(Victoria szemszöge) 

Mi a bosszú?  Értelmetlen gyilkosság, amiért sérelem ért bennünket, vagy egy szerelmes nő kíméletlen visszavágása, mert elvették tőle azt, aki az életet jelentette a számára? A válasz egyszerű. A bosszú  a sértett fél megnyilvánulása, hogy bebizonyítsa, hogy nem lehet megtorlás nélkül bántani őt, vagy a szeretteit.

A nevem, Victoria. James kedvese voltam amióta csak vámpír lett belőlem, bár ez nem is csoda, hiszen ő emelt ki engem az emberek mocskos világából, és ezért mindig hálás voltam neki. Hiszen a gyermekkorom, és a felnőtté válásom tizennégy éves koromtól nem volt éppen felhőtlen. Miután édesanyám meghalt, apám a játékba és az italba menekül, így semmi perc alatt elköltötte azt a kis vagyonunkat is, ami volt. Miután pedig nincstelenek lettünk úgy döntött, hogy itt az ideje nekem is pénzt keresnem. Sosem voltam csúnya, sőt sokan gyönyörűnek tartottak, így hát édesapám eladott egy látszólag finom úriembernek, aki a valóságban egy pervert, pedofil férfi volt, aki boldogan élte ki rajtam a vágyait. Csakhogy én ezt nem hagytam sokáig. Már a második éjszakán egy méretes nagykéssel az ágyamban vártam megrontómat. Igazából ekkor kezdődött az én történetem Jamesszel, ugyanis a férfi az egyik tetőről éppen látta, hogy hogyan állok bosszút a testemért és a lelkemért önkívületi állapotban. Lassan végeztem ki azt a vén kéjencet. Azt akartam, hogy neki legalább olyan fájdalmas legyen a halál, mint amilyen nekem volt minden egyes vele töltött pillanat. Miután kivégeztem a nemes urat, vérben úsztam, és boldogan kacagtam, amikor berontott az ablakon át James, és mosolyogva figyelte, hogy milyen elégedetté tett engem a férfi kínhalála. Majd egy pillanat alatt előttem termett és magához szorított. „Őrült vagy és gyönyörű. Pont nekem való társ leszel.” Suttogta a fülembe, majd megharapott. Három nap kín utána, pedig megszületett a mai mivoltom. James végig mellettem volt és elmesélte, hogy mennyire jó is vámpírnak lenni, nekem pedig kifejezetten tetszettek az új lehetőségeim.

Az átváltozásom után kedvesem azt mondta, hogy itt az ideje, hogy vadásszak. Én pedig boldogan engedelmeskedtem az utasításainak. Az egyetlen feltételem az volt, hogy az apám lehessen az első áldozatom, amibe James boldogan beleegyezett. Amint leszállt az éj elindultam első vadászatomra, társammal a nyomomban. Újszülöttségem hevében megkívántam néhány másik embert út közben, de kérésemre James megakadályozta, hogy más lehessen az első áldozatom. Hamar elértünk édesapám lakhelyéhez, és boldogan láttuk, hogy nincs egyedül. Egy kurtizán társaságában múlatta az időt, így a szajhát boldogan felajánlottam James számára, amit ő örömmel el is fogadott, majd berontottunk a házba és mindketten saját áldozatunk felé vettük az irányt. James láthatóan tapasztalt volt a kínzások terén, mert lassan és precízen gyilkolt, de ezt a részt inkább nem részletezem. Még nekem is sok volt látni, hogy mire volt képes. Maradjunk annyiban, hogy kevés ilyen szinten megcsonkított holttest lehetett eddig a világon. Bár én sem panaszkodhattam a teljesítményemre, mert apám visítva könyörgött a halálért mielőtt a pokolra küldtem.

