(Carlisle szemszöge) 

Edwarddal az irodámban ültünk, és éppen a legújabb rehabilitációs eljárásokat tanulmányoztuk, amikor fiam hirtelen elmosolyodott. Majd az ablak felé  biccentett, hogy nézzek ki.

• Megérkeztek – sóhajtottam fel megkönnyebbülten. Elég lassan jöttek, mert már legalább fél órája itt kellene lennie Johannának és Justinnak. Bár az is lehet, hogy csak már túlságosan is hozzászoktam Edward vezetési stílusához.
• Szerinted mit fog szólni? – kérdezte Edward kíváncsian.
• Hát a temperamentumát ismerve, ha halandó lennék, akkor most az életemmel játszanék – mosolyodtam el. – Viszont nincs jobb ötletem, hogy hogyan próbálhatnánk egy kicsit közelebb hozni őket egymáshoz. Johanna makacsabb, mint te, Bella és Anthony együtt. Ez már szinte képtelenség.
• Csak fél – legyintett Edward. – Most mennek be a szobába – tolmácsolta Edward a helyzetet. – Na, és most vagy hatalmas bajban – vigyorodott el. – Hát a gyilkos gondolatok még finom kifejezés arra, ami most fortyog benne. Már el is indult a szobád felé. Szükséged van testőrségre, vagy elbírsz vele egyedül is? – kérdezte Edward nevetve.
• Hát, ne haragudj meg Edward, de azt hiszem, hogy kivételesen Jaspernek nagyobb hasznát venném, úgyhogy nyugodtan hagyd el a harcmezőt. Bár már így is össze fogsz vele futni, mindjárt itt lesz.
• Ahogy gondolod – bólintott rá fiam. – Akkor én már itt sem vagyok – lépett ki az ajtón. – Szia, Johanna – köszöntötte Edward a tanítványomat.
• Veled majd később számolok, mert tuti, hogy te is benne voltál – mondta dühösen, majd eltrappolt Edward mellett. Huh, tényleg van a lányban kurázsi. Sebaj, legalább passzol egy farkashoz. Meg tudja védeni az érdekeit, ez már biztos.
• Én is örültem a találkozásnak – szólt utána fiam nevetve.

Johanna amint az ajtóm elé ért azonban megtorpant. Szinte láttam magam előtt, ahogy mély levegőket vesz, és megpróbál lehiggadni egy kicsit. Hiszen mégsem ronthat be üvöltve a tanára irodájába. Miután valamelyest lecsillapodott hangosan bekopogott, vagyis inkább bedörömbölt az irodámba.

