(Alice szemszöge) 

Amint elkezdtünk sétálni a lakatlan szigeten lázas izgalom lett rajtam úrrá. Tudtam, hogy nagyszerűen fogunk szórakozni, hiszen láttam előre. Egyébként is nagyon kedveltem Charlotte-t és Petert, hiszen ha úgy vesszük  ők voltak Jasper családja. Ráadásul Charlotte volt az egyetlen barátnőm, így még inkább örültem, hogy egy kicsit együtt lehetünk. Hiszen valakivel ki kell beszélnem az új élményeimet. Ez olyan női dolog, amit Jasperrel mégsem beszélhetek meg. Elég érdekes jelenet is lenne, ahogy megbeszélem a férjemmel, hogy milyen jó volt. Ő úgyis tudja, hogy mit éreztem. Egyébként nem vagyok ilyen szinten pletykás, de ez az érzelemátvitel, amit Jazz alkalmazott rajtam olyasmi volt, amit soha életemben nem éreztem még. Annyira robbanásszerű, fantasztikus, elképesztő, felejthetetlen, és minden ehhez hasonló jelző, amit csak el tudok képzelni.

• Nos, Alice, merre menjünk? – szakított ki a gondolataimból Peter.
• Attól függ, hogy mit szeretnétek – mosolyogtam rá. – Barlangot feltérképezni, a szigetet átvizsgálni, sziklákról ugrálni a vízbe? Vagy csak heverészni a napon? – ajánlottam a lehetőségeket.
• Nos, mit szólnátok, ha előbb körbenéznénk itt a szigeten, aztán megnézni a barlangot, aztán a vízbe ugrálni, és végül napozni – tette sorrendbe Charlotte a lehetőségeket. – Azután pedig visszahajózni a szigetetekre, lefürdeni, és irány a riói éjszaka – fűzte még hozzá.
• Nekem nagyon tetszik ez a terv – bólintott rá Jasper.
• Részemről is rendben – biccentett Peter is.
• Akkor megmutatom a sziget legszebb részeit – indultam el lelkesen.

Pontosan tudtam, hogy hol találjuk a színes papagájokat, a majmokat, az árnyékos kókuszpálmákat, és a sziget apró kis vízesését. Már ha azt a pici kis részt lehet egyáltalán vízesésnek nevezni. Az egész szigetet fehér homok borította, ami kellemesen simogatta a talpam. Igazán csodálatos volt. Az az érintetlenség, ami uralkodott az egész környéken egyszerűen lenyűgözött. A világ egy apró darabkája, amin a civilizáció legcsekélyebb nyoma sem látszik. Érintetlen, megzabolázatlan, tökéletes. Órákon át gyönyörködtünk a sziget különlegességében, majd elindultunk a barlanghoz, amit én személy szerint már alig győztem kivárni. Annyira tetszett a látomásomban, egyszerűen megigézett az a hely. Gondolkodás nélkül gázoltam a vízbe kedvesem oldalán, majd Peter és Charlotte is követett minket, miután felvették a neki szánt fürdőruhákat. Amikor már közel volt a barlang bejárata, lebuktam a víz alá, majd bevezettem a többieket a víz alatti járatokon keresztül. Egy ember nem lett volna képes megközelíteni, csak búvárfelszereléssel ezt a helyet, de nekünk meg sem kottyant az a tíz perc, ameddig vissza kellett tartanunk a lélegzetünket. Amint felértem a víz felszínére a barlangban teljesen elképedtem a látványtól. Élőben még sokkal szebb volt, mint a látomásomban. A mennyezetről cseppkövek lógtak le. A barlang közepén pedig volt egy apró kis nyílás, amin keresztül a nap képes volt behatolni a kis terembe, ahol voltunk.

• Ez hihetetlen – mondta Charlotte elképedve.
• Tényleg csodás – csatlakozott hozzá Peter is.
• Elképesztő vagy, édesem. Bár ezt eddig is tudtuk – nyomott egy apró kis puszit a számra Jasper.
• Köszönöm – mosolyogtam rájuk. – Gyertek, ez még korántsem minden – mondtam boldogan.