Joggal tarthatna minket Jamesszel bárki perverz őrültnek, mert azok is vagyunk, de nem magunktól váltunk azzá, hanem az emberi gyarlóság miatt. Így sosem volt egy cseppnyi bűntudatom sem, amikor megkívántam egy csinos kis torkot, és kedvesemnek sem. Sok évtizednyi boldogság áll mögöttem szerelmemmel, és megannyi zseniális hajtóvadászat, ha James különleges áldozatra lelt.

Sosem féltem, hogy a vágyai miatt elveszíthetem, de most a Culleneknek mégis csak sikerült elbánni vele. Azzal, hogy őt megölték, engem is megöltek. Az egyetlen érzés, ami még e világon tart az a bosszú. Meg fogom bosszulni, hogy elvették tőlem. Ő hozzám tartozott, és sokkal többet ért a világ számára, mint egy nyomorult kis ember. Egy feladatom van még a halálom előtt, megölni Bella Swant, és örök sötétségre ítélni Edward Cullent. Élje az örökkévalóságát társ nélkül, abban a tudatban, hogy miatta halt meg az, akit szeret. Tervem végeztével én James után megyek, de annak a Cullen ficsúrnak a családja sohasem hagyná, hogy elhagyja őket, és ebben rejlik tervem zsenialitása. Örök időkig szenvedni fog, míg én Jamesszel együtt sütkérezek majd a pokol tüzében. A tervem már készen áll, csupán meg kell valósítanom azt, és ez nem is lesz nehéz. Első lépésként meg kell találnom azt a gyáva féreg Laurentet, hogy segítsen a kivitelezésben. Az lesz a legjobb, hogyha ő szaglászik körbe Cullenék háza táján, mert róla azt hiszik, hogy kiszállt a csapatunkból, de engem soha senki nem hagyhat el. Ő csapódott hozzánk, nem pedig fordítva. Engedelmességgel tartozik. Azonnal Alaszka felé veszem az utam, mert tudom, hogy arra ment. Az illata alapján pedig gyerekjáték lesz megtalálni.  

Két nap múlva… 

Nem tartott sokáig, amíg átértem Alaszkába, Laurentet megtalálni pedig még egyszerűbb volt, hiszen, mint várható volt nem igazán nyerte el a tetszését az állati vér. Éppen egy egészen csinos kis nyakon múlatta az időt, amikor ráleltem.

- Még te mondtad nekünk, hogy ne játszunk az étellel? – kérdeztem közönyösen. Mivel míg az ajkai a lány nyakán tevékenykedtek, addig egy egészen más része is foglalkozott az áldozatával.

- Tévedés Victoria, én nem játszom, csak elveszem, ami jár – szakadt el a lány torkától. – Fizettem a szolgáltatásért.

- Na, és a lány is tudta magáról, hogy előlépett kurtizánná? – kérdeztem kíváncsian. Nem hiszem, hogy egy örömlány ilyen ruhákban keresné a kenyerét.

- Hát, talán még nem tudta, hogy az lesz. Én csak rávezettem, hogy ezzel a testtel ez a hivatás lenne a tökéletes a számára. A pénzét pedig megkapta – bökött egy kupac százdollárosra.

- Mert, ha végeztél itt hagyod a pénzt?

- Neki már  úgysem kell majd – nevetett fel Laurent. – Viszont most zavarsz. Csípj el egy srácot, addigra én is végzek.

- Mh… igazad van, egész megkívántam egy kis játékot, most, hogy így figyeltelek egy kicsit – nyaltam meg a szám szélét.

Majd azzal a lendülettel, ahogy jöttem, már el is szaladtam a város felé. Szerencsém volt, mert egy nagyon is jóképű fiatalember gyanítatlanul egy sötét sikátorban sétált. Most nem volt kedvem különösebben játszani, úgyhogy kiittam a vérét és visszasiettem Laurenthez. Legnagyobb örömömre már túl volt a kis szórakozásán.

- Merre van az új hordád? – kérdeztem közönyösen.

- Egy kicsit kiruccantak valamerre a hegyekbe, de nem volt kedvem velük tartani – rántotta meg a vállát. – Egyébként mit akarsz?