• Szabad – mondtam mosolyogva. Majd leültem az asztalom mögötti székhez.
• Jó napot, Dr. Cullen – lépett be Johanna. Pf… már megint Dr. Cullen. Nem képes megtanulni, hogy Carlisle? 
• Neked is szép napot, Johanna – biccentettem. Aztán tanítványom nem bírta tovább tartani az álcáját. Becsukta az ajtót, majd idegesen járkálni kezdett, majd dühösen rám nézett, és belekezdett a mondanivalójába.
• Ezt mégis, hogy a fenébe képzelte? – kérdezte ingerülten. – Pontosan tudta, hogy az egyetlen beteg, akit le akarok adni az Billy Black, erre szándékosan beosztja a testvéremmel egy szobába, ráadásul rám hárítja a rehabilitációját. Ezt én nem fogom elvállalni. Justin mellé adjon egy másik beteget, mert nem vagyok hajlandó elvállalni Billy Blacket – a végét már kiabálva mondta.
• Először is higgadj le, nem kell az egész kórháznak értesülnie a nézeteltérésünkről – kezdtem bele nyugodt hangon. – Másodszor pedig, értem, de ezt az álláspontodat meg is kell alapoznod. Ő pontosan ugyanolyan beteg, mint az összes többi – mondtam komolyan. Leszámítva, hogy már egyáltalán nincs szüksége rehabilitációra, de ezt ügyesen titkoljuk. Fűztem még hozzá magamban.
• Kedvel engem, pedig nem is ismer. Ez már eleve nem normális. Ráadásul minden áron randizni akar velem. Ez minősülhet zaklatásnak is – mondta Johanna határozottan.
• Hozzád ért akár csak egy ujjal is? Erőszakoskodott? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel. Egy tapasztalt, bevésődött farkas előbb öli meg magát, minthogy bántsa a bevésődését akár csak egy szóval is.
• Nem – rázta meg a fejét Johanna. – Csak szavakkal ostromol, de nekem már ez is elég zavaró.
• Hát sajnálom, de ennek fényében a zaklatást kizárhatjuk – mosolyodtam el. – Van egyéb kifogásod Billy ellen?
• Öhm… összeférhetetlenség áll fenn, mivel a beteg vonzódik hozzám, le kell adnom egy másik orvosnak, hogy pontosan és jól menjen végbe a rehabilitáció – mondta határozottan.
• Hát ebben van igazság – gondolkodtam el. Mire Johanna elmosolyodott. – Rendben, legyen, ahogy akarod – bólintottam rá.
• Tényleg? – nézett rám döbbenten. – Azt hittem, hogy nehezebben fog menni.
• Nem, igazad van az összeférhetetlenségben – mondtam komolyan. – Billyt és Justint átadjuk Dr. Donner medikájának – fűztem még hozzá.
• Billyt és Justint? Jól hallottam? – kérdezte kikerekedett szemekkel.
• Igen, jól hallottad – válaszoltam.
• Justint miért? – kérdezte kétségbeesetten.
• Nos, ha Billy és te összeférhetetlenek vagytok, azért, mert tetszel ennek a fiúnak, akkor Justinnal is összeférhetetlenek vagytok, hiszen a bátyád. Érvénybe léptetjük itt is azt a szabályt, mint a műtőben – mondtam komolyan. – Mondd meg a betegeidnek, hogy leadod őket, én pedig mindjárt megkeresem Dr. Donnert, és elkérem tőle a medikáját a rehabilitáció idejére – álltam fel az asztalomtól.
• De hát… - kezdett bele Johanna, de közbevágtam.
• Nem, igazad van, az én hibám. Figyelembe kellett volna vennem, hogy nem kezelheted azt a két beteget, akit beosztottam melléd, hiszen érzelmileg érintett vagy, de azonnal megoldjuk ezt a problémát – nyúltam a kilincs felé.
• Nem akarom, hogy más rehabilitálja Justint – kapta el a karomat. – Kérem, nem lehetne, hogy csak Billyt adjam át?
• Sajnálom, de ebben a kórházban kevés orvos van már így is. Összesen két rehabilitációs betegünk van, és nem engedhetjük meg, hogy két medika foglalkozzon az esettel, de ne aggódj, megértem az álláspontodat, majd keresünk neked másik beteget, akivel foglalkozhatsz. Justin pedig egész nap itt lesz, bármikor meglátogathatod – mondtam vigasztalóan. Majd kinyitottam az ajtót.
• Inkább elvállalom mindkettőjüket – hajtotta le a fejét.
• Biztos vagy benne? – kérdeztem tetetett aggódással. Tudtam, hogy sikerülni fog meggyőznöm. Bár nem rajongtam a zsarolásért, de most nem volt jobb ötletem. – Mert tényleg nem muszáj.
• Igen, biztos vagyok benne – bólintott rá. – Viszont pontosan tudom, hogy egyáltalán nem sajnálja, úgyhogy nem kell megjátszania magát. Szándékosan adta nekem Billy is.
• Nem igazán lett volna logikus szétválasztani összesen két rehabilitációs beteget – állapítottam meg.
• Ez is igaz, de tudom, hogy mi az igazi szándéka, de nem fogok randizni vele. Megérthetné már a világ, hogy nekem nem kell senki más a bátyámon kívül. Mellettem van az, akinek mellettem kell lennie, úgyhogy örülnék, ha a Cullen család nem próbálna meg kerítőt játszani. Nekem így jó – mondta sértődötten.
• Ahogy gondolod, Johanna. Kezeld a betegeidet legjobb tudásod szerint, és akkor én meg sem szólalok többet – ajánlottam.
• Nagyszerű, megegyeztünk – csillant fel a szeme.

