(Jasper szemszöge) 

Elképesztően jó volt ez a nap, amit együtt töltöttünk Peterrel és Charlotte-val, de azért nem bántam, hogy még egy kis időt módomban állt együtt tölteni a szerelmemmel. Holnap lesz a nászutunk utolsó napja, holnapután pedig már indulunk is haza. Újra hozzá kell szoknom majd, hogy az érzelmek folyamatosan ostromolnak a környezetemben, és újra türtőztetnem kell magam, mert sokat leszek emberek között. Bár ma határozottan jól bírtam az emberek közelségét, hiszen órákon át bent voltunk a városban, és még csak meg sem fordult a fejemben, hogy bárkit is megtámadjak. Azt hiszem, hogy ez már haladás. Igaza volt a családomnak az idővel egyre könnyebb és könnyebb lesz, csak hozzá kell szokni az illatokhoz. Addig pedig úgyis vigyázni fognak rám, ameddig nem lesz tökéletes az önuralmam. A Mariával töltött évtizedeimre pedig már csak rossz emlékként gondolok vissza. Alice visszahozott az életbe, és megmutatta, hogy nem feltétlenül vagyunk kegyetlen szörnyek, amiért örökké hálás leszek neki. Reményt adott és szerelmet, olyan érzéseket táplál folyamatosan, amelyeket hosszú évtizedeken át nélkülöznöm kellett. Senkinek nincs olyan különleges felesége, és családja, mint nekem. Mit kívánhatnék még az életemtől? Azt hiszem, hogy semmit, hiszen most már mindenem megvan, amire csak vágytam. Azt hiszem, hogy ennél többet emberi életemben sem kívánhattam volna a sorstól.

• Min gondolkozol? – szakított ki szerelmem a merengésből.
• Semmi különösön – mosolyogtam rá.
• Na, valamin csak elmerengtél egy röpke negyed órára – erősködött. Imádtam, hogy ilyen kis kíváncsi. Előtte nem lehetnek titkok.
• Csak az életemen, hogy mennyire szörnyű volt, és hogy milyen tökéletes most – vallottam be. – Meg azon, hogy kicsit félek tőle, hogy hamarosan újra egy város érzelmeivel kell majd együtt élnem. Jó érzés volt csak kettőnkre koncentrálni.
• Ez kétségtelen, de talán egyszer megtanulod kizárni a külvilágot. Lehet, hogy Carlisle tud benne segíteni. Bár ha belegondolsz, akkor a te képességed igazán különleges. Nekem csak egyszer volt alkalmam átérezni, amit te, de azt egyértelműen kijelenthetem, hogy még sosem érzékeltem az érzések ilyen kavalkádját ennyire erősen. Ez olyasmi, amit szerintem te sem akarsz feladni, csupán néha egy kicsit pihentetni a saját érzékeidet – mondta szerelmem határozottan.
• Valószínűleg igazad van, de egy városban nem igazán tudom kikapcsolni a többi érzelmet – rántottam meg a vállam.
• Akkor majd néha kölcsönkérjük ezt a szigetet – kacsintott rám szerelmem.
• Ez nagyon jó ötlet – mosolyodtam el boldogan. Jó lenne néha, talán néhány évente egy kis időt kettesben eltölteni messze a külvilágtól.
• Akkor már meg is beszéltük – mondta kedvesem boldogan. Úgy láttam, hogy neki sincs ellenére, hogy néha kicsit csak mi legyünk.
• Viszont szerintem most még használjuk ki az időnket – mondtam sejtelmesen.

Majd egy villámgyors mozdulattal rögzítettem a kormányt a sziget felé, majd felkaptam kedvesemet, és levittem a hajó gyomrában lévő kis szobába. Amint leértem édes terhemmel azonnal lefektettem az ágyra, és megtámaszkodtam felette. Alice csak mosolyogva magához húzott, én pedig készséggel simultam rá apró testére. Ki akartam használni még egyszer, hogy itt nem hallja senki, ha kiereszti a hangját, úgyhogy megint megnyitottam előtte az érzelmek kavalkádját, minek hatására a következő pillanatban fel is nyögött, majd rám mosolygott jelezve, hogy tetszik neki az ötlet. Nem volt sok időnk addig, amíg a szigethez érünk csupán egy fél óránk, úgyhogy gyorsan megszabadítottam gyönyörtől vonagló kedvesemet a ruháitól, és gyengéden magamévá tettem. Ott csókoltam, ahol csak értem, miközben lágyan mozgattam a csípőmet, hogy Alice-t minél magasabbra repíthessem a gyönyör hullámain, ahogy magamat is. A hajó lágy ringatózása pedig csak fokozta az élményt, miután felvettem a tenger ritmusát. Nagyjából húsz perccel később elégedetten feküdtünk egymás karjaiban.