- Leginkább bosszút – válaszoltam tömören.

- Oh, hát persze, James – bólintott rá Laurent. – Nem gondoltam volna, hogy egyszer a kis játékai okozzák majd a vesztét.

- Vissza kell menned Forskba, és felderíteni a terepet – mondtam határozottan.

- Na persze, nem öletem meg magam a halott szeretőd miatt.

- Csak felderítened kell, aztán jelentesz nekem, és mehetsz, amerre látsz.

- Mit kapok cserébe? – kérdezte. Na persze, mindennek ára van.

- Ha Bellának vége, a Cullenek úgyis elhagyják Forsksot. Mit szólsz a forksi gimnáziumhoz? Elég sok csinos kis szajha mászkál benne – ajánlottam. A férfi vámpírok csak a nőkre hajtanak, mind a vérük, mind pedig az egyéb lehetőségek miatt.

- Hm…  jól hangzik. Segítek neked – bólintott rá. Hah, pont olyan ostoba, mint reméltem.

- Akkor indulj. Négy nap múlva várlak Port Angelesben. A szagom majd mutatja neked az utat.

- Rendben –  vágta rá. Majd elindult. Én pedig Port Angeles felé vettem az irányt.  

Egy hét múlva… 

Mi a fenét művel már az az ostoba barom? Ennyi idő alatt már egy komplett megyét le lehet igázni, nemhogy némi információt szerezni. Ha valamit meg akarsz tudni, akkor csináld magad. Semmirekellő idióta. Biztos már szórakozik, ahelyett, hogy tenné a dolgát.

Elmentem vadászni, majd Forks felé vettem az irányt, ahol mélységesen megdöbbentem azon, amit találtam. Alakváltók. Mocskos, rühes dögök. Hát ezért nem jött vissza Laurent. Az a hülye volt olyan pancser, hogy elkapassa magát velük. Első utam a Cullen házhoz vezetett, hogy körbeszimatoljak, és nagyon tetszett, amit ott találtam. A ház üres volt. Tehát Forks és az a kis nyomorult védtelen, néhány túlméretezett bolhazsákot leszámítva. Edward Cullen pedig biztosan volt olyan ostoba, és elvakult, hogy a saját érdekében itt hagyja a cicuskáját. Nem lesz nehéz elintézni a kicsikét. Azonnal követni kezdtem Bella illatát, hiszen messze csábítóbb volt bármi másnál, de sajnos a kutyák utamat állták. Afenébe is, minden természetfeletti lény ezt a kis kurvát akarja magának? Ennek a csajnak vér folyik a melleiből, vagy mi van? Eddig vámpírok védték, hogy meg farkasok? Lehet, hogy fifikásabb és kevésbé szűzies, mint ahogy kinéz? A végén még megkedvelem a kis szukát. Így majd két perccel kevesebb ideig fogom kínozni, mielőtt végzek vele.

Heteken át próbáltam megkerülni a dögöket, és eljutni a kis nyavalyáshoz, de sehogy sem sikerült. A farkasok folyamatosan az utamba kerültek, még akkor is, amikor a vízben tökéletes lett volna a pillanat, hogy elragadjam. Most meg lelépett a kis mitugrász az egyik Cullennel. Egyedül kevés vagyok. Több vámpír kell ehhez a bosszúhoz, mert ez a terv bármi áron meg fog valósulni. Ha egyedül kevés vagyok, akkor majd megteremtem magamnak a saját seregemet. Olyan sereget, ami elég Bella Swan kivégzéséhez. A Cullenek pedig, ha akarnak, akkor elveszhetnek a szajhával együtt, már az sem érdekel. Csak a bosszú a fontos, hogy hogyan valósul meg, az már mellékes a számomra.