Oh, ha tudná, hogy Billy milyen nehezen fog felgyógyulni. Bár tény, hogy egy kicsit füllentettem a valós eredményeit illetően, na jó hatalmasat hazudtam. Ha akarna már rég az erdőben lehetne, és visszavehetné az alfa posztját, de ennél jobbat nem találtunk ki arra, hogy Johanna közelében maradhasson még egy kicsit. Remélem, hogy képes lesz a csodára, mert ilyen hatalmas ellenállás mellett lehet, hogy mégsem lesz neki elég két hét a lány meghódítására.

• Nos, ha ennyit szerettél volna, akkor most menj, és foglalkozz a betegeiddel, mert két óra múlva kezdődik az első foglalkozás. Készítsd fel őket, és később én is benézek – mondtam határozottan.
• Igenis, Dr. Cullen – bólintottam, majd az ajtó felé fordultam. – Elnézést az iménti kitörésemért – fűzte még hozzá.
• Úgy nézek én ki, mint aki haragszik? – kérdeztem mosolyogva.
• Nem, úgy néz ki, mint aki igenis benne volt a sumákban, és most diadalittasan mosolyog – fintorodott el Johanna. – Ezúttal győzött a túlerő, de legközelebb nem fogom hagyni magam – mondta határozottan.
• Ez itt egy kórház, nem pedig háborús övezet. Ha bármire szükséged van, akkor fordulj hozzám bátran. Egyébként pedig még mindig Carlisle a nevem. Annyival nem vagyok idősebb, hogy magáznod kelljen, de ezt már mondtam egy párszor.
• Tudom, Dr. Carlisle – vigyorodott el. – Akkor én most megyek – mondta még. Majd néhány pillanattal később el is tűnt a folyosón.
• Most már bejöhetsz, Edward – csóváltam meg a fejem.
• Mióta tudod, hogy leskelődök? – pattant be fáról fiam.
• Néha már elég hangosan kuncogtál fel. Bár ezt nem is csodálom. Nem semmi ez a lány.
• Hát nem lesz egyszerű megzabolázni az biztos – bólintott rá fiam. – Bár szerintem Billy így szereti, ahogy van. Én is imádom, amikor Bella megmakacsolja magát, csak meg ne tudja, mert még a végén megfoszt a morcos arckifejezéseitől.
• Mennyire utál engem, Johanna? – kérdeztem kíváncsian.
• Meglepő, de egyáltalán nem. Úgy gondolja, hogy őszintén jót akarsz, de túlságosan is idealista vagy, ezért akarod mindenáron a „kerítőt” játszani. Amikor bejött az irodádba még nagyon haragudott, meg amikor kifordítottad az összeférhetetlenségi elméletét, akkor azt hittem, hogy rád ugrik, de azt leszámítva jól kezelte a helyzetet – magyarázta Edward komolyan.
• Előbb vagy utóbb meg fog békélni a sorsával, ez biztos – mondtam határozottan. Nem harcolhat egész életében a szerelem ellen.
• Majd Justin besegít Johanna megpuhításába, átlestem a fiúkhoz, és roppant jól szórakoztak éppen. Gyorsan megtalálták a közös hangot, és a közös pontot is, mivel mindketten csak áradozni tudnak Johannáról. Szerintem közösen sikerülni fog nekik megtörni a falat, amit ez a lány felépített tíz év alatt – mondta Edward komolyan. – Egyébként Esme, és a lányok is hamarosan itt lesznek – fűzte még hozzá mosolyogva. – Bella kérdezi, hogy most már lassan elkezdhet-e barátkozni Johannával.