Majd elindultam, hogy megmutathassam nekik az összes gyönyörű természeti képződményt, amit még nem csúfított el az emberek területfoglalási tébolya. Lassan sétáltam át a második terembe, ahol a moha elburjánzott, és rengeteg kincs lapult alatta. Régi barlangrajzok borították a már megkopott felületeket, amit kíváncsian figyeltünk, majd döbbenten tapasztaltuk, hogy már azokban a régi időkben sem volt ismeretlen a vámpírok fogalma. Az egyik rajzon felfedeztünk egy szürreálisan hosszú szemfogó, vörös szemű, gonosz pálcikaembert, vagyis a gonosz pálcikavámpírt. Csakis vámpír lehetett. Lassan, és kíváncsian sétáltunk végig a termen, és körbekémleltük a falak minden egyes apró négyzetcentiméterét, hogy nehogy kihagyjunk akár csak egy az apró részletet is. Izgalmas volt régi barlangrajzokat nézegetni, amiket egy letűnt kor képviselői hagytak maguk után. Talán az emberek sohasem fognak rátalálni ezekre a leletekre, amelyeket mi most szabadon vizsgálgathatunk.

• Vajon már tényleg léteztek vámpírok azokban az időkben is? – gondolkodott el Charlotte.
• Hát, ha belegondolsz, akkor a Volturi legidősebb képviselői is már több ezer évesek. Lehet, hogy tőlük féltek az emberek már akkor is – kuncogott fel szerelmem.
• Aro, mint kíméletlen ősember-vámpír? Ez elég viccesen hangzik – nevetettem fel, és a többiek is csatlakoztak hozzám.

Jó lehet, hogy nem vicces, de önkéntelenül is elképzeltem a Carlisle szobájában látott festményről ismert férfit valami állatbőrből készült ruhában, miközben hosszú loboncos hajjal üldözi az ősembert, aki a hatalmas husángjával próbálja megvédeni magát. Tisztára, mint a Cartoon Network néha. Az esetek többségében nagyon mulatságos tud lenni, hogyha az ember vizuális alkat, és a lelki szemei előtt képes látni ilyeneket. Legalább egy órán át vizsgálgattuk a múlt eseményeit a rajzokon keresztül, majd lemerültünk a barlang mélyére, és megcsodáltuk az óriáskagylók világát. A víz alatt a barlangban hatalmas kagylók éltek, akkorák, amekkorákat még soha életemben nem láttam. Ki tudja, hogy mióta lehetnek már itt. A halak természetesen megint elmenekültek előlünk, de ezen már meg sem lepődtem. Viszont a medúzák egyáltalán nem tartottak tőlünk, így volt szerencsénk látni néhány igen méretes példányt, akár egy méter is lehetett az átmérőjük. Még soha nem láttam medúzát élőben, de nagyon tetszett. Volt benne valami különleges. Más volt, mint a legtöbb tengeri élőlény. A korallok pedig, mint eddig is mindenhol, most is különlegesen szép élményt nyújtottak a számomra. Jasper titokban megint szerzett nekem egy gyöngyöt, hogy a karkötő mellé csak csináltasson nyakláncot is, ami nagyon édes volt tőle, és én elhatároztam, hogy ezúttal nem fogom észrevenni a dolgot, hadd legyen egy kis sikerélménye. Peter pedig követte Jasper példáját, és ő is „kirabolt” egy védtelen kagylót, hogy ajándékot adhasson a kedvesének. Amikor észrevette, hogy rajtakaptam a gyöngy megszerzésén, Peter rám mosolygott, majd a mutatóujját a szája elég tette, majd Charlotte-ra mutatott. Ezzel jelezve, hogy szeretné, ha meglepetés maradna a dolog. Én pedig azonnal bólogattam. Miután feltérképeztük a korallzátony és a barlang minden apró kis zugát, visszaúsztunk a szigetünkhöz, és felmásztunk a sziklákra, majd sziklaugró versenyt hirdettünk. Ami megint csak úgy nézett ki, hogy Jasper és Peter harcolt a legjobb címért, mi pedig egy alacsonyabb sziklán ülve pontoztuk az ugrásokat. A baj csak az volt, hogy én természetesen Jaspert tüntettem ki nagyobb pontokkal, míg Charlotte Petert, így néhány órával később döntetlennek nyilvánítottuk a küzdelmet.

Miután véget ért a nagy ugróverseny, megrendeztük a kakasviadalt is. Én természetesen Jasper nyakában ültem a viaskodás közben, Charlotte pedig Peterre ült fel. Lehet, hogy gonosz dolog volt a részemről, bár igazából nem is tehettem róla, de az esetek többségében önkéntelenül is láttam az „ellenfeleink” következő lépését. Így nem volt túl nehéz legyőzni őket. A végére azonban belejöttem, és sikerült kizárnom a látómezőmből a jövőt. Így Peter és Charlotte is képes volt néhány jogos győzelemhez jutni, aminek őszintén örültek. Olyan jól éreztük magunkat, hogy mire feleszméltünk már le is ment a nap, úgyhogy kénytelenek voltunk lemondani a napozásról.