Port Angeles túl apró volt tervem megvalósításához, mert feltűnő  lett volna, hogyha hirtelen megnövekedne a bűnesetek száma. Azért a Volturi figyelmét nem feltétlenül kéne felkeltenem, még a végén közbelépnek, és azt még véletlenül sem szeretném. Seattle, igen, az a város jó lesz. Nekik fel sem fog tűnni, ha több az áldozat, mint általában. Tíz-húsz erős újszülött és akár ezt az egész átkozott várost leigázom. Igen, Forks a vámpírjaim martaléka lesz. Pusztuljon minden, aminek köze van a gyászomhoz. Most azonnal indulok.

Néhány óra alatt már át is értem Seattle-be, és már meg is találtam seregem első tagját. Ő lesz a vezetőjük. Már egy ideje figyelem, és tökéletesen megfelel a feladatra. Ambiciózus, és van esze, nagyszerű hadvezér lesz belőle. Legnagyobb örömömre épp egy sikátor felé tart. Amint beér utána eredek. Nem is kellett sokat várnom. Egy perc múlva már a sötétben is volt, én pedig követni kezdtem. Kíváncsi voltam, hogy mennyire kifinomult a veszélyérzete. Nem kellett csalódnom, mert ahogy megérezte, hogy valaki követi futásnak eredt. Szegény bolond. Fogalma sincs róla, hogy esélytelen a próbálkozása. Azért ha már itt vagyunk, akkor a macska játszhat egy kicsit az egérkével. Éreztem, ahogy egyre inkább eluralkodott a fiún a pánik, majd mégis gondolt egyet és bátran felém fordult.

- Oh – nyögte meglepetten. Miközben szemei megigézve pásztáztak végig. – Jó estét, hölgyem – mosolyodott el. Egész helyes volt, amíg még életben van nagyon jól lesz James pótléknak. Úgyis már hiányolom a férfi társaságot.

Nem méltattam válaszra, csak elmosolyodtam, majd egy szempillantás alatt mellette termettem, és megharaptam. Egészen finom volt. Talán az eddigiek közül az egyik legjobb áldozatom, de most nem ölhetem meg, ez a srác még kell nekem. Ha nehezen is, de elszakadtam a karjától, a következő pillanatban pedig már fel is ordított. Ezzel elkezdődött tökéletes tervem megvalósítása. Felnyaláboltam hadvezéremet, majd amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam vele a várost, majd az erdő mélyén kerestem menedéket, ahol senki nem fogja hallani a fiú fájdalmas üvöltözéseit. Találtam is egy elhagyatott faházat, ami tökéletes volt a célnak.  

Három nappal később… 

A méreg végre elérte a szívét. Általában türelmes vagyok, de ez a három nap már egy örökkévalóság volt. A szíve dobbant még egy utolsót, majd végre kinyitotta a szemeit, és rám meredt.

- Helló, szivi – mosolyogtam rá csábosan. – Azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy bemutatkozzam.

- Maga – pattant fel dühösen a fiú. Majd egy hatalmas fához vágott.

- Hm…  nyugi, édes, lesz még időnk játszani – simogattam meg a karját. – Előtte elárulnád a neved? - simítottam végig ártatlanul a mellkasán. Majd kezem kicsit lejjebb vándorolt.

- Riley –  nyögött fel. Majd szinte rám vetette magát, de most a szenvedély fűtötte. Ostoba újszülött, azt hiszi, hogy bármit is jelent nekem. Bár végül is mit árthat, ha egy kicsit szórakozom vele? Legalább nem olyan unalmas a várakozás. Így megragadtam a tarkóját és magamhoz rántottam a fejét egy csókra.  Hadd maradjon csak meg a rózsaszín kis világában, ahol bárkinek is számít a jelentéktelen élete. Egy bő órával később a mellkasán pihegtem. El kellett ismernem, hogy határozottan jó a teljesítménye az ágyban, ha a harcmezőn is ilyen, akkor nyert ügyem van.

- Miért engem választottál? – kérdezte hirtelen.

- Mert figyeltelek, és tetszett, amit láttam – néztem fel rá. 

- A vámpírok mindig ilyen gyorsan találnak párt? – kérdezte kíváncsian.