• Ilyet otthon nem csinálhatunk – kuncogott fel Alice. Majd még jobban hozzám préselte magát.
• Ha szeretnéd, akkor megoldhatjuk, csak félő, hogy akkor kisebb, vagy nagyobb szexuális forradalmat kavarunk a városban. Egy ilyen érzelemhullám nem csak a vámpírokat érné el a környezetünkben, hanem az egész várost – mondtam nevetve.

Belegondolni egészen izgalmas, hogy mekkora hatalmam lehetne az érzelmek felett. Ha úgy akarnám, akkor megszűnnének a veszekedések, az erőszakoskodás, a bántalmazás és minden rossz a környezetemben, de ha logikusan is átgondolom a dolgot, akkor ezzel megölném a szabad akaratot is, ami nem lenne helyes. Akármennyire is nem gondolnák sokan, de az érzelmeknek sokkal nagyobb hatalma van, mint azt az emberek hinnék.

• Nem, a hálószobatitkaink inkább maradjanak mostantól is a mi szobánkban – mondta Alice határozottan. Örültem, hogy így vélekedik, mert én sem szerettem volna nagydobra verni az életünk intim részét. Kétségkívül ebben is összeillettünk szerelmemmel.
• Örülök, hogy te is így érzed – csókoltam meg lágyan. – Viszont most sajnos fel kell kelnem, mert lassan megérkezünk – sóhajtottam fel. Nem sok kedvem volt felkelni mellőle.
• Kösd ki a hajót, és töltsük itt a ma éjszakát – mosolygott rám szerelmem.
• Rendben, el ne mozdulj innen – simítottam végig csupasz hátán. Annyira finom, puha bőre volt, még a vámpírok között is nagyon selymesnek számított a tapintása, így nagyon nehéz volt elszakadni tőle.
• Eszemben sincs felkelni – ígérte mosolyogva.

Majd kényelmesen elnyúlt az ágyon. A takaró csak formás hátsóját hagyta takarásban, tökéletes lábai és háta fedetlenül csalogatott magához, de erőt vettem magamon, és miután magamra kaptam az alsónadrágom, felmentem, hogy kikössem a hajót a sziget kis stégjénél. Éppen jókor értem fel, mert már csak annyi volt a dolgom, hogy a megfelelő helyre kormányozzam a hajót, majd kikössem. Néhány perc alatt meg is oldottam, így már csak annyi volt a dolgom, hogy visszamenjek szerelmemhez. Alice még mindig ugyanúgy feküdt, ahogy itt hagytam, és a látványától azonnal újra fellobbant a vágyam. Amikor észrevette, hogy visszajöttem felém akart fordulni, de én gyorsan a hátához simultam és megakadályoztam a mozdulatban. Izgatott a gondolat, hogy kipróbáljunk megint valami újat, mielőtt még hazamegyünk. Ilyen testhelyzetben még sosem szeretkeztünk, nekem pedig nagyon csábító volt a lehetőség, hogy ismerjünk meg még valami újat, amíg itt vagyunk.

• Mit csinálsz? – tekeredett ki Alice, hogy rám nézhessen. Láttam rajta, hogy nem egészen érti a helyzetet.
• Van kedved kipróbálni megint valami új dolgot? – kérdeztem kíváncsian. Miközben elkezdtem a nyakát és a vállát behinteni csókokkal, majd egyik kezemmel finoman megmarkoltam a fenekét, amit egy jóleső sóhajjal nyugtázott.
• Megpróbálhatjuk – nyögte, mikor kirántottam kettőnk közül a takarót.