• Nos, szerintem, most már lassan nekiláthat a dolognak, hogyha szeretne – bólintottam rá. – Gondolom, hogy látogatóba jönnek a lányok Billyhez, igaz? – kérdeztem kíváncsian.
• Igen, Billyhez is, de Esme főzött Justin és Johanna számára is – mosolyodott el Edward.
• Nem is ő lenne, ha nem szeretne mindenkit – mosolyodtam el én is. – Mi a helyzet a környéken? Jake és a többiek találtak valamit? – kérdeztem idegesen. Már nagyon régóta nem sikerült elkapni ezt a három vámpírt.
• Jake tegnap éjjel szagot fogott nem messze a határtól, azonnal útnak indultak. Gabriella is velük ment, már teljesen elválaszthatatlanok Jacobbal, meg Anthony és Nathalie is ott van. Nathalie-t és Gabriellát nem igazán akarták magukkal vinni, de győzött a két lány makacssága. Nath pedig alfai képességekkel is rendelkezik már, úgyhogy többé nem parancsolhat neki senki. Ez egy kicsit megbonyolítja majd a terhességet, mert magát kell majd kontrollálnia, ami valószínűleg nehéz lesz, hogyha vámpírok jönnek a közelbe – hadarta el Edward egy szuszra. – Oh, utólagos engedelmeddel Jasper, és Emmett a farkasokkal tartott, hogy segítsenek, ha szükséges.
• Ezt nagyon jól tették – biccentettem. Emmett elég erős bárki ellen, Jasper eszén pedig még senki nem járt túl. – Bella hogy viseli?
• Elég ideges, mert két fia is a harcmezőn, a harmadik pedig a kórházban, de Billy nem tud róla, hogy mi történt, egyelőre. Nem akarták, hogy elhagyja a bevésődését, így inkább nem mondtak semmit, hogy továbbra is játssza a sérültet. Egyébként is gyanús lett volna, ha talpra áll egyik pillanatról a másikra. A terv az, hogy ha nem találják meg őket mégsem, akkor három napon belül visszatérnek, és várunk. Ha megtalálják őket, akkor viszont el is intézik a dolgot azzal a lendülettel – mesélte Edward hevesen.
• Rendben van, én a biztonság kedvéért majd itt maradok, mert ha valami csoda folytán kicselezik a falka, Emmettet és Jaspert, akkor valószínűleg bosszút akarnak majd, és Billy egyedül könnyű célpont.
• Arra gondoltam, hogy talán idehívhatnánk a biztonság kedvéért a Denalikat – mondta Edward halkan. A fiam önként hajlandó lenne meghívni Tanyát? Akkor tényleg nagyon ideges.
• Szerintem jó ötlet, úgysem ismerik még Bellát csak hallomásból, ráadásul már nagyon régen nem találkoztunk velük. Úgyhogy ha ez megnyugtatna téged, akkor csak nyugodtan – bólintottam rá.
• Rendben, akkor megyek is, és felhívom őket – biccentett Edward, majd eltűnt az ajtó mögött. 
• Jól van, én addig megnézem a betegeinket, mert úgy hallom a lányok már itt vannak – szóltam Edward után.