Jesszus, ez most komolyan lelkizni akar? A következő az összebújás, meg a lágy csókolózás lesz, aztán jöhet a gyertyafényes mészárlás. Úristen, azt hiszem rám tört a hányinger, pedig ez nem is lehetséges. Jobban tetszett, amíg nem szólalt meg, úgyhogy inkább újra birtokba vettem a testét. Ez egyikünknek sem volt ellenére, és legalább befogja végre. Egy újabb óra múlva pedig felpattantam még mielőtt megint babusgatni kezdett volna, és felöltöztem.

- Baj van? Valami nem volt jó? – termett mellettem. Valahogy le kell szerelnem. Oh, ez az.

- Mondd csak, nem kapar a torkod? – kérdeztem kíváncsian.

- Dehogynem, csak azt hittem, hogy az normális – merengett el.

- Hát, ahogy vesszük – rántottam meg a vállam. – Gyere, itt az ideje, hogy elmenjünk vadászni – mondtam mosolyogva. Ahogy kimondtam a vadászni szót a szemei elsötétedtek.

- Nem leszek gyilkos – hajtotta le a fejét. Ez a barom, még képes és beáll a Cullen család emberbarát egyletéhez. Na, azt már nem.

- Nos, ez esetben az ajtó arra van – rántottam meg ismét a vállam, majd elfordultam tőle. Az volt a tervem, hogy itt hagyom, hogy a saját tapasztalatai alapján majd rádöbben a hibáira, de aztán megéreztem néhány turista illatát. Szélesen elmosolyodtam, és szélesre tártam az ajtót, hogy betódulhassanak az illatok. Riley azonnal megfeszült, és egy szempillantás alatt már el is tűnt a látótávolságomból. Azonnal utána vetettem magam, de a műsorról sajnos lemaradtam, mert már el is intézte a párocskát. Miután végzett rám emelte a szemeit, és olyan fejet vágott, mint egy kivert kutya. Most komolyan, miért hiszi azt, hogy most rosszat tett? Ennyi beteg vámpírt a földön. Miért nem képes a legtöbbünk elfogadni a felsőbbrendűség örömét? Ah, most azt hiszem, hogy lelkiznem kell, bármennyire is utálok. Odasétáltam mellé és sután magamhoz öleltem.

- Az első  mindig nehéz, de nemsokára jobb lesz – mondtam biztatóan.

- Nem az a baj, hogy megtörtént, ez ellen már nem tehetek semmit – mondta keserűen. Azt hiszem, hogy elvesztettem a fonalat.

- Akkor mi a baj? – kérdeztem elhúzódva.

A baj az, hogy élveztem – hajtotta le a fejét. Na, még a végén megkedvelem a kölyköt.

- Akkor ne szomorkodj, mert ez a vámpírlét tökéletes lesz a számodra. Ritka az olyan, hogy az újszülött már az első gyilkolását élvezi – mondtam őszintén. Szerintem rajtam és a szerelmemen kívül senki nem élvezte még az első vadászatát. – Te különleges vagy.

- Tényleg? – kérdezte bizonytalanul.

- Igen, hidd el, hogy sosem hazudnék neked. Na, szomjas vagy még? – kérdeztem mosolyogva. Nem reménytelen ez a fiú, ráadásul egy sexisten.

- Hát, ami azt illeti – motyogta bizonytalanul. Nagyszerű, kezdődhet is a toborzás.

- Akkor most kövess. Sereget szervezünk magunknak, mert eljött a bosszú  ideje – mondtam. Majd el akartam indulni, de elkapta a karomat.

- Miféle bosszú?  – kérdezte döbbenten.

- Volt családom – hajtottam le a fejemet. Általában az ártatlan kislány előadásomnak minden férfi bedől. – Megölték őket. Forksban van egy gonosz vámpírcsalád, akik az embereket védelmezik tőlünk, pedig ez tilos a törvényeink szerint. Azt akarom, hogy megfizessenek a családom haláláért, de segítségre van szükségem.