Ami eddig elrejtette előlem a feszes kis hátsóját. Lassan haladtam egyre lejjebb csókjaimmal, végigkényeztettem Alice nyakát, vállait, és derekát, majd az ajkaim még lejjebb vándoroltak, és lágy puszit nyomtam hátsójára is, mire egy pillanatra megdermedt, de nem sokkal később újra ellazította az izmait. Még sosem érintettem meg így őt, ezen a ponton, de nagyon élveztem, úgyhogy reméltem, hogy neki is ugyanolyan örömet okoz a dolog, mint amilyet nekem. Először egy kicsit feszélyezve érezte magát, de miután a kezeimmel is lágyan simogatni kezdtem, végre teljesen ellazult. Nem akartam, hogy zavarban legyen. Miután kellő figyelmet fordítottam az engem olyannyira izgató testrészére tovább haladtam, és a combjait is elhalmoztam gyengédséggel. Majd ugyanazon az úton indultam el visszafelé, amin lefelé is érkeztem. Mikor pedig ajkaimmal újra elértem kecses nyakát, egy gyors mozdulattal megszabadítottam magam az utolsó zavaró tényezőtől, és combjaimmal finoman szétfeszítettem kedvesem combjait. Nem mintha nagyon ösztönözni kellett volna a mozdulatra. Hiszen szerelmem minden egyes rezdülésemet készségesen követte. Amikor kényelmesen elhelyezkedtem mögötte Alice ösztönösen megemelte egy picit a csípőjét ezzel megkönnyítve a dolgomat, hogy magamévá tehessem. Teljesen más volt az érzés, amikor megérkeztem kitűzött célomhoz, de mégis ugyanaz. Mintha most még jobban összeforrt volna a testünk, mint eddig bármikor. Kedvesem is elégedetten kezdett el fészkelődni alattam, ezzel halk dorombolást kicsalva belőlem. Az apró csípőmozdulatai az egekig röpítették a vágyamat.  Lassan felvettem az általa diktált ritmust, ezzel hangos sóhajokat kicsalva gyönyörű feleségemből. Hosszan szerettük egymást, és gyengéden, amikor pedig már majdnem átléptük a gyönyör kapuját megálltam, és nem mozdultam, hogy tovább húzzam a pillanat varázsát. Ekkor olyasmi történt, amit nem gondoltam volna, hogy valaha is hallok kedvesemtől. Halk macskaszerű morgás tört fel a mellkasából.

• Miért álltál meg? – zihálta önkívületben.
• Szeretném egy kicsit elnyújtani a pillanatot – suttogtam a fülébe. Majd újra mozogni kezdtem, de a csúcs előtt megint megálltam, hogy tovább fokozzam az érzést, ami átjárta a testünket.
• Jasper – nyögte Alice. Majd csípőjével körözni kezdett, de én gyorsan leszorítottam, hogy ne tudjon mocorogni.
• Türelem, édesem – motyogtam a nyakának. Bár már én is alig bírtam az édes kínokat, amit magunknak okoztam.
• Téged akarlak, nem türelmet – mondta ellentmondást nem tűrve.

Alice ritkán hagyta, hogy felülkerekedjenek rajta a vámpír ösztönök, és kifejezetten büszke voltam rá, hogy egyedül én vagyok képes eljuttatni őt a tökéletesen vad, felszabadult állapotba. Engedelmesen újra mozogni kezdtem, mire feleségemből először halk, majd egyre hangosabb sikolyokat csaltam ki. Nagyon kitartóan sikoltozott, a hangja zene volt a füleimnek, és már éppen megint lassítottam volna a tempón, amikor hangosan felsikoltott.

• Abba ne merészeld hagyni – mondta alattam hevesen mocorogva. Miközben úgy ölelte magához a párnát, hogy már csak egy vékony csík látszódott belőle. Mikor szerelmem elérte beteljesülése tetőfokát én is elengedtem magam, és hangos nyögés kíséretében kedvesemre hanyatlottam, majd néhány kisebb lökés után szorosan magamhoz öleltem szerelmemet, kezeimet a hasa alá csúsztatva.  

Alice légzése lassan lenyugodott, ahogy az enyém is, de szerelmem még mindig csukott szemmel feküdt a párnát szorongatva, és apró mosoly bujkált a szája szélén. Óvatosan kicsúsztattam a kezeimet a hasa alól, és mellé akartam feküdni, hogy ne nyomjam agyon apró testét, de amint távolodni kezdtem tőle megállított.

