Mikor Carlisle kiment, Alec és Mary robbant be a szobába. Olyan távolinak tűnt mikor láttam őket, hogy rögtön mosolygásra késztetett a látványuk. Ők is mosolyogtak és leültek mellém az ágyra.
- Úgy hiányoztál nekünk! - borult a nyakamba Mary.
- Én úgy sajnálom, ha gyorsabb lettem volna akkor ez biztos nem történik meg és minden olyan volna mint amilyennek lennie kellene. - hibáztatta magát a kis csöppség. nem hagyhattam, hogy magát okolja az én hibám miatt ezért gyorsan közbeszóltam.
- Mary, ne hibáztasd magad, nem a te hibád, - álltam meg jelentőség teljesen - csak is az enyém, nem kellett volna olyan hevesen reagálnom.
- Izzy mindenki ezt tette volna a helyedben. - mondta Alec - Nem kellett volna lebénítanom téged, és akkor nem lenne most ez...
- Hogy érted, hogy nem lenne most ez? - váltott a hangom hisztérikusra. Mary ránézett Alec-re.
- Én ezt nem úgy értettem, hogy... - próbált magyarázkodni Alec, de nem hagytam
-Tudom, hogy, hogy érteted, nem kell magyarázkodnod - mondtam elkeseredetten.
- És ha most megbocsátotok szeretnék egy kicsit egyedül lenni. - és az ajtóra néztem volna ha nem áll ott Jane. - Eléggé fáradt vagyok. - folytattam, hogy nyomatékosítsam mondandómat visszafeküdtem a ágyba és jól betakaróztam. aztán már csak az hallottam, hogy csukódik be az ajtó.
Ekkor szabadjára engedtem az érzelmeimet és velük együtt a könnyeimet is. Még csak most gondolok bele igazán, hogy mi lenne akkor ha nem megyek el arra a nyamvadt kirándulásra és otthon maradok. valószínűleg nem változott volna semmit az életem.
Most is otthon csücsülnék az íróasztalom előtt és olvasnám a kedvenc könyvemet - Jane Eyre. De akkor nem találkoztam volna Maryvel, meg Alec-kel és akkor őket se ismerném - ez a gondolat szomorúsággal töltött meg. De miért is? Hiszen azt mondták, hogy ha nem történik meg mind ez, akkor most minden a régi kerékvágásba menne, de nem én mindig mindet elrontok. A szüleim is mindig miattam veszekedtek, sose tudták eldönteni, hogy ki, hova és mien ürüggyel akar kisajátítani engem. Már a válópert is beadták. Sokszor, már nem bírtam otthon lenni és hallgatni a szüleim veszekedésüket. Olyankor mindig fogtam egy könyvet és elindultam ki, az erdő széléhez - az udvarunk végébe. Mindenki azt hitte, hogy felhőtlen az életünk, hiszen mindenünk megvolt amit csak kívánni lehetett, de a pénz mit sem segít a családi gondokban, csak szítja őket. Már sokszor fontolgattam, hogy elszököm otthonról, de eddig nem tettem.
Tudom, hogy mit fogok csinálni, elmegyek, így mindenkinek sokkal jobb lesz, főleg Alec-nek, nem kell majd pesztrálnia - újabb sírógörcs jött rám, de nem foglalkoztam vele hiszen éppen a "szökésemen" gondolkoztam. Szövögettem a terveimet, hogy miként fogok elmenni innen amikor a szememre álomport szórtak - persze képletesen érteve.

Egy gyönyörű réten feküdtem, már nagyon régóta, ájultan. - mindent kívülállóként észleltem. Egyedül voltam, kiszolgáltatottan, védtelenül. Egyszer csak mocorgásra lettem figyelmes, egy gyönyörű lány lépett ki a fák közül. Célirányosan megindul felém, az arcát még nem láttam, csak a hosszú sötétbarna haját. Mikor a közelembe ért gyorsan körbenézett. fölém hajolt és a karjaiba kapott. Aztán csak száguldottunk, - mivel vámpír volt, nem csoda hiszen gyönyörű. - egy nagy ház előtt állt meg, amiből egy férfi lépett ki. A férfinak is sötétbarna haja volt, és arany íriszei, most, hogy már láthatom a lány arcát neki is ugyanolyan arany íriszei vannak - szóval ők is vegetáriánusok.

Ekkor megszakadt az álmom, mert kinyitódott az ajtó. nem nyitottam ki a szemeimet, meg se moccantam, nem akartam, hogy észrevegyék, hogy már nem alszom.
- Még alszik. - suttogta egy gyönyörű hang - Alec - , mien nehéz lesz tőle elválnom, de ilyenekre, ne is gondolj, hiszen ő nem szeret. És nem is fogsz senkitől sem elbúcsúzni, és a legfontosabb, hogy semmit se szabad elhatároznom, és védnem kell a gondolataimat. Hát ez nehéz lesz, de megoldom. És akkor kezdjük. Körbenéztem a szobába, hogy hol tudnék kisurranni, és meg is találtam a legmegfelelőbb helyet, az ablakot. És mi lesz akkor ha ki tudok jutni a házból? - kérdeztem saját magamtól, de válasz nem jött, hiszen még nem tudom a válasz. egyenlőre az a terv, hogy észrevétlenül kisurranjak a házból - ami valjuk be nehéz lesz mivel a ház tele van vámpírokkal. Na jó akkor indulás, de csak semmi elhatározás, és tereld a gondolataid valami másra, huhh de jó saját magammal dumálok. De most koncentráljunk a tervnek nevezett valamire.
Kikászálódtam az ágyból, körbenéztem, de semmi, csak azt lehet hallani, hogy valaki illetve valakik lent beszélgetnek és nézik a tévét.
Gyorsan odaszaladtam az ablakhoz, kinyitottam és kiugrottam rajta. Nem foglalkoztam a külvilággal csak futottam teljes erőmből. Már elhagytam a Cullen ház környékét szóval már kicsit fellegezhetek.
Már vagy két órája futottam, ekkor értem el az Atlenti óceánt. Belevettettem magam a habokba, ezután csak úsztam.
Már lassan átérem az óceánt,de az erőm nagyon fogyóban van. Még megbirkózom az erősebb hullámokkal de ha ezt még sokáig kell csinálnom akkor a víz lesz a végzetem. gyorsabb tempóra kapcsoltam, hogy minél hamarabb a parton lehessek.
Már látok egy kontinenst, valószínűleg Nagy Britanniát - nem tagadom jó voltam földrajzból. Még szerencse mivel mos éppen egy óceánt szeltem át, ami nem kis fáradság még egy magamfajta mutánsnak sem mint én.