- Rendben –  ölelt magához. Hm… micsoda balek, mindent bevesz. –  Mutasd az utat – motyogta a nyakamba. – Elintézzük őket. Nem hagyom, hogy bárki is bántson téged.

A következő  hetek a seregünk szervezésével teltek. Riley nagyszerű tanítvány volt, és igazán jól utasította az újszülötteket, akik egyre csak gyarapodtak. Már elegen voltunk hozzá, hogy leigázzuk a Cullen családot, úgyhogy itt volt az ideje, hogy az én csodálatos hadvezérem kiküldetésbe menjen. Szükségem volt illatmintára Bellától, hogy őt ne öljék meg a gyermekeim. Mindenki mást nyugodtan megölhetnek Forskban, de Bella az enyém. Pontosan elmondtam Rileynak, hogy hová menjen, és ezúttal sem kellett csalódnom benne. Tökéletesen elvégezte a feladatát. Egy nappal a távozása után vissza is ért, és elegendő ruhát lopott el a lány szobájából, hogy mindenki megjegyezhesse az illatát. Felkészültünk a harcra.

- Itt a mi időnk – álltam ki vámpírjaim elé Rileyval az oldalamon. – Ma elmegyünk Forksba, és győzni fogunk. Tudjátok a dolgotokat. Ha a Culleneknek vége, Forks a tiétek. Mindenkit megölhettek és annyit ihattok, amennyit csak akartok, de Bella az enyém – mondtam határozottan. Mier mindenki bólintott, majd Riley kiadta a parancsot, és elindultunk Forks felé. Végre eljött a bosszú ideje.

Néhány óra alatt elértük a várost körbevevő erdős részt, ahol megéreztük a szagukat. Nem csak Belláét és a Cullenekét, hanem a kutyákét is. Viszont Bella illata halvány volt. Nem a többi Cullennel van, hanem elbújt a kis szerelmével. Micsoda gyáva féreg.

- Riley, küldd őket harcba, aztán kövess – parancsoltam rá. Ő pedig bólintott. Még hallottam, ahogy a harc elkezdődött, de mi már messze jártunk. Innentől kezdve nem érdekelnek az újszülöttek, akár mindet megölhetik. Nekem már csak egy feladatom van, és az így nem is lesz olyan nehéz. Hiszen az az ostoba selyemfiú különvált a családjától a szajhájával. Nem tartott sokáig, míg odaértünk hozzájuk. Csak egy farkas és Edward volt ott vele. Kettő a kettő ellen, még igazságos is a küzdelem, nem úgy, mint a legutóbb volt.

Lassan léptünk ki társammal a fák közül, és azonnal meghallottuk Edward morgását, és Bella ijedt szívverését is. Itt volt az idő, így már csak azt kellett elintézni, hogy a zavaró körülmények kiiktatásra kerüljenek. Fejemmel a Cullen ficsúr felé böktem, és hűséges pincsim azonnal el akart indulni.

- Riley –  szólalt meg hirtelen Edward. Persze, most próbálja behízelegni magát, mintha ez a kis bolond elhinné egy szavát is. Ő az én teremtményem, bízik bennem és szeret. Gondoskodtam róla ez alatt a néhány hónap alatt, hogy imádjon és féljen engem. Mindenesetre ránéztem a fiúra, és szemei kitágultak voltak a döbbenettől.