• Maradjunk még így egy kicsit – kérlelt. Én pedig gondolkodás nélkül visszahelyezkedtem az előző pozícióba, és lágyan szerelmem álla alá nyúltam, hogy megcsókolhassam. Amit ő hatalmas hévvel fogadott. – Szeretlek – suttogta, amikor elváltunk.
• Én is szeretlek – mosolyodtam el. Majd lassan elváltam imádott feleségem testétől, de csak annyi időre, amíg mellé feküdtem, és magamhoz húztam. Alice doromboló kiscicaként simult hozzám, és arcát a nyakamba temette, amit néha-néha apró csókokkal hintett be. Én pedig gyengéden cirógattam a hátát.
• Azért meglehetősen hízelgő, hogy még mindig ilyen nagy hatással vagyok rád – kuncogott fel, amikor önkéntelenül is visszatért a vágyam iránta.
• Csakis magadnak köszönheted, mert felvetted azt a szamba táncosnő ruhát. Szerintem pontosan tudtad, hogy milyen hatással lesz rám az falatnyi kis anyag – mondtam tetetett felháborodással.
• Valahogy mégiscsak fel kell keltenem a férjem érdeklődését - vigyorodott el.
• Oh, abban nincs hiba – markoltam meg a hátsóját.
• Úgy látom, hogy nagyon megtetszett neked az a részem – nézett le a kezemre.
• Eddig nem sűrűn mutogattad ruha nélkül, de ahogy abban a ruhában ringattad eléggé beindította a fantáziámat – válaszoltam őszintén. Ha látta volna magát abban a ruhában, ahogy minden egyes mozdulatánál csábítóan mozdult minden porcikája.  
• Na és mondd csak, mimet láttad még csábítónak abban a szerelésben? – kérdezte kacéran.
• Mondjam, vagy mutassam? – kérdeztem. Majd lágyan végighúztam ajkam a két melle közötti völgyön.
• Inkább mutasd – nyögött fel kedvesem.
• Hát, ez a részed is igen ingerlően kilátszott – csókoltam végig a hasát. Majd finoman körberajzoltam a nyelvemmel a köldökét és picit ráfújtam a levegőt, mire felkacagott. – Tetszett az a csiszolt kő a köldöködben – pusziltam körbe a köldökét. Majd áttértem a csípője vonalára is. Azután pedig haladtam egyre lejjebb a tökéletes combjaira. – Azt hiszem, hogy a hátsód iránti fellángolt vonzalmamat pedig már kellőképpen kifejeztem – kuncogtam fel. Majd szenvedélyesen megcsókoltam.
• Azt hiszem, hogy megvan a nászutunk hátralévő részének a programja – nyögte kedvesem. Majd elengedte magát, és hagyta, hogy azt tegyek vele, amit csak akarok.
• Igen, szerintem is – helyeseltem. Majd újra birtokba vettem szerelmem ajkait.

(Alice szemszöge) 

A nászutunk hátralévő részében valóban nem hagytuk el a hajó gyomrában lévő kis ágyat, legalábbis addig nem, amíg el nem jött az ideje a csomagolásnak, de én ezt egyáltalán nem bántam. Az utolsó naplementénket a szigeten egy kényelmes pokrócon töltöttük, a csomagolás után. A csomagolás elég vicces volt, mivel ugrálnom kellett a bőröndön, hogy beférjen minden, de ha nagy küzdelmek árán is, de minden elpakoltunk, amit szerettem volna. Most pedig itt ülünk a tűzvörös pokrócon, és nézzük, ahogy alkonyodik. A második nászutunk végét jelenti a pillanat, amikor a hatalma fényes korong lemegy, és sötétség leple veszi uralma alá ezt a csodálatos helyet, ahol annyi boldog pillanatot töltöttünk el. Ez valami vége, ami mindig szomorú, de valami új kezdete is. Benne van az ígéret, hogy most következik az életünkben egy új szakasz, ami más lesz, mint eddig. Magunk mögött hagyva mindent, ami valaha is rossz volt, és tárt karokkal várva minden jót, ami még ránk vár. Elfelejtve homályba veszett múltamat, és boldogan fogadva csodálatos jövőmet, amit a férjemmel és egy szerető családdal élvezhetek az idők végezetéig. Ha valaki néhány évvel ezelőtt, amikor magamhoz tértem abban a koszos pinceszerű valamiben azt mondta volna, hogy „Alice, lehetsz még boldog”, azt hiszem, hogy a képébe nevettem volna. Hiszen hogy lehetne boldog valaki, aki csak a nevére emlékszik? Elvesztve mindent, teljes sötétségben, félve vágtam bele az útba, amelyet a sors rendelt nekem, most pedig azon kapom magam, hogy nekem van a világon a legtökéletesebb férjem, és a legszeretőbb családom. A múlt sötét titkai soha többé nem vethetnek árnyékot a jövőnk boldogsággal teli perceire, és jöhetnek akármennyire is nehéz idők. Bármennyire is összecsapnak a fejünk felett a hullámok, én akkor is boldog leszek. Mert megadatott nekem a világ talán legnagyobb csodája. Tartozom valakihez.

