak. 
- A szintetikus vérrel lesz. – bökte ki végül és leemelt egy könyvet. Belelapozott, majd visszatette, hogy egy másikat vegyen le. 
- Értem. Nos, biztos vagyok benne, hogy Bella készségesen elmegy majd a kórházba. 
Megcsóválta a fejét. 
- Nem kell fáradoznia. Meg tudom oldani. 
- Igen, azt hiszem éppen ezzel lesz a baj. – világosítottam fel. – Nem szeretnénk, ha feltűnést keltene valaki. Ezért is hívtunk ide. – próbáltam közben ráterelni arra a témára, amiért idehívtuk. Kezdett kicsit zavarni, hogy ennyire nyugodt. 
Visszatette a könyvet és újra leült a székbe. Keze közé fogta a tollat és bekapcsolta, bár papírt nem vett elő, egyszerűen csak letette az asztalra.  
- Hallgatlak. – kulcsolta össze mellén a kezét. 
Nem köntörfalaztam, belevágtam a közepébe. 
- Férfi, középmagas, sötét hajú, átváltoztatásának időpontját nem tudjuk biztosra. - elővettem a fiókból egy régebbi újságcikket, és elé raktam- Gyilkosságok száma egy hét alatt a kétszeresére nőtt Washington államban. Valószínűleg Seattle-ben tanyázik, de gyakran jár át Forksba. 
- Ezeket honnan tudjátok biztosan? – nézte át az újságcikkeket. 
- Állattámadásokat jeleztek az utóbbi pár napban. 
- Nincs halott? – nézett rám meghökkenve. 
Megráztam a fejem. 
- Fogalmunk sincs, hogy csinálja. Talán a szervezete nem termel annyi mérget, hogy átváltoztasson egy embert. Csak annyit iszik, amennyire szüksége van. Ritkán vannak halálos áldozatai. 
- És ezt egyetlen vámpír tette? – adta vissza az újságcikket és egy tömeggyilkosságról készült képre mutatott. - Hogy szökhet meg mindig? A vérfarkasok se tudnak tenni semmit? 
Rámutatott a lényegre. 
- Nincs nyom. 
Értetlenül nézett. 
- Még csak Alice sem látja! – idegesen ökölbe szorítottam a kezem- Sam Uley szerint egy idősebb, tapasztalt vámpírral van dolgunk. 
- Az eddigi információk? 
- Csak jelentések. Találgatások. – pontosítottam. Tanya az újság szélét nézte és az ajkát harapta. Előredőltem és suttogva beszéltem, pedig rajtunk kívül más nem volt a szobában.  
- Tegnap, kaptam egy hívást a rendelőben. Egy fiatal nőt megharapott valami. Amikor magához tért, megragadta a kezem és könnyes szemmel az arcomba kiáltott: vámpír. Egész este mellette ültem, és arról próbáltam meggyőzni, hogy minden rendben lesz. Elmesélte a történteket. Ma reggel…- lehajtottam a fejem, mert engem is kínosan érintett a dolog- a nő eltűnt. Semmi nyom, csak az üres ágy. 
- Tehát, itt járt. – meglepődtem milyen gyorsan vonta le a következtetést. Felvette a tollat az asztalról, beletette a táskájába, majd felállt. 
- Mennyire gyors a Volvo?  
Meglepődtem. 
- El akarod vinni Edward autóját? 
Elővette a táskájából a kocsi kulcsokat és megpörgette az ujján. 
- Gondolod, meg tud állítani? – nevetett fel és becsapta maga mögött az ajtót. 
- Nem. És épp ez a gond. – dünnyögtem az asztalnak. 
       Másnap reggel, korán fogattuk a Black családot. Bella szorosan a karjai közé fogta Renesmeet, akit biztonsági okokból, Tanya miatt Jacobéknál helyeztünk el. A nappaliban fogadtuk őket, az egész család boldogan beszélgetett, amikor éles sikítás hallatszott az emeletről. Mindenki azonnal felállt, én pedig megnyugtattam őket: 
- Nyugalom! 
Alice-re néztem, aki megdöbbent arccal csóválta a fejét. Tehát nem lát semmit. Jacob mély levegőket vett és orrát elhúzva rám nézett.  
Bólintottam és együtt felmentünk az emeltre, míg a többiek odalent maradtak. 
     Óvatosan nyitottam be Tanya szobájába és kikerekedett szemmel fogadtam az előttem elterülő látványt. A szobában mindenhol vér volt. Tanya a szobaközepén térdelt, egy barna bőrű fiatal lány testét fogva. A fejét oldalra fordítva, szívta a vérét. Jacob mellettem remegni kezdett, és erre Tanya felkapta a fejét. A tekintete zavaros volt, feketévé vált szeme köztem és Jacob remegő alakja között cikázott. Elengedte a törékeny testet és megtörölte az ajkát, miközben az arca még most is kifejezéstelen maradt. Jacob szinte reszketett, és csak akkor vettem észre, hogy az áldozat egy Quilet rezervátumbeli indiánnő. De akkor már túl késő volt.  
Jacob egy pillanat alatt átváltozott és rávetette magát Tanyára. Csak annyit tudtam kiáltani: 
- Jacob ne!