- Hazudik neked, Riley – próbálkozott a gondolatolvasó szánalmasan. – Hallgass rám. Hazudott neked, pont úgy, mint a többieknek, akik meghalnak a gleccsernél. Tudod, hogy hazudott nekik, rólad is hazudott, azt is hazudta, hogy segíteni fog nekik. Ennyire nehéz elhinni, hogy téged is átvert? Nem szeret téged, Riley – mondta a gyilkos behízelgően. – Sosem fog. Jamest szerette, te csak egy eszköz vagy a számára – erre azonnal felvicsorítottam. Hogy meri James nevét a szájára venni? Arcátlan. Riley pedig bizonytalanul nézett rám, de én bátorítóan rámosolyogtam. – Riley? – kérdezte Edward újra. – Tudja, hogy meg foglak ölni, Riley. Szeretné, hogy meghalj, hogy aztán már senkitől se kelljen tartania. Igen, ugye kezded érteni? Láttad a szemében az idegenkedést, hogy valami nincs rendben az ígérettel, amit tett. Igazad volt. Sosem akart téged. Minden csók, minden érintés hazugság volt – Edward most közelebb lépett hozzá, mire Riley hátrált egy lépést. – Nem kell, hogy meghalj – folytatta tovább a ficsúr a fiú meggyőzését. – Túlélheted ezt, ne kövesd őt. Nem minden hazugság és vér, Riley. Most még elmehetsz. Nem kell meghalnod az ő hazugsága miatt – lépett Edward már egészen hadvezérem elé. – Utolsó esély, Riley.

A következő  pillanatban Riley rám emelte tekintetét, és kíváncsian nézett rám, de elszánt is volt. A jelek szerint inkább nekem hisz. Nyert ügyem van.

- Ő hazudik, Riley – mondtam lágyan. – Elmondtam neked, hogy mi a képessége. Tudod, hogy csak téged szeretlek – búgtam ellenállhatatlanul. Ez mindig bejön. Néhány pillanattal később Riley elszántan nézett rám. Igen, eldöntötte, hogy harcol velem. Micsoda idióta, de most pont erre van szükségem. Aztán minden olyan hirtelen történt. Riley nekiindult a küldetésének, aztán egy hatalmas folt elsodorta őt. – Nem! – kiáltottam. Mert egy hatalmas farkas rontott neki Riley testének. A fenébe is, hogyha akarok valamit, akkor azt magamnak kell megoldanom. Láttam, hogy Riley ismét talpon van, és harcol, de szegény hülye korántsem elég hatékony ahhoz, hogy elintézze, amit kell. Viszont arra tökéletesen jó volt, hogy lekösse a farkas figyelmét, így én nyugodtan koncentrálhattam a párocskára. Azonnal előrelendültem, és nekirontottam Edwardnak, de ez a nyavalyás gondolatolvasó egy lépéssel mindig előttem járt. Taktikáznom kell, ha győzni akarok. Azonnal felugrottam egy fa tetejére, és fáról fára szökelltem, hogy összezavarjam, de sajnos ez sem vált teljes mértékben.

- Bármikor elfuthatsz – dorombolta nekem Edward. Amikor egy kis kényszerszünetre volt szükségem. – Gondold át. Ezt akarod, nem igaz? Ezért volt veled James is. Hasznos, ha szereted a halálos játékokat. Egy társ segítséget nyújthat ebben. Nem kellett volna elhagynia téged, hiszen hasznára lett volna az ügyességed, amikor elkaptuk Phoenixben – mondta nekem a kis ficsúr. - Butaság ennyi energiát ölni valakibe, aki az első adandó alkalommal elhagy, hogy a saját kedvére vadásszon. Soha nem jelentettél neki többet, mint kényelmet. Tudnám – magyarázta tovább Edward. Na persze, kényelmet. Miért hazudott volna nekem, hiszen én sosem könyörögtem a szerelméért. Ő maga mondta, hogy szüksége van rám. Nem bírtam tovább hallani, ahogy ócsárolják egyetlen szerelmemet, ezért inkább újra nekirontottam Edwardnak. Véghez fogom vinni a tervemet. Bármi áron. Riley még mindig a farkassal volt elfoglalva, de egészen ügyes volt. Míg nekem csak a gondolatolvasó ficsúr maradt. Már természetes volt, hogy minden pillanatban előttem járt egy lépéssel, de nem érdekelt. Ha eléggé figyelek, és koncentrálok, akkor van esélyem. Nem fogom feladni. Edward sokkal tapasztaltabb harcos volt, mint gondoltam, de annyira nem volt jó, mint én. Nem a technikája miatt emelkedett ki a tömegből, hanem a képessége miatt, én viszont sokkal tapasztaltabb harcos voltam nála. A küzdelem már kiegyensúlyozott volt, de egyszerűen nem volt energiám és képességem ennél többre. Meg fogok halni. Tudatosult bennem. Ha a bosszúm nem is teljesedhet ki, így legalább követhetem szerelmemet a halálba. Azért még nem adtam fel. Edward minden egyes meggyilkolásomra vonatkozó próbálkozását elhárítottam, és így nem is lehet okom panaszra. Riley néhány pillanat múlva keservesen felsikoltott, majd a farkas az erdő fái közé vitte, és nyilvánvalóan szétszakította. Egy kicsit sajnáltam a fiút, mert jó volt vele játszani, de hát az élet kegyetlen. Majd később hullatok érte néhány képzeletbeli könnycseppet, vagy mégsem. Mindesetre a világ kevesebb lett egy bámulatos lepedőzsonglőrrel. Érdekel is engem, hogy az összes újszülött elpusztul. A lényeg, hogy Bella is pusztuljon velük. Az ostoba liba, aki meg akarta vágni magát egy kővel, hogy mentse azt a rühes dögöt, aki végzett Rileyval.