• Kedvesem, indulnunk kell – szakított ki szerelmem a gondolataimból.
• Igen, tudom – mosolyogtam rá.

Kézen fogva sétáltunk el a hajóig, és miután felszálltunk még egyszer visszanéztünk a házra, és a szigetre, ami annyi örömet szerzett nekünk. Majd elindultunk haza. Bár az út hosszú volt, mégis szinte elszálltak az órák, és azon kaptuk magunkat, hogy már le is szálltunk, és az egész családunk mosolyogva várt bennünket a váróban. Mind kijöttek, hogy üdvözöljenek. Esme és Carlisle igazi szülői ölelésben részesítettek. Emmett csak kajánul ránk kacsintott, de tőle nem is vártam mást. Rosalie a maga visszafogott stílusában elmosolyodott, amikor meglátott, Edward pedig megölelte Jaspert, és megveregették egymás hátát, majd felkapott engem és boldogan megpörgetett. Nekem is hiányzott már a kedvenc bátyám társasága, ahogy a többiek is, de valahogy Jasper után mindig is Edward állt hozzám a legközelebb a családból. Boldogan indultunk el haza. Amikor pedig hazaértünk azonnal kiosztottuk az ajándékokat, amelyek megint csak osztatlan sikert arattak.

A következő  években a családunk úgy határozott, hogy mostantól rám bízza a költözéssel, és szervezéssel kapcsolatos teendőket. Aminek nagyon örültem, hiszen mindig is imádtam szervezkedni. Az első dolgom volt, hogy beírattam magunkat az új helyen a középiskolába. Jasper bár nehezen viselte az emberek állandó közelségét, de a kedvemért kitartott, és ha néha nagyon rosszul is érintette a mindennapos kontaktus a halandókkal egy rossz szót sem szólt sohasem. Az önuralma ugyan csak lassan, de fejlődött, és egyre tovább bírta vadászat nélkül is. Otthon mindig igyekeztem kárpótolni őt a minden napos megpróbáltatásokért, és minél többet dicsérni, és éreztetni vele, hogy mennyire büszke vagyok rá. Edward volt a legnagyobb segítségem abban, hogy Jaspernek jó legyen. Folyamatosan figyelte a gondolatait, és figyelmeztetett, amikor szüksége volt a közelségemre, és nyugtatásra az iskolában. Minden megpróbáltatás ellenére szerelmem boldog volt velem, ahogy én is vele. Tökéletes volt az életünk, és folyamatosan csak egyre jobb lett az évek múlásával. Egyetlen fájdalmam az volt, hogy kedvenc bátyám makacsul ragaszkodott hozzá, hogy neki jó egyedül, társ nélkül, és ezért nem is erőlteti a dolgot. Pedig sütött róla, hogy ez nem igaz, de nem akartam veszekedni, inkább ráhagytam. Tudtam, hogy egyszer majd rájön, hogy igenis szüksége lesz társra.

Az évek csak úgy száguldottak mellettünk, de mi ugyanazok maradtunk. Így ötévente el kellett költöznünk az aktuális lakhelyünkről, mert kezdtek rólunk suttogni az emberek. Hosszú évtizedeken át mindig a pontos tervemre hagyatkoztam, hogy hova költözzünk legközelebb, de aztán különös dolog történt. Látomás tört rám arról, hogy Forksba kell költöznünk. Először nagyon meglepődtem, de aztán úgy határoztam, hogy mint mindig most is engedek a látomásaimnak, hiszen soha nem hagytak cserben, és a pontos útitervet megszakítva Forks erdejében vásároltam házat a családunk részére. Valami azt súgta, hogy változás közeleg, és nekem nincs jogom megakadályozni a sors akaratát.