Majd kiléptem a szobámból és elindultam a fiúk szobája felé, ahonnan vidám kacagás, és lelkes beszélgetés hallatszódott. A lányok nagyon szórakoztak valamin, ezért kíváncsian nyitottam be, és azonnal elmosolyodtam. Úgy látom, hogy Justinnak sokkal könnyebben megy a beilleszkedés az emberek közé, mint a nővérének. Bella és Alice Billy ágyának szélén ücsörgött, míg Esme és Rose Justin mellett foglaltak helyet, és vidáman nevettek. Szívmelengető látvány volt őket így látni.

• Mi a vidámság tárgya? – kérdeztem kíváncsian.
• Justin lelkesedése egy sajtburger iránt – magyarázkodott Billy. – Amint a lányok leemelték a tároló tetejét egész kis koncertet hallhattunk a hasától, majd Justin elmesélte, hogy már tíz éve erről ábrándozott többek között.
• Bocsi, doki, de most nem vagyok társalgásra alkalmas – morogta Justin két harapás között. – Viszont a feleségét még lehet, hogy elhódítom magától valahogy, mert ez fantasztikus – majszolta tovább a hamburgerét.
• Nos, attól tartok, hogy azt nem hagyhatom, de ha szépen kéred, akkor biztosan bármikor főz neked, mert úgysem tudja megállni – nevettem fel én is.
• Vállal kiszállítást, asszonyom? – fordult vissza Esme felé. – Mert akkor minden napra rendelek valamit inkább, mint az a borzalom, amit Johanna akar belém tömni állandóan.
• Miért, mivel akar megetetni? – kérdezte Bella kíváncsian.
• Vegyes zöldségfőzeléknek álcázott valamivel – fintorodott el. – Egyszer hajlandó voltam megkóstolni, de utána a többi egyéb helyeken végezte, mint a padló, vagy, az éjjeliszekrény. Szegény gyenge kezemből mindig véletlenül kicsúszik az a borzalom – rántotta meg a vállát.
• Értem már, hogy miért jártak hozzád a takarítók reggel, délben, este – kuncogtam fel. Ügyes, én is azt hittem, hogy véletlenül ejt el mindent. Viszont most, hogy így mondja, tényleg mindig csak a tálcák végezték a földön.
• Arra még nem gondoltál, hogy szólj neki, hogy nem szereted? – kérdezte Alice.
• Te találkoztál már, Johannával? – kérdezte Justin kíváncsian. – Ha a fejébe veszi, hogy nekem most éppen vasszöget kell rágcsálni, hogy jobban legyek, akkor belém fogja tömni. Igazi kis zsarnok, de ettől függetlenül imádom.
• Ajaj, jön a zsarnok – szólalt meg Bella tetetett ijedtséggel. Néhány pillanat múlva pedig valóban megjelent Johanna. 
• Mi a helyzet? – lépett be Johanna kíváncsian. – Hé, te meg mit eszel? – kerekedtek ki a szemei, ahogy Justinra nézett. – Nem, ez még túl megerőltető a gyomrodnak. Azonnal hagyd abba a sajtburgerezést – indult meg felé Johanna.
• A-a, az életem árán is megvédem ezt az ebédet – rázta meg a fejét Justin. – Egyébként pedig a doki sem szólt rám, úgyhogy ne legyél hárpia, hugi. Ennyitől még nem lesz semmi bajom. Azt az izét, meg vidd innen, de gyorsan, ami a kezedben van, mert messziről sem jó a szaga.
• Ez vegyes zöldségfőzelék. Szükséged van vitaminokra, és jobb lenne, ha könnyű ételeket ennél egy ideig – vetett ellent Johanna.
• Ez sem nehéz étel, nézd csak meg, hogy milyen könnyen emelgetem a számhoz – emelte meg néhányszor a zsemlét. - Amúgy pedig tele van salátával, és paradicsommal ez a szendvics. Lefogadom, hogy egészségesebb, mint az ott – nézett bizalmatlanul a főzelék felé. Mire mindenki elnevette magát. – Egyébként azt ne mondd, hogy te megeszed azt a valamit, amit belém akarsz tömni. Kóstoltad már egyáltalán, hogy mivel mérgezik itt a lábadozókat? Még az infúzió is jobb volt annál – bökött a tányér felé.
