(Alice szemszöge) 

Fájt a szívem, amiért el kellett mennünk Jasperrel, sőt, hazudnunk is kellett, de egyszerűen nem volt más választásunk. Kell találnunk egy félvért. Több mint valószínű, hogy Dél-Amerikában találunk. Tele van az a fölrész ilyen legendákkal. Csak a farkasokat kell rávennünk, hogy engedjenek át minket a területükön. Ja, meg oda kell nekik adni a levelet. Hoppá, a levél! Azt minthogyha nem írtam volna meg…

-Jazz, meg kell állnunk egy kicsit!

-Mi az, csak nem fáradtál el?-kérdezte Jasper némi cinizmussal a hangjában.

Megráztam a fejem: - Mindössze annyi, hogy nem írtam meg a levelet a családunknak…

-Mikor is felejtettél te utoljára valamit?

-Kábé most.

-Ja, igen, persze. Megvárjalak itt?- sóhajtott, mint aki már tudja, mi következik.

-Megtennéd?-mosolyodtam el.-Sietek-nyomtam egy puszit az arcára, amire csak szemforgatás volt a válasz.

Visszarohantam Belláék kunyhójához, levettem a polcról Bella  egyik Shakespeare könyvét, a Velencei kalmárt, és gyorsan félbetéptem egy lapot. Az egyik felét bennhagytam a könyvben, a másikra sebesen elkezdtem írni:

Ne keressetek bennünket! Nincs vesztegetni való időnk. Ne feledjétek: Tanya, Siobhan, Amun, Alistair és az összes nomád, akit megtaláltok. Mi útközben előkerítjük Petert és Charlotte-ot. Rettenetesen sajnáljuk, hogy így kell elhagynunk benneteket, minden magyarázat nélkül. De nincs más választásunk.

Szeretünk mindnyájatokat.

A bennmaradt lapra pedig leírtam egy seattle-i címet, és alá:

Ezt semmisítsd meg!

Remélem tűzbe fogja dobni. Vagy valami. Ezután fogtam magam, és visszarohantam Jasperhez, aki ott várt rám, ahol megígérte. Együtt rohantunk La Push határáig, ahol Sam szinte rögtön elénk ugrott két másik farkas társaságában.

-Mit csináltok itt? – kérdezte Sam.

-Engedélyt szeretnénk kérni, hogy átkelhessünk La Pushon-válaszolt Jasper.

-Rendben. Egy feltétellel: elkísérünk titeket, amíg a területen vagytok.

Ebbe készségesen beleegyeztünk. Elrohantunk az öbölig, ahol odaadtam a levelet Samnek, utána életem párjával vízbe ugrottunk.