8. fejezet - Szeretlek
„Edward, miért őt választottad? Nem is illik hozzád, nem is szép. Miért ő, amikor itt vagyok neked én. Hiszen nekünk múltunk van!"
Kővé dermedtem Tanya gondolatait hallva, Bella pedig egy szempillantás alatt kirohant a házból. Támadó állásba ereszkedtem és ugrani készültem, de a bátyáim lefogtak.
(Edward szemszögéből)
„Edward, miért őt választottad? Nem is illik hozzád, nem is szép. Miért ő, amikor itt vagyok neked én. Hiszen nekünk múltunk van!"
Kővé dermedtem Tanya gondolatait hallva, Bella pedig egy szempillantás alatt kirohant a házból. Támadó állásba ereszkedtem és ugrani készültem, de a bátyáim lefogtak.
- Eresszetek, megölöm! - suttogtam fenyegetően.
A többiek meglepetten néztek rám és Bella hűlt helyére. Tanya lehajtott fejjel állt előttem. Legszívesebben darabokra téptem volna.
- nyugodj meg, Edward! Mondd el, hogy mi történt és, hogy miért rohant el Bella! - követelte Rosalie.
- Tanya, elmondod vagy én mondjam el?
- De ő hogyan… - hebegte.
- Hallotta ő is. Hosszú történet és fele annyira nem érdekes, mint a te történeted. Mivel te nem kezdtél el mesélni kénytelen vagyok én. - a családomhoz fordultam. - Tanya szerint vele boldogabb lennék, azért mert állítólag van közös múltunk. Csak kár, hogy én erről a bizonyos közös múltról nem tudok semmit sem. Ja, és még azt is képzeli, hogy ő jobban illik hozzám, mint Bella.
Nagyon dühös voltam Tanyára. Biztos voltam benne, hogy ha a testvéreim nem fognának le, már rég darabokban lenne ez a nőszemély. És úgy láttam az események elmesélése után nem csak engem dühít ez az egész, hanem a családom többi tagját is valamint Carment, Elezart és Kate-et is. Alice szemeiben csak úgy lángolt a düh, még sosem láttam ilyennek. Sajnáltam Jaspert, mert éreznie kell az érzelmeinket, de most sem okozott csalódást: mindannyiunkat lenyugtatott.
- Fiúk, most már elengedhettek. Megkeresem Bellát.
Miután elengedtek, szerelmem illatát követve futottam. Elég messze jutott a háztól. Port Angeles mellett találtam rá, egy fatövében ült kisírt szemekkel, habár sírni nem tud, mégis úgy tűnt, mintha rengeteget sírt volna.
- Bella, sajnálom, ami a házban történt. Tanyával csupán annyi a közös múlt, hogy együtt lakott a családunk pár évig, és ő fejébe vette, hogy meghódít, de én mindig visszautasítottam. Akár hiszed, akár nem, megtaláltam a társamat, a te személyedben, és, mint hallottad ő ezt nem fogadta el. Én veled szeretnék élni nem pedig Barbie-val.
Végre rám nézett azzal az igéző szemeivel, amik a csontomig hatoltak, és amiktől elolvadtam volna, ha tudtam volna.
- Tényleg velem szeretnél lenni? - kérdezte kétkedve.
- Buta Bella. Hát persze! Ideje lenne visszamennünk, mielőtt Alice teljesen szétszedi Tanyát és nem hagy belőle semmit se, amit én téphetek darabokra. - mondtam dühtől izzó hangon.
- Edward! Ne csinálj semmit, amit később megbánnál!
Nem válaszoltam; inkább a karjaimba kaptam és futni kezdtem vele vissza. Nevetve hallgattam a tiltakozását az ellen, hogy így menjünk vissza. Igazán aranyos volt így durcisan. Amikor ránéztem teljesen lenyugodtam, eltűnt minden dühöm. A házhoz érve se lassítottam, sőt, Bella legnagyobb megdöbbenésére őt sem tettem le az ajtó előtt. Szerinte nem szeretném, hogy méltóságteljesen vonuljon be a nappaliba. A nappaliban megdöbbentő látvány fogadott minket: Alice-t Jasper, Rosalie és Emmett közös erővel is alig tudta lefogni, Tanyát pedig Irina próbálta összekaparni a zongorám maradványai közül. Megrökönyödve álltunk- helyesbítve csak én álltam- az ajtóban.
„Edward. Légyszi, tegyél le."
Eleget tettem a kérésének: Óvatosan a két lábára állítottam, közben a többiek gondolataiban próbáltam választ találni a történtekre, de mindenki másra gondolt. Valószínűleg Bella is ezt tehette, mert csalódottan felsóhajtott.
- Mi történt itt? - kérdeztük egyszerre.
- Ő. - Alice dühösen bökött a fejével Tanyára és gondolatban lepergette az eseményeket.
Miután elmentem Tanya tovább magyarázta, hogy ő miért jobb, mint Bella, ezért Alice rátámadt és „szegény" Tanya a zongorámban kötött ki. Jasper, Rosalie és Emmett ezek után próbálták lefogni az én harcias húgocskámat, majd toppantunk be mi. Tényleg elég viccesen festettünk kívülről nézve, ezért elkezdtem nevetni, mire Bella csúnyán nézett rám.
" Nem vicces!" - sopánkodott.
" De igen, és ezt te is tudod."
" Azt ugye tudod, hogy ha nem szeretnélek ennyire már nem beszélgetnénk ilyen nyugodtan?"
" Szóval szeretsz?" - felvontam a szemöldököm és érdeklődve ránéztem.
" Persze, hogy szeretlek."
" Még a hibbant vámpírnők ellenére is?"
" Még a hibbant vámpírnők ellenére is."
" Én is szeretlek."
Egyre közelebb hajoltunk egymáshoz, de mielőtt összeértek volna az ajkaink Emmett megköszörülte a torkát, így kénytelen-kellettlen visszaérkeztünk a kínzó valóságba.
- Fiatalok, a szobát tudjátok, hogy merre találjátok. - közölte nevetve a bátyám.
Lassan mindenki visszatért a valóságba és minden szempár Tanyára szegeződött.
- Tanya, jobb lezs ha eltűnsz, már nem látunk szívesen. - hangzott Rosalie halk ítélete.
Tanya álla a földet verdeste, majd fogta magát és egy szó nélkül kiviharzott a házunkból.
Ezekután a Denali-klán többi tagja sűrű bocsánatkérések között követték Tanyát. Ahogy a távolodó alakokat figyeltük Bellával odahajoltam a füléhez és belesuttogtam:
- Szeretlek.
- Én is téged. - felelte.
|