• Justin, én kezellek, és hidd el, hogy csak jót akarok neked – mondta Johanna komolyan.
• Oké, akkor kóstold meg azt a valamit, és ha meg bírod enni, akkor erőt veszek magamon és legyűröm – ajánlotta Justin.
• Hát jó – mondta elszántan Johanna. Majd letette a tálcát, felvette a kanalat, és egy nagy kanál főzeléket tett a szájába. Ahogy a nyelvéhez ért az ételt elfintorodott. Majd a szájához emelte a szalvétát, és diszkréten beleürítette a falatot. – Te jóságos ég! Ez sótlan, borstalan, ízetlen, híg, és szét is főzték, pfuj. Edd nyugodtan a sajtburgert, ennél bármi jobb a szervezetednek – adott igazat a bátyjának.
• Na ugye – vigyorodott el Justin. – Gyere, kapsz egy harit, hogy ne legyen olyan borzalmas a szájízed – nyújtotta Johanna felé a zsemlét.
• Köszi – mosolyodott el Johanna. Majd beleharapott az ételbe. – Huh, ez tényleg nagyon finom – nézett Esmére elismerően, miután lenyelte.
• Ha te is kérsz, akkor van még bőven – mosolygott rá szerelmem. – Nem ártana lassan ebédelned valamit.
• Nem, köszönöm, most nincs időm enni – rázta meg a fejét Johanna. – Még elő kell készítenem a rehabilitációs szobát Justin és Billy számára, úgyhogy inkább megyek is.
• Ugyan már, Johanna. Ebédelned neked is kell. Szerintem tudunk várni még tíz percet Justinnal – mondta Billy komolyan. Justin pedig hevesen bólogatott.
• Köszönöm, nem vagyok éhes – fordított hátat, de a gyomra hirtelen felmordult.
• Mi van akkor, ha éhes vagy? – kérdezte Billy a szemét forgatva.
• Akkor ilyen betegeket eszek reggelire, mint te – mordult rá Billyre.
• Mikor lett belőled kannibál? Kezdek félni tőled – nevetett fel Justin. Mire a többiek is elkezdtek kuncogni.
• Te kinek az oldalán állsz? – kérdezte Johanna morcosan.
• Miért kéne bárki oldalán is állnom? – lepődött meg Jusitn. Majd Billyre sandított, aztán Johannára. – Hé, mi van köztetek? – kérdezte mosolyogva.
• Semmi – vágta rá Johanna azonnal.
• Na, ez már akkor valami. Meséljetek, min vesztetek össze? – kérdezte kíváncsian.
• Nem vesztünk össze, és nem vagyunk együtt – mondta Johanna dühösen. - Ne üsd bele az orrod más dolgába.
• Te vagy, aki csapja neki a szelet? – kerekedtek el Justin szemei. – Róla meséltél, amikor még azt hitted, hogy kómában vagyok, igaz?
• Justin – szólt rá Johanna erélyesen.
• Beszélt rólam? – mosolyodott el Billy, és vele együtt mindenki más is.
• Én nem… miért beszéltem volna bárkiről is? Biztosan álmodtad – harapta be az alsó ajkát. Ráadásul még kicsit el is pirult. Ezek egyértelműen árulkodó jelek voltak arról, hogy mégsem közömbös Billy irányába.
• Azt is álmodjuk, hogy most elpirultál? – kérdezte Alice vigyorogva.
• Mint már mondtam, itt az ideje, hogy előkészítsem a termet a rehabilitációhoz. Egy óra múlva visszajövök értetek, és elkezdjük a programot – mondta még, majd kisietett a szobából. Esme már állt is volna fel, hogy utána menjen, amikor hirtelen felpattant Bella, és kivett egy sajtburgert a tárolóból.
• Majd én utána megyek – mosolygott ránk. Mire én csak bólintottam. Hátha jót tesz most Johannának, hogyha éppen Bella megy utána. Eltereli a gondolatait az előbbi apró kis incidensről.