Lassan táncolni kezdtem Edward körül, és ő követte minden egyes mozdulatomat. Ez volt az utolsó esélyem. Vagy sikerül megölnöm lassan és türelmesen, vagy meghalok, de azt méltóságteljesen fogom tenni. A bosszúm már sehogy sem lesz tökéletes, mert nem fogom tudni megölni Bellát Edward előtt. Ahhoz túlságosan is éberen védi a kis szerelmét. Elszámítottam magam, amikor azt hittem, hogy Bella zavaró tényező lesz Edward számára a harcmezőn. Sajnos, a jelek szerint sokkal inkább motiválja őt a jelenléte. Az élete árán is képes lenne megvédeni ezt a kis szajhát. Kicsit hallgatóztam, és azonnal meghallottam a boldog üdvrivalgást a gleccser felől, de sajnos nem az én csapatom volt a győzedelmes fél, hanem a Cullenek, és a korcsok. Hát ennyi volt, kudarcot vallottam életemben először. Most két választásom van. Vagy elmenekülök, és visszatérek egy még ennél is nagyobb sereggel, vagy hagyom, hogy véget érjen ez a hajcihő. Mi éltessen az öröklétben? A bosszú? Egész életemet a bosszú kísérte végig, egészen kislány korom óta, és én már belefáradtam ebbe. Ha valaki tett valamit ellenem megbosszultam. Ha valaki bántott visszaütöttem. A világ kegyetlen, és nekem már nincs maradásom benne James nélkül. A bosszú volt eddig az utolsó éltető erőm, de ez a selyemfiú még ezt is elvette tőlem. Legyen hát vége. Itt az ideje, hogy James után menjek, mert így már semmi értelme a létezésemnek. Még soha nem adtam fel a küzdelmet, de most azt hiszem itt az ideje, hogy egyszer én is veszítsek. Nincs már maradásom a földön. Vár a megváltó pokol, ahol James már vár rám. Gondolataimból Edward szakított ki, aki hirtelen egy hatalmas fához nyomott, és egész testével betakart, majd a torkomhoz kezdett közeledni. Azért nem adom magam könnyen. Határoztam el magam, de ettől függetlenül már tudtam, hogy itt a vég. Ellenállásom ellenére az ajkai elérték a nyakamat, és egy határozott harapással megkezdték sebezhetetlen bőrömet.

- Jövök már, James – motyogtam még megmaradt erőmmel. Az utolsó, amit még hallottam ebben a mocskos világban a saját halálsikolyom volt. Aztán vége lett. Magába fogadott az örök sötétség.  

Vége