Boldogan szálltunk fel a hajóra, és indultunk vissza a sziget felé. Amint odaértünk elment mindenki lezuhanyozni, majd Charlotte és én kicsinosítottuk magunkat, hogy a nyakunkba vehessük férjeinkkel a riói éjszakát. Mindketten egy kényelmes, és színes nyári ruhába bújtunk, természetesen tűsarkúval, és egy-egy kis retiküllel. Azután kisminkeltük egymást, és frizurát is készítettünk egymásnak. Nagyon élveztem a készülődést, ahogy mindig. Bár a fiúk már kezdtek egy kicsit türelmetlenek lenni, de nem is foglalkoztunk velük, hiszen a végeredmény magáért fog beszélni. Nem is hazudtoltuk meg önmagunkat, mert mindketten fantasztikusan néztünk ki, amikor kiléptünk a szobából a nappaliba. A fiúk csak elégedetten füttyentettek, majd hozzánk siettek, és ki-ki átölelte a saját párját. Én még gyorsan álcáztam Peter és Charlotte szemét, hogy ne vörösben pompázzon, hiszen mégiscsak emberek között leszünk. Ezután felszálltunk a hajóra és egy röpke óra alatt át is értünk a városba, ahol Charlotte és én rögtön heves nézelődésbe kezdtünk, hogy melyik üzletbe is lenne érdemes bemenni. Aztán megtaláltuk a tökéleteset. Volt egy nagyobb bolt, amiben a világ minden tájáról akadtak ruhák. Próbáltunk fel kínai selymet, indiai lent, na meg persze megpróbálkoztunk egy-egy helyi táncos ruhával is, ami igazából csak egy tangából, egy melltartóból, és sok-sok színes tollból és fejdíszből állt. Na meg persze a hozzá színben tökéletesen passzoló tűsarkúból. Mosolyogva léptünk ki az öltözőfülkéből, és rögtön ringatni kezdtük a csípőnket, mint az igazi szamba táncosnők. Jasper és Peter nagyot nyelt, és görcsösen megszorította a fotelek karfáját, amiben várták a divatbemutatónkat.

• Kicsim, ezt vedd le, de gyorsan, mielőtt még én veszem le rólad – nyögte Japser elfúlóan. Peter pedig hevesen bólogatott Charlotte felé, hogy ő is inkább vegye le ezt most. – Mindenesetre megvesszük, és otthon lejthetsz benne nekem – fűzték még hozzá komolyan.
• Rendben – kacagtunk fel Charlotte-val. Gondoltam, hogy nagy hatást fogunk rájuk gyakorolni egy ilyen szerelésben, de hogy ekkorát, azt nem hittem volna.

Legalább egy órán át próbáltunk, és megvásároltuk a fél boltot, amit mindketten nagyon élveztünk, és legnagyobb örömömre Jazz és Peter sem unatkozott, mert nagyon is jól elbeszélgettek. Csak akkor szüntették be néhány pillanatra a beszélgetésüket, amikor Charlotte, vagy én kiléptünk a próbafülkéből egy újabb ruhakölteményben. Még soha nem vásárolgattam így Jasperrel, de hozzá tudnék szokni. Csak az a baj, hogy ez otthon kivitelezhetetlen, mert Emmettet nem tudnánk rávenni egy ilyen bevásárló túrára.

Miután  úgy éreztük, hogy kellő mennyiségű ruhával gazdagodtunk betértünk egy táskaboltba is, hogy legyen mindenhez táskánk is, majd a cipőbolt következett. Szegény fiúknak egyszer közben még  a hajóra is vissza kellett menniük, mert fizikai képtelenség volt, hogy még több szatyrot képesek legyenek megfogni. Visszafelé pedig sunyi módon betértek egy ékszerüzletbe is, ahol megrendelték nekünk a gyöngyökből készült ékszereket. Amelyeket bár hatalmas felárral, de elvállalták, hogy két órán belül el is készítenek.