(Bella szemszöge) 

Amint Carlisle beleegyezően biccentett azonnal felkaptam egy szendvicset, és már rohantam is Johanna után. Nem akartam, hogy haraggal távozzon tőlünk.

• Johanna várj, kérlek – kiáltottam el magam. Mielőtt még beért volna egy szobába. Meglepődött rajta, hogy követem, de azért visszafordult és megvárt.
• Mit akarsz, Bella? Megfojtasz a szendviccsel? – kérdezte szem forgatva.
• Te igazából nem vagy ilyen kemény, és megközelíthetetlen, mint amilyennek mutatod magad – vágtam a közepébe.
• Nem ismersz engem – vágta rá azonnal.
• Talán jobban át tudom érezni az érzéseidet, mint hiszed – szomorodtam el.
• Azt kétlem – tette a kezét a kilincsre.
• Én is láttam a szüleimet meghalni – mondtam hirtelen, mire Johanna megállt a mozdulat közben. – Tizennyolc éves voltam. Én is be akartam zárkózni, és egyedül bolyongani a világban, mert az biztonságos. Biztosít, hogy soha többet nem fogsz elveszíteni senkit, aki fontos neked. Viszont ha belegondolsz, mi értelme van egyedül az életednek? Boldogan mész haza? Van, aki magához öleljen, ha úgy érzed, hogy nem bírod tovább? Gondold át, kérlek. Billy jó ember, és soha nem nézne rá másra, hogyha adnál neki egy esélyt.
• Áruld el, hogy most miért vagy kedves hozzám? Azt hittem, hogy utálsz – motyogta maga elé.
• Nem utállak, inkább csak nem ismertelek, és félreértettem a reakcióidat, tudod Billy fontos nekem, és te folyamatosan a lelkébe gázolsz. Viszont most már azt hiszem, hogy valamilyen szinten meg tudlak érteni, de az semmiképpen nem megoldás, ha egy életre bezárkózol. Adj esélyt az érzelmeknek, amiket elfojtasz magadban – fogtam meg óvatosan a kezét. Nagyon reméltem, hogy nem rántja el, és legnagyobb örömömre nem is tette.
• Azt hiszem, hogy én is teljesen félreértettelek téged – sóhajtott fel.
• Nem gond, néha kicsit agresszív vagyok, ilyen a természetem – rántottam meg a vállam mosolyogva.
• Nos, ez talán rólam is elmondható – mosolyodott el halványan.
• A lányokkal vásárolunk a hétvégén – kezdtem bele. – Volna kedved velünk tartani? Csak egy kis csajos program. Semmi különös.
• Azt hiszem, hogy nem voltam még csajos programon – nézett rám ijedten.
• Oh, ne aggódj, engem is Alice vezetett be a bevásárló körutak, és a pizsama partik rózsaszín világába – kuncogtam fel. – Gondold meg. Szerintem jól szórakoznánk. Garantáltan csak lányok.
• Meggondolom – adta meg magát. – Viszont most már tényleg mennem kell, Bella.
• Rendben, nem zavarok tovább – engedtem el a kezét. – Ezt neked hoztam. Kérlek, egyél – nyújtottam felé a szendvicset.
• Köszönöm – mosolygott rám. Majd elvette a szendvicset és jóízűen beleharapott. – Ez tényleg fantasztikus. El kell kérnem a receptet Esmétől.
• Szerintem akár leckéket is ad neked boldogan – nevettem fel. – Imád főzni.
• Azt el is tudom képzelni róla – bólintott. – Szia, Bella – mondta még, majd belépett a szobába.
• Viszlát, Johanna – szóltam utána.

Majd elégedetten fordultam vissza a fiúk szobája felé. Ha egy kicsit is sikerült felolvasztanom a jeget, és hajlandó velünk eltölteni egy kis időt, akkor előbb vagy utóbb elgondolkodik rajta, hogy talán nem is olyan jó egyedül lenni.

• Hogy ment? – kérdezte azonnal Esme, amikor visszaértem.
• Azt hiszem, hogy elég jól – mosolyodtam el.
• Miben mesterkedtek? Avassatok be, kérlek – nézett ránk Justin kíváncsian.
• Szeretnénk, ha a húgod egy kicsit felengedne, és nyitna a külvilág felé – magyarázta Calrisle.
• Oh, ez remek terv – mosolyodott el Justin. – Vegyetek be a csapatba, légyszi. Én is nagyon szeretném, ha végre ellazulna egy kicsit – nézett ránk könyörgőn. – Viszont, ha összejön veled, és bántani mered, akkor kénytelen leszek téged meggyepálni, haver – fordult komolyan Billy felé.
• Ha megbántom, akkor önként leszek a bokszzsákod – bólintott rá Billy.
• Remek, akkor vágjunk bele – csapta össze Justin a tenyereit. Mi pedig azonnal elkezdtünk lehetséges terveket gyártani, hogy hogyan kellene ezt a lányt egy kicsit ellazítani.