Mivel saját magunknak már elég sok mindent vásároltunk, megkértem Charlotte-t, hogy segítsen nekem az otthoniaknak is ajándékot keresni. Esmének találtunk is egy gyönyörű építészettel és díszítéssel foglalkozó könyvet. Esme imádja az ilyesmit, hiszen ezt is tanulta. Rosalie kapott egy felsőt, egy tűsarkút, és egy táskát. Emmettnek néhány izgalmas, és egyben perverz kulcstartót vásároltam. Carlisle kapott néhány könyvet, amiben ősi orvoslások, és mindenféle varázslatok voltak. Általában kíváncsi szokott lenni a régi kultúrák szokásaira. Edward pedig a változatosság kedvéért kapott néhány lemezt. Lehet, hogy nem voltam vele kapcsolatban túl kreatív, de ha egyszer ennek örül igazán, akkor miért keresgélnék tovább ajándékot. Neki mostanában a zene a mindene, és találtam néhány igen híres zongoradarabot, amit biztosan szívesen ő maga is megtanulna.

Miután bevásároltam a családunknak is Jasper és Peter önként jelentkeztek, hogy újra elszállítsák a csomagjainkat a hajóhoz. Persze azt tervezték, hogy visszafelé elhozzák nekünk az elkészült ajándékainkat is. Már izgatottan vártam, hogy megkapjam az apró gyönggyel díszített karkötőt és nyakláncot. Hát még Charlotte hogy meg fog lepődni, amikor megkapja az ajándékát, hiszen neki fogalma sincs róla, hogy meglepetés várja.

Amint a fiúk visszaértek mosolyogva elénk álltak, majd előhúzták a zsebükből az apró kis bársony dobozokat. Charlotte meglepetten, és meghatottan nézett szerelmére, míg én csak leplezetlenül vigyorogtam Jazzre, és örömömben a nyakába is vetettem magam. Nem tudtam megállni, hogy ne mutassam ki elragadtatásomat, hiszen szerelmem mindig csak azzal van elfoglalva, hogy engem boldoggá tegyen. Mit kívánhatnék még az élettől?

• Annyira szeretlek – puszilta meg a nyakamat Jasper.
• Én is nagyon szeretlek – suttogtam a fülébe.

Majd oldalra billentettem egy pillanatra a fejem, és láttam, hogy Charlotte is Peter nyakába ugrik. Szenvedélyes csókkal köszöntük meg a gyönyörű meglepetést szerelmeinknek, akik boldogan csatolták fel ránk az ékszereket. A karkötőm pontosan olyan volt, mint Charlotte karkötője, csak a benne lévő kis gyöngy árnyalata volt más egy picit. A nyakláncom viszont teljesen egyedi volt. Antik stílusú, sötétebb színű lánc, gyönyörűen kimunkálva, és az ékszer szívében helyezték el a másik apró kis gyöngyöt, amit Jasper nekem keresett. Ezután még mezítláb sétáltunk egy nagyot a homokos tengerparton.

Az éjszaka is olyan hamar elszállt, mint a nappal, és barátaink úgy döntöttek, hogy lassan hazaindulnak, mert nem akarnak minket továbbra is zavarni a nászutunkban. Próbáltuk őket marasztalni, hiszen mi egyáltalán nem éreztük úgy, hogy akár egy pillanatra is zavartak volna, de hajthatatlanok voltak. Így még elsétáltak velünk a hajóig, ahol gyorsan kiválogattuk Charlotte és Peter holmiját, hogy azokat haza tudják vinni magukkal.

• Látogassatok meg minket, hogyha hazaértetek – ölelt magához Charlotte. – Nagyon jól éreztem magam, és megismételhetnénk.
• Boldogan megismételném én is – szorítottam meg. Jasper és Peter pedig kezet rázott egymással.
• Viszlát, Peter – léptem elé miután Charlotte és én elengedtük egymást. – Akkor hamarosan találkozunk.
• Úgy legyen kislány – kapott fel, és megpörgetett. – Aztán vigyázz rá – bökött Jasper felé.
• Ne félj, úgy lesz – kacsintottam rá.
• Egy pillanatig sem kételkedem ebben – válaszolta mosolyogva. Jasper is magához szorította Charlotte pici testét. Charlotte pedig könnyű puszit nyomott Jazz arcára, majd ők is elengedték egymást.
• Jó utat hazafelé – mondta szerelmem, miközben magához ölelt. – Köszönjük, hogy meglátogatattok minket.
• Nektek pedig jó nászutat, és mi köszönjük ezt a szép napot – mosolyodott el Peter. – További kellemes időtöltést, aztán jó ne halljunk rólatok – kacsintott rá Peter Jazzre.
• Majd igyekszünk – kuncogott fel kedvesem.

Barátaink ezután hátat fordítottak nekünk, és elsétáltak a szállásuk felé. Sokáig néztük a távolodó alakjukat, majd felszálltunk a hajóra, és visszaindultunk Esme szigetére, hogy kettesben tölthessük még azt a néhány napot, ami hátra van a nászutunkból.